Hetilap kereső

Kojer Attila írása

Te talán fogsz a gyerekednek mesét mondani lefekvéskor a Kádár korszakról? És miért nem? Édesanyád a fridzsiderben hagyta neked holnapi ebédnek a lefagyasztott gulyást? A cinizmus kódolva van bennünk a szocializmus miatt? Az anyatejjel szívtuk magunkba? Egyáltalán kik csinálták a rendszerváltást? Pozsgay? Orbán? Csányi Sándor?Soros György? Suzuki? IBM? Vagy a szüleid? Vagy nem is érdekel?
Ezek voltak az ELTE TáTK-n zajló Rükverc fesztivál ötödik kerekasztal-beszélgetésének legfontosabba kérdései.

Tudjuk-e ma, húsz év után egységes szemszögből nézni a rendszerváltást? Vagy leszűkítve: legalább a történettudomány képes-e rá?

Nagyjából lehet látni, hogy honnan és hová tartott a világ – ez alapvető feltétele annak, hogy egységes történeti narratívába helyezzük az eseményeket – vélte Ripp Zoltán. „Az én felfogásomban a rendszerváltás története nem más, mint a globalizáció egy nagyon fontos regionális eseménysora,” mondta.
A történész a kényszerűség mozzanatára is felhívta a figyelmet. Leszögezte: a rendszerváltás gazdasági hátterét fontos kiemelni, mivel „a szocialista gazdaság versenyképessége elvesztésének tudomásul vétele – ez a felismerés nagyban hozzájárult az átmenethez”.

Rainer M. János a rendszerváltás történéseit egy pályaudvarhoz hasonlította. Ha ugyanis az eseményeket az indulási és érkezési oldalról nézzük, akkor valószínűleg koherens narratívát lehet alkotni.
Véleménye szerint az biztos, hogy a rendszerváltás története a mi életünk szerves része – de ez megnehezíti a történész munkáját.

Lánczi András arról beszélt: a gazdasági átalakulással kapcsolatban megkérdezte ügyvéd barátját arról, hogyan lehetne a privatizációs ügyeket megvizsgálni jogi oldalról. Egy kisebb kutatócsoport is felállt volna. Az ügyvéd halálosan komolysággal úgy válaszolt: „Ha az életed kedves, akkor ezzel ne foglalkozz”.


Hogyan látják a történészek és a filozófusok a rendszerváltás politikai felhasználását?

A rendszerváltás politikai felhasználásával kapcsolatban elmondta: amíg úgy tűnt, hogy a rendszerváltás céljai elérhetők. Addig ezt pozitívan igyekeztek használni.
De az utóbbi években az alapítók közül nem egy kihátrálna e mögül. Ambivalens lett az átmenet megítélése. Az egykori ellenzék prominensei nem igyekeznek kihasználni ezt a húszéves évfordulót.

Ripp Zoltán szerint magától értetődőnek tűnik a rendszerváltás legitimációs problémája, hiszen a rendszert nem forradalom döntötte meg. A forradalom nagy érzelmi intenzitása erős legitimációval szolgálhat, Magyarországon viszont „koordinált átmenet” zajlott.

Kérdés, hogy a tárgyalások résztvevői föl voltak-e hatalmazva, hogy egy új alkotmányt létrehozzanak.
Az Ellenzéki Kerekasztal visszautasította, hogy alkotmányozzon, mert véleményük szerint arra csak egy szabadon választott alkotmányozó testület lenne jogosult. Véleményük az volt: csupán a demokrácia alapjaihoz szükséges törvényi kereteket kell megteremteni. Ezzel szemben a mai napig érvényes alkotmány megszületése fűződik nevükhöz.
„Olyan mértékű politikai ellentétek alakultak ki már az első ciklusban, hogy az alkotmány megalkotásának reménye is elenyészett,” mondta Ripp Zoltán.


Nem nehezíti meg a köztársaság kikiáltásának napja az emlékezést? Nem kerül-e az 1956-os forradalom árnyékába?

De igen, szögezte le Rainer M. János. Véleménye szerint nem kellett volna rátelepíteni október 23-ra az első szabad ünnepet. Felhívta rá a figyelmet, hogy a rendszerváltásnak nincs ünnepnapja, holott megérdemelne egyet. „A köztársaságot bármikor ki lehetett volna kiáltani: például október 24-én,” mondta ironikusan a történész. „Borzasztóan bosszantó és szerencsétlen dolog,” fogalmazott a dátummal kapcsolatban.
„Miért ne lehetne az a nap, amikor összeült az első szabadon választott országgyűlés,” tette fel a kérdést.

