Hetilap kereső

Buják Attila írása

A pillanatnyi állás szerint a Jobbikot hajszál választja el a sikeres EP-szerepléstől, ami a parlamentbe jutás előszobája lehet. Bizonyos vélemények szerint a párt „nem szélsőjobboldali”, mert „elfogadja a játékszabályokat”. Önmagában a parlamenti részvétel menedék-e a szélsőjobboldaliság ellen? A történészt BUJÁK ATTILA kérdezte.

A szerkesztőségben vita tört ki arról: jogos-e a megjegyzés, hogy a Jobbik „nem szélsőjobboldali párt”, hiszen elfogadja a parlamentáris rendszert?

Tévedés. Ha a parlamenti jelenlét a demokrácia mércéje, akkor a Német Nemzetiszocialista Munkáspártot (NSDAP) akár fel is menthetjük a szélsőjobboldaliság vádja alól, hisz mindvégig jelen volt a parlamentben.

Amelyet, hatalomra kerülve, többé már alig hívtak össze. Gyakorlatilag felszámolták.

A parlamentet használták fel arra, hogy szétverjék a weimari köztársaságot. Az analógia még ijesztőbb, ha a Jobbik nyilatkozatait elemezzük.
A demokráciáról s a parlamentről is lesújtó véleménnyel vannak. Létezik egy hírhedt internetes portál, a Kuruc.info, amely nyilván tagadja, hogy a Jobbik szócsöve lenne, mégis az. Novák Előd vagy Vona Gábor is publikál rajta. Ott gyakran olvasható, hogy a parlament népámítás.

Milyen lenne szerintük az „igazi parlament”?

Novák, Vona és társai azzal vádolják az intézményt, hogy a „rózsadombi paktum” eredménye. (Ez évtizedes jobboldali mítosz, miszerint a hajdani állampárt és ellenzéke titkos találkozókon megegyezett a választások eredményéről és a hatalomátmentésről.) Létezése is „magyarellenes”. Ha a magyarság úgy definiálható, ahogy a Jobbik képzeli, egyetlen párt is képviselheti. Nevezzük mondjuk Jobbiknak.

Pedig a parlamentáris követelményeket formálisan még Szálasi is betartotta.

Ez csalóka. Mert igaz ugyan, hogy a Szent Koronára esküdött fel, Serédi hercegprímás áldását is kérte, valódi célja mégis az volt, hogy felépítse a „hungarista munkaállamot”. Sőt, végig hangoztatta, hogy az általa irányított parlamentáris rendszer ideiglenes. Kormánya ugyanis – tudni kell – „koalíciós kabinet” volt, amelyet a háború megnyerése után azonnal fel akart számolni. Visszatérve az eredeti kérdésre: a szélsőjobb számára a parlament dobogó. Nem „használni” a parlamentet annyi, mint Pesten nem használni a metrót.

Ez a magyarázata annak, hogy a nyilasok rendszeresen indultak a választásokon, s 1939-ben paraszthajszál választotta el őket a győzelemtől?

Kilencszázezer szavazatot kaptak, de ez félrevezető, mert voltak körzetek, ahol nem indulhattak, s a rendszerbe is számos „biztonsági” elemet építettek be. Ahol egyéniben és listán is szerepeltek, negyven százalékot értek el.

Tehát téves a politológusi állítás, hogy a szélsőjobboldaliság és a radikalizmus között a parlamenti rendszer elfogadása a választóvíz?

Határozottan cáfolom. Még a nácik nyilvános programja sem tartalmazta, hogy a parlamentet fel akarnák számolni. Más kérdés, hogy aki rájuk szavazott, tisztában lehetett ezzel.

Vizsgáljunk meg egy parlamenti karriert, az Imrédy Béláét. Bankelnökként, szakpolitikusként kezdi, hogy zsidótörvények beterjesztőjeként, a Volksbund engedélyezőjeként, a nyilas parlament tagjaként végezze.

Imrédy rendhagyó eset. Pályája elején nem fanatikus jobboldali. Ám parlamenti politikusként, kormányfőként egyre vadabb dolgokhoz adja a nevét.

A „csodálatos forradalom”, a Csodaszarvas Mozgalom az ő találmánya.

Nyilván nem is hitt bennük – szimpla karrierista volt. A tipikus jobboldali karrier a „hívő jobboldalié”, akinél mindez belső szükséglet. Ilyen Prónay Pál. Korántsem sikeres, emléke mégis élőbb a jobboldali hagyományban a híres „Lajtabánság” és a soproni népszavazás révén. Imrédy nem népszerű a mai jobboldalon.

