Előbb megköszönte a támogatást azoknak, akik az országot leigázó unió és IMF ellen tüntettek, majd Brüsszelben azt hangoztatta Orbán Viktor, hogy ő itthon is az Európai Unióért dolgozik. Elmondta: „teljes mértékben” tiszteli az Európai Parlamentet, melyet „a demokrácia szívének” tart. Hozzátette: tisztázni kell, hogy a nyitott kérdések hogyan befolyásolják az IMF-tárgyalások megkezdését, "a mielőbbi kezdésben bízunk".
"No IMF, no EU", "Függetlenséget!", "Rabok legyünk, vagy szabadok?", "Spekulatív nagytőke, elég volt már belőle!", "EU ≠ USSR!" – ilyen unió- és IMF-ellenes transzparenseket emeltek a magasba a szombati kormánypárti tüntetés, a Békemenet Magyarországért résztvevői. A menet élén, hatalmas "Nem leszünk gyarmat" molinóval vonultak a szervezők, Bayer Zsolt, Bencsik András, és Széles Gábor.
A kormányfő kedden reggel a Facebookon
videóüzenetben mondott köszönetet a megmozdulás résztvevőinek, mindenkinek "aki kiállt Magyarország mellett, és aki bátorítást, biztatást adott a számunkra és nekem személy szerint is, hogy a következő hetekben jól végezhessük a munkánkat, és eredményesen tárgyalhassunk az Európai Unióval és más nemzetközi szervezetekkel is". Aztán Brüsszelben hátat fordított nekik: visszavonulót fújt a szabadságharcban.
Orbán: „Sajnálatos módon” változik az eddig uniópárti közhangulat
Kedden Martin Schulzzal, az Európai Parlament elnökével találkozott Brüsszelben a magyar kormányfő. A találkozót követően Orbán Viktor elmondta: jelenleg „konszolidációs” politika zajlik Magyarországon, és a kormány ezen gazdasági és társadalmi program köré akarja felsorakoztatni a népet. A miniszterelnök az újságírók előtt diplomatikusan kijelentette, hogy „teljes mértékben” tiszteli az Európai Parlamentet, melyet „a demokrácia szívének” tart, még ha nem is ért mindig egyet az ott elhangzó véleményekkel.
Orbán méltatta a megbeszélést is, melynek fontosságát azzal támasztotta alá, hogy a médiában sokszor nincs elegendő lehetőség az elmélyültebb érvek kifejtésére. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy meglátása szerint az országban „sajnálatos módon” változik az eddig uniópárti közhangulat, de ő jelenleg azon dolgozik, hogy az Unió nyomvonalán tartsa a szavazókat.
Rászóltak Orbánra: Senkit ne nézzen hülyének
Az Európai Parlament elnöke, Martin Schulz, a Bruxinfo beszámolója szerint elfogadhatatlannak nevezte, hogy a magyar miniszterelnök „kettős retorikát alkalmaz: Brüsszelben európai beszédet tart, Budapesten pedig bírálja ugyanezt a retorikát”. A német politikus, aki korábban még a szocialista EP-frakció vezetőjeként sokszor keményen bírálta Orbán Viktort, most a saját véleményét hangoztatva elmondta, hogy szerinte a miniszterelnök egy hatékony és okos ember, de arra kérte a miniszterelnököt, hogy „ne nézze hülyének az európai állampolgárokat sem”.
Elmondta: az uniós alapszerződés 7-es cikke szerinti eljárás a magyar kormányfő malmára hajthatja a vizet az Európa-ellenes hangulat szításában. Kifejtette: továbbra is komoly aggályai vannak a magyar alkotmánnyal, és több alkotmányos reformmal kapcsolatban, amelyek szerinte nehezen összeegyeztethetők az alapvető európai szabályokkal. Személyes tanácsa az volt a kormányfő felé, hogy ne konfrontálódjon ennyi fronton, legyen békülékenyebb. Elismerte, hogy a találkozón új, eddig általa nem hallott érvek is felvetődtek a magyar delegációtól, ettől függetlenül Martin Schulz aggályait egyelőre nem oszlatták el.
Maradtak nyitott kérdések
Maradtak nyitott kérdések Magyarország és az Európai Bizottság között a miniszterelnök és a testület elnökének, José Manuel Barrosonak brüsszeli találkozója után is. A Magyar Nemzeti Bankot, az igazságszolgáltatást és az adatvédelmi hatóság függetlenségét érintő uniós kifogásoknak csak egy részét hajlandó további tárgyalás nélkül kiigazítani a kormány – jelezte Orbán Viktor a több mint kétórás találkozó után.

