„A tervek szerint Magyarországnak 2030-ra kell elérnie az uniós átlag feletti gazdasági fejlettségi szintet, életszínvonalat. Ez példátlan történelmi siker lehet és véleményem szerint lesz is, hiszen Magyarország az elmúlt 150 évben soha nem volt az európai átlag fölött” – fogalmazott Matolcsy György gazdasági miniszter július végén az Új Széchenyi Terv bemutatásakor.
A feltehetően a „Merjünk nagyot álmodni!” kormányzati kommunikációs stratégia jegyében fogant Matolcsy-kijelentés azonban nem tisztázza, hogy 2030-ban mely Európai Unió mely átlagát kívánnánk meghaladni. Kiderülhet akár az is, hogy a „példátlan történelmi siker” hangoztatása mögött vagy a tények egy részének elhallgatása vagy szimpla nagyotmondás áll.
A kelet-közép-európai, valamint az egykor erőszakosan a Szovjetunióhoz kapcsolt balti országok rendszerváltása, azaz 1989-1990 után másfél évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy az öreg földrész legsikeresebb gazdasági és politikai szervezete, az Európai Unió új tagokat vegyen fel a „felszabaduló” térségek országai közül. Nem is egyet, 2004. május elsején Magyarországgal együtt tízet. (A teljesség kedvéért: ebben a tízben Málta és Ciprus is benne volt.) Majd két és fél évre rá két újabb ország, Románia és Bulgária csatlakozott az Unióhoz.
A hosszú várakozás ellenére nem kis részben politikai döntés volt ennek a két lépcsőben felvett 12 országnak az addigi EU15-ökhöz való csatlakozása, nem mintha korábban a spanyol, a portugál és a görög nem az lett volna.
A kétezer közepe táján újonnan csatlakozott tucatnyi ország gazdasági fejlettsége, életszínvonala és egy főre eső bruttó nemzeti jövedelme messze elmaradt az E15-öktől, és ez azóta eltelt időben sem közeledett érdemben.
A csatlakozók döntő többsége szegény
Brüsszelben a berlini fal összeomlása, majd 1990 után világossá vált, hogy a jövőben csatlakozni kívánó országok döntő többsége – minden gazdasági és társadalmi mutatóban – mélyen alatta marad az addigi átlagnak. Kivételt az 1995-ben csatlakozott Svédország és Finnország, valamint Ausztria jelentett.
A 2004 májusi és a 2007-es bővítés komoly emésztési problémákat jelentett és jelent az EU-nak, amelynek taglétszáma szinte egyik pillanatról a másikra 27-re bővült. A közeljövőben 29-re nőhet a létszám Horvátország és a pici Izland várható csatlakozásával, majd valószínűleg nagy szünet következik.
Nagy lesz a pauza, de minden bizonnyal nem tart húsz évig, azaz a Matolcsy által jelzett 2030-as dátumig. Az Európai Unió ajtaján most kopogtató országok gazdasági fejlettsége még sokkal jobban elmarad az 1995-ben kialakult EU15-től, mint a 2004-ben és a 2007-ben felvett országoké. Ez pedig komoly dilemmákat és megoldandó feladatok sorát veti fel. De azzal is jár, hogy Magyarország nem, vagy nem feltétlenül kapja meg az elkövetkezendő hétéves uniós pénzügyi ciklusokban azt a nagyságrendű brüsszeli fejlesztési forrást, amellyel 2007 és 2013 között rendelkezett, rendelkezik.
Uniós tagfelvételre többek között Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Montenegró, Koszovó, Albánia, Moldávia, Törökország vár. De hosszabb időtávban nem lehet kizárni akár Ukrajna csatlakozását sem. Azaz: húsz éven belül számolhatunk egy közel negyven tagországból álló Európai Unióval – ahol a súlypontok nem kis részben eltolódnak. Népességét tekintve bővülő, átlagértékeket tekintve viszont erősen süllyedő a mutatókkal.
Az új csatlakozókról nem beszélt Matolcsy
Matolcsy György gazdasági miniszter erről feledkezett meg – vagy véletlenül vagy tudatosan –, amikor bejelentette az Új Széchenyi Terv 2011. januári indulását. S főként akkor, amikor mindehhez hozzátette, hogy 2030-ra Magyarország „eléri az uniós átlag feletti fejlettségi szintet és életszínvonalat.”
Mindez az elkövetkező húsz évben várható tömeges csatlakozás miatt – amelyről elfelejtett beszélni a gazdasági miniszter – nem is olyan ambiciózus célkitűzés, így aztán a „történelmi siker” jelzős szerkezetével célszerű volna csínján bánni.
