2012. május 25. péntek - Orbán. Holnapi névnap: Fülöp, Evelin
A videó lejátszáshoz Flash Player, és engedélyezett Javascript szükséges!
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
Orbán Európában példátlan húzásra készül
"Magyarországon a párt- és kampányfinanszírozás ügye máig rendezetlen, nem átlátható, hogy melyik párt pontosan milyen forrásokat használ, milyen kiadásai vannak, és emiatt nem lehet tudni, hogy a pártok képviselői döntéseikben mennyiben képviselik választóik akaratát és mennyiben azok magánérdekeit, akik a működésükhöz és kampányaikhoz szükséges forrásokat biztosítják."
2012. május 25. 17:25
Véget ért a Budai-féle "gyalázatos rágalomhadjárat"
2012. május 25. 17:04
LEGÚJABBAK A 168ORA.HU-N
Ilyen idő lesz a hétvégén
2012. május 25. 19:16
LEGÚJABBAK A FÓRUMON
Létrejön-e az ellenzéki összefogás Orbánnal szemben?
zoja
-
2012.05.25 20:19
ÚSZÁS
csi77a
-
2012.05.25 20:19
História
Csülök
-
2012.05.25 20:13
A FIDESZ vizet prédikál, és bort iszik......
zoja
-
2012.05.25 19:50
Orbán a király !
Lé Hűtő
-
2012.05.25 19:44
ORBÁN A MAGYARSÁG MEGOSZTÓJA
morzs
-
2012.05.25 19:41
Magánynyugdíj
Qkory
-
2012.05.25 19:35
Hát milyen országban élünk?
zoja
-
2012.05.25 19:35
A püspök úr szelektív memóriája
Sonja
-
2012.05.25 19:12
Hmmm....
Joszip Vragics
-
2012.05.25 18:50
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
AI: Súlyos visszaélésekhez vezethetnek az Orbán-kormány lépései
Fotó: Amnesty International
Tüntetés a sajtószabadságért
2012. május 24. 12:51
168óra - A hetilap
Hetilap kereső
Szerda, 2009. július 29. 09:19
Juhász Attila
írása
A Political Capital Institute elemzése
A kevéssé Tisztelt Ház
A parlamentáris demokrácia olyan építmény, amelynek léte és működése a választók bizalmán nyugszik. A közbizalom erejét pedig jórészt az a kép határozza meg, amely a nyilvánosságban az egyes intézményekről kialakul. A PC szakértői ezen a képen keresztül közelítenek a Magyar Köztársaság alapintézményeihez. JUHÁSZ ATTILA a most induló sorozat első részében az Országgyűlés imázsát vizsgálja.
„Attól, hogy kevesebben leszünk, még nem leszünk kevésbé hülyék” – így summázta nemrég egy országgyűlési képviselő azt a vitát, amely évek óta zajlik a parlament létszámáról. Márpedig ha az Országgyűlés egyik tagja így vélekedik saját munkahelyéről, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy a választók ma már nem sok tisztelni valót találnak a Tisztelt Házon.
A parlament imázsának legfőbb jellemzője ugyanis éppen az, hogy a polgárok a kormányokkal, a politikusokkal vagy a pártokkal azonosítják az intézményt, és nem úgy tekintenek rá, mint a demokratikus politikai berendezkedés egyik önálló elemére. A parlamentnek nincs elkülönült kommunikációja és arculata: a magyarok számára ma nem azt jelenti az Országgyűlés, amit például az amerikaiak számára a kongresszus.
Nem volt ez mindig így. A rendszerváltás idején alapvetően más volt a közvélekedés az Ország Házáról. Ez volt az az intézmény, amely „visszavette” a demokráciát a pártállamtól.
Bár a közvélemény-kutatások szerint sosem volt kiugróan magas az Országgyűlésbe vetett bizalom, a nyilvánosságban élő képet tekintve az 1990-ben megválasztott parlament éles váltást jelentett a megelőző időszakhoz képest. Annak ellenére is, hogy a parlament voltaképp már az első szabad választás előtt, 1987-től közreműködött a diktatúra lebontásában és a jogállam felépítésében. Mégis, a széles nyilvánosság számára 1990 jelentette a cezúrát: a pártállam díszparlamentjét felváltotta egy demokratikusan megválasztott, valódi politikai vitákat folytató testület, amelynek munkája a média érdeklődésének középpontjába került. Nem mellékesen Szabad György elnöklése is kétségkívül minőségi ugrást jelentett „Stadinger elvtárs” tevékenységéhez képest.