MTI
Egy sor kérdésben viszont engedni fog a kormány Brüsszelnek. Ezek közé sorolta a miniszterelnök a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének esetleges összevonását. Jóllehet, erre vonatkozólag még nem dolgozott ki a kormány javaslatot (csak ennek jogi alapját teremtik meg az alkotmány átmeneti rendelkezései), de Orbán Viktor azt mondta, azt fogja javasolni az Országgyűlésnek, hogy ezt a passzust is törölje az adott törvényből, hiszen „az EU javaslata nekünk nem tetszett, a mi javaslatunk nekik nem tetszett, ezért az a legegyszerűbb, ha külön marad a két intézmény” – fogalmazott a kormányfő a Bruxinfo szerint.
Orbán szerint "tisztázni kell", hogy a nyitott kérdések hogy befolyásolják az IMF-hiteltárgyalások megkezdését, "mi a jó szándékunkat tudjuk felmutatni, és a mielőbbi kezdésben bízunk" - mondta a
hvg.hu tudósása szerint. "Mindenben történt előrelépés, erős napom volt ma" - értékelte saját magát a kormányfő, hozzátéve, hogy a jogi kifogásokat megkaptuk, válaszolni is fogunk rájuk.
"Kétszínű ember a miniszterelnökünk"
"Az unióhoz, az IMF-hez megy kuncsorogni pénzért, ugyanakkor büszke a csapatára, akik vitték az unióellenes táblákat" – ilyen reakciók is érkeztek Orbán Viktor Facebookos
videoüzenetére, melyben köszönetet mondott a Békemenet Magyarországért nevű szombati megmozdulás résztvevőinek. "Végre egy Miniszter Elnök aki nem adja el az országot és nem fél az Uniótól és nem kell féljen a szavazóitól. Minek ide bármiféle hitel? Tudjuk mi a piacról is finanszírozni magunkat" – így a támogatók.
A kritikus kommentek elsősorban a helyzet ellentmondásosságára mutattak rá: "A résztvevők nem akarják hogy lefeküdjünk az IMF-nek, pedig Orbán úr már megágyazott!". "Két Orbán van: a szabadságharcos, meg a (z IMF-)hiteles?"
"Mintha az 50-es években lennénk! Rákosi elvtárs még a padlást is lesöpörtette - amitől persze ma sem állunk távol -, mégis mindenki ódákat zengett a szeretett vezérről és elaléltak, mikor meglátták. Hagy kérdezzem már meg az itt hajbókolóktól....mégis pontokba szedve sorolják már fel, minek örülnek ennyire?? Elmentek az EU ellen tüntetni, miközben szeretett vezérük ezerrel akarja az IMF megállapodást??? Ha nem akarják az IMF-et, akkor az államcsőd mellett tüntettek???? Mit tapsoltak meg? A magas benzinárakat, a visszamenőleges törvényhozást, a sorozatos elbocsátásokat, a közoktatás és eü ellehetetlenítését, a fékek és ellensúlyok teljes lebontását, a parlament bábszínházzá alakítását, a folyamatos és kiszámíthatatlan adóztatást és népnyúzást, hogy szeretett vezérük pattogása miatt a forint beszakadt és sok devizahiteles még inkább tönkre ment??? Vagy mit?"
"Kétszínű ember a miniszterelnökünk. Március 15.-én, a múzeumlépcsőn azt kiabálta uniós elnökként, hogy Brüsszel nekünk nem fog diktálni. Talán nem kellett volna elvállalnia, ha ez a véleménye. Most éppen igyekszik megfelelni Brüsszel elvárásainak, a pénzért. Majd megpróbálja a januárban folyósított, csökkentett járadékokat, valamint a februárban alaposan csökkenő fizetéseket is Brüsszel nyakába varrni, hogy csináljon egy kis unióellenes hangulatot. Brüsszelnek semmi köze az eddig eltolt gazdaságpolitikához, és a nem megszorításnak nevezett, de a lakosságot sújtó jövedelemcsökkenésekhez."
