Hetilap kereső

Farkas Tímea írása

Magyarországon vagy tízezer vagyonvédelmi vállalkozás jött létre hirtelen a rendszerváltás után. Ma talán a harmaduk él. Ausztriában viszont mindössze 120 hasonló profilú cég talál piacot és feladatot. FARKAS TÍMEA nyomozgatott utánuk.

A rendszerváltás előtt állami monopólium volt a biztonságvédelem. Vörösmarti Mihály nyugalmazott rendőr dandártábornok, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara egykori elnöke azt mondja: a magántulajdon megjelenésével értékelődött fel az információ.

– Előzmények nélkül jött létre a vagyonvédelmi szolgáltatás. A piacot azok alakították ki, akik egykor a rendőrségnél, a honvédségnél, az állambiztonságnál ténykedtek. Azon a területen vállalkoztak, amelyhez értettek. Ez a szakma nem tőkeigényes. Néhány emberrel már neki lehet vágni.


A kilencvenes évek végére felhígult a mezőny. Megjelentek a megélhetési kóklerek. A vállalkozók egymás alá ígértek, és egyre kevesebbet fizettek alkalmazottaiknak. Beindult a feketegazdaság: strómanokkal.

A tisztességes „védelmisek” közül sokan kimenekültek a piacról, vagy nehéz helyzetbe kerültek.

– A megbízók több hónapos késéssel fizettek. A halasztást csak a tőkeerős cégek élték túl. Tőkeerőssé pedig külföldi vagy az a cég válhatott, amelyik komoly és hosszú távú megbízatásokhoz jutott – magyarázza Vörösmarti.

A vállalkozásokban dolgozó természetes személyeknek kötelező a kamarai tagság. Ám a feketézők kiszűrésére alkalmatlan a kamara, hiszen nem hatóság, ellenőrző tevékenységet nem folytathat. Célja csupán a szolgáltatás: szakmai minősítő rendszer létrehozása.

– A vagyonőr és a magánnyomozó fontos titkos információk birtokába jut. Könnyen válhat cinkossá, súghat akarva-akaratlan épp a tolvajnak – mondja Vörösmarti. – A kísértés nagy: egy jó cégnél sokat dolgozó vagyonőr nagyjából nettó 120 ezer forint fizetést kap. A kockázatok miatt ezért sokan inkább házi biztonsági szolgálatot működtetnek.

Ma csaknem ötven biztonságvédelmi cég kasszíroz évente egymilliárd forint felett, és mintegy száz vállalkozás produkál 500 millió és egymilliárd forint közötti eredményt. A többiek jóval kisebb forgalmat bonyolítanak le. Mivel a piac kicsi, megkezdődött a felvásárlási hullám. A tőkeerős cégek folyamatosan keresik a terjeszkedés lehetőségeit, így – Vörösmarti szerint – gyakori a másik szándékos kiszorítása.

– Például ha az objektumot védő cégről feltételezhető, hogy nem végzi jól a feladatát, akkor a konkurencia „rááll”, majd alákínál. Romlik a minőség.
Figyelemre méltó, hogy a piacvezetők leginkább olyan vállalkozásokból lettek, amelyek több szállal is köthetők a politikához.

A Fidesz-éra belügyminiszterének, Pintér Sándornak az érdekeltségébe tartozó Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. az elmúlt években több biztonsági céget vásárolt fel, s nemrég megszerezte a Pajzs 07 Biztonságvédelmi Rt.-t. A Pajzsot a kilencvenes években három rendőrtiszt alapította. Igazgatója lett Vörösmarti Mihály is, aki ’87 novemberétől parancsnoka volt a Forradalmi Rendőri Ezrednek.

Gálszécsy András, az Antall-kormány titokminisztere szerint a szakmában a kapcsolati tőke nélkülözhetetlen a talpon maradáshoz.

– Ismert, korábban komoly pozíciót betöltött cégvezetővel szívesebben szerződnek a megbízók, mint outsiderrel. Megbízáshoz juttathatja őket az is, hogy régi kapcsolataik nem szűnnek meg.


A biztonsági szakmának három nagy területe alakult ki: az őrző-védő, a magánnyomozói tevékenység és a biztonságtechnikai rendszerek telepítése. A piacvezetők pozíciójukat nemcsak többféle tevékenységüknek köszönhetik, hanem korábban, az „állami szektorban” szerzett szakértelmüknek, tapasztalataiknak is.

Földi László egykori hírszerző, az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója alapította a kilencvenes években a Defend Kft.-t. (Földi egykor az MDF kampányigazgatója is volt.) Azt mondja: a piac tereli a szakmát az illegalitás irányába.

– Az ügyfelek gyorsan akarnak információkhoz jutni. Ez pedig leginkább törvénytelenül végzett adatszerzéssel érhető el. Mégpedig úgy kell működni, hogy a megbízó személye titokban maradjon. Már a versenyszférában is terjed, hogy az üzletemberek mást küldenek maguk helyett tárgyalni, az inkognitó megőrzése céljából.

Mondják, a magándetektívek tevékenységi körébe sorolható adatgyűjtés fizet a legjobban. Az információ többet ér a forintnál. Az adatgyűjtést törvény szabályozza. A gyűjtő kizárólag publikus forrásból és célszerűen rendezhet adatokat. A cél mindig nyomozati ok, amit dokumentálni kell.


Az ipari kémkedés, az adathalászat tiltott. Fialka György, a Magyarországi Biztonsági Vezetők Egyesületének elnöke szerint e téren nemzetközi viszonylatban még csupán alulról súroljuk a középmezőnyt:

– Csak a politikai botrányok jelzik, hogy nálunk is megjelent az illegális nyomozás. Amerikában azonban komoly hagyományai vannak a kémkedésnek, szabályait a szakma le is fektette. Az adatvadászat legpiszkosabb módja, amikor „feltechnikázzák” a megfigyelt személyt. Rengeteg olyan eszköz létezik – gyufányi rádióadó, körömnyi kamera –, amely kémkedésre alkalmas. Egy billentyűzetfigyelő kémprogramot egy biztonsági őr vagy egy takarító is fel tud telepíteni bárkinek a számítógépére.

És mivel a politika is eladható termékké vált, bekerült az is a megfigyelési magánszektorba.

– Nem lehetetlen: jeles politikusok azért figyeltetik környezetüket, hogy munkatársaik megbízhatóságáról meggyőződjenek – mondja Fialka.
Szerinte a sajtóban megjelenő korrupciós ügyek sokszor magánnyomozati munkák eredményei.

A politikailag éppen vesztes félnek kapóra jöhetnek a zavarosban halászók, akik azt keresik, hogyan lehet valakinek a jó hírnevét rontani.