2010. március 12. péntek - Gergely. Holnapi névnap: Krisztián, Ajtony
Hétfő, 2010. február 8. 21:48 Utolsó frissítés: 17:28
168 Óra Online írása
Címkék: TBC Fadd cigány

Romák között: TBC terjed Faddon?

Tizenhárom TBC-gyanús esetet vizsgálnak Faddon. Eddig csak arról a hétgyerekes roma asszonyról derült ki, hogy megbetegedett, akinek a családtagjait és több rokonát is kórházba szállították. Áprilisban teljes szűrővizsgálatot tart az ÁNTSz a településen.
– Nem kell tartani tömeges TBC járványtól Faddon — közölte a Roma Sajtóközponttal (RSK) Fülöp János polgármester, miután tizenhárom helyi lakosnál vizsgálja az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat a fertőző tüdő-gumókór gyanúját. Hozzátette, hogy a szűrővizsgálatokat azután rendelte el az ÁNTSZ, hogy két hete megbetegedett egy hétgyerekes roma asszony.

Közölte, hogy a család nyomorúságos körülmények között él egy szoba-konyhás lakásban, ahová azután költöztek, hogy a paksi önkormányzat ledózeroltatta a korábbi otthonukat. Fadd polgármestere elmondta, hogy várhatóan áprilisban szűrővizsgálatot tartanak a településen.

A Szekszárdi Tüdőgondozó vezetőjétől, Dr. Gagyi Emmától az RSK megtudta, hogy a betegség cseppfertőzéssel terjed, a baktériumokat a beteg köhögéssel, tüsszentéssel, köpéssel juttathatja a levegőbe, a látens beteg nem fertőz, csak az, akinél már kifejlődött a kór, és a rossz higiéniai körülmények hozzájárulhatnak a betegség terjedéséhez.

Hozzátette, hogy eddig csak a roma asszonyról derült ki, hogy fertőzött, kilenc gyereket és négy felnőttet kórházban vizsgálnak fertőzés gyanújával. Eredmény nyolc hét múlva várható és elképzelhető, hogy addig a betegek kórházban maradnak.

Dr. Falus Ferenc, országos tiszti főorvos bejelentette, hogy az ÁNTSZ kistérségi intézete elvégezte a szűréseket, gondoskodott a gyógyszeres, valamint a megelőző kezelésekről. Hozzátette, hogy bár Magyarországon nem kötelező a tüdőszűrés, Tolna megyében várhatóan még az idén kötelezővé teszik, mert ott tavaly majdnem megduplázódott a tbc-s betegek száma - írta a Roma Sajtóközpont.
Korábbi cikkeink a rovatban
Vissza a lap tetejére

Kapcsolódó cikkek

 

168 óra

Lapajánló

2010. március 11.
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
LEGÚJABBAK A FÓRUMON

Hmmm....

Dr Smart - 2010.03.12 00:40

VÁLASZTÁS — 2010

Dr Smart - 2010.03.12 00:03

Globális felmelegedés?

huttinger - 2010.03.11 23:46

SZDSZ

Csikar - 2010.03.11 23:01

Antiszemitizmus!

Kérdőjel - 2010.03.11 22:36

Társalgó 2010 március

nonest - 2010.03.11 20:47

Gaza!!!bombaznak a zsidok.

totalitás - 2010.03.11 20:33
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
Szavazás

Meglesz-e a Fidesznek a kétharmad a parlamentben?

Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!