25
168 Óra Online írása
2016. február 4.

Orbánék 12 ezer milliárdot készülnek szétosztani

Hárommilliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott az állam – az adófizetők pénzéből – egy beruházásnak: Orbán ma személyesen avatta fel a győri Graboplast Zrt. új, tatabányai gyárát. A beruházás 6,2 milliárd forint, az év végéig 120 új munkahelyet ígér a vállalat.

Kapcsolódó írásaink

A Kisalföld.hu beszámolója szerint a hárommilliárd forintos támogatást egy egyedi kormánydöntés ítélte oda a cégnek.

Mivel a Graboplast fő tulajdonosa a Wallis Zrt., a megnyitón a sajtónak kijelölt részen sokszor elhangzott Bajnai Gordon neve is – számolt be a portál.

Orbán Viktor mai beszéde végén ezzel kapcsolatban annyit mondott: „A jó iparpolitika nem pártfüggő. Egy kormány nem viselkedhet úgy, mint a kutya, amely ráfekszik a szalmára, meg nem eszi, de másnak sem engedi, hogy hozzáférjen. A Graboplast számíthat a kormányra, mint ahogy még számos magyar vállalat is, amelyek előtt 12 ezer milliárdnyi forint keretet nyitunk meg.”

(Forrás: Nyugat.hu, MTI)

Orbán Viktor miniszterelnök(k), Veres Tibor, a Wallis Zrt. elnöke (b) és Jancsó Péter, a Graboplast elnök-vezérigazgatója

Hozzászólások
Összesen: 25 db

A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztráljon!

Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!

Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!

Hozzászólhat a Facebook azonosítójával is.
Kattintson a "Facebook bejelentkezés" gombra!
Hozzászólás Facebook regiszrációval
gais
2016-02-05 10:08:43   #18

Rossz a kérdés!
Nem "tudnak e?", hanem "akarnak e?".

Hajcihő
2016-02-05 09:59:04   #17

Azért igencsak elgondolkodtató, hogy egy ipari beruházás majd' felét az állam biztosítja, mert a clg 120 munkahelyet ígér. Még tapsolni is lehetne hozzá.
De senki sem számol, az újságírók sem, hogy mégis, ez mennyire költséghatékony?
Ebben az esetben, például 23 millió forintot adott a kormányunk egyetlen álláshelyért?
Nem túlzó ez egy kicsit?
Ugyan már, mennyi adójövedelmet hoz ez a beruházás - egy munkahelyre leosztva - az államnak, hogy egy - nagyjából hatvan milliós - munkahelyből annak a kb. 40%-át átvállalja az állam?
A rezsim már megint osztogat, ész nélkül!
Az általa most idejuttatott összegből, nagyjából 1200 jó minőségű ipari munkahelyet lehetett volna létrehozni. Azaz a Graboplast helyett, annak a tízszeresét!
Ha valóban munkahelyeket akarna teremteni a rezsim, miért is nem olyan szakmákat éleszt fel, amelyeknek még megvan a munkakultúrája, és az ehhez szükséges munkaerőkapacitás is?
Tudnak ezek egyáltalán bármit is jót és jól csinálni?

Nemetorszagi_magyar
2016-02-05 09:32:27   #16

Eddig is osztogatott a Fidesz milliardokat, de nem ünnepeltette magat extra.
Most miert?

Hajcihő
2016-02-05 09:46:07

Mert már minden egyéb pozíciójában hiteltelenné vált és kell neki a p&r.

banya46
2016-02-05 06:39:31   #15

Lázár milyen alapon osztogat 5-10 milliót, ha hat? évig valaki nem akar? a közszférában dolgozni?
Ezt a pénzt adják annak a 120 dolgozónak, és megígérik, hogy 6 évig nem jelentkeznek munkanélküli segélyért.

banya46
2016-02-05 06:33:46   #14

"Én tudom, Penny!"

javito
2016-02-04 21:43:42   #13

sgyuri

Béla csak kicsit tájékozatlan.

Mikor ,miben.

De ő legalább " jobbindulatilag".

Az meg már ebben Országban,nem olyan rossz dolog.

Néha mond értelmeset is.

Ha e nem téveszti.

Szem elől a lényeget.

a lámpa szelleme
2016-02-04 20:39:17   #12

Nem ilyen gazdaságélénkítésre gondolt "jobboldali holdudvar"? Mert ebben lenne lehetőség GDP növelésre...csak nem tudom honnan vesznek Orbánék 12 ezer milliárdot, mikor a kórházak meg a KLIK nagyságrendekkel kisebb tartozásait sem bírják kifizetni.
Szerintem valaki súlyosan félreértett valamit....

Béla333
2016-02-04 19:45:49   #11

"Mivel a Graboplast fő tulajdonosa a Wallis Zrt., a megnyitón a sajtónak kijelölt részen sokszor elhangzott Bajnai Gordon neve is – számolt be a portál."

Na ugye! Nincs is olyan nagy harag a politikusain között!

Szintén mai hír itt a 168Órán:

Budai Gyula:
"Kóka János korábban elszámoltatási célszemély volt, mára megbecsült kormányzati üzleti partnerré alakult át."

