Hetilap kereső

Pungor András írása

Műholdfelvételek tanúsága szerint Jézus képmása jelent meg a püspökladányi földeken – kürtölte világgá a sajtó. A cigányok – bár a Google-t nem ismerik – hisznek a jelenésben, kápolnát állítanának a szántás közepére. Errefelé a hit, a mese és a szegénység az úr. Pungor András riportja

Harmincezer volt duruzsol a süppedős püspökladányi földek felett. Ha lenne lámpánk, talán vezeték nélkül is világítana. „Nem nagy ügy!” – dünnyögnek a helyiek, hiszen a közeli Nádudvarnál éjjelente fütyülni is szokott a nagyfeszültségű vezeték. Hol vidáman, hol mélázva. Mondják: mostanság inkább szomorúan, mert nehéz errefelé a megélhetés.

Libasorban dagasztják a sarat Püspökladány Újtelepének cigányai. A szántóföld melletti úton bandukolnak, közben tisztelettudóan, halkan mormognak. Na, nemcsak a vajda parancsa miatt, hanem mert hiszik: Jézus földjén járnak. A dédanyáik korában Péter deák lesének hívták ezt a helyet. A nádi betyárok innen csaptak le az utazókra.

A cigányoknak fogalmuk sincs arról, mi fán terem a Google meg a műholdfénykép, de látták a tévében, hogy a Bartók út menti föld megrajzolta Krisztus arcát. Bár csak az űrből látni a jelenést, de a cigányok hisznek az újságíróknak, keresztet állítottak a szántásra. Két gyalult fahasáb az egész, de nekik a szent helyet jelöli, ahová virágot hoznak, meg mécsest, s ahol imádkozni lehet.

A szakértők legyintenek: itt lassabban szárad ki a föld, ahol még van víz a mélyben, ott sötétebb a talaj. Egy kis fantáziával a foltokból hoszszú hajú férfit vagy akár női alakot is láthat az ember.
– Furcsa dolgok történnek errefelé – komorul el Sass Bulcsú, az önkormányzat mindenese.
Vele követjük a cigány zarándokokat. Fiatal, magas férfi. Harcsabajuszától elalélnak a cigány asszonyok.
– Szép ember, maradjon itt velünk! – kiáltanak utána, ha az Újtelepen jár, ő meg legyint, csak somolyog magyar címeres baseballsapkája alatt.
– Sokan narancssárga fényeket meg test nélküli, zöld szempárokat látnak az éjszakában. Gyerekkoromban megjelent egy fénylő szem a szobámban. Megijedtem, sokáig féltem a sötéttől – sóhajt Bulcsú.
Aztán csodákról mesél, lápi sárkányokról, helyi táltosokról, akik csak hét napra halnak meg, a nagy ladányi fényességről, a cápaorrú űrhajóról, amely olykor kirobban a narancsos éjszakából.

Sokan látták a megmagyarázhatatlant: határőr, nyugdíjas, autószerelő. A szegénységre itt a mese a gyógyír.

Bot, kalap, szivar

Suzukival érkezik a vajda. Sárban billeg a jármű, megelőzi a talpas zarándokokat. A cigányok elöljárója oroszlános botjára támaszkodva, fehér kalapban, csíkos mellényben pattan ki a verdából. Kezében szivarka ég.
– Munkakocsi – mentegetőzik a népautó miatt. Aztán nekiiramodik, és a zsenge kukoricák között, a fakeresztnél terem. Int az egyik asszonynak, és saját, sár miatt feltűrt nadrágszárára mutat: – Hajtsd le!
Hajladozik előtte a nő, kifogástalan lesz az öltözék, készülhet a fotó.

Macsaj Kovács András, Hajdú-Bihar megye vajdája tekintélyes ember. Korábban – állítja – az Egyesült Izzónál kétszáz munkást irányított, nem csoda, ha intésére azonnal elhallgatnak a cigányok. Még a kigyúrt bajkeverők is őt keresik meg, ha zűr van: „András bácsi, mitévők legyünk?” Aki nem hallgat rá, vagy lopni jár, azt a vajda kiközösíti: a megtévedtnek költöznie kell a városból.

