Orbán Viktor szerint a 2002-ben hatalomra került kormány "politikai bűnt" követett el, amikor külföldről felvett hitelekből jóléti kiadásokat finanszírozott, s ezzel megkezdte az ország újabb kori eladósítását. Orbán szerint "büszkék lehetünk arra", hogy milyen gyorsan és milyen széles egyetértéssel szakítottak az emberek az utópiák korszakával, és tették le az alapjait a nemzeti együttműködés rendszerének. A miniszterelnök kormánya első száz napját értékelve a Professzorok Batthyány Köre keddi rendezvényén, a budapesti Szent Imre Gimnáziumban tartott beszédet.
Orbán szerint a 2002-ben hatalomra került kormány "politikai bűnt" követett el, amikor külföldről felvett hitelekből jóléti kiadásokat finanszírozott, s ezzel megkezdte az ország újabb kori eladósítását. 2011-ben, a következő költségvetési évben 2.858 milliárd forintot kell majd az országnak adósságként visszafizetnie - mutatott rá a kormánya első száz napját értékelő keddi beszédében a miniszterelnök, aki felidézte: a rendszerváltás után közmegegyezés volt a pártok között arról, hogy soha többet nem fordulhat elő, hogy az aktuális kormányok külföldről felvett hitelekből jóléti kiadásokat finanszírozzanak.

A kormányfő leszögezte: 2013-ban több mint 3 ezer milliárd forintot kell majd visszafizetnie az országnak. Évenként annyi pénzt, amely jóval meghaladja azt az összeget, amelyet egy év alatt a magyarok személyi jövedelemadóként befizetnek a költségvetésbe - tette hozzá. Az új kormányzati struktúrát, a politikusok létszámának csökkentését és a kettős állampolgárságot is az általa vezetett nemzeti ügyek kormányának eredményei között említette Orbán. A kormányfő beszédében azt mondta: ez az első kormány, amelynek programja megegyezik a kormánypárt választási programjával. Az új kormányprogram elfogadásától kezdődően egy politikus sem takarózhat azzal, hogy más dolog a választás és más a kormányzás - hangsúlyozta.
1990 óta sosem volt ilyen kevés minisztérium és miniszter, mint most: s ezzel létrejött az új kormányzati struktúra. A kormány első száz napja alatt 55 törvényt fogadott el az Országgyűlés; négy évvel ezelőtt 19 volt ez a szám - sorolta Orbán Viktor. Emellett számos tabut is ledöntöttek - mondta, példaként említve a politikusok létszámának csökkentését, a kettős állampolgárságról szóló törvényt és az állami vezetők fizetésének csökkentését. Száz nap alatt a mostani kormány a nemzeti ügyek tekintetében több eredményt ért el, mint amennyi eredmény és változás az előző nyolc évben történt - jelentette ki. Orbán azt mondta: a megelőző nyolc év reményvesztettségével leszámolva rég nem látott egységben hoztak fontos döntéseket a magyarok. Emberek kritikus tömege vállalta, hogy szembenéz a valósággal az utóbbi évek utópiájának delíriuma után - fogalmazott.
A bankadó bevezetése és a Nemzetközi Valutalappal (IMF) való tárgyalás története mutatja, hogy a nemzeti ügyek kormánya kitart a gazdasági önrendelkezés mellett - közölte Orbán Viktor miniszterelnök kormánya eddigi száz napjának tevékenységét értékelve kedden. Orbán Viktor szerint az előző kormány valótlan számokra épülő költségvetése veszélyes helyzetbe hozta az országot, és ezért kellett a pénzügyi stabilitás érdekében számos intézkedést hozni. Ezek közül külön is kiemelte a bankadót, amelynek kapcsán úgy fogalmazott: sosem vágyott "a bankmenedzserekkel való küzdelem Che Guevarájának" szerepére, de az örökölt helyzet miatt olyan döntéseket kellett hozni, amely még a magyarok igazságérzetével is találkozott.
