A hatályos magyar alaptörvény megújításra szorul, mert egy jogi katyvasz – írja a lap, emlékeztetve rá, hogy a jogszabály még a kommunista érában keletkezett, részben rendszerváltáskori, részben olyan új módosításokat tartalmaz, amelyeket hatalomra kerülés óta a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező Fidesz-kormány fogadott el.
Csakhogy Orbán Viktor miniszterelnöknek van egy problémája – olvasható a cikkben.
Az Alkotmánynak a politikai alkuk felett kellene állnia. Nagyobb legitimációt biztosítana neki, ha minden párt részt venne az alkotmányozásban, így a szöveget a későbbiekben nehezebben is lehetne módosítani. Ám az elmúlt év folyamán a kormány marginalizálta az ellenzéket. Korábban független intézmények felett vette át a hatalmat és olyan új szervezetek is létrehozott, mint a médiahatóság – ezek vezetői, tagjai pedig túl gyakran köthetőek a Fideszhez.
A szocialisták, az LMP és a Jobbik mind szélesebb körű konzultációt vagy népszavazást követelnek. Az ellenzékkel való tárgyalások helyett a kormány kérdőíveket juttatott el az alkotmányozással kapcsolatban mintegy nyolcmillió választópolgárnak és megígérte, a lakosság javaslatait megfontolják.

Az Economist illusztrációja a cikkhez.
A Fidesz kétharmados parlamenti többsége felhatalmazza az alkotmányozásra – idézi a hetilap Szájer Józsefet, aki szerint népszavazás alkotmányozási kérdésekben nem engedélyezett.
A szocialisták és az LMP (de a Jobbik nem) bojkottálják a folyamatot. Ez súlyos felelőtlenség a választóik felé – idézi a lap Szájert.
Ki mint vet, úgy arat – írja az Economist –, hiszen a Fidesz most csak visszakapja, amit Gyurcsány Ferenc kormányzása idején tett, amikor képviselőik rendre kivonultak a miniszterelnök parlamenti felszólalásai alatt.
A hetilap emlékeztet rá, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes korábban a Velencei Bizottsághoz fordult véleményért az alkotmányozással kapcsolatban. Válaszként azt kapta, hogy a kormány tevékenysége nem elég átlátható, nem tudott kielégítő mértékben konzultálni az ellenzékkel és a közvéleménnyel, és siettette a folyamatot.
A Fidesz ennek ellenére keresztülviszi az alkotmányozást. Április 25-én Schmitt Pál, a Fideszhez lojális köztársasági elnök várhatóan aláírja az új alaptörvényt – olvasható az Economist cikkében.
HozzászólásokÖsszesen: 38 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Làss ne csak nèzz!
A cikkhez kellene hozzàszoljon!
Vagy jobb,ha mindig a neandev.stìlusàt òcsàrolja?
Az ön stìlusa sem külömb.
Szegèny Magyarorszàg.Elharapòzott ez az òcska beszèd nagyon.Tele van fèlmüvelt emberekkel,akik mèg hatalmat is adtak a sok fèlmüvelt kèpviselönek.
Ezt a stìlust a fideszeseknek köszönhetjük.
Nem lehet egy kalap alá venni azt, hogy a Fidesz kivonult Gyurcsány napirend előtti felszólalása alatt ( ráadásul a frakció vezető mindig bent maradt ) és azt, hogy az MSZP és az LMP napokon keresztül nem jár be a parlamentbe. Az Economist is csúsztat !
Az államadósságról pedig annyit, hogy már az 1970-es években kezdődött az ország eladósodása, de 1982. óta alakult ki egy olyan adósság spirál, amit normális körülmények között képtelenség vissza fizetni.
Minden kormány követett el hibákat, voltak korrupciók is, de akkora adósságot ami az országot terheli, azt egy kormánynak sem lehet a nyakába varrni. Az eladósodás legfőbb oka a bankok miatt alakult ki.
Van fogalmuk, hogy kamatok képében hányszorosát fizettük ki a hiteleknek.
Az 1970-es évek elején építkeztünk a családommal. A saját erő mellé szükségünk volt OTP kölcsönre is, 80.000.- Ft hitelt kaptunk, és nem a szokásos 25 évre, hanem csak 13 évre kértük. Akkor a hitel felét 2 %, a másik felét 6%-os kamatra kaptuk. A megállapított törlesztő részlet a 13 év alatt nem változott, mire le telt a kölcsönünk addigra a 80.000.- ft helyett 120.000.- Ft-ot fizettünk vissza. Aki 25 évre vette fel a kölcsönt az a felvett hitelnek kb. a 220 %-t fizette vissza, mi a rövidebb határidő miatt megúsztuk 150 %-al. Akkor nagyon kedvező volt a hitelek kamata !
A 2008-ban felvett IMF-EU hitel után, ha egy forintot sem költenénk el belőle, évente akkor is 40 milliárd ft-ot kell készenléti díjként fizetni.