A választók rendszerváltás utáni gyors kiábrándulása azonban a parlament megítélésére is hatással volt. Az intézménybe vetett bizalom a Medián adatai szerint 1992–93-ra érte el a mélypontot. Ezt követően ciklikus változás volt megfigyelhető: az Országgyűlés iránt érzett bizalom rendre a választási években érte el a csúcsot, amit aztán gyors visszaesés követett. (Ez alól eddig egyedül 2006 jelentett kivételt, amikor azonban a kampányban többé-kevésbé helyreállított bizalmat a választásokat követő drasztikus megszorítások gyorsan aláásták.)
A ciklikus változás jól mutatja, hogy a parlament megítélése szoros összefüggésben van a kormányok, valamint a pártok megítélésével. Ennek egyik legfontosabb oka az az egyébként nemcsak Magyarországon megfigyelhető jelenség, hogy a törvényhozást egyre inkább a kormány dominálja, mivel vezető szerepe van a parlament napirendjének alakításában. Az imázs szempontjából is fontos tehát az a politológiai alaptétel, amely szerint a törvényhozás-végrehajtás klasszikus elválasztása mindinkább megszűnik, és átveszi helyét a kormány-ellenzék kettőssége.
Ez még akkor is így van, ha az Országgyűlés elnökének amúgy meglehetősen nagy mozgásteret és erős pozíciót biztosít a magyar alkotmány.
Annak ellenére sem sikerült ugyanis különálló parlamenti arculatot kialakítani, hogy az elnök személye erre elvileg megfelelő keretet és kifejezési módot adna. (Megjegyzendő, hogy Szili Katalinnak voltak ilyen irányú törekvései az elmúlt években, de összességükben nem vezettek eredményre.) Mindennek következménye, hogy az Országgyűlés a rendszerváltás óta fokozatosan vesztett önállóságából, így például az önálló képviselői indítványok számának és elfogadásának csökkenése folyamatos volt az elmúlt húsz évben.
Részben erre a jelenségre reagálnak azok az időről időre felmerülő – egyfelől habókos, másfelől imázsromboló – elképzelések, amelyek a pártok visszaszorítását, a korporatív elemek és a közvetlen demokratikus eszközök erősítését, illetve a politikusok „szakértőkkel” vagy „civilekkel” való felváltását követelik a parlamentben. Ráadásul ilyen – a képviseleti rendszert nyilvánvalóan aláásó – kezdeményezések nemcsak a Házon kívülről indulnak, hanem gyakran a Házon belülről is.
Igaz, a képviselők nem az efféle ötletekkel ártanak leginkább saját intézményüknek, hanem elsősorban azokkal a tartósan érvényesülő szokásokkal, politikai klisékkel, formaságokkal, valamint működésbeli sajátosságokkal, amelyek az évek során negatív imázselemként rögzültek a nyilvánosságban az Országgyűléssel kapcsolatban. A legjobb példa erre a képviselők számának csökkentéséről szóló javaslat folyamatos napirenden tartása, amelyet különböző formában minden parlamenti párt megfogalmazott már az elmúlt években. Mára sikerült elhitetni a választókkal, hogy a parlamenti létszámcsökkentés költségvetési szempontból jelentős megtakarítást jelent, illetve hogy kevesebb képviselővel jobban működik majd a demokrácia.
Erőteljesen rombolja a parlament imázsát a képviselői költségtérítések ügye is, amelyek kapcsán egyébként teljesen tiszta helyzetet a nemrég elfogadott új szabályozás sem teremtett. Nem fest jó képet az Országgyűlésről az sem, amit a képviselők a munkájukból láttatni engednek. Nem is az ülésen való olvasgatás vagy az alvás, esetleg a tiltott helyen való dohányzás a legnagyobb baj. Hanem az, hogy bár az elmúlt húsz évben a parlamenttel kapcsolatos médiamegjelenések jelentős része arról szólt, hogy az ülésterem sokszor kong az ürességtől, a képviselők még kísérletet sem tettek arra, hogy hatásosan elmagyarázzák: a parlamenti munka nemcsak a plenáris ülésen, hanem a bizottságokban is zajlik.
