Hetilap kereső

Buják Attila írása

A nyár idén az elnöké volt. Schmitt Pál felvezető elnöki éve bőven adott alkalmat értékelésre, élcelődésre, de legfőképpen anekdotázásra. Torgyán bukása óta nem akadt ilyen szórakoztató politikai buffo a magyar közéletben. Mások szerint az „emberek embere” tragikomikus botrány- és bakisorozattal éli fel a köztársasági elnöki poszt erkölcsi tőkéjének maradékát.

Aláírt 605 határozatot, kiosztott 4967 állampolgárságot, adott 12 kegyelmet, meglátogatott 21 országot, lebonyolított 405 programot, bejárt 33 falut, várost, tanyát, mezőt és berket, kiosztott 588 kitüntetést. És stábja élén – csak az hibázik, aki dolgozik – elkövetett tucatnyi elképesztő, huszonvalahány középsúlyos helyesírási, egyeztetési és stilisztikai hibát. Ezek közül harmincat kivédett az elnöki hivatal (gépelési hiba, nyomtatási malőr), kettőbe Pali csúnyán beletenyerelt.

A hegyeshalmi Paprika csárda hírességeinek falán sokáig ott díszelgett az elnök dedikációja: „Első álamfői látogatásom első álomásán. Köszönettel: Schmitt Pál.” A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) ezen a ponton letette a fegyvert. Az „egy d-s” Himnuszért („Isten, áld meg a magyart...”) még elvitték a balhét, itt már csak a kedélyeskedés maradt. („Nem háromszor verik le rajtunk, mint Lúdas Matyi Döbrögin, de százháromszor.”)


Schmittnél az évfordulós tévéinterjúban (Egy év a Sándor-palotában) csordult ki a pohár. Indulatosan kifakadt: örülne „ha leszállnának már róla”. Ami Schmitt Páltól stílusidegen. Ő mosolyogni szokott. Gyorsan hozzá is tette: jó, egyszer-kétszer talán hibáztak, ezért „arra ösztönzöm munkatársaimat”, legyenek elővigyázatosak, személyes helytállással mutassanak példát a lakosságnak.

Tegyük hozzá, a köztársaság elnöke maga húzta fejére a parazsat. Az első éven átnyúló helyesírási botránysorozat sem lett volna annyira kínos, ha három pilléren nyugvó elnöki programjában nem jelzi: a nyelvhelyesség, az egészség és az oktatás apostola szeretne lenni. Hogy miért éppen ezeké? Mit képviseljen államfőként egy bajnok? Az ifjak mozogjanak, és „nézzenek ki jól”, tanuljanak, mert jó pap holtig tanul, az elnök pedig védje a magyar nyelvet. Azt a nyelvet, amely „soha ennyire gazdag nem volt”, de bajban van, „mint általában a nyelvek”. (2011. június 18., Széphalom)

Az elnöki programelemek kellően apolitikusak és üresek. Kiszelly Zoltán politológus szerint „a Pali kiválasztásának döntő szempontja is ez volt”. Az autoriter, szigorú orbáni akaratátvitellel szemben a depolitizált, „derűs és házias Fideszt” kell az elnöknek felmutatnia anélkül, hogy ez fennakadást okozna a törvénykezés menetében.

Schmitt a limonádé, amellyel a keserű pirulát lenyeletik velünk.

Fideszes képviselők szerint Schmitt jobban tette volna, ha elődeihez hasonlóan indulásként „elsüt néhány elnöki vétót”, hogy demonstrálja szuverenitását, miközben lényegi ügyekben „tartja a jó irányt”. De Orbán vénül, egyre rigorózusabb, a „taktikai ellentmondást” akkor tűri, ha maga ad rá engedélyt. Másrészt Schmittben igény sincs arra, hogy a függetlenség látszatára ügyeljen.

A függetlenség nem jelent értéksemlegességet. Kiforrott világnézetét (a legújabbat – a szerk.) következetesen meg kívánja őrizni – nyilatkozta Schmitt. A nemzet egységét egyelőre sportban és borkóstolásban testesíti meg.

Életútja, előzetes nyilatkozatai szerint Schmitt alkalmas politikai kivitelezőnek látszott. 2005-ben publikált önvallomásában meglepő nyíltsággal írja: mostantól egyetlen főnöke Orbán Viktor, „a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnökét ismerem el vezetőnek”.

