A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete felszólítja a Nemzeti Erőforrás Minisztérium illetékeseit, hogy vonják vissza a 2012/2013-as felsőoktatási keretszámokra vonatkozó előterjesztést.
Mendrey László, a szakszervezet elnöke rendkívül figyelemreméltónak és mindenképpen megfontolandónak tartják Szabó Máté alapjogi ombudsman megállapítását, mely szerint
sérülnek a felsőoktatásba készülő diákoknak a jogbiztonság követelményeiből fakadó jogai a felsőoktatási keretszámok túl késői közzététele miatt.
Az érdekvédő idézte Szabó Máté nyilatkozatát, amelyben az ombudsman rámutat arra: "a felkészülésre rendelkezésre álló idő megállapításánál nem kizárólag a jogalkalmazó hatóságok, hanem a jogi szabályozással érintett természetes és jogi személyek reális szükségletét is figyelembe kell venni".
A PDSZ elnöke azt írta, teljes mértékben egyetértenek az ombudsman állásfoglalásával - hangzott el a
Klubrádióban.
"Ideje felismerni, hogy a középkori jezsuiták jelmondata -
"Finis sanctificat media" (a cél szentesíti az eszközt) - a XXI. században nem állja meg a helyét. Mert közben ott van az ember" - fogalmazott Mendrey László.
Hozzátette: arra kérik a szaktárca illetékeseit, hogy gondolják át és vonják vissza előterjesztésüket a felsőoktatás 2012/2013-as évének keretszámait illetően. A következő tanévre - kellő előkészítés mellett - már alkalmazhatók a jelenlegi elképzelések - áll a szakszervezet közleményében.
HozzászólásokÖsszesen: 1 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Eddig ez volt orbán legaljasabb húzása.( rozi orbán nélkül levegőt sem mer venni.)
Ezek a gyerekek célirányosan tanultak 2-3 éven keresztül.
Kaptak a majom kormánytól 2 hetet (meghosszabbították 9 nappal), hogy pályát módosítsanak.
Gyalázatos ! Ez a fidesz, ocsmány f.rgek! Elveszik a jövőt nem csak a fiataloktól, hanem az egész nemzettől.
Talán nem célja, hogy értelmiség nőjön fel az orbánizmusban.
Hiába, orbán csak, és csakis az értelmiségtől retteg!!!!!
Azért tartunk ott, ahol !
Egy majom értelmi szintje jellemzi a fidesz parlamentet.