Tüzérségi előkészítés Orbán kampánynyitó beszéde előtt
Egy nappal Orbán Viktor kampánynyitója előtt megkezdődött a Fidesz március 15-i tüzérségi előkészítése. Annak ellenére, hogy vasárnap van, ünnep előestéje, a Fidesz elnöki stábjának vezetője, Szijjártó Péter sajtókonferenciát hívott össze, hogy közölje: felelnie kell annak, aki közpénzt lopott. Az időzítés természetesen annak szól: ez lesz a holnapi Orbán-szónoklat vezérfonala.
Négy hét múlva, április 11-én lesz az országgyűlési képviselők választásának első, magyarországi fordulója, a voksolásra jogosult több mint nyolcmillió választópolgár csaknem 11 ezer hazai szavazókörben adhatja le voksát.
Sólyom László köztársasági elnök január 22-én írta ki az országgyűlési képviselő-választás első fordulóját április 11-ére, a választások második fordulóját pedig 25-re.
A Fidesz-KDNP kampánynyitó nagygyűlése és ünnepi megemlékezése holnap az I. kerületi Attila úton, a Dózsa György-szobornál és annak környékén lesz. A hivatalos indoklás szerint azért, mert "nem akarják kockáztatni a velük ünneplők nyugalmát, biztonságát".
Az MSZP a Pilvax közt jelölte meg rendezvénye helyszínül. Mindkét párt 15 órára tervezi szabadtéri megmozdulását.
A Jobbik a Deák téren tart gyűlést ugyancsak 15 órakor.
Ma, egy nappal a kampánynyitók előtt sajtótájékoztatót tartott Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője. Szavaiból egyértelmű volt, hogy mondandója előkészítése Orbán Viktor holnapi beszédének.
Szijjártó úgy fogalmazott: "Ha a Fidesz kormányra kerül, akkor felelniük kell azoknak, akik közpénzt loptak. A választások után egyetlen egy, az adófizetőktől ellopott forint sem maradhat felderítetlenül sem Budapesten, sem vidéken, függetlenül attól, hogy Nokia-dobozban, adalékanyagban, vagy kommunikációs szerződések formájában lopták el azt. Az emberek elvárása, hogy mindenki feleljen, aki részt vett közpénzek ellopásában, akár távozik a politikából, akár miniszterelnök volt egy esztendőig, akár főpolgármester volt húsz évig" – fogalmazott a politikus.
HozzászólásokÖsszesen: 12 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
DONJ: felsorolása jó, de kevés. Van több. ilyen ügy. polt(pot) számára van egy tartózkodási hely javaslatom.
Soha nem hittem volna, hogy az általam igencsak utált Vona, mondatára hivatkoznék. Akkor legyen, húsz év elszámoltatás. A titkosított olajügyektől, a Simicska, Torgyán, Orbán bánya, Kaya, Tokaj, beléptető kapu ügyektől, egészen a Zusclagig. Ám a Polt urat, lehetne kicsit tanulmányútra küldeni, mondjuk egy demokráciába?
Nem kispályásnak nevezném a mostani kormány pártot, inkább hülyének.
Türik, hogy homok van a gépezetben...
OV föügyésze, MNB elnöke, stb nem nevezhetö nagypályásnak az akkori cselekedetei mián....
OV a pártját hamvas arcú szüzlánynak festi le, pedig bizonyára ott ia
vannak, kapzsi, hatalommal visszaélö, széltoló ,széllovas egyének.
zorro rávilágít a dolgok hátterére, ezért használóm a fenti jelzöt a szocikra,gondoljunk csak arra, hogy az SZDSZ balhéit is cipelik máig a hátukon....
...a sokat beszélőt!
Megfelelő tüzérségi előkészítés után remélem el is fogják találni...:)
Van egy régi,szép,igaz magyar mondás:A söprést,először mindenki a
saját háza előtt kezdje el.
Kezdhetnék a Fideszes módszer egyik mintapéldányával, a Kehida Termál-lal. Ha érdekel valakit, levezetem hogyan varázsoltak el
több mint 2 milliárdot a közpénzünkből.
Teljesen igaza van fejenagyfiunak csak a sorba állitsanak be mindenkit aki lopott.Pár tippem lenne:kövér Szilárddal kezdhetném....
Igen, aki bűnös bűnhődjön! De azt ne a papagájkommandó állapítsa meg hogy ki mit követett el hanem egy FÜGGETLEN bíróság!!Mert aki gondolkozik az láthatja a valós helyzetet!! Magyarul, hogy az "ügyek" nagy része nm biztos hogy valódi "ügy", de a választások után ez már úgyis mindegy lesz, mert meg lesz az áhított hatalom, "Oszt jónapot"!!
Itt szerintem nem lesznek eltüntetve a bizonyítékok, nem rendeli el senki Egyetlen szóval a vizsgálat megszüntetését!!A fidesz-időkkel ellentétben ha volt bűncselekmény lesz bizonyíték!!!
Bocs, sivatagihal #2, szerintem meg nagyon is kispályások voltak. Még csak egy legfőbb ügyészt sem tudtak szolgálatba állítani, hogy a kellő helyen megállítsa a folyamatokat.Mármint a bíróság elé kerülés folyamatait.
Politikai vakság kellett ahhoz,hogy a baloldal ne vegye észre,hogy a 2002-ben meghirdetett ellenállási mozgalomnak ez lesz a végeredménye.
Az ellenzék minden intézménybe beépülve,rombolt,hisztériát keltett,
kiszivárogtatott,provokált,szabotált ahol csak tudott.
Az a fagyos lehelet!!
Demokratikus úton is meg lehetett volna ezt előzni,a fidesz ezt megtette,mint tudjuk,fogást sem lehetett találni rajtuk 2002 után.
Remélem,ez a fideszes vezetésű önkormányzatok kétes ügyeire is vonatkozik.Csak az a kérdés:Őket ki listázza?