Ugyanis a Matolcsy-féle kijelentés, túl azon, hogy húsz év távlatában nehezen, vagy egyáltalán nem számon kérhető, leginkább azért becsapós, mert úgy is értelmezhető, hogy a mostani, 27 országra érvényes viszonyrendszerben lépünk hatalmasat előre az elkövetkezendő két évtizedben. Ám 2030-ban az Európai Unió nem a 27-ek közössége lesz már.
Az átlagszínvonal lesüllyed
Ám tény, azzal kell számolni, hogy az előbb felsorolt új belépők mind lejjebb és lejjebb viszik a jövőben az Európai Unió átlagát, így azt meghaladni reményeink szerint szinte természetes lesz hazánknak.
Közben abban reménykedünk, hogy az elkövetkezendő időszakban fenntartható, stabil növekedési pályára áll az ország, ahol az egy főre jutó GDP, s ezzel együtt az életszínvonal is, ha nem is kiugróan, de évről évre nő.
Azzal most nem foglalkozunk, hogy a Fidesz-kormány kommunikációjával szemben az első Széchenyi Terv megítélése korántsem egyöntetűen jó, s azzal sem, hogy az új terv hét kitörési pontjaként meghatározott egészségiparról, zöld gazdaságfejlesztésről, lakásprogramról, az üzleti környezet fejlesztéséről, a tudomány-innováció-növekedés területéről, a foglalkoztatásról és a közlekedésről szóló részek a kritikusok szerint elnagyoltak, s a vitairathoz képest is kevés konkrétummal szolgálnak a végrehajtás mikéntjét, az aprómunkát illetően.
HozzászólásokÖsszesen: 33 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Házat, hazát akarnak épiteni, és a tetönél, ill az emeleteknél kezdik....
nem a fundamentumnál.....
viszont jól adják magukat....
a lényeg, hogy még mindig sokan a félszavaikból azt vonják le ami ahogy nekik kedvezö.....
az, hogy a saját eszüket, tapasztalatukat, bölcsességüket, netán tudásukat elövegyék...az fárasztó...
igy mennek a vezér után...mint a birkák a kolomp után.....
kényelmesen egyszerü ez.....
okmiristan! lesz a te CHF-ed még 280 Ft is! Olvastam az ingatlan.neten.
Annyival azért tartozom a Kedves Vezetőnek, hogy ez nem teljesen az ő nyakába varrható. Összejött itt minden...Egyébk. van, aki a szocikat okolja ezért.
Hajrá magyarok! Emberek, lesz ez még így se...
Én így szoktam írni: hüjemagyar. Mindig azt mondták elemzők, hogy a magyar választó bölcs. hehe,haha! Oszt ezért vannak a fasiszták a nyakunkon, ezért csinálhatnak Orbánék, amit akarnak, mert ez a hüJemagyarság beszavazta őket a 2/3-ad ba.
Nade, hogy legalább Pelikán elvtárs bölcsességét megőrizzük: egyik kutya, másik eb, mert ezt az egészet az MSZP tolvajainak köszönhetjük.
Bizony!
Éljen a mi szeretett bölcs vezérünk, Kedves Vezetőnk, I. ( Aranyszájú ) Viktor.
Marha nehéz megállni, hogy erre a semmit nem mondó, semmit sem jelentő, semmire sem való jóslatra ne valami nehézsúlyú trágársággal reagáljon az ember.
Hogy mi lesz 20 év múlva, velünk, meg az EU-val? Ki nem szarja le? Azt sem tudom, hogy a 172 Ft-os árfolyamon felvett svájci frankos kölcsönöm következő részletét 220 Ft körüli árfolyamon - hónap eleje van - hogyan fizetem be a napokban? ( Csak mondanám: nem luxusra, normális életre vettem fel.) Erről beszéljen ez a látványpolitikus, a kurvaszentségit a fejének. Hogy holnap mi lesz??? Erről, bazmeg Matolcsy!! A 20 éves jóslatoknak nincsen kockázata!
De, ahogyan mx-mx-mx nevű többszörös hozzászólónk már sokszor elmondta:
úgy kell neked, hülyemagyar. Ezeket választottad, szívjad, te barom.
Emlékszem a boldog békeidőkre:
Todor Zsivkov elvtárs bejelentésén röhögött csendben az amerikaiakat váró ország. Azt mondta a bolgár pártvezér, hogy " elvtársak, húsz év mulva elérjük a kommunizmust !"
Orbán párt és országvezér is mer nagyokat álmodni, csak közben, elvtikéim, itt az államcsőd a nyakunkon, hehe, haha.
