Sokkal jobb eredményt ért el most az MSZP, mint tavasszal – állítják szocialista politikusok. Szerintük pártjuk az önkormányzati választáson megnyerte az ellenzéki szervezetek közötti „harcot”. Ígérik, hogy ráerősítenek az eredményre: értékelő választmányi üléssel, gyors parlamenti beadvány-dömpinggel, új program-szöveggel.
Fényes tálcán rántott csirke a korán érkezők jutalma a szocialistáknál. Csak a baloldali ajtón juthatunk be a Jókai úti székházba, a másikat bezárták. Rossz ómen: mindenki a jobboldalon próbálkozik először. Fent az emeleten öt óra óta ülésezik az elnökség. Gyurcsány nem jött el. – Telefonon tartják vele a kapcsolatot – mentegetőznek az aktivisták. Azért ők is érzik: forró ez a pite.
A plazmatévéken Chelsea–Arsena-meccs megy. Nincs, aki ne ragadna le legalább egy percre a képernyők elé. Lézengő politikus csak nyolc óra után kerül lencsevégre. Hiller István otthonról érkezik, kap az adjonistenre sárga VIP karszalagot. Aztán Szanyi kapitány bukkan elő, de ő az emeleti labirintusból, kávét szürcsöl, és nyilatkozik:
– Az alacsony részvétel bizonyítja, hogy nincs és nem is volt fülkeforradalom. Átverés az egész!
Szerinte a szocialistáknak kevés volt a kampányidő arra, hogy megmutassák igazi arcukat, a Fidesznek viszont elég volt arra, hogy ne látszódjon ki a „patája”.
– A pata erős volt? – somolyog, aztán javít: – Nem látszódott eléggé a Fidesz rosszabbik arca.
Ez már píszi. Üres a szimpatizánsi terem. Sehol a régi had, de azért eljött egy-két utolsó mohikán:
– Ha csak hárman leszünk a pártban, én itt leszek – tesz az egyik magánesküt.
– Nyugdíjas vagyok, kétezer szórólapot dobtam szét. Remélem, meglesz az eredménye – magyarázza a másik.
A sajtószobában felvonul a teljes elnökség. Mesterházy Attila elnök értékel:
– Az MSZP a vártnál jobb eredményt ért el.
Grafikont mutat: a tavaszi 16,8 százalékos eredményt 22,1 százalékra javították. A feldolgozottság még csak 56 százalékos.
Horváth Csaba gratulál Tarlósnak, ígéri: együttműködik vele.
A folyosón folytatódik a névtelen suskus:
– Az ellenzéki pártok harcát megnyertük. A második legnagyobb erő mi vagyunk. Stabilizálja belső viszonyainkat az eredmény.
Megsúgják, ráerősítenek: értékelő választmányi üléssel, gyors parlamenti beadvány-dömpinggel, új program-szöveggel.
Balogh András elnökhelyettes egy tévéstábnak nyilatkozik:
– Sokkal markánsabb, világosabb baloldali politikára van szükség.
Kint Szanyi kapitány vállát veregetik a dohányos aktivisták, bent már tervezgetik a jövőt, és közben tudja mindenki: Gyurcsány rövidesen lépni fog.
HozzászólásokÖsszesen: 18 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Én úgy értettem hogy nem jogszabályról,hanem olyan-a vesztes fülnek kedves és azonnal hihető módiról beszélt MX,amire álljon itt néhány példa."A Haza nem lehet ellenzékben!Futni fog a kormány de gyorsan!Adunk 24 órát Gyurcsánynak és hazaáruló bandájának hogy eltakarodjon!Addig nem megyünk el innen-Kossuth tér-amíg Gyurcsány el nem takarodik!.Kordonbontás.Fidesz tömeggyűlés összehívása -minden figyelmeztetés ellenére-az Astóriához.Éveken át folyó kettős beszéd a radikális jobb híveinek megnyerése érdekében.Hír TV a TV székház felgyújtásakor:szabadságharc zajlik.Nem folytatom.Tehát a legitim kormány ellen minden eszköz bevethető.
Most mondhatja,hogy nem szervezett ellenállást az utcán,nem próbálta megdönteni a hatalmat.Igen,a radikálisok is ezt vetették a Fidesz szemére.Uszította,lázította az embereket,majd lapított,várva hogy mit lépnek.Ez volt-többször hallott szélsőjobbos vélemény szerint-a párttá szerveződésük egyik oka.
