Daniel Cohn-Bendit üvöltött Orbánnal, de az Európai Parlament egészében meg van döbbenve a Fidesz-kormány teljesítményén. Vita az Európai Parlamentben Magyarországról - kövesse élőben.
Ide kattintva élőben követheti - akár több nyelven is - a vitát.
Vége a vitának
Magyarország a szabadságharcosok földje volt, ma is az, és az is marad - zárta le a Magyarországról szóló európai parlamenti vitát szerdán Orbán Viktor miniszterelnök, aki közel három órán át hallgatta az európai képviselők kritikáit a kormány elmúlt másfél évéről. A felszólalók egy része keményen bírálta, más részük védte a magyar kormányt, a leginkább az alapján, hogy ki melyik európai pártcsalád képviselője - írta az
Origo, ahol a vitákról videókat is nézhet, ha lemaradt volna az élő közvetítésről.
Orbán megköszönte a kritikákat és a támogató hozzászólásokat is, bár szerinte sok képviselő érvelésébe nyilvánvaló tárgyi tévedések csúsztak, másokat pedig az érvek helyett a pártpolitikai düh vezérelt. Orbán azt mondta, ezek nem méltóak Európához.
A vita elején az Európai Bizottság ismertette álláspontját a kedden Magyarország ellen indított jogi eljárásokról. A bizottság szerint a jegybankról, a bírák nyugdíjazásáról és az adatvédelmi biztosról szóló jogszabályok értik az európai alapelveket, és mivel a kormány az eddigi felszólítások ellenére nem módosította ezeket, ezért jogi eljárást indítottak. A bizottsági ismertető után a néppárti képviselők azzal védték a magyar kormányt, hogy az EU nem szólhat bele ilyen mértékig egy független ország életébe, mint amennyire a bizottság szeretne, és sokan kiemelték Orbán szerepét a rendszerváltásban.
Orbán a kommunisták hibájába esik
Az egyik felszólaló szerint a magyar kormány ugyanazt csinálja, mint a kommunisták, akik az egész társadalmat ellenőrizni akarták - írta az Origo.
Áder a nők nevében
Áder János fideszes EP-képviselő kikérte a nők nevében bírálta, hogy több képviselő belekeverte a politikai vitába Szájer feleségét.
Mindenki fél
Egy osztrák zöldpárti felszólaló szerint gyakorlatilag mindenki fél Magyarországon: félnek a tudósok, az újságírók, a melegek. A képviselő Schiff András zongoraművész hozta fel példaként, aki politikai okból nem hajlandó Magyarországon játszani.
"Orbánék rászolgáltak a kritikára"
Tabajdi Csaba szocialista politikus közölte: a magyar kormány elleni kritikák Magyarországra is árnyat vetnek. Arra kérte az unió soros elnökeit, hogy bizonyítsák be a magyaroknak, hogy az unió nem diktál, mert Magyarország is az unió - írta az ATV.
Szájer: Magyarország demokrácia
Szájer József, magyar európai parlamenti képviselő kikérte magának, hogy a zsidók félnek Magyarországon és megvédte a Fidesz-kormány teljesítményét.
Bokros: szőnyegbombázás Magyarországon
Bokros Lajos korábbi magyar pénzügyminiszter beszél, angolul. Szerinte szőnyegbombázás történt Magyarországon, még súlyosabbá tette a helyzetet, hogy az ellenzék nem tudott befolyást gyakorolni erre. Bokros szerint a magyaroknak végig kell vinni a harcot a kormány ellen, amely romba döntötte a gazdaságot - írta az Origo.
Az új alkotmány félelmet kelt
Cohn-Bendit nem bírja visszafogni magát. Szerinte félnek a zsidó családok, a hajléktalanok Magyarországon, félnek az emberek az új alkotmány szellemiségétől. Azt javasolta, küldjön az EU ellenőröket Magyarországra, hogy ellenőrizzék a magyar alapjogok érvényesülését - írta az Origo.

MTI-fotó
DCB: az Európai Unió nem lábtörlő
Daniel Cohn-Bendit, az európai zöldek frakció társelnöke Orbán Viktorhoz fordulva ezt mondta: az Európai Unió nem lábtörlő, hanem egy közös ház, egy közös konstrukció. Utalva a magyar miniszterelnök megjegyzésére, hogy baloldali támadás zajlik Magyarország ellen, üdvözölte "Clinton asszonyt" és a magyar kormány több bírálóját a "klubban" - írta az ATV.
