Orbán népszerűsége hanyatlik, fogynak a fülkeforradalmárok
Választói rekordpasszivitás, a Jobbik erősödése és Orbán Viktor népszerűségvesztése – ez olvasható ki a HVG megbízásából készített
Medián-felmérésből.
Ha mostanában választást tartanának, a jogosultak mindössze 40 százaléka járulna az urnákhoz. A részvételi hajlandóság már lassan egy éve 50 százalék alatt alakul, de a mostanihoz fogható passzivitást 1991 vége óta nem mért a Medián.
A választások után mért 50 százaléknyi kormánypárti tömeg mostanra 31 százalékosra apadt, ez pedig a Fidesz számára az utóbbi hat év leggyengébb eredménye.
A lakosság csalódottságának legkomolyabb jele mindenképpen a kisebb parlamenti pártok, különösen a Jobbik megerősödése. A radikális pártnak jelenleg ugyanakkora a támogatottsága, mint az MSZP-é: a választókorú népesség 12-12 százalékát, a választani tudó „biztos” szavazók 20-20 százalékát tudhatják maguk mögött.
Július óta kisebb-nagyobb mértékben minden vezető kormánypárti politikus veszített a támogatottságából. A legnagyobb (7 százalékpontos) zuhanás Matolcsy György nevéhez fűződik, szeptember elején az ismerőinek alig húsz százaléka látta volna szívesen fontos politikai szerepben a gazdasági minisztert – számolt be a felmérés eredményeiről a hvg.hu.
Orbán Viktor népszerűsége, amely már kormányra lépése óta mérséklődő tendenciát követett, mostanra 40 százalék alá esett. Szeptember elején mért 38 százalékos kedveltsége „történelmi mélypont”, hiszen az eddig valaha mért legalacsonyabb támogatottsága (1999 decemberében) 41 százalékos volt.
HozzászólásokÖsszesen: 21 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Weöres Sándor: Majomország
Hej de messze majomország,
ott terem majomkenyér,
majomablak majomrácsán
majomnótát ráz a szél.
Majomtéren, majomréten
majomhősök küzdenek,
majomszanatóriumban
sírnak majombetegek.
Majomtanártól majomlány
majomábécét tanul,
gaz majom a majombörtönt
rúgja irgalmatlanul.
Megépül a majommalom,
lesz sok majommajonéz,
győzve győz a győzhetetlen
győzedelmes majomész.
Majompóznán majomkirály
majomnyelven szónokol,
egyiké majommennyország,
másiké majompokol.
Makákó, gorilla, csimpánz,
pávián, orángután,
mind majomújságot olvas
majomvacsora után.
Majomvacsoraemléktől
zúg a majomreterát,
majombakák menetelnek,
jobbra át és balra át.
Rémületes majomarcot
vágnak majomkatonák,
majomkézben majomfegyver,
a majmoké a világ.
"Egy október hetedikei ünnepségen (70-es években) egy ezredes beszédet tartott az egyetem előtt besorozott kiskatonáknak, a beszéd után a helyi parancsnok kapott szót:
„Helyesen mondta az ezredes elvtárs, hogy ma a világ egy hatodán van szocializmus, de eljön az az idő, amikor az egy tizedén sőt az egy századán(!!) lesz szocializmus.”
Ez a parancsnok nem tudta, hogy mit beszélt, de prófétikus volt a kijelentése.
Így legyen a Fidesz-szel is. Az egyre csökkenő tendencia matematikailag át csaphat a mínuszba!!
HA nem lennék ilyen visszafogott ember azt mondanám, hogy: Haleluja!!
Orbán Viktor népszerűsége, amely már kormányra lépése óta mérséklődő tendenciát követett, mostanra 40 százalék alá esett. Szeptember elején mért 38 százalékos kedveltsége „történelmi mélypont”, hiszen az eddig valaha mért legalacsonyabb támogatottsága (1999 decemberében) 41 százalékos volt.
Óriási!! Csak így tovább. Lassan rájönnek a Fideszesek, miután Orbán saját maga is beismerte, hogy őket is rútul rászedte.
Egyébként eddig a Bajnai volt az egyetlen aki valóban jó irányt adott az országnak, de erre te, mármint KISAPUKA jössz majd a libákkal...
Kisapuka, sajnos azzal nem tudok neked szolgálni, hogy megmondjam , hogy mostanmáá kiben bizzál...
Ha eddig a polg.szövben bíztál,bízol... sorry, nálam a fidesz 1998-2002között leszerepelt. (Képzeld 1998-ban rájuk szavaztam)
Valszeg te későn érő típus vagy, de az is lehet, hogy még naívan fiatal...
Azzal viszont kecsegtethetlek, hogy hamarosan te is be fogod látni, hogy nagyon rossz lóra tettél. Akkor egyike leszel a legaktívabb fidesz/orbán ellenzőknek. (ha csak nem vagy te is az a szekértoló, aki ebből fedezi napi kiadásait) Fidesz drukkernek lenni olyan lehet, mint Fradi drukkernek lenni, akkor amikor heti rendszerességgel nézhetsz olasz, spanyol, angol liga mérkőzéseket és drukkolás helyett élvezheted a profi játék szépségét...
ha megpróbálnád pár lépéssel távolabbról szemlélni az eseményeket, kicsit kevésbé elfogultan mérlegelni, sztem neked is feltűnne, hogy az amit orbánék tesznek/nem tesznek az káros, és hazug. Egyenlőre amihez hozzászólsz ott kritika nélkül mentegeted a liblingjeidet. Én persze megértem ,hogy a hülye gyereknek is van anyja...
kissapuka vagyok! Jajj nem igaz ,nézzék meg a Nézöpont,a Századvég eredményeit az igen,azok nem hazudnak.Orbán a mi jó tevönk,az nem lehet,hogy csökkenjen a népszerűsége,drága ember.A fidesz arra pedig ha lehetne még Kinába is oda szavaznának.Drága emberek,tudósok ,bölcsek gyűjtö pártja. Na megyek a gyógyszeremért és bekell mennem a párnázott szobámba.