Mx-Mx-Mx!
Okos hozzászólását díjazom, csak nem értem?!
Új jogszabályt egy bukott kormány (orbán és bandája)
hogy tudott bevezetni???
Nana Wolf Jánosbácsi!
2002 óta már más szabály van bevezetve!
Amikor orbán és bandája 2002-ben megbukott a szabvazásokon, akkor új szabályt vezetett be. Az új szabály lényege az, hogy ha nem tetszik egy demokratikus szavazás eredménye, akkor nem érvényes rád nézve és bármilyen eszközzel fel KELL lépni az eredmény ellen. Megbocsásson János bácsi, de most mi átvesszük ezt a szabály módosítást, annak ellenére, hogy ez valóban nem demokratikus módszer.
Ja! Hogy ez most a náci bandának nem megfelelő?! Hát ki a pöcsöm törődik vele? :)
Mellesleg még annyit tennék hozzá, hogy a demokratikus szabályokat demokráciában kell betartani. Magyarország már nem demokratikus és nem jogállam. Majdnem mindent orbán irányít. Amit nem, azt majd később bekebelezi. Ez egy diktatúra.
A vártnál jobb eredmény született!
Nem tudom mi volt az elvárás, de az eredmények ismeretében csak gratulálni tudok!
Bagolyvar65-!
Egyrészt csak azért mert a fidesz ugyanúgy összelopkodta magát,az nem mentség semmire-aki bűnös bűnhődjön.Ez nem kifogás,hogy bezzeg ő is.Másrészt meg bocsánat a kifejezésért,de rohadtul nem érdekel a fidesz.Ők az mszp-vel a háttérben kiválóan megértik egymást,nem véletlen az,hogy nincs elszámoltatás-ha lenne,akkor nekik is el kellene számolniuk.
Szerintem a pártoknak az is a dolguk,hogy képesek legyenek az emberek minél nagyobb csoportjait megnyerni,mert zártkörű klubokra hasonlító körökkel nem lehet eredményesen kormányozni.Nem véletlen,hogy van részvételi limit a választásokon.Talán az is feltűnt,hogy a győztes párt minden második mondata a többségre hivatkozás volt a parlamenti képviselő választás után.
Mint megtudtam,az önkormányzati választások azért egy fordulójúak,hogy a két forduló között ne lehessen visszalépésekkel,alkalmi szövetségekkel taktikázni.
Egyedül pedig az ne menjen emberek közé,aki nem bírja elviselni a más véleményeket.Egyedül biztosan bátran AZ IGAZSÁGNAK hiheti a mondanivalóját.
Nagyon a szívemből beszélt tisztelt kezsi.De annyira nehéz felülemelkedni az elmúlt 6 év mindent és minden ellenfelet pocskondiázó,az ország érdekein is átgázoló volt ellenzék elfogadásán...
Az eszemmel tudom,hogy le kellene vonalazni az elmúlt éveket,megállapodni azokban az alapértékekben amiket kikezdeni tabu,hogy végre az ország érdeke legyen a döntő...aztán szembetalálkozom egy a győzelemtől megittasult fannal és feláll a szőr a hátamon.
Pedig tudom,hogy igaza van.
Az ismételten és döbbenetesen eldőlt, hogy az MSZP. veszített. Az ez után fog eldőlni, hogy tud-e veszíteni. Ez feltétele lesz a talpraállása lehetőségének. Az semmire sem vezet,ha győzelemnek állítják be, miszerint többet értek el, mint amire számítottak. Az ilyen beállítás gátja lessz az érdemi szembenézésnek. Vegyék észre,hogy azokat veszítették el, akik megelőző 65/45 éves önzetlen munkájának eredményeit tagadták meg, akiket engedtek egybemosni a haszonlesőkkel,akiket engedtek nemzetárulónak gyalázni, stb. stb. csak azért, hogy önmaguk iránt lojalitást szerezzenek... A jövőt illetően pedig tessék már egyértelművé tenni:kikért, kikkel,milyen programmal akarnak működni? Az csak rettenetes, hogy mindezt csak többes harmadikban mondom ki, miközben többes első személyben értem...
