Mintha próbálna elrejtőzködni a nyilvánosság elől Schmitt Pál köztársasági elnök. Az államfő korábban rendszeresen találkozott az emberekkel, a plágiumvád óta azonban látványosan lecsökkentek a nyilvános programjai- írta a Blikk. A KEH cáfol és helyreigazítást kér a Blikktől.
A
Blikk végignézte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapjának naptárát, és számba vette az elmúlt bő egy év nyilvános programjait. Ahogy ő fogalmazott, az „emberek embere" akar lenni, s 2011-ben még havi 5-9 alkalommal találkozott az utca emberével.
Sportrendezvényekre, koncertekre, tudományos konferenciákra látogatott,
számolatlanul adta az interjúkat tucatnyi zártkörű protokollesemény mellett is. Január 10-e után azonban megszakadt a széria.
Ekkor jelent meg, hogy az államfő kisdoktori dolgozatához 210 oldalból 180-at egy bolgár sporttörténész tanulmányából másolt ki. Ezt követően pedig kiderült: a maradék alig 30 oldal mintegy felét egy német kutató munkáiból ollózta össze.
Schmitt a plágiumvádat követően januárban
már csak egy nyílt hazai programon vett részt, amely a rendszeres országjáró körútja volt Heves megyében, illetve egy interjút adott a Kossuth rádiónak.
Februárban pedig a Debreceni Egyetemre látogatott, ahol már elszeparálták az újságírók elől, s a program is az utolsó pillanatokig változott. A Blikk megkérdezte a KEH-et, miért csökkent a nyilvános programok száma, illetve van-e ennek köze a plágiumvádhoz.
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy elnök úr programjait honlapunkon továbbra is az eddigiekhez hasonlóan figyelemmel kísérhetik – írta rövid válaszában a hivatal. Így nemcsak a Blikk kérdésére nem adtak érdemi feleletet, hanem újabb érv szól a gyanú mellett. Pénteken ugyanis a honlap naptárjában még szó sem volt arról, hogy Schmitt Pál február 22-éig bármiféle programon is részt venne. Csakhogy múlt szombaton az elnök ott volt az Erkel Színház felújításáért rendezett gálaesten az Operában, ennek pedig a naptárban pénteken még se híre, se hamva nem volt.
–
Egyértelmű, hogy Schmitt Pál kerüli a nyilvánosságot – vélekedett Kiszelly Zoltán politológus a Blikknek. – Az államfő nagyon kellemetlen helyzetbe került azzal, hogy állításával ellentétben a dolgozat maradék 30 oldalának egy része is másolt. Egyértelmű bizonyíték csak akkor lesz a plágiumra, ha az azt a vizsgáló bizottság kimondja.
Addig azonban az a legjobb taktika, ha Schmitt visszavonul, s nem enged teret annak, hogy támadják, vagy tiltakozzanak ellene. A Blikk felhívta a Semmelweis Egyetemet, ahol az államfő diplomázott, s ahol tudományos dolgozatát vizsgálják. Új információt nem tudtak meg, így továbbra is várhatóan március 28-án mondja ki a tényfeltáró bizottság, hogy történt-e plágium, s vissza kell-e vonni Schmitt kisdoktoriját.
Az államfő hivatala cáfolja a Blikk több állítását
Cáfolja a Schmitt Pál államfői programjaival kapcsolatos, a Blikk hétfői számában megjelent több állítást a Köztársaság Elnöki Hivatal (KEH).
"A KEH sajtóosztálya
megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy az egyik napilap Schmitt Pál köztársasági elnökről megjelent írásában (Blikk, 2012. február 20.) több olyan állítást közöl, amelyek nem felelnek meg valóságnak" - áll az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.
"Az állításokkal ellentétben" tájékoztatásul közölték: a KEH honlapján közzétett adatok alapján Schmitt Pál a 2011-es évben több mint háromszáz programon vett részt, valamint, hogy egy operaházi jótékonysági koncerten való részvételét már az előző napon feltüntették a hivatal honlapján.
A KEH szerint az összehasonlító számadatok sem felelnek meg a valóságnak, hiszen a köztársasági elnök 2011. február 18-áig tizenegy, 2012. február 18-áig pedig tíz programon vett részt, szemben az újság által közölt kilenc és kettő alkalommal.
A cikkben szereplő – táblás tüntetőket ábrázoló fotó –
a lap állításával ellentétben nem Debrecenben, hanem Egerben készült 2012. január 19-én - írták a közleményben.
A KEH közölte, a lap főszerkesztőjétől levélben kérik a helyreigazítást - írta az MTI.
HozzászólásokÖsszesen: 36 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
2014-ben eljön a számonkérés ideje!!
Hát igen Magyarok megint nem tanulnak-tak semmit a mult hibáibol.Igaz ha PÁrt diktál ki-kit-hová mely pozicioba kell rakni,s nem a FÖMUNKÁLTATO A NÉP??!! Akkor biz SZAR van melyet sajna a NÉP szégyell nem az ilyen poziciora jelölö fö-Fö politikus s gárdája,igaz most ök is lejáratodnak.sajna nem vigasz!
Arra kérek nmindenkit, 2014-ben szavazzon balra. A választás után pedig követeljük szüntessék meg a közt. elnöki intézményt! Rengeteg ingyenélővel kevesebbet kell fizetnünk! Olyan törvényt kell hozni, ami megszünteti ezeknek az " isteneknek" az életük végéig való ellátását luxus körülmények között, amikor honfitársaink éhen halnak!!!!
