Hetilap kereső

Kojer Attila írása

A „monoki modell” körüli parázs viták kihunyófélben az elmúlt hetek sajtójában. A kérdés aktuális, mi több, fenyegetően sürgető voltához azonban nem férhet kétség. A Kritika című folyóirat csütörtök este neves szakemberek bevonásával szervezett kerekasztal-beszélgetést a Táncsics Alapítvány támogatásával. Eszmecsere cigányságról, segélyezésről, nyomorról, integrációról és a lehetséges kiutakról a Pallas Páholyban – Balogh Ernő, a Kritika főszerkesztőjének moderálásával.

A hozzászólók abban egyetértettek: a közmunka nem járható út, de a lehetséges megoldásokról született elképzelések széles körben mozogtak: oktatásügy, államigazgatási reform, mobilitás – hogy néhányat említsünk. A szimpóziumon felszólaló Ladányi János mellett olyan értelmiségiek vettek részt meghívott vendégként vagy a hallgatóság soraiban, mint Bass László, Horváth Aladár, Mihályi Péter és Kartal Zsuzsa.

Ladányi János szomorú helyzetértékeléssel, Kasszandraként indított rögvest, melyben a követhetetlen számú cigányellenes atrocitásokban tetőző erőszakhullámra hívta fel a figyelmet. – Semmi olyan nem történt, amit ne lehetett volna előre látni ebben az ügyben. Legalább húsz éve mondom – figyelmeztetett a társadalmi feszültségekre: Egyúttal a segélyezési rendszer tarthatatlanságára is rámutatott: – Még több segélyt osztogatni akkor sem lehetne, ha történetesen nem az 1930-as évek óta legsúlyosabb gazdasági válságot élnénk – mondta.

Hasonlóan komor képet festett a kistelepülési rasszizmusról Bass László szociológus. Hogy mi változott az elmúlt tíz évben? A kérdés körüli feszültség. Saját emléket elevenített föl illusztrációként. Mint mesélte, egy fél rúd szalámi eltulajdonításáért ma az első reakció a falu lakosságában: ki kell hívni a Gárdát.

A települési szétaprózottság önmagában nem probléma – vélte Ladányi János. Szerinte a lopakodó körzetesítésnek kell gátat vetni. A cigánytelep szimbiózisa a faluval történelmi jelenség, amely ugyan alárendelt viszonyt jelölt, mára viszont ez a kapcsolat is megszűnt. A kirekesztettségnek olyat fokára jutottunk, amely példátlan, voltaképp kisfalusi gettók jöttek létre. – Ma az Unióhoz való csatlakozás jegyében azt látjuk: a települések a pénzügyi forrásokért harcolva pozícionálják magukat, mely viaskodásban az eleve jobb helyzetű kistérségi központok jutnak a pénz egészéhez, míg a hátrányos települések semmit nem kapnak – mondta a szakember.

Mit lehet mindezzel kezdeni?

Megoldást elsősorban a koncepciózus kormányzati politika hozhat, amely mellett kitart a vezetés. Véget vetni a lopakodó körzetesítésnek, a kistelepülések ellehetetlenítésének, az indokolatlan iskolakörzetesítésnek, iskolabezárásoknak (legfőként az alsó tagozat maradjon helyben) – vélte Ladányi. Mint mondta, nonszensz a jelenlegi gyakorlat, hogy ahol kevés cigány él, és ezért kevés a gyerek, ott azért zárnak be iskolát – ahol sok a cigány, ennélfogva sok a gyerek is, ott pedig azért, mert a szegregált oktatás vádja érheti az intézményt.

Habár a pedagógust (különösen a jó pedagógust) nem lehet kivezényelni, több pénzzel, megfelelő juttatási rendszerrel az elmaradott térségekbe lehetne csalogatni, amely lépés egyáltalán nem kerülne sokba az államnak. Ehhez kapcsolódó fontos elemként említette, hogy az ilyen leszakadó kistelepülésen dolgozó pedagógust nem szabad magára hagynia az oktatási rendszernek – akár interneten keresztül, távoktatással hálózatba szervezni, a pedagógusközösség tagjává tenni a földrajzi távolságok ellenére is.