Az utóbbiak közül még a nagy médiaérdeklődés közepette dolgozó vizsgálóbizottságok sem szereztek tekintélyt az Országgyűlésnek. 1990 óta ugyanis – a Tocsik-bizottságot leszámítva – egyetlen ilyen testület sem produkált a nyilvánosság számára értékelhető eredményt, legfeljebb a botrányok fokozásában mutattak fel sikereket. Ez ráadásul – kis túlzással – hungarikumnak nevezhető, mivel a parlamenti vizsgálóbizottságok a demokráciák többségében tekintélyes, a fontos ügyeket a választók számára megnyugtatóan rendezni képes intézményeknek mondhatók.
Mindezek következtében nem csoda, hogy jelenleg még egy új választás után sem várható lényeges javulás az Országgyűlés megítélésében.
Annak pedig egyelőre nem látszik jele, hogy a magyar törvényhozás – a fejlett demokráciákhoz, például Németországhoz vagy az Egyesült Államokhoz hasonlóan – a kormányoktól és a pártoktól elkülönült, ciklusokon átívelő szervezettel, önálló kommunikációt folytasson.
Nem volt ez mindig így. A rendszerváltás idején alapvetően más volt a közvélekedés az Ország Házáról. Ez volt az az intézmény, amely „visszavette” a demokráciát a pártállamtól.
Bár a közvélemény-kutatások szerint sosem volt kiugróan magas az Országgyűlésbe vetett bizalom, a nyilvánosságban élő képet tekintve az 1990-ben megválasztott parlament éles váltást jelentett a megelőző időszakhoz képest. Annak ellenére is, hogy a parlament voltaképp már az első szabad választás előtt, 1987-től közreműködött a diktatúra lebontásában és a jogállam felépítésében. Mégis, a széles nyilvánosság számára 1990 jelentette a cezúrát: a pártállam díszparlamentjét felváltotta egy demokratikusan megválasztott, valódi politikai vitákat folytató testület, amelynek munkája a média érdeklődésének középpontjába került. Nem mellékesen Szabad György elnöklése is kétségkívül minőségi ugrást jelentett „Stadinger elvtárs” tevékenységéhez képest.
A választók rendszerváltás utáni gyors kiábrándulása azonban a parlament megítélésére is hatással volt. Az intézménybe vetett bizalom a Medián adatai szerint 1992–93-ra érte el a mélypontot. Ezt követően ciklikus változás volt megfigyelhető: az Országgyűlés iránt érzett bizalom rendre a választási években érte el a csúcsot, amit aztán gyors visszaesés követett. (Ez alól eddig egyedül 2006 jelentett kivételt, amikor azonban a kampányban többé-kevésbé helyreállított bizalmat a választásokat követő drasztikus megszorítások gyorsan aláásták.)
A ciklikus változás jól mutatja, hogy a parlament megítélése szoros összefüggésben van a kormányok, valamint a pártok megítélésével. Ennek egyik legfontosabb oka az az egyébként nemcsak Magyarországon megfigyelhető jelenség, hogy a törvényhozást egyre inkább a kormány dominálja, mivel vezető szerepe van a parlament napirendjének alakításában. Az imázs szempontjából is fontos tehát az a politológiai alaptétel, amely szerint a törvényhozás-végrehajtás klasszikus elválasztása mindinkább megszűnik, és átveszi helyét a kormány-ellenzék kettőssége.
Ez még akkor is így van, ha az Országgyűlés elnökének amúgy meglehetősen nagy mozgásteret és erős pozíciót biztosít a magyar alkotmány.
Annak ellenére sem sikerült ugyanis különálló parlamenti arculatot kialakítani, hogy az elnök személye erre elvileg megfelelő keretet és kifejezési módot adna. (Megjegyzendő, hogy Szili Katalinnak voltak ilyen irányú törekvései az elmúlt években, de összességükben nem vezettek eredményre.) Mindennek következménye, hogy az Országgyűlés a rendszerváltás óta fokozatosan vesztett önállóságából, így például az önálló képviselői indítványok számának és elfogadásának csökkenése folyamatos volt az elmúlt húsz évben.