Előkerül a máriapócsi szűzanya-szobor, benne a szenteltvíz. A cigányok vezetője int a romáknak, mindenki leguggol a kereszt mellé:
– Látja, meghajolunk mi a Jóisten előtt – magyarázza, és Isten nevére lekapja a kalapját.
A szoborból locsolja a földet:
– Megszentellek téged – mormogja az önjelölt pap.
– Ámen! – visszhangozzák a gyakorlott guggolók.
Mesélik, nemrégiben egy helyi gyereket elütött az autó. A krisztusi földből vittek neki egy marékkal. Bedörzsölték a sérült lábát sárral, azóta újra tud járni.

Farmeros férfi lép hozzánk. Egyenes gerincű, kimért ember.
– Adjon az Isten békességet! – köszön lovári cigány nyelven.
A vajda kalapemeléssel ad tiszteletet az idegennek és Isten nevének.
Kiderül, a férfit Antalnak hívják. Salgótarjánból zarándokolt ide a feleségével és nővérével.
– Cigánynak nincs távolság – magyarázza.
A vajda újabb csodát mutat:
– Látja, mozog itt a föld!
Egy dombocskán libikókázik, fel- és lesüllyed lába alatt a talaj.
– Lápos volt a terület. Egy része még ma is lassabban szikkad. Szakértők szerint véletlen a különös rajzolat – tamáskodom.
– A mi vallásunkban nincsenek szimbólumok. Nekünk ez maga a jelenlét. A teremtő volt és van – fedd meg kenetteljesen a salgótarjáni férfi; szentségtörőnek érzem magam.
– Nem felel meg a valóságnak az, amit a szakértők mondanak – emeli fel a hangját a vajda, és szertartásszerűen lekapja a kalapját. Már tudjuk, mindjárt Istent fogja emlegetni: – A Jóisten jutalomból jelent meg nekünk, mert Ladányban nincs kirekesztés, békében él itt magyar és cigány. Itt van munka és kenyér!
– De alig van errefelé munkalehetőség!
– Így van, így van – mormogják a cigányok.
Macsaj Kovács András leinti őket:
– Mégis dolgozik itt mindenki.
– Hál’ Istennek! – szalad ki a számon megadóan, és a vajda – ahogy illik – le is kapja a kalapját.
A romákat nézem. Lehajtott fejjel áll mind. A vajda, a szószólójuk jelenlétében ők nem beszélhetnek az idegennel.

Böjt és bocsánat

Idefelé jövet a város főterén beszélgettem a közmunkásokkal. Azt mesélték, hogy jó időben még akad közmunka, de télen csak az alig harmincezres segélyből élnek. Az Élelmiszerbank kamionnal hoz néha ennivalót, a háztáji is segíthet, már akinek van.

Régen gyékényt szőttek errefelé az emberek. Mesélik, még olasz földre is eljutott az itteniek kézügyességének a híre.

Ma már se láp, se nád, még az üzem is kevés. A vasút elbocsátott sok embert, a tsz is bezárt. Van gyógyfürdő, amelyet fejleszteni kellene. Aki csak tud, most közmunkát végez, vagyis az önkormányzatból él. A lakosság tíz százaléka vallja magát romának, ugyanennyien vannak Ladányban állás nélkül.
– Hálásak vagyunk a polgármester úrnak és a város vezetőinek, hogy tudunk dolgozni. Eddig szocialisták voltunk, mert a szüleink azt tanították, hogy ők húztak ki minket a bajból. De megvilágosodtunk, már fideszesek vagyunk – hadarja egy szuszra a vajda.