Tarlós Istvánról azt mondta DCB, hogy Orbán pártjának a tagja, aki antiszemita színházigazgatót nevezett ki. Javasolta: küldjenek delegációt Magyarországra a hetes cikkelynek megfelelően, amely megvizsgálhatja, miért félnek a hajléktalanok, izraeliták és más kisebbségek Magyarországon. Ha ennek ellenkezőjét igazolja a delegáció, akkor bocsánatot kérek - zárt beszédét DCB.
Guy Verhofstadt: Orbán rossz úton jár
Az európai liberálisok frakcióvezetője hangsúlyozta: meglepő azt mondtani, hogy nincs baj ma Magyarországon - írta az ATV hírportálja. Barroso úr hangsúlyozta, hogy nem csupán jogtechnikai kérdésekkel foglalkozunk - mondta a liberális frakcióvezető, aki szerint vizsgálni kell, hogy az alkotmány megfelel-e az európai értékeknek. A liberális képviselő a magyar demokratikus ellenzék levelére hivatkozva közölte: Orbán Viktor "rossz úton jár."
Swoboda: Orbán vegyen példát Havelről
Csalódott Swoboda, mert a néppárti frakcióvezető ennyire türelmes Orbánnal - írta az Index.
Orbántól pedig azt kéri, hogy vegyen példát Vaclav Haveltől, aki a kommunizmus ellen és a szabadságért harcolt.
Örül Swoboda annak, hogy mennyit tett az Orbán-kormány a horvát csatlakozásért, de ha a horvátok olyanok lennének, mint most a magyarok, akkor nem vették volna fel őket.
Orbán: mindent átszerveztünk
Orbán szerint a kormány 1,5 év alatt az összeomlás széléről rángatta vissza az országot. Most van először európai normákhoz igazodó költségvetése. Orbán szerint a kormány újraszervezte a nyugdíjrendszert, a szociális ellátórendszert, a közoktatást, a jogrendszert, mindent, ami hiányt termelt. Orbán szerint ezek komoly érdekeket sértettek - írta az Origo.
A miniszterelnök azzal védekezik, hogy az érdeksérelmek miatt van ennyi támadás az ország és a kormánya ellen.
HozzászólásokÖsszesen: 63 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Tanika! gondolkodni is szoktál mielött kialakitod a véleményed? ti. a petróleum lápába is import pertoleum köll..
gyertyát talán még elö tudnánk állitani...
fRENKI,NE FORGASD KI A SZAVAIMAT! éN NEM ÖRÜLÖK ANNAK,HOGY EMELT FŐVEL JÖTT KI A TEREMBŐL,DE ÚGY LÁTSZOTT.Ha válaszolsz a hozzászólásomra,ne csak egy mondatot mazsolázz ki,amúgy Fidesz módra! NAGYON REMÉLEM,HOGY A BIZOTTSÁGOKBAN MAJD HELYRE TESZIK A CSUTI TÖRPÉT!!!!Orbánnak mennie kell és menni is fog,ha más nem,a magyar nép elkergeti!!!
És ha kilépünk az Unióból mi lesz? A sorsunk -gazdasági vonalon - mint remélhetőleg maga is tudja - Németországtól függ.Ha másból nem,hát abból,hogy a 2012-es költségvetés elfogadásakor Matolcsy azt mondta,hogy a növekedésünk a németek növekedésétől függ.
Tudja,hány óráig maradna lábon kis hazánk,ha se pénzt,se árukat,sem energiahordozókat nem kapna,ha a rádőlne minden mert nem kellene senkinek?
Vagy úgy gondolja,hogy Kína és az arabok vállalnák hogy eltartanak bennünket?
A népszavazás demokratikus dolog.Nézze meg,hogy az elmúlt közel 2 évben hányat hagytak jóvá?
Azt ajánlom,hogy mielőtt ítéletet hirdet hogy kinek van igaza,tájékozódjon egy kicsit.
Némi közgazdasági ismeret nem árt
T_kör!
Ha majd nagy leszel, és megtanulsz számolni, vajon akkor is elégedett leszel a karámmal, amibe zártak?
Meghajlok az erő előtt..
Erőt hirdet, és veszt, l: szabadságharc.
Nincs egyetlen jogi érv sem, minden rendben van a törvényekkel,.......Módostjuk a szükséges módon a kifogásolt törvényeket.....