Nekem a hozzászólásokat olvasva az jut eszembe, hogy hasonló igéreteket már hallottunk másokktól( a legnevesebbek rákosi mátyás vagy kádár jános. Őket a mostani fülkeforradalmárok vastagon megvetik, talán azért, hogy ne tűnjün fel ,hogy azonos erkölcsi fészekaljában nevelkedtek, ha más térben és időben is.
Vannak akik még térben és időben sem választhatók el ( pl: matolcsi vagy smitth).
Kiváncsi leszek mikor nyílík ki a Zemberek szeme és agya. Attól tartok csak a választás után. Igaz, igy további 5-6 évre annyi.
Pár éve egy CD vagy DVD gyártó (már nem emlékszem) 100 év garanciát ígért a lemezeire.
Amikor megkérdeztek egy másik, ugyanezen területen dolgozó cég emberét, mi a véleménye erről, azt mondta: Ja, 100 évet Én is adok.
Nem tudom, miért jutott eszembe.
Nem ismeri valaki véletlenül annak a Geothetől származó bölcsességnek a pontos szövegét, miszerint: A vándor, ki szívében/lelkében távoli hegyek képével vándorol nem veszi észre, hogy - végeláthatatlan - síkságon halad.
Amúgy a miniszteri cég tavalyi eredményét egy vidéki kútfúró is képes lepipálni, de ha a mérleg "kamu" az is szép baleset. Privátban tehát az ideák nem váltak be.
Ennyi maszlag (mérgező növény) elég is a hithű vezérimádóknak.
Nekik (állítólag) az sem számít, hogy nő devizahitel törlszesztő részlete, csak jól rúgja seggbe Matolcsy mester az IMF-t.
Azt már nem veszik észre, hogy mostantól külön testőrség (fegyveres testület) vigyáz a vezérekre. Nem a kormányőrség (KŐ), hanem a terrorelhárítók (SA?)! Tehát az eddigi kormányőrök terroristák, vagy legalább is megbízhatatlan komcsik!
Mitől fél Orbán vezér? Vagy kezdődik a diktátorok paranoiája? Avagy aggódik, hogy a nyomorult devizahitelesek éhséglázadást kezdenek? Az átvert tömegek lelkesedése a kezük bilibe érésekor az ellenkezőjére fordul?
Ez a veszély sajnos fennáll, addigra viszont már kész lesz az átkos Orbán-rendszer, egypártrendszer.
Ezt meg lehet csinálni, csak akarni kell.
Be kell léptetni az EU-ba a 20 legszegényebb afrikai országot.
A nagy álom megvalósulásáig viszont lehetne több figyelmet szentelni a holnapi CHF/HUF árfolyamnak.
és, Kedves Elvtársak, határ a csillagos ég!!
Kórus:
Éljen Rákosi, Éljen Rákosi,Éljen Rákosi,Éljen Rákosi,!
Kinjáték a multból a jelenben..
Valószínű,hogy a FIDESZ is úgy fog járni mint Moldovánál az egyszeri
parasztbácsi- a harmadik kör után- akit sétarepülésre vittek !!!!
Mi magyarok mindig elore iszunk a medve borere.Szep a celkituzes es akar realis is lehetne.Konkret terv a megvalosulasra?Az Uj Szechenyi Terv lenne az?A jelek szerint igen.Na innen kezdve nalam mar bukott a mutatvany.
Csak egy nulla maradt ki.A helyes dátum: 20030 !
Csak gratulálni tudok orbánnak. Komolyan mondom, hogy ez az igazi győzelem! Nyolc éven át olyan mélységig sikerült szét erodálniuk az országot, hogy most már nincs a tenyérnyi felület, amelynek a stabilitásában akár csak egy szemernyit is megbízhatnának. A működő rendszerek tekintélyét a porba alázták. A nép hülyítésére kitalált ígéret rendszerről kezdettől tudtuk, hogy ha elkezdik a kivitelezését, akkor az még annál is rosszabb lesz, mintha inkább bevallaná, hogy „bocsánat emberek, de eddig hazudtunk. Hazudtunk éjjel. Hazudtunk nappal. Ekkora böszmeséget még politikus csoport nem tett, mint mi, az én parancsomra. Akkora a hazugságok hegye, hogy húsz év alatt sem tudjuk eltakarítani.”
Egyetlen logikus lépés jöhet: Egy újabb Bajnai féle ideiglenes kormány, aki nem elsősorban politikus, hanem elsősorban szakember.