Arnóth Sándor most Püspökladány első embere. Bár a fideszes politikus az előző ciklus parlamentjében nem volt bőbeszédű, de egy mondatát biztosan megőrzik majd az almanachok: „Lógni fogsz!” – morogta kövér bajsza alatt Iváncsik államtitkárnak. Polcsetepaté lett a mondatból, mire Arnóth hajlott háttal, „önként” lemondott mandátumáról. Aztán kiböjtölte, bocsánatot nyert, és most újra a patkóban ül, erősítve a kétharmadot.
– Jöjjenek velem! – mutat Macsaj Kovács András a munka-Suzuki felé.
Bizonyságot akar tenni a ladányi rendről, amit – mint tudjuk – Jézus a jelenlétével jutalmazott meg.

Betűk a lábtörlőn

Műanyag virág kókadozik a műszerfalon. Mindenütt barna szivarkásdobozok. Induláskor a fehér kalap az ablakba repül. A vajda a sofőrünk, és az Újtelepre robogunk. Régen grófi föld volt itt, olcsón partdázták. Vett belőle magyar is, cigány is. A telepen tiszták az út menti árkok, takaros házak sorakoznak egymás után.

– Ez magyar ház, az meg cigány – mutogat a sofőrünk; nincs különbség köztük.
A vajda rózsaszín háza előtt munkára várnak a romák. Az oszlopok közül hiányzik még a kerítés. Játékterem – hirdeti a homlokzat felirata.
– Bezárattam, vitte a pénzt – mentegetőzik Macsaj Kovács András, és a ház melletti kis irodába kísér.
Basa – jelzi a kőlábtörlő felirata, hogy nem akárkié a parányi épület. Bent terrakottafal, lila villanykapcsolók, szentképek, gobelinek a falon. Fűkaszák hevernek a padlón. Az asztalon kerámiaóra és kimutatások, jelenléti ívek.
– Az önkormányzattal állok szerződésben. Én vagyok a munkavezető. A cigányoknak alá kell írniuk, mikor jelentkeztek nálam munkára. Füvet nyírunk, takarítunk, csatornát építünk. 63 ezret kapnak a munkáért. Tisztán! – büszkélkedik.
– Azért a csatornát be is kellene fejezni – jegyzi meg csendesen Kiss Zsigmond, a telep képviselője.
Ősz haj, laza szerelés, nyakban vastag aranylánc.
– Beszakadt az árok, de megcsináljuk. Hat méteren ásunk alá az útnak – fogadkozik a vajda.
– Csak nehogy baj legyen – somolyog a képviselő.
– Bízhatol bennem, képviselő úr! – vágja vigyázzba magát a vajda. Aztán elmosolyodik, cserébe előhozakodik a cigányság tervével: – Azt a szentélyt is meg kellene oldani valahogy!
A romák kápolnát akarnak építeni Jézus képe fölé.

A telep atyja bólint:
– Csak az egyházat kell előbb meggyőzni. Ha azt mondják, nincs ellenükre, pályázunk, és lesz rá pénz.
A vajda leveszi a kalapját:
– Jézus Krisztus áldjon meg téged meg a polgármester urat is, akárhol ül a székébe!
Hát ő most éppen Budapesten ül az ország házában. Kósa Lajossal kerekezett oda. A helyi politikusoknak nincs ellenére a ladányi Jézus. Hisznek is a jelenésben, meg nem is, de úgy kalkulálnak: talán hozhat valamicskét a város konyhájára.

Narancssárga fények

– Idegenforgalmi szempontból még jól jöhet ez Püspökladánynak – magyarázza Petőné Papp Margit tanácsnok.
Már most idelátogató erdélyi buszokról, külhoni zarándokokról szól a helyi fáma. Talán fellendülhet a ladányi turizmus, és akkor lesz munka, pénz doszt.

Igaz, lehet, hogy akkor elcsitulnak a mesék, elhalványulnak a narancssárga fények, nem kacsingatnak a testetlen zöld szempárok, eltűnnek a cápaorrú űrhajók, de talán nem lesz ekkora a szegénység. Még a füttyszó is vidáman szól majd a püspökladányi földek fölött.

Ha más nem is, talán Jézus segít.