Figyelte valaki?
Itt már nem érdemes véleményt mondani, lehangoló, hogy Orbán milyen gyermeteg nagyzoló módon csapkod, bírál, hazudozik, ahelyett, hogy elismerné a hibákat. Az egy dolog, hogy minket magyarokat hülyének néz, és sokan még mindég beveszik a hazugságokat, de az országon kívülieknél ez már nem megy. Különösen veszélyes volt az a hazugság, hogy az országot a csőd széléről hozták vissza, hiszen tudjuk, hogy a viszonylag rendbe tett országot ők vitték csődközelbe.
Égett orbán, de nem pirult.
A vastag bőrnek vannak előnyei is!
:-))
Követtem a vitát,aztán elméláztam azon az orbáni mondaton,hogy nem az érvek hanem az erő késztette meghátrálásra a kormányt.
Pénzért oda a hazafiság.Mert a kiváló teljesítményt nyújtó kormány a csőd veszélyével kerül szembe,ha nem kap hitelt.
Ha Dobó szembe nézve a többszörös túlerővel,vagy 1848 magyar csapatai is így gondolkodtak volna,az életükért cserében szépen kapituláltak volna.
Tegnap egy meglehetősen megszelídült kormányfőt láttam.Megkísérlem:egy kulturáltan vitatkozó,magát európainak láttatót.Szerepet váltott.Majd kommunikációs hadserege idehaza előadja,hogy nagy győzelmet aratott,mert bebizonyította,hogy a Parlament érvek nélkül csattogtatta a fogait,kizárólag politikai vádaskodása volt./Mármint a szoci,liberális és zöld frakcióknak./
És minden mehet tovább.Ott úgy,itt így - úgyis benyalják.S ami a szomorú az egészben,igaza is lesz az esetek jó részében.
A német napilapok egyöntetűen kritizálják Orbán sajátságos fellépését az Európarlamentben. Azt vetik Orbán szemére, hogy nem megengedett módszerekkel próbálja hatalmát bebetonozni. A megfigyelők párhuzamot vonnak a tavalyi Médiatörvény miatti kirohanásai és a mai felszólalása között. Abszolút érthetetlen a nyugatiak számára, hogy Orbán állandóan a magyar szabadságharcot hozza fel. Mit akar ezzel?
Ezenkívül „megvédte“ a „Keresztény szellemiséget“ a családban az európaiak többségével szemben!???
Ez egy vicc volt tőle?
De nem ezt ígérte a beszéde kezdetén, hanem egy becsületes és tisztességes diszkussziót jelzett és biztosította a Parlamentet hogy kompromisszumra törekszik. Ehelyett mi történt? A kritikusokat „ Európához nem méltó abszurd dühkirohanásokkal“ vádolta.
Közben Orbán népszerűsége napról napra csökken. A pénzügyi vezetők és a gazdaság irányítói korrekcióért és a kiszámíthatóságért kiáltanak.
@frankey #63
„Elég egyoldalú ez a 168óra :)))))), mert rengetegen védték ma Magyarországot!!!!!!!”
Frankey-boy
Először is milyen szép magyar neved van!
Másodszor megetted az Orbán propagandáját! Ki támadta Magyarországot? SENKI!!!
Orbán nagyon gyanús intézkedéseit kritizálták és jogosan! AZ EU már eljárást indít a KORMÀNY és nem a MAGYAR NÉP ellen. DE! A nép fogja meginni a levét, ha Orbán nem lép vissza a diktatórikus irányból. A csődtől senki nem menti meg az országot.
DE milyen szabadságharcról beszélhetünk?
Nem ártana a történelmet áttekinteni, mielőtt hamis információkat terjesztünk.
Csak a Tatárjárást említeném! KI segített a Magyaroknak a tatárok ellen? Senki. Pedig IV. Béla megpróbált nyugatról segítséget kérni: a pápától, a francia királytól és a német-római császártól, de nem járt sikerrel.
Miért nem? Miért vetette fogságba IV Bélát Frigyes, ha Magyarország őket védte volna a Tatároktól!!
Kedves Frankey boy. Itten nagy bajok vannak: Hazugságra épül a mai Magyar kormány minden kijelentése. És ez a hazugságrendszer kiül a gazdasági mutatókra.