Ezekkel az amatőrökkel, akiket köt nyolc évnyi masszív hazugságaik súlya, kizárt, hogy normalizálódjanak a viszonyok. És itt nem is csak a gazdaságra kell gondolni, hanem mindenre, amiről össze-vissza hablatyolnak mindenféle sületlenségeket. Kezdve a katolikus államtól a nemzeti ömlengésen át a maradi falusi gondolkodást idéző korlátolt látókörű és ostobán leegyszerűsítő világnézetekig. Emberek! Ez nem lehet jó! Ennek nem lehet jó végeredménye! Kapjatok már a fejetekhez!
Számomra az a legszomorúbb, hogy az un. 2/3 csak erre a vágyálomra vevő. Erre talált rá a FIDESZ elég sokára. Előre semmit sem konkrétan, beledöngölni a földbe a realitásokat számon kérőket és mesélni, mesélni. Nekem furcsa módon a keresztény egyház sok száz éves tanítása köszön vissza, a túlvilágon mindenkinek jó lesz, addig ezt a nehéz sorsot viseljük méltósággal és támogassuk az egyházat. Anélkül, hogy elvitatnám a hit értékeit, kicsit lealacsonyítónak érzem ezt a mentalitást. Nem mondhatjuk gyerekeinknek, nem baj, ha munkanélküli vagy, a nagygyűlések és a vasárnapi misék kárpótolnak. Nem mondhatjuk unokáinknak, nem baj hogy szétzüllesztett, lassan klerikális oktatásunk nem készít fel a világra, ha elég, hogy hiszel a mindenható vezérben. Matolcsy nincs nehéz helyzetben, ami ígéreteit illeti, ezt az alább írók jól elemezték. Bajban akkor lesz, mikor a, hogy is van ez, kérdés felerősödik, nemcsak a ma számkivetettnek tekintett baloldalon, hanem az ébredező gondolkodó jobboldalon is . Akkor kevés lesz a térdre imához.
Ha Matolcsy György azt mondta, akkor úgy is lesz!
Megregulázta az IMF-t, eredményesen is hiszen a forint a bányászbékát is ámulva nézi, tehát minden esély megvan, hogy ez a jóslata is igaz legyen.
Ha a fejlesztési pénzből nem kilátót, és főteret, hanem üzemet, kísérleti telepet, technológiai központot építünk, tudományos műhelyeket támogatunk...talán előbbre jutunk.
Ja, hogy akkor kevesebb jut a politikusok és pártjaik zsebébe?!
#6-nak: egy fontos nevet kihagyott: hitler.
Nem vagyok közgazdász.
Ujra azt tudom csak mondani, hogy ismét láthatunk egy ujabb Fideszes mü-show elöadást,mert;
nem tudni mire alapoznak,
nem közlik, hogy mely EU-s átlagot a mostanit, vagy a 20 év mulvánit,
milyen speciális tudással rendelkezö munkaerökkel, és azok hol vannak, lesznek
egyáltalán mi lesz a fejlödés alapja országos szinten,ipar, mezögazdaság, turizmus, innováció, kultúra?
esetleg kilépünk az EU-ból?és akkor ujra jönnek a kérdések
a hogyanokra....
Ez ugy érzem mese habbal, semmi konkrétum, felnött embereknek kominukálnak....ilyen gyerekes szinten.....mit rejtenek a szavak?
én nagyon üresnek érzem, mert még egy tehén istálló épitését is alapozással kell kezdeni, hogy tartós legyen, mert egy erös szélvihar
könnyen ledöntheti....
20 év múlva....uj generáció az uj Hoffman Rózás nemzeti tanokkal nem tudni még, hogy mivel, miben, mennyivel nyujt tágabb, korszerübb nagyobb tudást....
Mit épitünk most? hol van a világos mindenki álltal érthetö, jövö kép? Arra gondolok, hogy a társadalmi vitán letisztult jövökép, ami megalapozhatná a NYENYIT, vagy azt a másik kiáltványt?
40 tagállamu EU...szerintem akkor már kötelezö lesz az egy nyelv használat, legalábbis a hivatalokban, mert ennyi nyelv Bábel-i zürzavart okozhat..
20 év az nagy idö a mai felgyorsult világunkban, a MOSTANi gondokra kell megoldást találni, mert szvsz, csak ugy lehet remény arra, hogy egyáltalán lesz még országunk....netán nagy életszinvonallal is 20 év mulva...
exLacus
Szerencsére van pár száz ilyen cég. Pl. a Kürt Kft úgy lett szakértő a COCOM-lista idején, hogy nem lehetett itthon hivatalosan számítógép-winchesterhez jutni, és meg kellett javítani azt is, amit nyugaton lazán kidobtak. Ebből olyan speciális szakértelem alakult ki, ami ma is a világon egyedülálló. Vannak eredményes KKV fejlesztések más területeken is, főleg egyetemekből vagy volt nagyvállalatokból kivált cégekben, de sokkal több kellene.