Részben erre a jelenségre reagálnak azok az időről időre felmerülő – egyfelől habókos, másfelől imázsromboló – elképzelések, amelyek a pártok visszaszorítását, a korporatív elemek és a közvetlen demokratikus eszközök erősítését, illetve a politikusok „szakértőkkel” vagy „civilekkel” való felváltását követelik a parlamentben. Ráadásul ilyen – a képviseleti rendszert nyilvánvalóan aláásó – kezdeményezések nemcsak a Házon kívülről indulnak, hanem gyakran a Házon belülről is.
Igaz, a képviselők nem az efféle ötletekkel ártanak leginkább saját intézményüknek, hanem elsősorban azokkal a tartósan érvényesülő szokásokkal, politikai klisékkel, formaságokkal, valamint működésbeli sajátosságokkal, amelyek az évek során negatív imázselemként rögzültek a nyilvánosságban az Országgyűléssel kapcsolatban. A legjobb példa erre a képviselők számának csökkentéséről szóló javaslat folyamatos napirenden tartása, amelyet különböző formában minden parlamenti párt megfogalmazott már az elmúlt években. Mára sikerült elhitetni a választókkal, hogy a parlamenti létszámcsökkentés költségvetési szempontból jelentős megtakarítást jelent, illetve hogy kevesebb képviselővel jobban működik majd a demokrácia.
Erőteljesen rombolja a parlament imázsát a képviselői költségtérítések ügye is, amelyek kapcsán egyébként teljesen tiszta helyzetet a nemrég elfogadott új szabályozás sem teremtett. Nem fest jó képet az Országgyűlésről az sem, amit a képviselők a munkájukból láttatni engednek. Nem is az ülésen való olvasgatás vagy az alvás, esetleg a tiltott helyen való dohányzás a legnagyobb baj. Hanem az, hogy bár az elmúlt húsz évben a parlamenttel kapcsolatos médiamegjelenések jelentős része arról szólt, hogy az ülésterem sokszor kong az ürességtől, a képviselők még kísérletet sem tettek arra, hogy hatásosan elmagyarázzák: a parlamenti munka nemcsak a plenáris ülésen, hanem a bizottságokban is zajlik.
Az utóbbiak közül még a nagy médiaérdeklődés közepette dolgozó vizsgálóbizottságok sem szereztek tekintélyt az Országgyűlésnek. 1990 óta ugyanis – a Tocsik-bizottságot leszámítva – egyetlen ilyen testület sem produkált a nyilvánosság számára értékelhető eredményt, legfeljebb a botrányok fokozásában mutattak fel sikereket. Ez ráadásul – kis túlzással – hungarikumnak nevezhető, mivel a parlamenti vizsgálóbizottságok a demokráciák többségében tekintélyes, a fontos ügyeket a választók számára megnyugtatóan rendezni képes intézményeknek mondhatók.
Mindezek következtében nem csoda, hogy jelenleg még egy új választás után sem várható lényeges javulás az Országgyűlés megítélésében.
Annak pedig egyelőre nem látszik jele, hogy a magyar törvényhozás – a fejlett demokráciákhoz, például Németországhoz vagy az Egyesült Államokhoz hasonlóan – a kormányoktól és a pártoktól elkülönült, ciklusokon átívelő szervezettel, önálló kommunikációt folytasson.
| Korábbi cikkeink a rovatban | Iratkozzon fel hírlevelünkre! |
| Vissza a lap tetejére |
1/5
Olvasta már?
Kapcsolódó cikkek |
XXI. évfolyam 30. lapszám cikkei
Nézze meg az újság további cikkeit - válasszon az alábbi listából vagy kattintson a címlapra!
168 óra - A hetilap
Lapajánló
Előfizetés
168 óra rádió
A 168Óra a facebook-on
Hétfő, 2010. november 22. 10:34
Hirdetés
BLOG-BLOKK
Fent és lent
Közterületesek a 99-esen!