A gazdasági önrendelkezésről szólva úgy fogalmazott: úgy akarunk beilleszkedni a világgazdaságba, hogy a beilleszkedés módja a mi döntésünk legyen. A kormányfő a közszférában bevezetett kétmillió forintos bérplafon kapcsán megjegyezte: azt az ország pénzügyi stabilitása és a jó erkölcsbe ütköző keresetek miatt vezették be, kivetése pedig ebben a szférában mindenkire, a bankárokra is vonatkozik, akkor is, ha Brüsszelbe szaladnak panaszkodni, és akkor is, ha akármilyen külföldi kritika érkezik ennek kapcsán.
HozzászólásokÖsszesen: 11 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
HASTA SIEMPRE COMMANDANTE !!!
Ez a csegevarás példa eléggé illik Orbánra. Che is az egypárti diktatúra bevezetésére tette fel az életét, de csak eddig stimmel Viktorunkkal a hasonlóság. Nem kellett volna más ikont választani ehhez a harchoz? Ha történelmi ismereteim nem csalnak, akkor jó néhány gyilkosság vére tapadt Che kezéhez és elég fiatalon kellett szembesülni azzal a ténnyel, hogy itt bizony el is lehet bukni. Gondolom nem ezek miatt lett egy kommunista mártír a pozitív személy a "bankmenedzserek" ellenében de jó néhányszor felmerül bennem, hogy a beszédíróinak a minimálbér is túl magas fizetés.
A reményteli jövőnk kb.olyan homályos mint Orbán süket szövege!
Ez a bankok adóztatása már ki lett vesézve ,aki azt hiszi, hogy nem tolják át a bankok az ügyfelekre, az finoman szólva vak.
Nem sokat old meg az ország gazdasági helyzerén, ez inkább csak hivatkozási alapnak jó, ki is használja kormányunk, uton ,útfélen ezzel operál, mintha ez az egy elvonás megodaná az országban élö emberek gondját baját.
nem sokat értek hozzá, de szerintem amely adókat eltöröltek, és amiket bevezetni szándékoznak, nem sürün teremt egyensulyt.
szinte minden országnak van adósága, még annak is akinek a gazdasága
stabilnak mondható.
IMF, szerintem csak belföldre szóló, cirkuszi mutatvány volt,
fogadni mernék, hogy megegyezés lesz, és szó sem lesz,/ nem is lehet!/ semmiféle elkergetésröl...
Szerintem nin.elnök ur a töle megszokottan, beszélt, de nem igen mondott semmit.
Az új kormányprogram elfogadásától kezdődően egy politikus sem takarózhat azzal, hogy más dolog a választás és más a kormányzás - hangsúlyozta.
Ez azért bájos, mert eleddig egyetlen kormány nyitott azzal, megválasztása után, hogy "más dolog a választás és más a kormányzás". Ez pedig 1998-ban az Orbán-Torgyán társulat volt.
Szabadjon érdeklődnöm továbbá, hogy egy miniszterelnök-pártelnök-főtitkár-vezér havi javadalmazásai költségtérítésestül, ruhapénzestül, gépkocsihasználatostul tényleg nem haladja meg a kétmilliót? Vagy csak Simort kell mindenféleképpen kicsinálni?
Meg aztán szépen hangzik ez a kevesebb miniszter szólam is. Csak arról tetszett mélyen hallgatni a Miniszterelnök Úrnak, hogy államtitkárokkal viszont el lehet rekkenteni a Dunát, és hogy a minisztériumok miniszterekre-államtitkárokra történő összkiadása eképpen magasabb, mint a korábbi - darabra több - minisztérium esetén. Az átszervezéssel-átrendezéssel kapcsolatos költségekről meg nyilván még fogalmuk sincsen.
De hiszen végig a nyolc év alatt a fideszes képviselők több jóléti kiadásra ösztönözték a kormányt! És 2006-ban háromszor annyit ígért Orbán, mint az MSZP. Ez az ember tényleg hülyének néz minket! Talán azok is vagyunk? Pedig már ott kellene kiabálni a Kossuth téren, hogy Orbán takardodj!
