Orbán lemondta országjáró körútját?
Választási kampánygyűlést rendezett kedden az MSZP Kecskeméten, ahol Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt mutatta be dr. Balogh László és Király József képviselőjelöltet. A rendezvény előtt a politikus interjút adott a
baon.hu-nak.
Arra a kérdésre, hogy megsértődött-e azon, hogy hiába javasolt miniszterelnök-jelölti vitát Orbán Viktornak, az nem fogadta el, így válaszolt:
– Nem engem nem vesz emberszámba, hanem a magyar választókat. 1998-ban még amellett érvelt, hogy ilyen vitának lennie kell. Én is osztom az akkori álláspontját. Annak hagyománya van, hogy a kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt jelöltje megvitatja az előző időszakot, illetve ütközteti a jövőre vonatkozó programját. Az a gond, hogy a Fidesz programjában semmiféle konkrét elképzelés nincs azzal kapcsolatban, mit tennének, ha nyernek. Helyi jelölti vitákban, országos szakmapolitikai vitákban sem vesznek részt. Azt hallottam, hogy Orbán Viktor országjáró körútját is lemondták, csak hogy ne kelljen semmit se mondaniuk a választások előtt. Ez a hozzáállás példátlan az elmúlt húsz évet nézve.
HozzászólásokÖsszesen: 6 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Sivatagihal!Milyen súlycsoportban van Orbán?Sajnos én csak egy súlytalan, kapkodó valakit látok helyette, aki már fél a következményektől, pontosan attól, hogy tudja becsapta az embereket, akik csodát vártak tőle.Aki másnak vermet ás...
Pontosan azért kellene OV-nak ki állni Mesterházy-val, hogy leleplezze a hazugságot, a -hagyományosat;-}-szemtöl, szembe.
No meg, hátha valami bövebbet is meg tudna a választó polgár,mondjuk
a sok félmondat másik felét...
A legutóbbi szemtől-szembe vitában, tudjuk hogy ki volt a nagy hazudozó.Mi szükség van arra hogy Mesterházy folytassa az elődei hagyományait? A Gyurcsány beszédekre és fellépésekre viszont csak a szekta tagoknak van igényük.Nekik ez hoz a jelenlegi helyzetbe egy kis hangulat javulást.
Nincs semmi meglepő abban, hogy a Gyurcsány beszéd óta megint nem tudjuk, hogy ovi hol van.Jobbulást - a következő Gyurcsány fellépésig.
Mesterházy /sokakkal/ naivan azt hitte, OV képes lesz kiállni bárkivel is....
az okát nem tudom a viszautasításnak, arra gondolni sem merek, hogy félne a szemtöl-szembe nézö vitá/k/-tól....
Azért nem megy országot járni, mert az a hulladék terepjáró, amit miniszterelnöksége idején elloptak tőle, már megint lerobbant és mivel nincs Széchenyi terv, így nem tudják megjavíttatni pályázati pénzből. Ha majd a jövő tényleg elkezdődik, akkor majd belefér a karbantartás a 7%-os hiány célba. Készülj Ibrahim! Mindjárt Kaya!