Nem mondom, hogy túl érdekes a Magyar Közlöny olvasása, de különösen a 2011.évi költségvetés adatai megdöbbentőek. Évek óta 1.200.-milliárd ft-ot költünk csak a kamatokra, a tőke törlesztésre pedig minden évben újabb hiteleket veszünk fel.
Kedves VillonG! Azt feltételezni a vityáról hogy amit tesz az a jobboldaliság,talán még ön se gondolja komolyan. Szerintem a harácsolás közelebbi fogalom arra amit tesznek vagy amit látunk
T. Cirmos 10 !
Kérem nézze meg a Magyar Közlönyben az ország 2011 évi költségvetését, mert az Ön által leírt számok teljes mértékben képtelenségek !
"Az Un. súly, g.jármű adóról.A rokkantaknak mentességük volt idáig,így a rokk.nyugdíjasoknak is,2011-től fizetni kel,ha mentességet kérnek az Ön.korm.-tól néhány oldalas kérelemben még az 50e ft-feletti tárgyaikat is tételesen be kell vallani,Tv.Bútor-stb. és még sok minden! Itt tartunk!"
Szerintem pedig ott tartunk, hogy az elmúlt években bárki tudott rokkant-igazolványt szerezni, és talán érthető, ha szigorítják az ezzel kapcsolatos kedvezmények vizsgálatát. Érdemes lenne végiggondolni, hogy mi miért történik, mielőtt szapulni kezdünk valamilyen intézkedést!
Azzal hogy itt egyesek kritikán aluli hangnemben írnak,nagymértékben hatástalanítják a jogos bírálatokat,rossz fényt vetnek Reánk,Mi ránk akik megfontolt szavakkal szeretnénk rámutatni a "Fiúk" tarthatatlan,sokszor a kivagyiságtól hemzsegő politikájáról!
Egy lelketlen adóról még szólnák!
Az Un. súly, g.jármű adóról.A rokkantaknak mentességük volt idáig,így a rokk.nyugdíjasoknak is,2011-től fizetni kel,ha mentességet kérnek az Ön.korm.-tól néhány oldalas kérelemben még az 50e ft-feletti tárgyaikat is tételesen be kell vallani,Tv.Bútor-stb. és még sok minden! Itt tartunk! Hol van a Fidesz nyugdíjas tagozata?Csak az előző kormánynál volt szava! Ez nem egyéni probléma hanem a Fiúk adózási lelketlensége többek között!
ad 1.: Az 1989-es alkotmányozáskor is hőbörögtetek a széles, társadalmi és politikai konszenzusért?
ad 2.: Kivonulni a Böszme megszólalásakor=nem résztvenni az alkotmányozásban???? Jut eszembe, itt az ellenzék nem 10 percekre tűnik el a teremből. Gondolom a kedves balos kommentelők most is majd követelik, hogy ne vegyék fel a fizetésüket ezek a képviselők... :)
ad 3.: Ha a kérdőívet csak a szavazásra jogosultak 12%-a küldte vissza, már az is nagyobb eredmény, mint amire az LMP és az MSZP képes lenne... :)
ad 4.: Lehet nem szeretni a konzervativizmust, a jobboldali ideológiát, de tisztelni talán kellene. Értem én a liberális gondolkozókat, a baloldali elkötelezettségűeket, soha nem neveztem "birka népnek" a rájuk szavazók tömegét, nem gondoltam, hogy az ország egyik fele hülye, mert nem a Fideszre szavaz, de az itt kommentelők nagy része ezt teszi, és nemcsak a kormánypárt prominenseit szidalmazza, de a szimpatizánsokat is, általánosságban...És ez eléggé elkeserítő...
Szép napot!
Nos akkor cirmos10 , felébredésünk és a kioktatás után, mond mit tegyünk!Írd ide a megoldást, s mi követünk!
Van pofája Orbánnak és persze a Tisztelendő Úrnak az kérni ettől a kisemmizett néptől , hogy fizesse az államadósságot .....Nos talán azokkal igen , akik minden városban szép számmal százmilliós villákat , autókat és sorolhatnám még miket nem tartanak. S nyugodtan állítom adót sem fizettek Például az egyház. Aztán az adócsalók köztük a képviselők , mert a költségelszámolás egyértelműen náluk erre lett úgy , ki találva , hogy senkinek nem számolnak el , hogy valós e a költség . Nem is értem , hogy meddig lehet tűrni , hogy ekkora hülyének tartsanak mindenkit, hogy saját maguknak milliókat zsebelnek, erre még törvényt is kreálnak. A kormány és a képviselők a T. ház annyit visz el a költségvetésből mint a nyugdíjak...Az egyházak a pártok ugyancsak százmilliárdokat. Egyiknek se semmit adni, s pár év ki van fizetve az államadósság , s persze felére venni a léhűtő parlament és kormány költségét, s rendben az államadósság....Ennyire egyszerű, de saját nadrágszíját egyik sem hajlandó meghúzni. Szavazzunk rájuk , hogy magas fizetéssel fel éljék a gyerekeink unokáink jövőjét. Ez kell nektek , hát megkaptátok. De jó lenne , ha felébrednétek ti , akik ki termelitek ezek jólétét a pofázáshoz...