HozzászólásokÖsszesen: 45 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Jó ez a közös fotó, ahol "Magyarország" büszke tekintettel néz valahová. Barroso arca mindenesetre nyitott könyv. Nagy megtiszteltetés számára, hogy kezet foghat "Magyarországgal."
dami #36
Nagyon jó és elgondolkodtató az egész cikk!!
"Olyan nincs,hogy csak az ország miniszterelnökét bíráljuk és az országot nem!Minden ország miniszterelnöke megtestesíti magát az országot is."
1. Orbánt és az Orbán kormányt bírálják, de sajnos igazad van, hogy tettei(k) rossz fényt vetnek az országra is. Erről viszont nem a bíráló tehet! Tehet róla Orbán, a kormányának a tagjai, és sajnos azok is, akik rá szavaztak. (51%. Benne voltál?)
2. Ugyanez igaz a köztársasági elnökre is. Lejáratja a hivatalát, és sajnos az országot is. Erről sem a bíráló tehet, hanem aki kinevezte, és aki a kinevezést elfogadta.
Még pár nap, és a fülkebékamenet úgy emlékezik majd, hogy ők az EU-ért tüntettek. :)
Bóvliviktor pedig össze-vissza hazudozik, de hát eddig is azt tette.
Eléggé demagóg ez a megközelítés!A Békemeneten résztvevő emberek nem azt kérték,hogy lépjen ki az Unióból.(Bár hozzáteszem,hogy ha népszavazást írnának ki erről a kérdésről,lehet,hogy az igenek lennének túlsúlyban.)A Békemenet a sorozatos külföldi támadások hatására szerveződött.Valószínű,hogy nagyon sok embernek kinyílt a bicska a zsebében,miután rasszistának,antiszemitának,demokráciaellenesnek és még sorolhatnám tovább,hogy miket mondtak Magyarországról.Olyan nincs,hogy csak az ország miniszterelnökét bíráljuk és az országot nem!Minden ország miniszterelnöke megtestesíti magát az országot is.
Orbán csak a saját hatalmának megörzése érdekében egyezkedik, és hajol meg az EU előtt. Nem akar úgy járni mint a görög, és olasz miniszterelnök.
Persze az se kizárt, hogy ez részéről egy újabb szinjáték.
Ideáig is hazudott össze-vissza.
Miért? Van, aki még Orbánt magában tisztességes államférfinek tartja?
Elég nehéz lehet követni a kedves vezért, oly gyorsan forog (változik az álláspontja), mint majom f...án a stanyecli.
Most kiderült, hogy kis hazánkban ő a zunió végvári vitéze.
Egy hónapja ellenük harcolt, most meg ellenünk.
No, bizonyos helyeken ezt hívják hazaárulásnak.
Összehasonlításképen még csak annyit,hogy Hoffmann Rózsika a pápai körlevelet elküldte az iskolákba.Egyet felejtett el:még ez a fasiszta pápa is felemlegette,hogy minden fiatalnak joga van a tanuláshoz.Akkor hol vagyunk a pápához képest?Róna Péter,Oxfordban élő közgazdász (jól érzi magát ott)mondta,hogy egyetlen kiút a tudásalapú társadalom,mert a puszta fenekünkön kívűl semmmink sincs.
dami!
Elolvastam,hát nem mondom,hogy happy voltam tőle.A nagymamám 93 éves korában egészségesen halt meg és egyfolytában imádkozott a templomban, főleg akkor,amikor a hívek már eltakarodtak.Sztem nem annyira az ima,mint inkább a folytonos meditáció az,ami idáig eljutatta.
Egyébként lesújtó az író véleménye,én nem is merek ebbe belemenni,csak otthon üvöltözök a négy fal között.
DONJ
Akar valodi, akar nem, valoszinu, hogy igy folyik a strategia fideszeknel. Addig, amig ennyien el is hiszik, amit kifundalnak, az orszag meg megy le a lefolyon. Ujabb evek mennek veszendobe, hogy simicska, szeles es az orbani garnitura elhesse vilagat.Szegyen!
http://nepszava.com/2012/01/velemeny/bartus-laszlo-a-bajnai-jelenseg.html
Ezt azoknak ajánlom, akik látni akarják az összefüggéseket. Főleg a "magyar balsors" okait.
DONJ #33
Ez komoly, vagy csak viccölsz?