A Professzorok Batthyány Köre tagjai értelmiségiek.Konzervatív jobboldaliak.Fogalmam sincs hogy a hallott beszédet hogyan értékelték,hiszen még kérdésekre sem kaptak lehetőséget.
Kinyilatkoztatást hallgathattak végig.Egyoldalú kommunikációt.
Kíváncsi lennék Solymosi professzor úr véleményére.
Az enyém-minden tekintetben lenti-az,hogy egy tökéletesen egy síkú,elfogult és gyakorlatilag kampány beszédet hallottam.
Ez még akkor is kiábrándító,ha pontról pontra igazolva látom Tölgyessy véleményét:ez a párt-élén Orbánnal-mást mond és mást csinál.
Ennek észrevételéhez-netán számonkéréséhez- viszont tájékozódni kellene,lehetőleg több irányból.Erre viszont-az emberek jó részénél se igény, se szándék.
"Rossz gazdaságpolitika és rablógazdálkodás jellemezte az elmúlt évek kormányzását. 2002-ben politikai bűnt követtek el az ország szocialista vezetői, amikor külföldről felvett hitelekkel adósították el az országot" - mondta Orbán.
Egyet lehet érteni a kijelentéssel, mentségük csak annyi lehet, hogy a hiteleket jóléti kiadásokra fordították. De ne álljunk meg ennél az állításnál.
Ha az ország 2002-ben hatalomra jutott szocialistái bűnözők, akkor a Fidesz politikusai bűnsegédek és társtettesek, hiszen a Meggyesi-kormány és Gyurcsány-kormány jóléti kiadásnövelő programját a parlamentben megszavazták. Nyilván az emberek érdekében, akik most ennek terheit sokszorosan nyögik - ez az ő mentségük.
Az én véleményem szerint pedig a legnagyobb bűn a Fidesz 2008-as "szociális"-nak nevezett népszavazása volt, amely a vizitdíj és a tandíj eltörlése ürügyén, de tisztán hatalomszerzési megfontolásból hosszú időre beleültette az emberek fejébe azt a téves kényszerképzetet, hogy nekik nem kell fizetni semmiért, csak akarni kell. Akkor a szavazók 15 %-a ismerte fel ennek a végtelenül káros akciónak romboló hatását. Ők azok akik, fejben és szívben már akkor is a fejlett Európában voltak, sajnos a többség azóta is szivja a populizmus kábítószerét és adott Orbánnak kétharmados szabad kezet a hatalomban.
A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy 2002-ben egyedül az MDF-nek volt bátorsága nemet mondani (2010-re meg is kapta érte "méltó jutalmát" a populizmussal elkábított tömegektől.)
A kormányfő beszédében azt mondta: "ez az első kormány, amelynek programja megegyezik a kormánypárt választási programjával."
Ezzel szemben:
"Lesz 2010-ben egyszeri, nagy arányú adócsökkentés, ha a Fidesz kerül kormányra" - jelentette ki Orbán Viktor, az ellenzéki párt elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában 2009. november 9-én.
A kampány során szintén ez volt az igéret a Fidesztől.
Továbbá azt is mondja, hogy "ezermilliárdokat kell kivenni a gazdaságból".
Kérdésem:
Ha Orbán ma (kormányon) azt hazudja, hogy a korábbi (választási) hazugságát szó szerint megvalósítja, akkor azt hogyan kell minősíteni?
Most akkor mitis mondott a min.elnök ur?
..ugy értem a jövönkröl.
nem étem , miért mutogat hátra fele, az a kormány már nincs.
mit mondott az ország jövöjéröl?
Jóléti kiadás...hmm, mégis az amortizáló brigád anno igen keveselte a jólétre forditott öszegeket a multban.
de, ez már a mult.
Mi a jövö?
/lehet, hogy csak én nem hallok jól ;-{/
Hazugsag,hazugsag,hazugsag.S en vajon miert nem csodalkozom?