Remek formában vagyunk, nagyszerűen játszottunk! Mindkét félidőben sikerült egyszer a hálóba találnunk! Igaz, ellenfelünk is rúgott 9 gólt...
Opvec ,Joshy a Fidesz ùgyanùgy összelopkodta magàt 98-2002 között.Rossz az emlèkezökèpessège,ha erre nem emlèkszik.-Mièrt annyira bosszúàllò,hogy Gyurcsànyt börtönben akarja làtni?
Akkor elöször Orbànnal kell kezdeni ,elszàmoltatni öt,sorolom,:KAYA IBRAHIM;HEPI AND KFT;EZÜSTHAJÒ STB.
Az MSZP a tutyi-mutyisàga miatt sok mindent elrontott,de ök is ràjönnek arra,hogy sok règi embert ha eltàvolìtanak közülük,ismèt lesz felemelkedès.
Ha az MSZP barmiféle baloldali erö akar lenni, akar legnagyobb is akor ett az idehje a p'atrt teljes atalakitasanak és ujraépitlésének. HA erre alkalmatlan akor uj partot kell alapitani.
A röhögö harmadik a Fidesz, mert az MSZP azzal van elfoglalva, hogy megnyerke az ellenzék közül a legnagyobb díjat. Ehhez nincs mit hoozáfüzni!
Illene elfelejteni a statisztikai számokkal való dobálódzást. Aki nem szavazaott, az mindegymilyen indokkal, igen lehetne az internetes szavazást is bevezetni, az nem részese a demokratikus szavazásnak.A meccsen is a pályán vagy a vízben lévő játékosok alakítják a végeredményt.
Egyébként már a beiktatásuk másnapján itt a lehetőség a számonkérésnek. Nálam ezerrel nyomultak a szórólapokon az ígéret, hogy igenis majd ők fognak munkahelyet teremteni. Tessék munkanélküliek hada, lehet az irodáikba kopogtatni a munkahelyekért. A településfejlesztésre is a felcsúti fő pecsenyesütő az utolsó nagy roadshow keretében mindent megígért. Ez nem országos polittika, tessék a képviselőkön mindezt bevasalni!
Az EU, igen, az EU, amikor az alapító tagok saját jól felfogott érdekeit kell védeni, akkor kőkeményen fel tud lépni, még 5 év és sehol sem lesz az EU, pedig mi pont abban az időben akarnánk belépni :-)
"Minden egyes szavazattal megerősítették a demokráciát" Köztársasági elnök.
Nos, az egész ország narancsba burkolózott....ez lenne a demokrácia??
Most jön a feketeleves. Közeleg egy újabb világválság. Vajon hogy fog ezzel megbírkózni a fideSS?
Ja és a pálinkafőzés sem lesz felhőtlen, miután az EU nem fogja annyiban hagyni. Tehát talán nem kellene beruházni a pálinkafőzőkre.
Szegény Magyarország......
Rántott csirke és mellé gondolom savanyú szőlő volt a desszert.Eljön az az idő is,amikor már csak a savanyú szőlő marad.
A cikk utolsó mondatának a lényege,hogy az elqró lépni fog-hát remélem a cellájában fog lépdelni,vagy a börtönudvaron.Bár ha Viktoron múlik,akkor marad-a háttérben nagy cimborák ők.
Az MSZP-a várakozásokkal ellentétben megőrizte második helyét,ezzel minden-általam hallott-elemző egyetértett.Több helyen voltak képesek polgármestert és testületi többséget adni,mint ahogy várták.
A Jobbik jól pofára esett Szegeden.A visszalépését nagy ívben..figyelmen kívül hagyták a szavazók és arra szavaztak,akinek a teljesítményében bíztak és bíznak.
A Fidesz elnökének a szótárából hirtelen kikerült,hogy a zemberek elsöprő többségben szavaztak rájuk.A megjelentek többsége igen,de a számuk még a jogosultak 50 %-át sem érte el.
Persze annak akinek elegendőek a betanított sémák és panelek,tök mindegy miről szólnak az eredmények,Fújja a dalt,rendületlenül.
Tudomásul fogják vajon venni, jobb a borzalmas vég, mint a borzalmak vég nélkül:-)Nem kellenek a népnek, a tolvaj, csaló, maffiózó mszp-sek, most is tudtára adták, és nem képesek megérteni, vagy még azt gondolják, lenne még mit kirabolni az országból????