Sajnos Orbánék az elején a flegmaságukkal el tolták az egészet.De az nekünk nagyon jó,mert a körmére nézett az EU.Ha másért nem leg alább annyi hasznunk van ,hogy meg változtatnak ,néhány törvényt.Bár a kormányunk ugy csavarja a dolgokat,mint más a felmosó rongyot.Össze vissza beszél mindegyik magyar küldött,köztük Orbán is,igy hiteltelenné váltak.Mivel az elvert milliárdok helyett kel valahonnan pénz?így látszatra mindenbe bele mennek.Ezt senki másnak nem kell fel róni ,csak is a jelenlegi kormánynak.Leégette hála neki ,a (mindegy ) 400 ezer lábtörlőt.NETEK EZ A TI FIZETSÉGETEK. SOKAT AKARNAK A SZARKÁK?DE NEM BÍRJA EL A FARKUK. puszi nektek sok sok.És csak nyugi
A korábbi önálló hozzászólásaim helyett, most mellékelek egy ma kapott e-mailt. Nagyon tanulságos.
Kormányzati informátorunk hozzájutott az új IMF-megállapodás megmagyarázásának titkos kommunikációs stratégiájához. Vagy valami hasonlóhoz.
Kommunikációs stratégia az új IMF-megállapodás elmagyarázására
Készítette: Kormányzati Kommunikációs Központ
Kapja: Dr. Orbán Viktor miniszterelnök, Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Varga Mihály miniszterelnökséget vezető államtitkár, Lázár János frakcióvezető, Harrach Péter frakcióvezető, Szijjártó Péter miniszterelnöki biztos, Giró-Szász András kormányszóvivő, Dr. Havasi Bertalan helyettes államtitkár, Dr. Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője, Habony Árpád
Minősítés: szigorúan bizalmas
HIRDETÉS
I. Általános stratégiai elvek
Háttér: A magyar kormány megállapodást kezdeményez az IMF-fel. Ez a lépés látszólag ellentétes az eddigi kormányzati kommunikációval. Az ellenzéki pártok és a nem alánk tartozó sajtó megpróbálja majd kihasználni a helyzetet. Támadások várhatóak a következő hetekben a tárgyalások miatt, illetve később, amikor a megszorító csomagot bevezetjük. Mindebből jelentős hitelvesztés származhat. Fel kell készülni arra, hogy mindenhol Miniszterelnök úr korábbi mondatait idézik, például azt, hogy ha az IMF jön, én megyek. Mivel az IMF valójában el sem ment, Miniszterelnök úrnak sincs ilyen szándéka.
Kommunikációs célok:
1. Az IMF-megállapodás átpozícionálása kormányzati győzelemmé.
2. Miniszterelnök úr imidzsének erősítése (megfontolt, hazaszerető, szavahihető, ő egy olyan államférfi, aki fontosabbnak tartja az ország biztonságát, mint a saját hiúságát).
Fő üzenet: Biztonságos kikötőbe visszük Magyarország hajóját, minden idők legsúlyosabb gazdasági viharában.
Alapnarratíva, amibe a megállapodást csomagolni kell: A szocialisták a magyar történelem legterhesebb örökségét hagyták ránk. A bankárok és a baloldal megszorításokat követeltek. Bajnaiék hamis adatokkal megtévesztették az IMF-et, akik ezért szintén megszorításokat vártak volna el. Erre mi nem voltunk hajlandók, gazdasági szabadságharcot indítottunk: elvettük és a magyaroknak adtuk a nemzetközi cégek extraprofitját. Ez a szabadságharc olyan sikeres volt, hogy számos ország másolni kezdte az ötleteinket. Közben a külső és a belső ellenség titkos paktumot kötött. A nemzetközi pénzvilág és a szocialista párt érzi a közelgő vereséget, ezért utolsó rohamra indultak hazánk ellen. Szerencsére, az elmúlt évben bebizonyítottuk az IMF képviselőinek, akik valójában el sem mentek, hogy Magyarország gazdasági helyzete – kormányzásunknak köszönhetően – újra stabil, ezért már ők sem akarnak ránk kényszeríteni megszorításokat. Csak azt szeretnék, ha kölcsönösen biztonságot nyújtanánk egymásnak az európai történelem legnagyobb válságában. Mindig is furmányos nép voltunk, a saját fegyverével verjük meg a nemzetközi bankárvilágot: megállapodunk az IMF-fel. Ez nem jelenti a szabadságharc feladását, sőt, az IMF-fel erős szövetségest kaptunk a megszorítások elleni háborúban.