Egyenlítő
A kormány és a realitás
Banditapolitika
Halihó! Ellenzék! Na kapjuk össze magunkat villámgyorsan!
Véleményvezér
Az ember, akinek csak a zemberek számítanak
Szavazás
Bill of Rights - az angol alkotmányos monarchia alapvető jogszabálya
Nagy-Britannia
Országoldalak
Ha kíváncsi, mi történik Európa más országaiban, milyen magyar vonatkozású események vannak, akkor nézzen körül az oldalakon!
Partnerek:
© 2008 - 168 óra online - minden jog fenntartva
HozzászólásokÖsszesen: 11 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Hahaha ez igaz, Szabad György elnöklése tényleg minőségi ugrás volt... főleg, amikor felbosszantották... mi volt pirosabb, Szabad György arca vagy a szőnyeg? És ha erre még ráadásul jött egy szolid egypercessel G. Nagyné Maczó Ágnes... :))))
Nem háborogni, hanem pártfüggetlen jelöltekre szavazni! Hol vannak? Köztünk élnek! Fel kell karolni a kezdeményezést a környezetének, és segíteni nekik a kampányukban. Mindenhol, az ország minden szegletében, mert máskülönben marad az eddigi mocsár. Mindenki tartsa fontosnak, hogy a környezetében csak hiteles emberek jussnak be a Parlamentbe. Másképp nem megy!
A HNF-nek volt lehetősége párton kívülieket is jelölni.
Élt is vele, különösen az utolsó évtizedben.
Vajon várhatjuk, hogy lesznek a pártoknak pártonkívüli jelöltjeik?
Szerintem nem.Nem véletlen, hogy alacsony a pártok taglétszáma, bár ezt csak sejhetjük. Aki felnőtt fejjel érte meg a rendszerváltást, igencsak meggondolja, hogy belépjen-e bármelyik pártba.
Márpedig anélkül nem valószínű, hogy közel kerüljön a könnyen kezelhető közpénzekhez.
A fölöslegesen sok önkormányzatban is milyen pazarlás folyik! Elég, ha csak az önmaguknak szép tiszteletdíjat megállapító önkormányzati képviselőkre gondolunk.
Úgy működnek a választott döntéshozó testületeink, hogy nem csak a Parlament nem TH, hanem a város-és községházák sem. Mi meg legyintünk, mert már végtelenül unjuk az egészet! Jöhetnek a közmondások.
Azt,hogy Tisztelt HÁZ csak az épületre mondható, sajnos a benne ülökre aztán nem.
Alkotmányos mulasztásaik vannak, már húsz éve.
Amilyen törvényeket alkottak, vagy igazitgattak roszabbak mint az átkoséí....
Megélhetési emberkék gyüjtöhelye /nem politikusi!/ kevés kivétellel,
Van olyan TV közvetítés, hogy tiz felszólaló 10x olvassa föl ugyan azt az egyet ,bármiröl van szó.Azt is dadogva,
A Kádár érában a HNF a párt okos tanácsaira hallgatva kijelölte a parlamenti képviselőket.Ma a Pártok kijelölik a képviselőket.Akár akarjuk őket akár nem. Mi is az alapvető különbség? Akkor nem szólhattunk bele, hogy ki legyen a képviselő, mert diktatúra volt, és pofa be! Ma nem szólhatunk bele, hogy ki legyen a képviselő, mert majd a pártközpontok megmondják, aztán pofázhatunk szabadon, ugyanúgy senkit nem érdekel, mint régen.
Nincs okunk optimizmusra! A mai pártokba ágyazott figurák helyett nincs más, nem lesz új generáció, hiszen egy szakmájában elismert, komoly, becsületes ember ma nem megy politikusnak (nem véletlen a politikusok rendkívül rossz megítélése). Mire számíthatunk? "Normál" esetben maradnak ugyanezek, tovább tart a mutyizás, az írígykedésből eredő áskálódás, sárdobálás, kivonulás-bevonulás, szájháború, mocskos kis játékok. "Nem normál" esetben (ez a Fidesz 2/3-os többsége esetén) az ellenzéknek kuss, befogodapofád, szépen lassan csúszunk az egypártrendszer felé, a maradék kis pártok fokozatosan felszámolódnak, leépülnek, jelentéktelenné válnak. A megélhetési politikusok átszüremlek a gyűjtőpártba (lásd Balsay, Lezsák és társaik), amely ezáltal tovább dagad. A látszat kedvéért marad néhány morzsa párt, de ezek is a nagyvezér irányítása alatt működnek látszatellenzékként. Ám a politikusok ugyanazok lesznek. Cassandra álom?
