9
168 Óra Online írása - Forrás: MTI
2014. június 23.

Patyi András: Túllépte hatáskörét vizsgálatával az ombudsman

Az alapvető jogok biztosa túllépte hatáskörét, amikor a mozgóurnás szavazással összefüggésben a választási bizottságok tevékenységét vizsgálta, a biztosnak ugyanis nincs felhatalmazása arra, hogy a hatóságnak nem minősülő választási bizottságok munkájával kapcsolatos ügyeket kivizsgálja – mondta Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke a testület hétfői ülésén.

Kapcsolódó írásaink

Patyi András emlékeztetett rá: Székely László, az alapvető jogok biztosa az áprilisi országgyűlési választáson a mozgóurna-igényléssel összefüggő ügyek vizsgálati tapasztalatai alapján jelentést készített, amelyet eljuttatott az Igazságügyi Minisztériumhoz, a Nemzeti Választási Irodához és az NVB-hez is, kérve az elnököt, a jelentést tűzze a testület napirendjére.

A jelentést áttanulmányozva arra jutott – jelentette ki az NVB elnöke –, hogy az alapvető jogok biztosa hatáskörét túllépve olyan ügyeket vizsgált ki, amelyekre nem lett volna jogköre. Elmondta, álláspontjáról levélben tájékoztatta Székely Lászlót. Patyi András felhívta a figyelmet arra: a jelentés maga is elismeri, hogy a választási bizottságok – mint a biztos által vizsgált szavazatszámláló bizottságok és országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok – nem minősülnek hatóságnak, nem közigazgatási szervek, amelyeket a biztos a törvény alapján vizsgálhatott volna.

A bizottságban Litresits András, az MSZP delegáltja és Tóta Áronné, a testület Országgyűlés által választott tagja amellett érvelt, hogy a biztos jogszerűen végezte vizsgálatát, mivel „nem lehet kérdés”, hogy a választójog és annak gyakorlása alapjog-e.

Patyi András szerint is alkotmányos alapjog a választójog, a fogyatékos személyek jogait pedig kiemelten védeni kell, de – mint mondta – a biztos hatáskörét önmagában nem az alapozza meg, hogy alapjognak minősül-e vagy sem a vizsgálata tárgya, hanem, hogy van-e egyértelmű törvényi felhatalmazása az alapjoggal összefüggő visszásság feltárására. Az NVB elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a vizsgálható állami szerveket a törvény tételesen megjelöli. Patyi András az ombudsman kifogásolt vizsgálatával kapcsolatban úgy fogalmazott: véleménye szerint „ez a hatásköri aktivizmus veszélyt jelenthet a jogállamra”.

Az alapvető jogok biztosa június közepén közzétett állásfoglalása szerint a mozgóurnás szavazás szabályai sem a korábbi, sem a legutóbbi országgyűlési képviselő-választások során nem érvényesültek megfelelően. Székely László szerint módosítani kellene a szabályozáson, ezért megállapításait megküldte a Nemzeti Választási Irodának azzal, hogy tegyenek javaslatot a választásokat érintő jogszabályok megalkotására. Az ombudsman arra hívta fel a figyelmet, hogy a szavazatszámláló bizottságok tagjaik létszáma miatt nem feltétlenül tudnak mozgóurnával felkeresni valamennyi érintett választópolgárt a szavazásra nyitva álló időkeretben.

Hozzászólások
Összesen: 9 db

A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztráljon!

Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!

Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!

Hozzászólhat a Facebook azonosítójával is.
Kattintson a "Facebook bejelentkezés" gombra!
Hozzászólás Facebook regiszrációval
GROF
2014-06-24 09:59:02   #9

"Természetesen!"
Mindenki, aki a fidesz-kreálmányokat, fidesz-mutyikat, fidesz-hatáskörtúllépésket megpróbálja (csak megpróbálja!) vizsgálat tárgyává tenni, az TÚLLÉPI A HATÁSKÖRÉT!
Erre van építve az egész orbáni rendszer!

szenior
2014-06-24 07:15:16   #8

„...a biztos hatáskörét önmagában nem az alapozza meg, hogy alapjognak minősül-e vagy sem a vizsgálata tárgya, hanem, hogy van-e egyértelmű törvényi felhatalmazása az alapjoggal összefüggő visszásság feltárására.” - mondja ezt a Közszolgálati Egyetem prominense, hivatkozással arra, hogy a választási bizottság nem hatóság!!!

Egy ilyen kijelentésért az egyetemi hallgatót már az első szigorlati vizsgán illene örökre eltiltani választott hivatásától. Ehhez képest, még nyilvánosságra is hozzák ezt az állásfoglalást. Nem mondom: jól nézünk ki!

