Hetilap kereső

Kojer Attila írása

Huszonéves értelmiségi közeg gyűlik össze a Tűzraktér alkalmi vetítőtermében. Olyan társaság, amelyik a kocsmaasztalnál azonnal leszedi a keresztvizet a közéleti nagyságokról is. Mit tud mondani a rendszerváltásról ennek a generációnak a két meghívott előadó: Mink András történész és Szirtes András filmrendező? Az őszi szünet miatt a Rükverc fesztivál átmeneti jelleggel összecsukható kempingszékek, öblös kanapék és bontott borosüvegek között vert tanyát.

Filmvetítéssel indul a program: a közönség Szirtes Forradalom után című alkotását nézné. Nézné, de csak tíz percen át, mert a gyorsan apadó közönség arra inti a szervezőket: a Banánhéjkeringő mégis jobb választás. Pedig a vetítés elején átmenetileg távozó rendező, aki elmondása szerint "már látta", intő jel lehetett volna.

Sértődés nincs, emeli fel a kezét Szirtes András. „Ha nem tetszik a zene, én is áttekerek egy másik csatornára,” mondja.
Lassan formális jelleget ölt az este, a rendezvény maradék hivatalosságát a közelben hangoló zenekar és a körbejáró borosüvegek űzi el. Faggatnánk a rendezőt, mégis miről szólt a filmje. Szirtes hárít: elébb nézzük meg, utána beszélhetünk róla. Annyit azért elárul, hogy a kamerát, amivel dolgozott, eredetileg azért kapta, hogy tervezett science-fiction játékfilmjéhez készítsen próbafelvételeket New Yokrban.

Nem így esett.

„Akkoriban megint a kezembe került Bulgakov Mester és Margarétája. A New York Public Library-ben kikerestem a szöveget angolul és oroszul is, a hármat összeolvastam, ebből csináltam a forgatókönyvet,” meséli.
Azt azért beismeri: nincs logikája annak, mi következik az egyes jelenetek után. „Jó nagy katyvasz, de van belső logikája. Amikor a Baker Street Cinemában bemutattam, azt mondták, nagyon érdekes, de egy kukkot sem értettek belőle.”

Jön a kötelező kör: hogyan élték meg a rendszerváltást a meghívott vendége.

Szirtes rögtön a Dalai Lámát idézi, aki szerint, ha látni akarod, hol és hogyan élsz, minden évben utazz el egy hétre, hogy ráláss a dolgok folyására. Állítja: már a nyolcvanas évek közepén látszott, hogy minden eresztékében recseg a gépezet. „Akinek van egy kis szenzibilitása, megérzi az ilyesmit.”

A történész a fejét ingatja.

Utal a brezsnyevi pangás időszakára, ami '68 után komoly kiábrándította az embereket abbeli elgondolásukból, hogy a rendszer megreformálható. Annyi bizonyosan látszott, hogy kevésbé fenyegető és magabiztos az államgépezet.
Emlékezetes: az ELTE bölcsészkarán '90-ben még konferenciát is rendeztek ezzel a címmel: „Láttuk-e, hogy jön?”.

'89-es hazatérésével folytatja Szirtes. „Nagyon érdekes eufóriás állapotot találtam itthon. Mintha mindenki be lett volna tépve. Méghozzá igen jó anyaggal,” fest érzékletes képet. A közönség értékeli.

Utal rá: egész életében csak négyszer tapasztalt hasonlót. „1956-ban, ötéves fejjel láttam először ilyen debil örömöt az embereken...”

Érkezése után a reptéren taxiba ült; instruált volna az úti célt illetően: a November 7. tér felé a Lenin kőrútra... A sofőr visszakérdezett: „Ne haragudjon, de maga honnan jött?”
Mikor önkéntelenül elvtársazni kezdett, lepisszegték. Már csak urak voltak. „Nekem ez olyan volt, mint derült égből a gumibot,” idézi Rejtőt. „Mintha egy nagy közös házibuli zajlott volna az utcán.”

De jött a kiábrándulás is.

„Zavart, hogy mindenütt éreztem a hihetetlenül gusztustalan osztozkodási kényszert. A 800 000 egykori párttag gyorsan kapkodott mindenhova, átszínezte magát, más pártokat keresgélt. Egymás közt elosztották a nemzeti vagyont. Szirtes nem lépett be semmilyen pártba. Ugyanakkor állítja: egykori ivócimborái közül többen is beszálltak a politikába.
„Nekem praktikus szempontból nagyon jó volt, hogy véget ért az előző korszak. Utazgathattam, ahová akartam, kiváltottam az egyéni vállalkozói igazolványomat. De politikai szempontból nem látok különösebb változást azóta sem,” csóválja a fejét.

A hallgatóság azonnal lecsap a kocsmázós vonalra. Mi lett a hajdani ivócimborákkal?

Nem nagyon tudok velük mit kezdeni, mondja Szirtes. „Némelyek bekerültek a felső tízezerbe: idegen világ. Másoknak ez nem sikerült, ettől besavanyodtak: terméketlen közeg, csak lehúz.”