Domika !
igazad lenne ha ezeknek a pacákoknak bármi féle lelki ismeretük vagy hasonlójuk lenne ha szembe kellnézni a tetteikel vagy azok következményeivel vagy azt kérdeznék hogy no és, vagy fogalmuk se lenne mi a francot akarnak tölük
Miért vonulna vissza?
1.) a gazditol erre nem kapott utasitást
2.) a Simli az orbáni rendszer lényege egy lemondás engedély vagy utasitás nélkül elképzelhetetlen.
3.) jól érzi magát ott hátul a jó melegben ez az ö élet tere ,tehát marad
Visszavonul??? Az eszébe sem jut, hogy lemond? Úgy vonul vissza? Egy becstelen ember ül az elnöki székben.
S.P. teljesen visszavonul...NEM ELÉGGÉ!
Pali bátyánk majd akkor mond le,amikor a bolgárok az ő disszertációját fogják plagizálni.Vagy a nem-bolgárok.
Hogy mondana már le? Akkor nem tud ott ülni mindig a parlamentben a legelső sorban, ahol semmi keresnivalója sincs.....
Rémálom ez a pasas , egy amőbában több tartás van .......
mferencne2012-02-21 16:39:59 #33
Ezzel pont az tetszik megerositeni, hogy a Paliba egyben lejaratta a dolgozatat biralokat (bar ezt megtettek maguknak ugy hiszem) es intezmenyuket is. Egyuttal a magyar tudomanyt is. Koszonjuk Paliba! Buszke lehet a nemzeti oldal!
Nagyon helyes hogy visszavonul. Meg sem kellett volna választani.
De ezek után, azok a kiváltságok, amelyek a kinevezéssel járnak,
azok sem illetik meg. Ő egy bukott ember, így nem jár neki semmi.
Sajnos félő, hogy mindezek ellenére, meg fogja kapni, és röhög a markába.
"Egyértelmű bizonyíték csak akkor lesz a plágiumra, ha az azt a vizsgáló bizottság kimondja."
Ez hülyeség. A plágium, (de ez nem is helyes kifejezés) a lopás teljesen egyértelmű. Legfeljebb hivatalosan nem mondták még ki. (Ami még előfordulhat, hogy nem is S.P. az elkövető, hanem valamelyik beo, aki utasításra összeollózta az anyagot, amihez Pál úr néhány - rossz helyesírású - mondatot biggyesztett, ezzel okkupálva az egészet. Ami tulajdonképpen még nagyobb disznóság lenne, mint a sajátkezű (ollójú) elkövetés...
Az már Orbánia szégyene, hogy nem tudták ezt elegánsan (egészségi állapot, családi kötelezettségek, stb) úgy megoldani, hogy ne legyen belőle ilyen irdatlan égés.
Meddig?
Schmitt már nem csak az EMBEREKET kerüli, hanem a Fidesz-KDNP seket és Jobbikosokat is. Kerülöm a jobboldal kifejezést, mert ott se mindenki a fent említettek "bandájához" tartoznak.
A megoldás: dőljön a "dugájába", esetleg kérjen tippet Orbántól, hogy tudná ki hazudni magát.
Ez nem Schmitt Pál szégyene,hanem azoké akik elbírálták!Úgy nem lehet leadni egy disszertációt,sőt még el is fogadják,hogy valaki ne ellenőrizze és ne bólintson rá!!Egy hallgató a saját irományát nem bírálhatja el és nem is bírálhatja felül a bizottságot!Egy szakdolgozatnál is van aki opponál!
Vegyétek már észre, Schmitt nem plagizált, (220 oldalból 180-at másolt,) nem hazudott, (a maradék saját szerzeményéből 17 egy német szerzőé, az 1 oldalas következtetés is a bolgáré,) hanem csak aláírt. Ez a legkorábbi ismert dokumentum, amelyet úgy írt alá, hogy el sem olvasta. Ha mint megrendelő, kifizette az értekezés elkészítőjét, akkor az viseli a felelősséget az általa eladott áruért, vagyis ő a hamisító. Az Elnök Urat tehát becsapták, hamis értekezést adtak el neki. Szegény ember. Ő az áldozat mégis őt bántják!
Ráadásul már a minősítést is kikezdték, pedig olyan emberek értékelték "summa cum laude"-ra, akik jól ismerték Schmittet, hiszen együtt dolgoztak vele. 1992-ben - a bírálat előtt, után(?) - lett a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) Tanácsának tagja Kertész István ókortörténész, az államfő plágiumgyanúba keveredett doktori disszertációjának egyik bírálója. A doktori disszertáció a másik bírálótól, Takács Ferenctől is "summa cum laude" minősítést kapott. Takács az alapítás, tehát 1985 óta tagja a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának. A szervezet első elnöke 1990-ig maga Schmitt Pál volt.
Nem visszavonulni kellene,hanem LEMONDANI!!!
"Egyáltalán van neki szégyenérzete?"
Nincs! Azt is eladta a függetlenségével együtt!
A helyébe én szégyelném a pofámat.
Egyáltalán van neki szégyenérzete?
Moli592012-02-20 16:54:44 #12
Ha a cashre hajt a Plagiba' akkor lesz meg 6 kemeny bujkalos honapja. Ha megcsinalja akkor kesz az eletmu egy hamis doktorival a tarsolyban. Igazi kamelaon a Plagiba'. Barmilyen kornyezetben beilleszkedik a jolkeresok koze. Szanalmas melysegekbe ereszkedik egy egesz nemzet elott. Kezet foghatnak Orbannal. Akar jora is hasznalhatnak a hatalmat de hat a penz az nagyur. Addig kell szakitani amig hatalmon vannak.
Ezek ma egy orszagot vezetnek emberek! Hazug, hiteltelen, szegyenteljes az egesz nemzetre nezve.