Én mindig mondom, hogy az emberek a fülüknek hisznek és nem a szemüknek. Azt elhiszed ami Orbán mond (mindenki a Magyarokat támadja) és azt nem látod, hogy ez nem igaz (mert senki nem a Magyarokat, hanem többen Orbánt támadták: ÉS JOGOSAN!!!!!)
Selmeci nagyaszony, Szijjártó, Genyo-Szász már megszólalt?
arra várok már csak , hogy tisztán, tisztábban láthassak.
Franky
Ok te egy proli vagy és azt gondolod, hogy az EU politikusok is olyan prolik mint te meg a Bayer Zsolt. Tudod az EU politikus az nem Bayerek hada. Ök mosolyogva, normálisan beszélve figyelmeztetnek nagyon komolyan.
A hèlye fidesz persze a démarche-ra is azt mondta, hogy az nem az.
Akkor most már minden gondunk bajunk megoldódott?
Könyörög az EU, és a hárombetüs szervezet, hogy Orbán, és csakis az Orbán kormány fogadja el a feltétel nélkül adandó korlátlan hitelt?
Akkor -ezek szerint- csak fröcsögés volt az amit a világ vezetö kormány emberei leveleztek Orbánnal?
Idö töltés végett?
Kezdem -már én is- elhinni, hogy Európa, fél az orbáni kokiktól salleroktól....
akkor most már Orbán 6alma, 6almas?
én má`semmit se`értek.
Láthatólag a fidesz fanok kiokositottak magukat a FB-os haveri beszélgetéseken, hogy szerintük mi is történt és megnézték az orbáni seggnyaló TV-t a seggnyalók kommentárjaival együtt.
Én valahogy máshogy láttam a dolgot nyugati TV adásokban.
Orbán pesze ereje teljében volt. Boldog volt. Végre ez az a közeg ahol ö jól érzi magát. Háború, konfliktus és konfrontáció. Ilyenkor érzi, úgy, hogy nemhiába élt. Ezért és nem a hatalomért csinálja mindezt. Ennélkül depresszív napjai vannak a lelkem.
élet nagy pillanata az, ha vitát szíthat ha konfrontálódhat, ha háborút kezd.
Leglelkesebb drukkereinek is ez az életelemük.
Ne legyetek naivak ha az EU most lassít is az nem Orbán érdeme hanem az, hogy az elsö eset csak figyelmeztetés mint az amerikai Démarche.
Ma Magyarország nyert, egyértelmű a saját talpára álló nemzet sikere a Barroso-CB -féle ex-maoista anarchistákkal, morális senkikkel szemben! Kezdik végre Európa nemzetei felismerni, hogy tengernyi hazugságot hordtak össze Magyarországról.
Minél inkább ütik az országot (kormányt) annál inkább visszájéra fordul!
Nekem nagy pozitívum volt, hogy most hallottam először azt az elnök úrtól, hogy lehet másnak más véleménye, még elfogadhatónak is tartja ezt a tényt. Szintén jó volt nem hallani saller-osztást.
A szabadságharcos ország vagyunk dolog nevetséges, szintúgy a dicsekvés azzal az alkotmánnyal, amin az ország háborgott, enyhén szólva röhögött a "kihelyezésén".
Elhangzott valami olyan, miszerint kikéri magának az alpári (nem ezt a kifejezést használta, csak valami ilyesmit) megjegyzéseket, támadásokat, stb. Rögtön eszembe jutott DT trágár megjegyzéseinek tömege más országok neves képviselőire.
frankey
Mire a gratuláció Orbánnak? Tarhál az EU-nál, kuncsorog pénzért. Elég gusztustalan módon menti az irháját.
"Európai Parlament egészében meg van döbbenve a Fidesz-kormány teljesítményén"
Sajnos ezen az Orbáni " teljesítményén" a milliónyi magyar munkavállaló, milliónyi nyugdíjpénztár tag. milliónyi létminimumon élő, a milliónyi hiteltörlesztését, lakás rezsijét fizetni nem tudó magyar ember van a legjobban megdöbbenve!
Na meg azon is megdöbbennek a magyar emberek, hogy erről egyetlen egy szó nem esett!
A Sallerosztó most, hogy bedölt az "unortodox gazdaságpolitika" hangnemet váltott. Ez az amit nagyon tud. Elvtelen,jellemtelen ember.
Orbán azért magában mondogatta, amíg a kritikákat hallgatta, hogy " ne azt figyeljétek ti birkák, amit mondok, hanem azt figyeljétek, amit teszek" !