Magától nem megy
Pálffy ismét kardot rántott Alföldi ellen
Kitartanak a kereszténydemokraták amellett, hogy Alföldi Róbertnek távoznia kellene a Nemzeti Színház éléről. Erről Pálffy István beszélt a Klubrádióban. A direktor korábban jelezte: magától nem megy, szerződése 2013-ig szól.
Úgy tűnik, a jobbikos támadások csitultával ismét a kereszténydemokraták rántanak kardot a Nemzeti direktora ellen. A Jobbik korábban nemcsak a parlamentben támadta minősíthetetlen hangnemben Alföldi Róbertet, hanem a Nemzeti Színház elé is tüntetést szerveztek. Akkor a parlamenti jobboldal nem állt a radikálisok mellé, egy időre elhalkultak a KDNP-s és a fideszes kritikák.
Ma reggel aztán a Klubrádióban ismét a kereszténydemokrata Pálffy István követelte Alföldi távozását. Szerinte a KDNP kitart amellett, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkárának el kell távolítania tisztségéből Alföldi Róbertet, a Nemzeti Színház igazgatóját – számolt be róla a Hír24.hu. A párt frakciószóvivője a botrányosnak nevezte, hogy a Magyar Ünnep című darab továbbra is a színház repertoárján van.
Pálffy szerint Alföldi Róbertnek pályáznia kellene egy másik budapesti színház megüresedő posztjára. A Nemzeti Színház színpadán nem folyhat az a nemzetgyalázás, amely "a darabból árad, és amelyben bakák maszturbálnak a Nagy-Magyarországra" - közölte.
Alföldi a kifogásolt dráma történetéről korábban azt mondta, hogy Európában és a világban csak azok a nemzetek tudnak előre lépni, amelyek szembenéznek a múltjukkal, és kibeszélik a társadalmat gyötrő fájdalmakat, sérelmeket.
Az igazgató a Magyar Narancsnak azt mondta, magától nem megy, szerződése pedig 2013-ig szól. Alföldi jelezte: idén klasszikus darabokat tűz műsorára idén a Nemzeti Színház. A személyét ért kritikákról azt mondta: még az életújrakezdés ötlete is felmerült. A másik lehetőség a színházcsinálás lett volna, az azonban a mai gazdasági helyzetben igen nehéz.
Alföldi Róbert felidézte, hogy a Jobbik november 30-i tüntetését figyelemmel kísérte a színházból. "Nem gondoltam, hogy ott fogok állni az erkélyen, de olyan erős volt a felütés, hogy ott álltam a sötétben, és néztem" - fogalmazott Alföldi, aki "nagyon megrendült" a tüntetésen hallottaktól. A Jobbik tagjai a Nemzeti Színház előtt tartott beszédeikben az igazgató zsidó származására és feltételezett szexuális orientációjára tettek gúnyolódó megjegyzéseket.
HozzászólásokÖsszesen: 13 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Pálffy most pont jó helyen van abban a semmi semjén pártban. A Fridi könyv nagyon jól lefesti ennek az embernek a jellemét. Az Alföldi tett valamit, ez pedig max. hírt olvasni /nem szerkeszteni/ tudott.
Drága fodrász? Már a hajléktalanokat is ingyen nyírják és mester fodrászok, ez jó tanács pistikének.
Felfordul a gyomrom akárhányszor hallom, vagy látom a Pállfyt. Önmaga karikatúrája ez a fasz.
egy alkoholista pofátlan görény.Egy seggnyaló amit ezek csinálnak az már röhej.Én már nem járok színházba főleg olyanba nem amibe fityesz igazgatok vannak,meg olyan színészek mint ePerjes,be sem mennék....!!!!
Császár!
Király vagy!
Javaslom Pálffynak (úrt akartam irni bocsika) ha lát egy tűkröt ,köpje le.Eklatáns példája a seggnyaló embernek.Ha ilyen a keresténydemokrata akkor sokan nem lesznek azok.
Ha ez a Pálffy,az a Pálffy,már nem is csodálkozom.Helyezkedni tudni kell,s-láss csodát,neki sikerült.De időnként lehetne nyelvet is mosnia,mert a régiek íze még a nyelve hegyén van.
Nem tudható de biztosan a borvirágtól vastagodott meg a bör ennek a talpnyaló politikusnak a pofáján.Hogy van képe ennek az embernek mást
kritizálni.Köztévésként is megélhetési seggnyalónak számított.
Arra a pártra szégyen aki ilyen embert a soraiban tart és megtűr.
Csak a borvirágnak köszönheti,hogy nem sül le a bör a képéröl.
Foglalkozzon a saját és a felesége állás ügyével.
Egyetértek, mind az 5 hozzászólással.
Szomorú, hogy a kereszténység álarca mögé bújva művelik ezt. A kereszténység értékeit is devalválják ezzel.
Mind a négy hozzászólóval csak egyet tudok érteni ! De Azt ne feledjük még hogy ez a párt , vagy valami más telis- tele van olyan emberekkel akiknek közük nincs a kereszténység elveihez (pl. tízparancsolat)!
Nem vagyok "valláskutató" , sőt teljesen ateista és mégis úgy gondolom sok hasonló EMBER-ben több empátia , együttérzés, segítőkészség van mint a fent említett gittegyletben ! De ezekhez sorolnám azokat is akik a hátukra vették őket -számításból !!!!
Pállfy már nem tudja mivel tűnjön fel, miután mindenünnen kikopott. Nem veszi észre, hogy nem veszik komolyan. A nagy keresztények rezzenéstelen arccal tennék tönkre egy tehetséges ember életpályáját ostoba lozungok alapján. Ez a kereszténység?
"Kereszténydemokrata" Pálffy úr kissé visszafoghatná magát!
Élt és most is él nem nem kereszténydemokrata módjára! Részeges, "kurvapecér" épp ezért álságos. Bárki azt hiszi, hogy belép a KDNP-be már minden bűnje feledve van? Szégyen a pártra, hogy befogadta!
Szép,mikor egy kereszténydemokrata a szélső jobbal közösen küzd az ördög ellen.
A krisztusi szellem összefonódik a robertázás híveinek fellépésével.
Hajrá Magyarország!
Pálffy úr (?) példája mutatja, milyen nehezen tudja megőrizni ép eszét az, aki politikusnak áll. Neki egyáltalán nem sikerült.