Vadász János, az MSZP volt politikusa másban látta a megoldást.

A kistérségek felzárkóztatását mélyreható közigazgatási átalakítással lehetne elindítani. Elképzelése szerint a 3200-nál is több település életben tartása érdekében 250-300 közé kellene csökkenteni a formalizált önkormányzatok számát. Hangsúlyozta azonban, hogy ezek a folyamatok nem ellentétes irányú mozgást jeleznének: hatáskör-telepítési feladatokról lenne szó, melyek az elsőre ábrándosnak ható „több szakmaiság, kevesebb politika” jegyében fogannának.

A közoktatás siralmas helyzetére reflektálva hozzátette: van ösztönzési rendszere annak, hogy a képzett szaktudás megtelepedjen a hátrányos helyzetű településeken.

– Aki fellépésével megbotránkoztatást, félelmet kelt, azt a törvény garázdaságnak hívja. Érthetetlen, miért nem büntetik mégsem a Magyar Gárda masírozását, amely egyértelműen ezeket az érzéseket váltja ki a jóérzésű többségből – hívta fel a figyelmet az igazságszolgáltatás gyöngeségére Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Mozgalom elnöke.

Hozzászólásában érintette a roma nemzetté válás elméletét, amelynek, mint mondta, „ma még nincs talaja, de e felé haladunk”. Az olasz ujjlenyomat-ügy európai recepciójára utalva úgy látta, a mai európai társadalmak oly mértékben kizárják a cigányságot, hogy nincs más lehetőség számukra, mint ezekkel szemben azonosítani magukat. – Azzal, hogy magyarok, szlovákok, románok vagyunk, úgy látszik, csak azt érjük el, hogy elutasítanak, kizárnak minket – mondta a polgárjogi vezető.

– Hogyan lehet az, hogy egy minisztériumban, ahol kiváló emberek dolgoznak, akik elutasítják a diszkriminációt, mindösszesen egy-két cigány dolgozik? – tette fel a költői kérdést a roma foglalkoztatottság kérdéséről szólva. Véleménye szerint a szociálliberális kormányzat felé legalábbis erkölcsi elvárás az, hogy a roma alkalmazottak arányát emeljék az apparátusban.


Ladányi János sommás helyzetértékelése szerint olyan erős összefüggéseket, mint ebben az ügyben látni, még soha nem látott, habár egész életében területi folyamatokkal foglalkozott. Úgy látta, ezek konzisztens folyamatok, melyek ahhoz vezettek, hogy 6-700 000 ember (akik egyharmada cigány) tartósan kiszakadt a magyar társadalomból a piacgazdasági átmenet során. Elmondta: a gazdasági válság olyan alkalom, amely egyenesen arra kötelezi a politikát, hogy a szegénység ügyét prioritássá tegye.

Integráció és mobilitás kérdéskörét emelte ki hozzászólásában Mihályi Péter, a Pénzügyminisztérium volt helyettes államtitkára. Felhívta a figyelmet az Egyesült Államok fekete polgárjogi mozgalmára, a következetesen alkalmazott pozitív diszkriminációra. – Ez roppant lassú, olykor fájdalmas föloldása a társadalmi feszültségeknek, a vége is messze még, de néhány hét múlva Barack Obamát megválasztják elnöknek – mutatott rá folyamat pozitív hatásaira, amelyet szerinte érdemes lemásolni.

Horváth Aladár közbevetése szerint ez azért volna nehéz, mert az USA-ban komoly szellemi-politikai elit támogatta a polgárjogi mozgalmat, míg idehaza hiányzik e széles kiállás.

Mihályi nem közigazgatási reformban, hanem a lakosság mobilitásának növelésében látta a megoldást. Elképzelése szerint nem csak a munkavállaláshoz, de bevásárláshoz, akár kulturális programokhoz is közlekedési támogatást kell nyújtani a cigányságnak, hiszen a kisebb falvakban nincs állandóan nyitva tartó bolt, kocsma, aminek következtében az alapvető élelmiszerek árai magasabbak – az ott élők reálbére így kevesebb.

Régi igazság, hogy a szegénynek mindig a legdrágább minden.