Hetilap kereső

168 Óra Online írása

Az Európa Kulturális Fővárosa program keretében Szomszédünnepet szerveztek Pécsett. Francia a minta: a helyi közösségépítés e formájának Párizsban komoly hagyományai vannak. Az első pécsi szomszédolás tradíciót teremtett nálunk is. Több honi település jelezte: csatlakozik a kezdeményezéshez. A baranyai „szomszédokat” HERSKOVITS ESZTER látogatta meg.

A pécsi Szomszédünnep a Hungarofest Kft.-nek, az EKF társszervező rendezvényirodájának a kezdeményezésére jött létre. Városszerte több helyszínen, több ezer civil közreműködésével valósult meg.

Rubovszky Rita, a Hungarofest Kht. igazgatója Párizsból hozta az ötletet:
– A mára Európa-szerte népszerű civil mozgalomnak az a célja, hogy a városokban élő családok, amelyek sokszor csak látásból ismerik egymást, egy közös, sütés-főzéssel, beszélgetéssel, játékkal egybekötött ünnepi rendezvényen közelebb kerüljenek egymáshoz.



Pécs mostantól a „hosszú asztalok” városa is.

Május utolsó péntekjén szomszédünnephez terítettek lakótársaságok negyvennégy utcában. Házibuliztak. Nyitottak a „távolabbi szomszédok” felé is: vendégségbe hívtak ismerősöket, barátokat az ország minden részéből. Ha úgy tetszik: a magyar pártkampány időszaka után európai kulturális közmókára. Jóízű beszélgetésre – politikai porciók nélkül.

A pécsi civil ünnepnapot már reggel hét órakor fűnyírással, parkrendezéssel kezdték lépcsőháznyian az uránvárosi lakótelepen. Akadtak, akik szabadságot vettek ki, hogy segítsenek. Főzzenek, süssenek, asztalt és kertet díszítsenek.

Köves László vállalta az uránvárosi „főszomszéd” szerepét. Az amúgy gyakorlott rendezvényszervező előzőleg körbecsöngette a házukat: csatlakozzanak a családok a kezdeményezéshez, hívjanak másokat is a „kapcsolat ünnepére”. Lazítsanak együtt az újszerű és remélhetőleg hagyományteremtő nyílt szomszédoláson.

Senkit sem kellett győzködnie Kövesnek, egyetlen lakó sem akart kimaradni a közélményből. Összedobták a pörköltrevalót, bográcsot szereztek, kiosztották a házi feladatokat, ki hozza a bort, a süteményt, ki lesz az alkalmi DJ, a zeneszolgáltató. Köves szomszéd ötödik emeleti erkélyére saját lézerfénytechnikát szerelt föl – a nyári hangulatjátékhoz.

Kora estére hirdették a háztalálkozót.



Befutnak régi szomszédok is, akik időközben más településre költöztek. De Köves hívó szavára visszatértek. A „panelegyüttes” bogrács fölött idézi közös lépcsőházi múltját, jelenét.

– Mi mindent tudunk egymásról. Az ötvenes évek vasbeton-építészete „nagy családdá” tett minket. A vékony falakon ugyanis átszivárog a családok élete, még kérdezni sem kell a másikat, mindent hallunk egymásról. Azt is érezzük, ki mit főz éppen – vallanak derűsen arról, hogy tényleg nincsenek falak köztük.

Az uránvárosi szomszédok – akár a teleregény hősei. Mondják: „kulcsszövetségesek” ők. Szabad a bejárásuk egymáshoz, ha épp nyaral a szomszéd, és virágot kell locsolni, vagy macskát etetni, kutyát levinni.

A „webkettő társadalmában”, a Facebook-kapcsolatok korában igencsak szokatlan, ha valaki ajtót nyit a másikra. De itt szomszédszokás az is: becsöngetnek idős lakókhoz, nincs-e szükségük valamire. Ha másra nem, pár mondatos figyelemre.

A május végi házi adomák mellé szójáték is jut.

– Ez „szomjszéd”-találkozó is – kínálják a bort a vendégeknek.
Kedélyzenére kedves szomszédasszony perdül a gyepre, otthonkában forgolódik a régi szocreál agorán, partnerét keresi a tánchoz.
– Nem kell aggódni, én már nem szeretem el senkinek a senkijét – nevetteti az ünnepi lakógyűlés közönségét.
Uránvárosi capriccio.

A hosszú asztalnál Köves László hirtelen csendre int. Tízéves fiúcska kezd trombitaszólóba. „Házi hangversenyét” visszhangozzák a lakótelep betonfalai, ablakok nyílnak egész Uránvárosban.

Persze máshol is önszerveződtek a pécsiek. Utcabálról jött a hír a város „Rózsadombjáról”, Árpádtetőről.

A mecseki villalakók közül „ki élt és mozgott, összegyűlt”.



Sláger itt a házi meggyes pite, pogácsa – fonott kosárból kínálják a szomszédasszonyok. Férfiak fűszerezik a főételt: a bográcsos csülökpörköltet.

A hosszú asztal közepén közös kortyolásra vár „Milán pálinkája”: árpádtetői gyomorerősítő, filctollas felirat az üvegen.

A villaszomszédokat Vicsi Mária fogta össze. Mondja, az itt élők már évek óta minden esztendőben tartanak közösségi napot. Kvízverseny alapján döntik el, ki szervezze a következő „közgyűlést”. Aki többet tud Árpádtetőről. A nyertes állja a főétel költségeit is.

– Mostantól mi is Szomszédünnepnek hívjuk a szórakoztató házi találkozónkat – teszi hozzá még gyorsan Vicsi Mária, aztán rajthoz hívja a mecseki főutca lakóit.
A páros és a páratlan oldal küzd egymással. Kötélhúzásban. Láthatóan kiegyenlítettek az erőviszonyok.

Csak a kötél szakad, a hangulat nem. Amit csak fokoz Jenci szomszéd. Megszállottja a veterán autóknak. Gyűjti is őket. Az ősfák alá öreg Csepel rabomobiljával dübörög be. Valamikor a platóján szállítottak rabokat. Most gyerekek kapaszkodnak fel rá, s Jencivel mecseki kalandtúrára indulnak.

Eközben Pécs belvárosában a Kulturális Labor és a Hot Magnets egyetemista zenekar hangolja finomra és fiatalosra a Szomszédünnepet. A „Labor” a helyi művészeti élet egyik meghatározó civiltársasága. Korábban a Zsolnay-gyár területén foglaltak maguknak „kísérleti kultúrteret”, de költözniük kellett onnan a gyár átépítése miatt. A belvárosi Király utcában nyitották meg új kortárs műhelyüket, s tártak nagykaput a Szomszédünnepen. Hajnalig porciózták a kultúrát – az epersaláta mellé.

A pécsi szomszédok – Uránvárostól a sétálóutcáig – május utolsó péntekjén megacsaláddá szerveződtek. Összekötötték őket a terített asztalok. Tradíciót teremtettek a törődés és a befogadás civil mozgalmával.