Rákosista koncepciós perekre készül a Fidesz?
Minden demokrata, így a Magyar Szocialista Párt tagjai számára mélységesen felháborító Kövér László nyilatkozata, amelyben politikai megrendelést adott az igazságszolgáltatásnak, egyúttal börtönnel fenyegette meg Magyarország volt miniszterelnökét, az MSZP korábbi elnökét - írja közleményében Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke és Mesterházy Attila, a szocialisták parlamenti frakcióvezetője.
Az MSZP visszautasítja a kövéri inkvizíciót
"A szocialista politikusok ellen intézett, egyelőre verbális, de jogi értelemben is fenyegető támadás súlyosan veszélyezteti a magyar demokráciát. Erős a gyanú, hogy az Orbán-kabinet az országnak károkat, és nemzetközi presztízsveszteséget okozó felelőtlen pénzügypolitikáról, az adócsökkentés helyett tervezett igazságtalan adóátrendezésről és nemzetpolitikája kudarcáról kívánja elterelni a figyelmet" -olvashatni a közleményben.
A szocialisták tiltakoznak az ellen, hogy az Orbán-kormány a demokratikus politikai ellenfél kriminalizálásával akarja leszerelni az eddigi rossz és kártékony kormányzásával szembeni erősödő elégedetlenséget. Véleményük szerint a Fidesz koncepciós perekre készül, mindenkiből ellenséget kreálna, mindenkit "bűnözőnek" kiáltana ki, aki nem ért vele egyet.
A két MSZP-és politikus a közleményben azt állítja: amit Kövér László mondatai ígérnek, az fenyegeti a szólás- és a véleménynyilvánítás szabadságát, a rendszerváltás eszményeit is. A legsötétebb ötvenes éveket idézi az Orbán-kormány "leszámoltatási" tevékenysége. A magyar baloldal minden politikusát meg fogja védeni a gyalázatos politikai támadásoktól.
HozzászólásokÖsszesen: 6 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Tulpenbordonak mondom;mar kivivtak.
és közben nem átallja a szájára venni a kivégzett Nagy Imrét.Gyurcsányt is csak azért utalták be előre,minden bizonyíték-azokat most keresik mint a csontvázakat-nélkül a börtönbe,mert már nincs halálbüntetés.
Igen,egészen új országban élünk.Farizeusok vezetik.Itt Európa közepén.Hajrá magyarok!
Igen , és ahogy észleli a "polgár" A hatalmas szakértelmet, úgy próbálják még vadabbul elterelni a figyelmet!És semmi nem fog számítani csak hogy valamilyen(mindegy milyen) "bizonyíték" legyen!!
A jövő elkezdődött, hisz erre vártunk!!
Remélem, most már észrevettétek, hogy egy ÚJ ORSZÁGBAN ÉBRENDTÜNK április 12-e reggelén.
Én csak azt nem értem, mit keres a kérdőjel a cím végén.
Megall az esz es acsorog. Hogy mit meg nem enged maganak ez az ember. Lassan, de biztosan ki fogjak maguknak vivni a külföld ellenszenvet is.