Kifejezések, amelyeket minél többször kell használni: biztonság, ésszerűség, felelősség, alkalmazkodás, megmentjük, új korszak, másfél éves sikeres gazdasági alapozás, kormányzásunk az utolsó esély, az emberek töretlen bizalma, nézzék: erősödik a forint.
Kifejezések, amelyeket tilos használni: bukás, kudarc, megszorítás, vizitdíj, tandíj, ingatlanadó, nem ortodox, az IMF nincs tisztában a magyar helyzettel.
Különösen tilos használni: „Strauss-Kahn bácsi és az ő szervezete, az a bizonyos IMF, a szobalány előtt már megszopatta a fél világot. Pénzért szopott a világ, és azok a réges-régi emberek azt hitték, ez így van rendjén. Ezért lett nekik végük.”
II. Részletes feladatok
1. Frontális kommunikáció
Szíjjártó Peti és Gíró-Szász Andris a következő napokban annyiszor szólal meg, ahányszor lehet. Semmi mást nem tesznek, mint a fő üzenetet és az alapnarratíva mondatait ismételgetik. Fontos, hogy ezt most a megszokottnál is magasabb színvonalon tegyék: rezzenéstelen arc, teljes meggyőződés. Az ellenzék felelősségét húzzák alá.
2. Közgazdász megszólalók
Barcza Gyuri, Heim Peti, Járai Zsiga hangsúlyozzák a lépés felelősségteljes voltát és gazdasági előnyeit. Az előzményekről, hibákról ne beszéljenek, csak a jelenről és a biztonságosabb jövőről. Drámai jelzőkkel ecseteljék az európai válság súlyosságát, és dicsérjék meg a kormányt, hogy gyorsan és bátran alkalmazkodott a helyzethez. A gazdasági szabadságharc kifejezést, ha akarják, elhagyhatják.
3. Politológus megszólalók
Az ő feladatuk lesz, hogy keretezzék a történetet és Miniszterelnök úr imidzsét védjék. Mráz Sámuel, Fritz Tomi, Lánczi Andris, Kumin Feri magyarázzák el, hogy nem az az államférfi, aki ragaszkodik az álláspontjához, hanem az, aki képes alkalmazkodni a változásokhoz az ország érdekében. Keressenek gyorsan nemzetközi példákat arra, hogy egy miniszterelnök homlok egyenesen mást csinált, mint amit addig hirdetett, mégis nyert a következő választásokon. Ezeket a példákat el kell küldeni Gíró-Szász Andriséknak, ők is használhatják.
FONTOS! Nézőpont Intézet azonnal publikáljon kutatást arról, hogy az emberek döntő többsége helyesli a megállapodást, és nem tartja hiteltelennek a Miniszterelnök urat. Az a kérés, hogy a válaszadók kétharmada mondja azt: ebben a helyzetben sem Miniszterelnök úrnak, sem Gazdasági Miniszter úrnak nem szabad távoznia.
4. Elterelés
Budai Gyuszi azonnal álljon elő egy új üggyel, és mostantól minden nap tegyen bejelentést. Szabad kezet kap, de nagy hal kell. Gyurcsány és pedofília például. Jó lenne kiszivárogtatni néhány kisfiút ábrázoló felvételt azzal, hogy ez az ő gépéről van. Házkutatás legyen, az igazi az őrizetbe vétel lenne. Ezzel párthuzamosan Varga Misi tegyen bejelentést, hogy újabb csontvázakat talált, derítse ki, hogy Oszkó Péter házát Simor András off-shore cége finanszírozta, amely Hagyó Miklóstól kapta a pénzt, és emiatt nőtt az államadóság. Polt Peti intézkedjen. Az ügyészségi eljárásokról szóló anyagokat kivételesen ne csak a Magyar Nemzet kapja meg, hanem minél több lap, hogy kiszorítsák az IMF-es híreket. (Polt Petinek kell egy gyors kommunikációs felkészítő, hogy amennyiben valaki az elmúlt másfél év gazdasági döntései miatti büntetőjogi felelősségről kérdezi, akkor mit mondjon.)
5. Az IMF megpuhítása
Mivel tartani lehet attól, hogy az IMF a megállapodás fejében megszorításokat fog elvárni, javítani kell a tárgyalási pozíciónkat. Kövér Laci és az UD Zrt-s fiúk csináljanak valami terhelőt az IMF új vezérigazgatójára, lehet megint szex botrány, az Strauss-Kahn-nal szemben már bejött. Eközben nyilvánosan az IMF új vezetőjét csak dicsérni szabad, ezzel is kifejezhetjük, hogy ez az IMF nem az az IMF, amelyikkel annak idején szakítottunk.