Hosszú az út amely elvezetett idáig,pedig csak alig két évtizedes ez az
ujkori parlament.Kezdetben a nagy nekibuzdulás idején éles szópárbalyok
közepette zuztak amit értek.Lett is belőle romhalmaz.Az emberek meg csak néztek,mint a moziba,ahogy a köznapi nyelven mondják.Váltás után
jött a nagy privatizáció és az ezt lopásnak minősitő közfelfogás.Na majd az ifju titánok.Ők meg elintézték,hogy nem kell minden héten ül-
ni,lerendeznek ők mindent az Országgyűlés nélkül is.Le is rendezték.Egy
ujjabb szoci korszak frászt hozott az ifju titánokra.Beindult a verkli
és egy ujjabb szoci ciklus után kideritették,hogy itt semmi sem legitim
mindenki csal,lop,hazudikKivonulunk,bevonulunk,meghallgatjuk,nem hall-
getjuk meg.Szóval volt itt minden.Igaz,még őlre nem mentek.Harc viszont
volt a javából.Erre nagy fgyemet forditottak,sajnos amire kellett volna
már kevésbé.Hát itt tartunk 2009-ben.Mit hoz ugyan a jövő?
No csak spártai rövidséggel: kisebb létszámú parlament, odaillő tapasztalt szakmai felkészültséggel rendelkezzen, nem pedig párt klientúra.Nem ártana végre ha a társadalom irányultság motíválná őket, s nem a pénz űberelne mindent. Holmi Jupiter elméleteket eltüntetni végleg. Tehát emberközpontúan a nemzet javát szolgálva, öntudatosan lelkiismeretesen, igazi államférfiakhoz illően akiknek nem az egoista érdekeik a vezérelv.Mert így ahogy most egzisztálnak egyenlő majdnem a semmi tupírozásával. Közbizalomról már régen mukkanni sem érdemes. Az érdek összefonódás viszont csodákra képes, csak az soha nem az egész társadalmat szolgálja.Tessék mondani nem e ez a látencia??
A TSZ házat tisztelem de nem vagyok biztos benne hogy aki jelenleg is dolgozik benne hogy mindenkit tisztelek!!!!! Mert aki effektíven dolgozik és nem él meg ,akit mi választó polgárok meg választottunk nemhogy megél de csal lop hazudik!A 600 ezer aláírást összegyűjtött választópolgárok ki igazítást kértek a PARLAMENTTŐL de inkább TÖRVÉNYT változtatóak ,NEHOGY ELVESZETTSÉG A KÖLTSÉGTÉRÍTÉST pofátlanság !Üzenem SERES MÁRIÁNAK minden józan választópolgár támogatni fogja a harcában !
Hát kérem a Parlament nem más mint legális Munkahely a megééhetésért,Ebből kell éldegélni,lopni-csalni-mutyizni,Hja és a Mentelmi § jog sok szart elmos.
Nemtom, hogy a cikksorozat további részében lesz-e erről szó, de én a következőképp undorodtam meg a "demokráciától". Anno a középkorban 3 frakció volt (Nemesek, Papok, Parasztok). Mindenkinek egy szavazat. Természetesen szegény parasztokat mindig a földig tiporták erre bevezették, hogy mindenkinek legyen szavazata.
Most mi megy a parlamentünkben? Akármiről megy a szavazás, a pártok hangadói ordítanak, hogy igen v. nem (megnéztem egyszer a tévében, tényleg így van). Így majdnemhogy tökmindegy hányan ülnek a parlamentben. Jah ha valaki másra akar szavazni mint a pártja, ahhoz engedélyt kell kérnie a párttól? KE? LOL WTF milyen demokráciáról beszélünk?