Lánczi András emlékeztetett rá: politikai célok miatt került október 23-ra az emlékezetes dátum.
A cél nyilvánvalóan az volt, hogy 1956-ot elhomályosítsák, amennyire lehet, szőnyeg alá söpörjék,”mondta.

Ludassy Mária a francia forradalom utóéletével vont párhuzamot. Akkor felmerült a kérdés: lehetséges-e számon kérni a jakobinus diktatúra rémtetteit nem jakobinus módszerekkel? Erre a válasz egyértelműen nem. Választani kell.
„Mélyen megalapozott felindulásunkban forradalmi módszerekkel számon kérjük az emberi jogok ellen elkövetett bűntetteket, vagy pedig ragaszkodunk a jogállam eszközeihez,” mondta a történész. Hozzátette: a megismerés és nyilvánosságra hozatal lehetett volna az egyetlen megoldás.

Lánczi András ezzel kapcsolatban elmondta: az elszámoltatás nem feltétlenül a véres leszámolás a mércéje, hanem az, hogy a későbbiekben ki vehet részt a politikában és ki nem.
Véleménye szerint a felelősség kérdése nem merült föl az elmúlt 20 évben. „Fejlődő országként” elkönyvelve, ezer problémával terhelve sikertelenek vagyunk a környező államokhoz képest is.
Mi hiányzik? Lánczi szerint gyakorlatilag semmit nem tudunk a politikatörténet ismeretén kívül. „Ezért érzelmek és indulatok uralkodnak. Napi politikai törekvések és érdekek vannak. Valójában nem tudunk mit kezdeni ezzel az egésszel,” mondta.


Szóba került Fukuyama elmélete, amely szerint a hidegháború után véget ért az ideológiák harca. De vége szakadt-e az ideológiák harcának itt Magyarországon?

Ripp Zoltán szerint Fukuyama csak azért írhatott ilyet, mert nem élt itt.
Elmondta: a hatalomátadás ideológiai alapon jött létre. Az úgynevezett nemzeti oldal egy pártban egyesült, de nem mondható, hogy ők azonos nézeteket képviseltek volna.
Az ideológiai tisztázatlanság rányomta a bélyegét a rendszerváltás egész időszakára – szögezte le.
A liberálisok voltak leginkább koherensek, de az SZDSZ alapítói is fölsorolták a magyar progresszió összes nagyját így jött létre egy tisztán liberális pártképződmény.
„Így zuhantunk bele abba a ideológiai küzdelembe, amely az első szabadon választott kormány megalakulása után szinte másnap elkezdődött,” vélekedett.

Lánczi András szerint természetesen vannak ideológiák, ezek alapja voltaképpen az: hogyan éljük az életünket. Erre a kérdésre különféle válaszok adódnak, amelyeket a politikusok képviselnek is, de az ideológiák sosem léteztek ideáltipikus formájukban.
„Egy politikustól elvárható, hogy alapvető elveivel tisztában legyen: mit ajánl, hogyan fogok én élni, ha ő van hatalmon. Erről szól minden választás.”

Rainer M. János felvetette: hátha igaza van Fukuyamának. „Az ideológiáknak vége, ideológiai harc van, amelyet inkoherens ideológiák vívnak. Olyan emberekkel, akik reggel liberálisok, délben szocialisták, este meg konzervatívok – attól függően, milyen kérdésről van szó és milyen a közönség,” vélekedett.

Hallgatói kérdésre válaszolva Ripp Zoltán elmondta: óriási pozitív fordulat volt a magyar történelemben a rendszerváltás, ezért van okuk ünnepelni.
„Más kérdés, hogy ami utána következett, már nem ad okot örömre,” tette hozzá.

Rainer M. János szerint sokkal fontosabb, hogyan ünneplünk, mint az, mikor. A rendszerváltás emlékezete azonban felemás – mondta.
„Nem értek egyet azokkal, akik szerint nem történt elitcsere vagy nem történt elszámoltatás, de hogy demokratikus deficit van, az biztos,” mondta.
Véleménye szerint baj, hogy az összes magyar nemzeti ünnepet valami tragikus pátosz hatja át: még a legpozitívabb eseményekre is vigyázzban állva kell emlékezni.

Hallgatólagosan progresszív dolognak, fejlődésnek látjuk az átmenet eseményeit, mondta Lánczi András, aki szerint azonban a haladás a történelemben nonszensz. „Folyamatok vannak, nemzedékek kilépnek-belépnek, valami történik. Embertársainkhoz kellene fordulunk és ott kialakítani viszonyokat. Nekünk itt egymáshoz van közünk.”