Minden diktatúra úgy jött létre, hogy az emberek azt hitték, ha hisznek egy demagóg vezérnek, akkor csak jobb lehet a helyzetük. Eddig mindig ráfáztak, mert sokkal rosszabb lett. Most is ez vár ránk.
Miután megszavazták maguknak a hitelmentőcsomagot, már nem soká lesznek hitelesek.
Kisapuka
szeretnél már váltani?
Mintha kicsit bizonytalan lennél már. :)))))
A fidesz rajongoknak kb egy éve van még rajongani. Utána ök is köpködni fognak.
Bár eddig sem hittek az itt leirtakban és ezekután sem fognak.
Tisztelt kisapuka! A Fidesz előszeretettel takarózik a 2/3-os többségével, pedig sokan azért szavaztak rájuk, mert nem volt más alternatíva. Ne kövessük el ezt a hibát még egyszer! Való igaz, hogy a mostani helyzetben nem látok más tömörülést, amely felválthatná ezt a kormányt. Bízom egy alulról szerveződő formációban, amely kiszellőzteti országunkból ezt az áporodott, poshadt politikai levegőt és végre azzal foglalkozik amivel kell.
Tisztelt Kissapuka!
Újra csak egyet tudok érteni veled.
Ma nincs olyan politikai erő, akiben bízni lehet,
hinni meg magánügy.
Talán ez igazolja azt a 60%-nyi,(Öreg Innovátor után szabadon)
komposztálandó rothadó biomasszát, aki ezen a véleményen van.(talán)
A jövőt a Kétfarkú Kutya Pártja megerősödében látom,
mert a hülyék okoskodásánál szimpatikusabb
a sima hülyéskedés.(esetleg okosak is)
Az a nagyon nagy baj, hogy az un. Pol.Szöv. is bizonyított.
Alkalmatlan a kormányzásra.
Azon meg, hogy ki alkalmatlanabb, igazán kár vitázni.
Ja, még annyit.
Javaslom a gázkamrás krematórium technológiát.
Jól bevált módszer.
Kedves jó Öreg innovátor!
A te díszpolgárságodnak is vége azt hiszem.
Persze ha lenne.
Ezzel a programmal indulhatnál a 2014-es választásokon.
Megmozgatnád kicsit a posvány tömeget.
Kedves Kopab!
Lehet azon gúnyolódni hogy "hiszek" Polg.Szöv.-ben a hibáival együtt s mivel a többiek már " bizonyították" számomra hogy hiteltelenek....
sőt KÁROSAK VOLTAK .Szívesen látnám ha bemutatná azt a hiteles politikai erőt amely alternatíva ... ha lehet HITELESET....aztán példálózhat tovább.......
Öreg
várható átlagéletkor fel, alkoholizmus és bűnözés le
pontosan ebbe az irányba megyünk a pálinka főzés engedélyezésével. Évi 50 liter/fő az otthon tartja a delikvenseket a szavazástól, tüntetéstől, de még a gondolkodástól is...
Azt okosan felismerték, még ha ez a gondolkodásmód nekem nem is szimpatikus, hogy az elbutult, elnyomorodott, lumpen, mindenben vesztes százezrek úgysem mennek el szavazni, tehát úgy kell őket rideg párt-technikai szempontból tekinteni, mintha nem is léteznének.
Ráadásul ha nem léteznének, nőne az egy főre jutó GDP és más mutatók is javulnának (várható átlagéletkor fel, alkoholizmus és bűnözés le). Előre tehát a kisebb, de minőségibb társadalomért?
A mult héten, a Fidesz oldalszárnyi közvéleménykutató felmérés szerint még töretlen 2/3-os többsége lenne újra a Fidesznek.
Hát a jelen is gyorsan változik nemcsak a múlt.
A hír nem igaz, orbán népszerűsége nem csökkenhet, sőt... Erre vannak az élő bizonyítékok sokaságai, pl. KISAPUKA
Már megint a bolsevikszocialistaliberális ármány forog fenn, nem azokat az embereket kérdezik direkt akiket kell. Megmondták előre, hogy az önkormányzatoknál kell a kérdőívet kitöltetni azokkal akik méltóak a válaszadásra, ezt meg onnan lehet tudni, hogy az ALAPTÖRVÉNY ASZTALÁNÁL tettek nem hivatalos látogatást, és igényeltek egy kövéren dedikált példányt. Az ALAPTÖRVÉNY ASZTALOS pedig segítséget nyújt a megfelelő válaszadásban. (mongyuk azt máig sem értem, hogy minek annak az embernek ALAPTÖRVÉNY , aki egy kicseszett igénylőlapot sem tud kitölteni segítség nélkül)