6. Pozitív kampány a sajtóban
Döntő jelentőségű az átpozícionálás szempontjából, hogy minél több pozitív hír jelenjen meg a következő időszakban. Minden alánk tartozó sajtóban a forint erősödését, a pozitív nemzetközi fogadtatást kell kiemelni. A lakosságnak azt kell éreznie, hogy jó dolog történik, ezért másodlagosak az előzmények. Bayer Zsolti, ha lehet, most egy ideig ne írjon. Habony Árpi szóljon rá Philipre. Mandineresekkel tudatni kell, hogy ők egy kicsit messzebb mehetnek, Matolcsy menesztését óvatosan felvethetik, de Miniszterelnök úr felelősségének felszegetése tilos.
Feladat: Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Heti Válasz, Hír Tv, MTV, MTI, Magyar Rádió, Lánchíd Rádió, Inforádió, Mandiner főszerkesztőivel egyeztetni, a kommunikációs háttéranyagokat eljuttatni.
7. Internetes trolljaink
A közvélemény formálásában most fontos szerepük lesz, az a lényeg, hogy a következő egyszerű mondatokat írják mindenhova: Kurcsány tehet erről is! Libajnaival sokkal rosszabb lenne! Na, baloldali hiénák, most örültök, mint Trianonnak, ugye? Az elmúlt nyolc év után csak ne pofázzatok, bibsik! Az Öszödi böszme örömmel vette át az IMF programját, Orbán legalább megpróbált harcolni, és látszik, hogy csak a hazájáért teszi.
Feladat: a pártközpontban és a háttérintézetekben dolgozók kezdjenek sürgősen fórumozni.
Miniszterelnök Úr mindenkitől nagy odaadást és fegyelmezettséget vár el. Kérjük mindenkitől, hogy kövesse az útmutatást, és a szokásoknak megfelelően, mindent rendeljen alá a Párt érdekének. Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!
11# ! Önt biztosan nem képviselte.... Mi lenne ha meglátogatná a hugót na nem a Chavezt hanem a vizilovat? Aztán el is időzne ott..... nem fogja megbánni elhiheti... sőt,lehet még tanul is valamit....
„kettős retorikát alkalmaz"
GRÁCBA.
SKIZOFRÉNIÁS!
Hallucinációról nem létező dolgokat érzékel. A beteg lehet, úgy érzi, hogy ezek a hangok utasításokat adnak neki, azzal kapcsolatosan, hogy mit tegyen ez akár más emberek sérüléséhez is vezethet.
Téves eszmének nevezzük azokat a nagyon szilárd, személyes gondolatokat, amelyeknek nincsen semmiféle valóságalapja. A skizofrénia leggyakoribb altípusa a paranoid schizophrenia, amelyben a beteg irracionálisan azt hiszi, hogy mások üldözik, vagy összeesküvést szőnek ellene.
Elemei: jellegzetes pózok, sztereotip mozdulatok vagy grimaszok, modorosság, grimaszok, echolalia (a hallott szavak kényszeres, visszhangszerű ismétlése), echopraxia (a látott mozgás gépies utánzása), negativizmus (a beteg és a környezet közötti kapcsolat megszakadása).
sutbavannak szeretettel:
http://www.youtube.com/watch?v=pzcCLPgHuj4
Orbán most is megmutatta, mekkora szélhámos. Azt mondja Matolcsyval és az alaposan elrontott gazdaságpolitikával kapcsolatban, hogy övé a felelôsség, ami igaz is. Ám ha mindezt komolyan is gondolná, akkor azonnal le is mondana,ugyanis ekkora baklövés sorozat után ez lenne a minimum. Kisemberünk jellemtelensége határtalan.
Egyik ámulatból a másikba esem! Egy embert azért neveznek okosnak, mert gazember? Hogy van ez? Azért támogatnak egy embert, mert becsap másokat? Aki épít, munkahelyet teremt, segíti a szegény embereket az buta? Aki ezektől elvesz és a gazdagnak adja az okos? Néztem a támogatóit és fel rémlett egy kép: a tömeg vessző paripán lovagol, papír csákóval a fején, kezében fakard és fűzfa sípot fúj. Így élteti Hári Janit.