Hibáktól hemzseg Schmitt nyelvvédő javaslata – nehezen értelmezhető, és helyesírásilag is kifogásolható a szöveg.
Helyesírási hibákat talált a Hírszerző című internetes portál a köztársasági elnök alkotmánymódosító javaslatában. Schmitt Pál éppen azt indítványozta a parlamentnek benyújtott indítványában, hogy kerüljön az alaptörvénybe a magyar nyelv védelme. Az elnöki hivataltól senki nem nyilatkozott az
RTL Híradónak.
Schmitt Pál megválasztása előtt azt ígérte, hogy köztársasági elnökként
kiemelt figyelmet fordít majd a magyar nyelv védelmére.
„A gyerekek nem tudnak sem írni, sem olvasni, sem beszélni. Ha az önök gyerekeit említem, nézzék el. A saját büdös kölkeimről beszélek. Mert televízióznak, mert interneteznek” – mondta Schmitt.
A köztársasági elnök néhány napja azt indítványozta, hogy a magyar nyelv védelme kerüljön az alkotmányba. Csakhogy az elnöki javaslatba is csúszott néhány helyesírási hiba.
A népszuverenitást például külön írták, ahogy a szélsőjobboldalit vagy a szélsőbaloldalit is. Pedig magyarul helyesen egybeírják. De van más gond is. Nem mindenhol sikerült az egyeztetés. Az elnöki szövegben az olvasható:
az egyház tevékenységük nem ellentétes az alkotmánnyal. És egy másik részlet: nem tekinthető politikai
értelembe vett hatalomnak. Itt egy „n” maradt le.
Az sem hangzik helyesen, hogy:
A véleménynyilvánítás szabadságjoga a felnőttekkel hasonlatosan illetik a gyerekeket.
Az elnök a Szent Korona-tant is bevenné az új alkotmányba. De a szövegben azt a dilemmát nem sikerült eldönteni, hogy
ezt a fogalmat hogyan kell írni, szinte minden lehetőség szerepel.
A köztársasági elnök által jegyzett szöveget megmutattuk egy általános iskolai magyartanárnak is, aki megfejtette az elnök dilemmáját.
„A Szent Korona mindkettő nagy, a tan kötőjeles.”
A tanárnő nem hitt a szemének.
„Egy magyar szakos szemével elkeserítő, hogy így adnak ki egy anyagot a legfelsőbb hivatalban” – mondta Keresztesné Halász Katalin.
Péntek este az Országgyűlés honlapján már elérhetetlen volt a köztársasági elnök javaslata.
A Köztársasági Elnöki Hivatal illetékesét is szerette volna megkérdezni a helyesírási hibákról az RTL, de a sajtóosztályon azt mondták, az államfő pénteken Szolnokon van, és nem érnek rá foglalkozni az üggyel.
HozzászólásokÖsszesen: 3 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Kedves mapolg!
Eddig azért fikáztuk Schmitt Pált, mert enyhén szólva is hiányosak a nyelvtani ismeretei! Most mi a baj, hogy mindent aláír? A nevét legalább hibátlanul le tudja írni!
Ezért nevezték ki.
Sajnos idáig süllyedtünk. Olyan köztársasági elnökünk van, aki csak egy dolgot tud hibátlanul elvégezni. Hibátlanul aláírja az elé tett, nyilvánvalóan alkotmányellenes törvényeket.