Schmitt mégsem érkezett könnyen a csúcsra. A Fidesz törzskarában és a befolyásos holdudvari értelmiségben fajsúlyos ellenzéke volt. A választás után a neten terjedő „Sólyom for President”-ívet Orbán olyan támogatói jegyezték, mint Makovecz Imre vagy Zlinszky János volt alkotmánybíró. Az elnökség legalább hatszor vitatta a kérdést, s Kövér László, Schmitt házelnöki utóda, jövendő pozícióját kockáztatva érvelt ellene. Az eskütétel napján mogorván jegyezte meg: ha rajta múlott volna, „ma nem Schmitt Pálnak hívják a Magyar Köztársaság elnökét”. A fél tucat rivális közül egy jöhetett komolyan számításba: Áder János. De Orbán mára túllépett az ifjúkori férfibarátságok romantikus korszakán. Ádernek múltja, története, karaktere, arca, személyiségváza van. Még beforratlan sebei is akadnak. Ráadásul jogvégzett ember, van fogalma az alkotmányról. Pál a boldog tudatlanság állapotában ringatózik.

Az egyik éjszakába nyúló vitát – meséli egy bennfentes forrásunk – Orbán nyílt zsarolással zárta le: ha nem támogatják jelöltjét, kiszáll, nem vállalja Magyarország átalakításának menedzselését, és punktum. Schmitt Pált két héten belül beiktatták.

Egyszerű lenne a makacsságot azzal magyarázni, hogy Orbán mindenben hajthatatlan, s szuperszonikus lakájokat választ. Ez is igaz. De saját érvelése szerint Pálé a tökéletes, harmonikus polgári pályaív. Egy ember, akinek minden sikerült. Sportolt és győzött, visszavonulás után talpra állt, nyelveket tanult, emléktáblát avatott, vacsorázott és beszédeket mondott. Három gyerek, hat unoka, ezüstérmes feleség, napi húsz fekvőtámasz, fél óra gyakorlás a tárogatón.

Orbán szemében Schmitt világa teljes, lezárt és harmonikus egység, a siker, a telítettség, a formai tökély, a bőség szimbóluma.

Schmitt első évében a protokollbotrányok árnyékában szinte észrevétlen maradt munkájának lényege, a törvényalkotás és a hatalmi ellensúlyok betöltése. Az ellensúly-tematikát elnöki nyitómondatában Schmitt azonnal jegelte is. Fék helyett „a törvénykezés motorja” akar lenni. Tudjuk, az új orbáni felfogás szerint a köztársaság elnöke nem fék, és nem ellensúly. A végrehajtó hatalom része.

Az elnök nem veszteget sok szót a parlamenti kontrollmunka részleteire. Elődje, Sólyom László szívből utálta a protokollt, s imádta a közjogi kukacoskodást. Schmitt imádja a protokollt, annál kevesebb szót veszteget a törvénykezésre. Annyit röviden elárul, hogy „mindent jó szívvel alá tudott írni”. Munkamódszere egyszerű: a szövegeket figyelmesen elolvassa, mereng, megítél, veszi a töltőtollát, és ír. Eddig csak egyszer bizonytalankodott: a 98 százalékos büntetőadó kiszabása gondolkodtatta el. Úgy érezte, a törvény visszamenőleges hatályú, de az emberek igazságérzete végül felülírta a jogi formalizmust.

Pedig lehettek volna aggályai is, amikor Sólyom exelnök felkereste a Sándor-palotában, hogy jelezze: az Alkotmánybíróság jogkörének csorbításával döntő fordulathoz értünk. Innen nincs visszaút. Pál figyelmesen bólogatott.

Schmitt Pál gyökeresen formálta át az elnöki szerepfelfogást. Sólyom stábját öt perc alatt kirúgta, törvényt nem vétóz meg, az Alkotmánybíróságot nem zaklatja. Leginkább az elnöki kommunikációt forradalmasította. Visszatérő értelmiségi kérdés: mit csinálhat Pál a palotában? Nem kétséges, hogy napi feladatait nagy rutinnal látja el. Kitüntetésben ő a csúcsprofi, aláírásban piacvezető, falujárásban szívós és kitartó. Mit csinálhat maradék idejében? A bizarr újévi „mászkálós köszöntő” óta többen állítják: körbejár. Megy a folyosón, lépeget és beszél. Edzésben van.

Csak néha szól a telefon: alá kellene írni valamit. Nem csinál nagy faksznit belőle. Mindig kéznél van. Házhoz megy, ha kell.