És hogy teljes legyen a kép:

2012.03.08.
"Bulgáriában közös cégbe fogott Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök, Kóka János egykori szabad demokrata pártelnök, Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége és Oszkó Péter egykori pénzügyminiszter - olvasható a csütörtöki Heti Válaszban."
http://www.origo.hu/gazdasag/20120308-kozos-ceget-alapitott-bulgariaban-gyurcsany-ferenc-es-koka-janos.html

Ilyen egyszerű a világ! Mi meg csak rágjuk itt tovább a gittet!

Béla333
2016-02-05 12:51:28

Nem azzal van a baj, hogy Kóka, Gyurcsánnyal közös céget visz, hanem az, hogy ennek a cégnek az egyik fele (Kóka) olyan jó kapcsolatot alakított ki az egyébként Gyurcsány által tele torokból (jogosan) szidott Fidesszel, hogy a Szíjjártó által felügyelt állami Eximbank beszállt a Kóka féle üzletbe. (Az az Eximbank, amelyik Vajnának is nyomta a milliárdokat a TV2 ügyben!)
Akkor amikor a cég egyik tagja engedetlen harcot hirdet a Fidesszel szemben, a másik tagja meg "korábban elszámoltatási célszemély volt, mára megbecsült kormányzati üzleti partnerré alakult át." - mondja Kókáról Budai elszámoltatási biztos.
Neked ez így rendben van?Nem látsz alapvető ellentmondást az egészben?
Nem felháborító neked ez az egész?
Ha nem, akkor nincs is miről a továbbiakban egyeztetnünk!

bükkberg
2016-02-05 12:14:29

Lásd be Béla,hogy kezdel el fideszesedni!
Össze mosol össze nem tartozó dolgokat,aztán,ha figyelmeztetnek,hogy félre beszélsz,jól megsértődöl és csak azért is nyomod tovább a süketelést.
Mert ezt például miért idézted??":Bulgáriában közös cégbe fogott Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök, Kóka János egykori szabad demokrata pártelnök, Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége és Oszkó Péter egykori pénzügyminiszter - olvasható a csütörtöki Heti Válaszban."
És?
Mivel köztudott,hogy Dobrev Klára édesapja bulgár mi ezzel a gond??
Vagy csak sugallsz mint a fidesz szokott??
Látod,látod ez az "elfideszesedés"első jele!

Béla333
2016-02-05 07:18:08

Jó! Azt elismerem Wallis cég napi ügyeit Te jobban ismered!

De itt egy pár cikkel arrébb Budai elszámoló mester nyilatkozik.
A cikkben Budai a következőt nyilatkozza:
"A Válasz kérdésére, hogy mit érez, amikor az állami Eximbank társtulajdonossá válik az SZDSZ egykori miniszterének cégében, Budai azt mondta, nem ő változott, eddig sem ült egy asztalhoz Kókával, ezután sem fog. Kóka János korábban elszámoltatási célszemély volt, mára megbecsült kormányzati üzleti partnerré alakult át."

Tudod melyik az Eximbank ugye? A Szíjjártó felügyelte bank, aki Vajnának is sok milliárdot adott a TV2 ügyletre.
Nos ez a Kóka Gyurcsánnyal, Gyurcsánynével és Oszkóval közös vállalkozást visz.
Nem látsz még mindig semmilyen kivetnivalót? A közpénz jó helyre megy?

Egyébként ha nekem néha más is a véleményem, mint neked, azért én nem szoktalak barombak, hülyének stb. szólítani, pedig néha megérdemelnéd. Tanulj egy kis tiszteletet, vagy a magát "demokratikusnak" becézgető oldalon ez a menő?!

Összes válasz megtekintése
javito
2016-02-04 19:18:09   #10

Csingacsguk Lajos
2016-02-04 19:08:55

Kérdezem én is:

Jó lépcsőnek lenni?
Akkor fel is cs-út, le is cs-út!
Vigyááázz! Lép........csut

Arcod soká gyógyul béééééé.

Olyan sok csúnya varral Orcádon meg nem szép látványt nyújtanál röfögve az Andrássyn.

Mékkk valamit ?

Én kiszolgállak szívesen, ha nem bánod.

Nem úgy mint a Bánod.

De mára elég.

Kinyomom a gép szemét,mint ahogy kinyomták a tiedet is.

Álmodj szépeket,Rém jó,Országodban.

gais
2016-02-04 19:06:51   #9

Már megint nem értetek semmit az egészből.
Pedig olyan egyszerű!
Adunk a ti pénzetekből 3 milliárd forintot, és igér(tet)ünk a haverokkal egy csomó munkahelyet.
Mindenki hurrázik, ütemes taps, "Éljen Orbán! Éljen a Párt!".
Azután kilopunk saját zsebre (no meg pártzsebre) 10 milliárdot, a cég megdöglik, a dolgozók meg le vannak szarva cseresznyemagos kurvasszarral.
Mit lehet ezen nem érteni?

Kedvezménykártya a 168 Órától

EDC kártya, akár Önnek is

Kedvezménykártya a 168 Órától

2014. július 10. csütörtök
Közösség
hass: hass tippek ... 17:09
2016 Foci EB
csillagfény: A Figaro szemléletes grafikonokat közöl arról,... 16:11
Új korszak kezdődik
Európaimagyar: Kultúra: Külügysérelmi nyomok - NOL.hu:... 16:02
Elképesztő fideszes arcok galeriája
zoja: Botkát is kiretusálják. Nem nagy ügy. 15:29
Felmosták a padlót a teljes baloldallal...
A Propeller hírei