És legyen világos, amikor az alapvető jogok biztosa egy „alapvető jog gyakorlását érintő jelenséget” vizsgál (mellesleg nem célzottan a választási bizottságok tevékenységét), teljesen közömbös, hogy az adott jelenség az állam melyik intézményének a hatáskörét érinti.

franciscarsac
2014-06-24 07:09:17   #7

Bár Székely László most éppen ombudsman, volt már a Fidesz környezetvédelmi kabinetjének jogi szakértője, az első Orbán-kormány kormánybiztosa és nem is olyan rég még miniszteri biztos volt..
Hát mégsem jó káder ?
Talán ezentúl szellemi kondicionálásnak kell alávetni minden fontos helyre kinevezett "megbízható elvtársat", pártunknak és népünknek biztosítékok kellenek arra nézve hogy ne jelenjenek meg negatív vélemények és kritikák kormányunk és "szeretett" vezetőnk nagyívű és építő jellegű, áldozatos tevékenységéről.....

step
2014-06-24 05:51:14   #6

'hatóságnak nem minősülő választási bizottságok munkájával kapcsolatos ügyeket kivizsgálja...'

Akkor gittegyletek állapították meg a választások eredményeit?

netuddki
2014-06-24 03:53:01   #5

Szóval az veszélyezteti a jogállamot, ha az Ombudsman a jogtalanságot vizsgálja?

Itten nagy bajok vannak a fogalmakkal!!
Azért a felelös politikusoknak ismerni kellene legalább a magyar kifejezések értelmét!!

netuddki
2014-06-24 03:12:48   #4

Patyi András az ombudsman kifogásolt vizsgálatával kapcsolatban úgy fogalmazott: véleménye szerint „ez a hatásköri aktivizmus veszélyt jelenthet a jogállamra”.

Picsi Patyi! Minden vizsgálat veszélyt jelent a Fidesz féle "jogállamra".

István44
2014-06-23 20:52:17   #3

Patyi úr maga melyik gittegyletet képviseli hogy ennyire fel van háborodva, ja a NVB-t?Who is a fuck NVB?

sgyuri
2014-06-23 19:10:02   #2

Patyi elvtárs el van tévedve. Mert a biztos a törvényi hátterét vizsgálta a mozgóurnás szavazás anomáliáinak. Azt hogy ez a fityfasz NVB is kapott ezzel kapcsolatban jegyzőkönyvet az egy dolog. De enneki a gittegyletnek tudomásul kell vennie, hogy a választási törvényt nem ők szarták és csak kanalazzák mint végrehajtók. Javítani sem nekik kell rajta, hanem a törvényhozásnak. Ez a fidesz horda túlértékeli magát.
Patyi elvtárs annyit erőlködtél és izzadtál ezzel a válasszal, hogy negyed ennyi energiával az alapproblémát is le tudtad volna küzdeni.
Visszatérve a probléma gyökerére. Azért vérlázító arcátlanság, hogy egy két hete magyar könnyeben szavaz, mint egy született magyar rokkantan. Nesze neked akadálymentesítés. És ez a fitymafejű Patyi pont ez esetben, a rokkantak érdekében szóló reklamációtól félti a demokráciát?
Tessék mondani DNS-t nem vesznek a Székely Lászlótól? Esetleg nem rabosítják a hatásköri túllépéssel megvalósított demokrácia elleni támadás miatt.
Hülyegyerek, hallottál már a rokkantak jogairól? Hallottál már az akadálymentesítés kötelezettségéről? Te patkány, neked kellett volna észrevenned , mert ez a kötelezettséged, hogy nem tudod betartani a törvényt!
Neked kellett volna kérned a törvénymódosítást!

banya46
2014-06-23 18:08:19   #1

Nem a probléma a probléma, hanem az, hogy észrevették, és meg is mondták.No innen veszik a mintát a fideszhívők.

1

Kedvezménykártya a 168 Órától

EDC kártya, akár Önnek is

Kedvezménykártya a 168 Órától

2014. július 10. csütörtök
Közösség
zoja: Hurrá. 2016. július 1-től végre lehet perelni a... 04:28
Nyugdíjasok: kiszálló?
zoja: nekem sincsenek már illúzióim,pedig ezt nem is... 03:51
Felmosták a padlót a teljes baloldallal...
zoja: Kilenc évre ítélte a bíróság a gólyatábori... 03:09
Úszunk a botrányban
zoja: Ok és jogalap nélkül bántalmazták a Ligetvédő... 01:28
BUDAPEST
A Propeller hírei