GJanos
"adják el az országot cserébe...
http://hetivalasz.hu/uzlet/majusra-keszulhet-el-es-80-milliard-euros-lehet-a-csomag-36852
Ez ellen szavaztunk mi tavaly, ha néhány baloldali még nem vette volna észre"
Ezzel az allamadossag-fenyegetessel manipulal titeket a fidesz. Sok nyugati orszagnak 100% felett van az allamadossaga, es boldogan elnek. Nem itt tartanank, ha a fidesz 98-ban a nagy hazugsaggal nem kerul hatalomra("Torgyannal soha!), aztan elkotyavetyeltek a bokros-csomagot, es elinditottak a lejton a mostnig tarto eladosodast. A ballibek alatt viszont -ha adossagbol is--,de nott az eletszinvonal, a nyugdijasoke is, nem csinaltak azt, mint most Orban, hogy a sajat zsebuket tomik a 16%-os adoval mindenki mas--az orszag-rovasara. Amit az allamadossagrol mondanak: a szokasos duma, es az arra esendok manipulalasa.
Szomorú, hogy egy ilyen jelentős lapnak ilyen rossz a véleménye Magyarországról. Az IMF elleni demagóg dumáknak pedig nem kellene felülni. Most például Portugáliának az Európai Unió és az IMF közösen ad hitelt, és ha ez Portugália eladása, akkor ezért Orbán Viktor a felelős, aki jelenleg az Európai Unió soros elnöke.
#29
És azt észervette-e, hogy a gazdasági mutatók nem javultak, hanem romlottak?
Kudarcos adórendszer,újabbnál újabb kötvénykibocsátások, növekvő munkanélküliség.
OV úgy tudta mondani: "Csak jól kell kormányozni!"
Hol van a sikerlista?
Az persze más kérdés (vagy amnézia), hogy 2008-ban kért és kapott Magyarország IMF és Uniós kölcsönt, hogy a mai portugál szitu ne következzen be.
Az orbánizáció olyan bátor és kurucos folyamat, hogy akkor rúgja fenékbe a segítőt, mikor már jószerint megoldódott a probléma.
Ma mégis tárgyal a kedves fenékbe rúgottal.
Nocsak, mégis szeretjük?
Vagy azért tárgyalunk, hogy elmagyarázzuk az IMF-nek, hogy kell magyar módra átszervezni a nyomorult támogatásukat?
Ki az, aki ezt az egész orbánizációs hadovát elhiszi?
Lehet sorakozni!
Nem provokálásképp, de tessék: Itt van egy Portugáliánk, akit megsegítenek a jó emberek, csak egy feltételük van: adják el az országot cserébe...
http://hetivalasz.hu/uzlet/majusra-keszulhet-el-es-80-milliard-euros-lehet-a-csomag-36852
Ez ellen szavaztunk mi tavaly, ha néhány baloldali még nem vette volna észre.
Nem téma a cikk, jön egy kiváló provokátor, beszól, a indulat meglódul, azután az ügy önjáró, nem a tartalom, a hozzászólás stílusa a vita tárgya.
Ha a híres twitterező magyar nyelvőr, európai képviselő stílusát bírálták volna ilyen vehemensen a kedves beírók, már el is felejtettük volna.
Na de, hogy egy neandervölgyi és egy magyar fideszes európainak titulált, képzelt képviselő között az előbbi javára dőljön el a verseny, az a képviselő problémája!
Vagy nem így látja?
Lát valamit?
Mármint a képviselő!
Arról is írna esetleg valaki, hogy az Economist téved, nem jól látja, stb., vagy csak egymás stílusát kívánják elemezni?
Szerintem az E. viszonylag jól látja a magyarországi helyzetet.
Ez a neandervölgyi, ha lehet még nálam is jobban utálja ezt az ócska bandát. Ez azért meglepett!
Matatu! Ha Neandervölgy stílusa nem tettszik,akkor a Wittner Máriáé milyen? Bár Ő agybeteg. De akik őt megtapsolták????
Ennek az ős"ember"-nek a gulagon kellett volna végeznie, akkor talán rájönne, hogy miféle vörösök leszármazottait szolgálja agyatlanul, pincsikutya módjára. Az ilyenek hol a halálban éltek az elmúlt 8 évben, amikor a Lopcsány Ferko nevű Führerük és annak sleppje csinált szemétdombot az országból? Undorító ez a neandervölgy. Opniszökevény csíra.
Tudjuk jól hogy a médiák mindegy milyen párt állású megosztanak, és ugrasszák az embereket egymásnak.Ki hogy veszi a tájékoztatást!Na de kérem azért van valahol egy határ tisztelt uraim!!Neandervölgy.. őn egy bunkó.