A hvg.hu szerint tévesen írta pénteken az MTI, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyelőre nem döntött arról, indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál ellen a plágiumügye miatt. A forrásként használt hírügynökségi beszámolókban nem ez szerepel, ráadásul a portál kérdésére a NOB sajtóosztályán ismét megerősítették, hogy már folyik a formális eljárás Schmitt ügyében.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó, illetve etikai bizottsága egyelőre nem döntött, hogy indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök ellen plágiumügye miatt – közölte pénteken az MTI az AP és a Reuters hírügynökségek beszámolóit idézve. Amennyiben eljárást indítanak Schmitt ellen, és elmarasztalják, akkor a figyelmeztetéstől a kizárásig terjedhet a szankció – tette hozzá az MTI az AP hírére hivatkozva.
Az MTI azonban tévesen idézte a hírügynökségek beszámolóit, azok ugyanis nem arról szóltak, vajon indít-e egyáltalán eljárást Schmitt ügyében a NOB bizottsága. Maga az eljárás ugyanis már folyamatban van – a Chicago Tribune című lap már április 20-án megírta, hogy a NOB formális vizsgálatot kezdett Schmitt ügyében. Ezt a
hvg.hu kérdésére a NOB sajtóosztálya pénteken újra megerősítette. "Az NOB végrehajtó bizottsága megtárgyalta Schmitt úr ügyét és további dokumentációra vár, hogy befejeződhessen az eljárás. Azt reméljük, hogy a közeljövőben határozat születhet az ügyet illetően" – írták.
A Chicago Tribune internetes kiadásában Philip Hersh április elején a plágiumra hivatkozva több cikkben is szorgalmazta Schmitt Pál kizárását a NOB-ból. Azzal is érvelt, hogy Schmittnek az Európai Parlament és a NOB által kiadott hivatalos életrajzában az szerepelt, hogy megszerezte a PhD fokozatot, holott csak egyetemi doktor volt. Hersh szerint a lemondott magyar elnök többet ártott az olimpiai szervezetbe vetett bizalomnak, mint egy doppingoló, ezért ha nem mond le, a NOB-nak ki kell őt zárnia a tagjai közül.
Facebook hozzászólások
HozzászólásokÖsszesen: 15 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Plagi pali ismét a jó hírünket keltette a világban. Zorbán szégyene ez a figura, hogy ráerőltette az országra, a sunyi fityesz támogatásával. Az MTI pedig élén a vezérével BCs-val egy manipulatív, OV-t kiszolgáló csapat. A hírei hazugok, félre fordítottak, hiteltelenek. Az MTI hír, nem hír.
Igen -ez már nem egy levitézlett Köztársasági Elnökről, nem a hazudós Schmitt-ről-hanem a hazudós MTI ről szól.Meg kéne értenie Belénesi-nek hogy az Angyán József esetében eggyik irányban történő hazugság nem oltja ki a Schmitt ügyben másik irányba történő hir hamisitást.Az MTI-hiven tükrözi az egész Magyar közállapotokat.Orbáni világ.
smittpaja kúrogatta a kőbánt, az asszony meg várta haza
Becsületes és igazmondó fideszesek pedig NINCSENEK !
Kelti most is jó hírünket a világban.
Van rá egy korsó kecsketejem, hogy elmeszelik, mint a mai regnálók kiszolgálóját.
Ha a kedves vezetőnek egy azeri géniusz meg egy Szkander-bégi bajnok jut tárgyaló partnernek, mire is számíthat a plágiumbotránya miatt lemondásra kényszerült dicső sportoló?
Ja, hogy mellékesen álamfő is volta magát?
Az MTI orvbán házi hírgyára. Mivel az Örök Igazmondó saját beszélőkéjével mondta ki, hogy ő genetikailag képtelen a hazugságra, ezért a saját "hír"ügynöksége sem hazudhat.
Pont.
Az MTI már csak ilyen (lett).
Ugyanakkor örömmel konstatálom, milyen kevés szó esik mostanában Pali bácsiról. Annak még jobban örülök, hogy őt magát egyáltalán nem hallani. Remélem, nem is sokat ír, így kevéssé szennyezi a magyar nyelvet. Ha valaki közületek találkozik vele, emlékeztesse, a Phd. dolgozatához feltétlenül kapcsolja be a nyelvhelyesség funkciót... és felejtse el a CTRL-C, CTRL-V használatát. A többi lehet tudomány is, engem igazából nem érdekel.
A zorbán MTI-je közölte? Hát akkor annyit is ér a zinformáció.
az öreg csóka csak égeti az országot!
ezt persze felcsút áldásának köszönhetjük, aki csak a magánál h.lyébb embereket nevezi ki!
ezért ilyen alacsony a szinvonal!
neki, a hős forradalmárnak és szabadságharcosnak kellene megoldani a problémákat, elsősorban palkó elhelyezését.
vagy vegye magához, vagy ott az arany alkony!
a nobnál is nagy a korrupció, palkó sokat tudhat igy lehet, hogy nem dobják a szemétbe.
lehetne jószolgálati nagykövet is gyöngyöspatán!
Csúsztatni? Hazudni?
De gyerekek! A NER rendszerében ilyen nincs. Ezt a szót nem is ismerik! Az Oligarchákból is nagytőkések lettek! Most ne legyünk már ilyen gonoszak szegény Pali bácsival! Csórikámnak még az sincs ahová kiköltözzön mi meg még itt ki is figurázzuk? :):):):):):):)
Gondolom az MTI ezt is a napraforgó.blogon olvasta mint az Ángyánt.
Közszolgálat, végül is a kétharmadközt kiszolgálja.
Csúsztat?
Hazudik!
Plagi bá`jobban tenné -szvsz.- ha idejében távozna, minthogy megvárja a vizsgálat végét.
Lopott, idegen tollakkal ékeskedett,be csapta a fél világot, mire számit.
A hvg.hu tévesen írta, hogy az MTI tévesen írta. Az igazság az , hogy szándékosan , tudatosan hazudik az MTI. Nem hireket szerkeszt hanem híreket gyárt. Megrendelésre. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében a Centrális Erőtérben (étsd. viktatúra , sztálinizmus) ezt így szokták. Minden diktatúra kitermeli a maga szemetét, azon sem kell csodálkozni , hogy nagy átfedéssel. Ez egész orbán-kormány bagázs egy komplett MSZMP alapszervezetet kitesz. Emblematikus alakja e szégyentelen söpredéknek a Kerényi névre hallgató sejtképződmény. Sajnos koromnál fogva emlékszem még a Kádár rendszerben túlteljesítő Kerényi elvtársra.
egyszerűbb lenne, ha figyelmeztetnék,
hogy húzzon haza a "kulipintyóba..." - oszt jlyónapot !
csúsztatott palacsintát sütött ki a zemtéií,
jajj, asztat én naon szeretem...