Teleki figuráját öngyilkossága, búcsúlevele titokzatossá teszi. De a parlamenti jegyzőkönyveket olvasva, a beszédei hátborzongatóak.

Teleki korántsem tekinthető jóságos, konzervatív öregúrnak, akinek láttatni akarják. Nézetei sem konzervatívak. Létezhet hiteles konzervatív, aki a római jogot ne tisztelné? Akinek a magántulajdon szentsége ne lenne fontos elv? Mégis egy tollvonással kobozza el a magyar lakosság egy részének vagyonát. A zsidóságét.

És miként vélekedett a parlamentről?

Bethlennel ellentétben mellőzhetőnek látta, nem is érezte benne jól magát. Egyfajta korporációs modellben gondolkodott.

Gömbös a maga a csáklyásaival parlamentáris politikusnak számít?

Jó kérdés. Halála megkímélte attól, hogy a politikája csődjével szembesüljön. De hogy milyen társadalomképe lehetett, az megismerhető a 95 pontos kormányprogramból, s abból, ahogy a Nemzeti Egység Pártját szervezni kezdte. Létrehozott egy csaknem milliós kvázi pártot, amelybe az egész magyarságot integrálta volna. Ez sok mindenre emlékeztet, csak a képviseleti demokráciára nem.

A nyilasokat az establishment megvetette. Miért?

A politikai establishment igen, de az úri osztályban és az értelmiségben akadtak szimpatizánsaik. Horthy és Bethlen is idegenkedett tőlük, afféle „zöld bolsevistákat” látott bennük.

„Bunkóknak” tartották őket?

Egy politikai pártban a mozgalmárok nem Harvardot végzett entellektüelek. Ideológiagyárosaik mégsem szimpla „bunkók”. Képzett értelmiségiek Kőfaragó-Gyelniktől Rajk Endréig, Rajk László bátyjáig. Olyan falansztervilágot építettek volna, amilyet Madách vizionált.

Bizarr, hogy Szálasi irodája mellett volt egy terem, ahol rendszeresen marxista szemináriumokat tartottak.

Nem vetették el a marxizmust. Tán csak a vallástalanság és a zsidók nagy száma zavarta benne őket. De hát ezen – mint tudjuk – lehetett „segíteni”.

Mi az oka a „szemérmességnek”, hogy a sajtó a szélsőjobboldalt finomkodva csak „radikálisnak” nevezi?

Ha a Kuruc.infót „radikálisnak” mondjuk, azt jelenti, hogy nem kívánunk részt venni a vitában, amely a probléma történelmi hátterét elemzi. Nem akarjuk az ellenfeleket nyíltan nyilasnak bélyegezni.

Csakhogy itt mégiscsak indokolt.

Mindenesetre olyan „nemzeti radikális” hírportálról (és pártról) van szó, amely a legrosszabb magyar hagyományhoz közelít.

Ha ez ennyire egyértelmű, akkor mi a demokrácia feladata ?

Nyilvánvaló: a demokráciának védenie, ápolnia kell értékeit. Mindennap meg kell értük küzdeni.

Ez nagyon szép, de kevés. Erőt is fel kell mutatni.

Régóta vitatott kérdés. Mégis eldönthető. Az antidemokratikus nézetek büntetése nem hatósági feladat. Ám ha a legvadabb nézetek bűncselekményekhez, atrocitásokhoz vezetnek, a fellépés már állami, mondhatni rendőri kötelesség. Mindenkinek szent joga hülyeségeket beszélni. De ha az őrült nézetek felekezetek, csoportok, kisebbségek jogait, méltóságát sértik, az már büntetendő.

Tehát vannak korlátok?

Mindig voltak, ma is vannak. Más kérdés, hogy nem alkalmazzák őket.

Beszéljünk konkrétabban.
A Jobbikhoz (a Magyar Gárdához) hasonló mozgalmakkal szemben az ügyészségi fellépés is indokolt?

Ugyan, a Jobbikot vagy a gárdát rég fel kellett volna számolni.

Nem tették. S egyre népszerűbbek.

A szabályok persze szigorodnak. Ma már a gyülekezési jog sem parttalan.
A Jobbik ügye egyértelmű: akár raszszista táblák alatt is fel lehet vonulni. De ha egy ellentüntetésen félelmet kelt, a rendőrségnek be kell avatkoznia. Sőt, már az előkészület is büntetendő.


Kapcsolódó cikkek
Milyen mélyre tud süllyedni Magyarország? Nagyon...
Ki állítja meg őket?
Hírünk a világban: erősödő szélsőjobb, Horthy-póló, erőszakhullám