Rendőr a cigánynak: "Ki foglak nyírni"
- Megállított egy ember, felmutatta a rendőrigazolványát, majd se szó, se beszéd, két hatalmas pofont adott, és közben ordított velem, hogy ki fog nyírni - mesélte a fiatalember a
szoljon.hu-nak.
Szabó Zoltán, huszonnyolc éves, szolnoki zenész cigány fiatalember, egy ismerőst felkeresni ment a megyeszékhely Jubileum terének egyik lépcsőházába. Nem tudván azonban annak pontos címét, több emeletet is megjárt, a névtáblákat böngészgetve.
— Megállított egy ember, felmutatta a rendőrigazolványát, majd se szó, se beszéd, két hatalmas pofont adott, és közben ordított velem, hogy ki fog nyírni. Utána járőrök is jöttek a helyszínre, és ellenőrizték az irataimat. Az engem megpofozó rendőrről, L. Lászlóról azóta megtudtuk, hogy abban a lépcsőházban lakik, ahol én az ismerőst kerestem. Miután a kihívott járőrök rádión ellenőrizték az irataimat, és nyilvánvalóvá lett, hogy nem követtem el semmit, elengedtek.
Az ütések következtében, belülről, nagy területen felszakadt Szabó Zoltán szájüregében bőr, amit aztán az őt ellátó orvos vágott le - írja a szoljon.hu.
— A fiamat a cigánysága miatt bántották — állítja Zoltán apja, Szabó Kálmán. — Ha ott egy nem cigány ember kereste volna az ismerősét, hozzá sem szólt volna ez a rendőr. Megértem én, hogy sok a baj mostanában a romákkal, de a mi családunkat városszerte jól ismerik, tisztességes zenész család vagyunk. Azért tettünk feljelentést a verés miatt, mert, felháborít, hogy lehetnek rendőrök, akik nem kérdeznek, hanem azonnal ütnek, bűntelen embereket is.
Szabó Zoltán tehát feljelentést tett a szombati eset miatt. Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az újságírók kérdésére elmondta, hogy miután rendőr elleni feljelentésről van szó, a feljelentésben foglaltakat az ügyészségi nyomozóhivatal vizsgálja.
HozzászólásokÖsszesen: 11 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Judy 55!
".. Politikai játszma és gőg miatt lejáratták a rendőrséget, hatalomvágy miatt kihasználnak bennünket egymás ellen, de ordítják, hogy nálunk nagy a demokrácia!.."
Teljes mértékben igazad van!
Sobri!
Akkor most legyen szerepcsere. Én keresek valakit egy házban, ki jön egy valaki, üvöltözik velem és pofon vág, mert azt HISZI, AMIT AKAR! AKKOR EZ A MOSTANI MAGYARORSZÁG!? NEM KELL EHHEZ CIGÁNYNAK LENNEM, ÉS NEM FELTÉTLENÜL CIGÁNY POFOZ MEG!!!MÉG RÓZSASZÍN LIBERÁLIS SZEMÜVEG SEM KELL!! EZ BÁRMIKOR BÁRKIVEL MEGTÖRTÉNHET! EZ MAGYARORSZÁG 2010-BEN.
Hát ilyenek vagyunk mi magyar emberek.Politikai játszma és gőg miatt lejáratták a rendőrséget, hatalomvágy miatt kihasználnak bennünket egymás ellen, de ordítják, hogy nálunk nagy a demokrácia! AKKOR MILYEN AZ IGAZI???
Judy 55!
Igen, sajnos Magyarországon van előítélet!
Az is sajnos,hogy a történések egyre gyakrabban igazolják az előítéletet!!
Még egyszer:Az sem jobb ha mindnet megmagyarázunk!
A valóságot tessék valóságként elfogadni!
Judy 55: Magyarországon nem előítélet van, hanem tapasztalat! Te még nyilván csak muzsikuscigányt láttál tévében, de nem élsz olyan településen, ahol ők vannak többségben. Le kéne venned a rózsaszín liberális szemüveget, és a tényeket látni.
"A valóság sohasem polkorrekt"
Ebenezer biztos ott volt, onnan tudja ilyen pontosan, -már az anyját. Elmehet tanúskodni, esküdhet, hogy csak az igazat fogja mondani. És még merje valaki azt mondani, hogy nincs Magyarországon előítélet!
Nagyon szép kis történetecske.
Csak egyet hiányolok belőle, de azt nagyon.
Az igazságot, mert valahogy filmszakadásos a dolog, részletek hiányoznak. Még ha ezerrel rasszista is az a bizonyos rendőr, miért is igazolta magát előzően, ha minden szó nélkül pofánver valakit?
Tök logikátlan, nem elhangzott némi anyázás a fiatalember részéről, valami kis nagyképűsködés, kivagyiskodás, ahogyan már szokásos cigányoknál?
Hogy a családja zenész, mit sem jelent. A Svejkben az egyik lesittelt arra hivatkozott, ő papír nagykereskedő, és?
Szóval, ha én idegen környezetben, házban vagy faluban keresek valakit, az első, hogy házmestertől, vagy helyben lakónak látszótól megkérdem, akár többtől is, nem ismerik e ezt vagy azt a lakost, van e ilyen náluk?
No persze nem a más lakásában, előzetes besurranás után. Az ilyesmi amúgy is elég reszkíros, emlékezvén arra az időre, amikor felnőtt kuvaszom úgy pár hétig velem lakott a lakásban.
Mire feleszmélnék, néhány kart, lábat leharapna tévedésből a kéretlen látogatóról.
Kedves Judy55!
hát..ilyenek a zigaz magyarok..ne szomorkodj...
jobb ha hozzá szoksz...;-{{{
lassan minden médiát elöntenek a szemetükkek..
internetes röplap mián...és senki sem tesz ellene.
Nagyon elszomorítanak a hozzászólók! Ez a felheccelt Magyarország kicsibe. Jól sikerült a 8 évig tartó gyalázás, de az Isten nem felejt!
Egy rövid történet.
Az bejárati ajtó (lépcsőházba nyillik) kilincsel zárva.
A konyhában beszélgetünk. kinézek az előszobába, ott áll egy fiatal högy. Kissé barna. -Köszönök- Kit keres?
A Sanyit keresem!
Nos láthatta a névtáblán-itt Sanyi nem lakik?- nem tud olvasni?
Sajnos nem!
Kopogtatni sem?
Tovább áll.
20 perc molva ugyanaz ugyanott kopogás nélkül olyan halkan hogy nem hallom az ajtó nyitását ott áll az előszobában!!
Kit keres!! -kissé dühösen-
A Horvát Mónit keresem.
Nos sem Sanyi sem Móni itt nem lakik. -Nem tud kopogni-
Hát elnézést.
Ha a szobában vagyok és nem veszem észre akkor esetleg MIT keres?
Azóta az ajtót kulcsal zárom!!
De ha harmadszor is saját lakásomban futok össze vele -biztosan nem fogom feketével kínálni!
A történet nem kitalált és nem egyedi!!
Persze...ez annyira életszerű....
Ahogy Tibi is írta, a nap mint nap megtörténő hasonló dolgokról miért nem cikkeznek??
A cigányok a zsidók melett a legrasszistább fajta!
Ha fordítva történt volna (merthogy fordítva gyakrabban történik) akkor arról is írt volna a 168 óra, megnevezve az elkövető származását?