Orbán vállalja a harcot a médiatörvényért - jelentette ki maga a magyar kormányfő a Bildnek. Az EBESZ szerint a törvényt még azelőtt meg kell változtatni, hogy használni kezdenék. Ma rendkívüli ülést tart Strasbourgban a magyar médiatörvény ügyében az Európai Parlament (EP) polgári szabadságjogokkal, valamint igazságügyi és belügyi kérdésekkel foglalkozó bizottsága (LIBE), a kulturális bizottság közreműködésével.
A pornográfia, a szélsőjobb és a szélsőbal elleni fellépés miatt van szükség a médiatörvényre – nyilatkozta egy német bulvárlapnak Orbán Viktor, aki megszokta az ellenszelet, és vállalja a harcot - írta az MTI.
A Bild című német bulvárlap internetes változatában már vasárnap délután (rövidítve) fölkerült interjú készítője, Hans-Jörg Vehlewald emlékeztet arra, hogy a
z új médiatörvény szigorítja a sajtó, a rádió és az internet állami felügyeletét. A médiahatóság, amelynek elnökét közvetlenül a kormányfő nevezi ki, szélsőséges esetekben műsorokat és internetes platformokat tilthat be, továbbá 720 ezer euróig terjedő bírságokat szabhat ki. A cél - írja az újság Orbánra hivatkozva - a médiában felbukkanó szélsőjobb- és szélsőbaloldali propaganda, a pornográfia, valamint az antiszemita uszítás elleni harc fokozása.

Képünk illusztráció, az Equlibrium című filmből
Az EBESZ sajtószabadság-képviselője az elmúlt hónapokban többször is szorgalmazta az új magyar médiaszabályozás módosítását. A nemzetközi szervezet megbízottjának állásfoglalása szerint
a törvények nem felelnek meg az EBESZ Magyarország által is vállalt normáinak, fenyegetik a média pluralizmusát és a szerkesztői szabadságot, és alkalmasak a politikai visszaélésekre.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (röviden EBESZ, angolul Organization for Security and Co-operation in Europe, OSCE) a világ legnagyobb biztonsági szervezete, amely Európa, Észak-Amerika és Közép-Ázsia 56 résztvevő államát fogja össze.
A végsőkig vívja a médiatörvényért
Az interjúban a magyar miniszterelnök védelmébe veszi a törvényt: "Minden harcot meg kell egyszer vívni. Ha elegendő ok van egy ilyen törvényhez, akkor annak érvényt is kell szerezni!" Orbán emlékeztet arra, hogy egy év óta gyakorlatilag nem létezett médiafelügyelet Magyarországon.
"A közszolgálati rádió- és tv-adóknak nem volt elnökük. Médiumainkban napirenden volt és van az emberi méltóság megsértése. Nem volt semmiféle szabályozás a gyerekek és kiskorúak erőszaktól és pornográfiától való védelmére vagy az antiszemita uszításra vonatkozóan, főleg az interneten. Az új törvény megoldást jelent erre a problémára."
Orbán elszánta magát arra, hogy az Európai Parlament előtt is tovább vívja a harcot a médiatörvényért. "Vállalom a harcot, akkor is, ha magyarországi és európai ellenfeleim éppen kampányt indítanak. Már a kommunista rezsim alatti ellenzéki (időszak) óta megszoktam az ellenszelet!" - idézte a kormányfő szavait a Bild.
A felzúdulás akkor sem lett volna kisebb
A médiatörvényben "egyetlen olyan szabályozás sincsen, amely így nem szerepelne más EU-államok törvényeiben". Más megállapításra az Európai Bizottság vizsgálata sem fog jutni, "amelyet természetesen el fogunk fogadni" - így a miniszterelnök, aki mindazonáltal "nem fog elfogadni Magyarországra vonatkozó különleges előírásokat, semmiféle diszkriminációt. Nem hagyjuk, hogy nálunk megtiltsanak olyan előírásokat, amelyeket más EU-államok is alkalmaznak az ottani médiára vonatkozóan".
Ezzel ellentétben áll Dunja Mijatovic véleménye. Az EBESZ sajtószabadság-képviselője szerint "ilyesmi más európai országokban sehol sem létezik" - mondta Mijatovic a Der Standardnak.
A média sokszínűségének csorbulása a leginkább problematikus a törvényben – vélekedett Dunja Mijatovic. A törvény felhatalmazza a médiatanácsot, hogy bírságot szabjon ki a műsorszóró, a nyomtatott és az internetes médiára, "ilyesmi más európai országokban sehol sem létezik" – mondta. Szerinte Fehéroroszországon kívül sehol sincs jogi szabályozás, amely ennyire beleavatkozna a sajtó működésébe.
"A médiahatóság kormányzati szerv"
A magyar kormányfő, aki szerdán száll szembe az Európai Parlamentben tartandó bemutatkozó beszéde alkalmával várható bírálatokkal, visszautasítja azt a vádat, miszerint az általa létrehozott médiahatóság kizárólag a kormánypárt tagjaiból áll. "A médiahatóság kormányzati szerv, a médiatanácsba viszont a parlament delegál tagokat. Ott pedig a pártom kétharmados többséggel rendelkezik" - hangoztatta Orbán. Szerinte
"helytelen volna a tagokat a pártok közötti erőviszonyok alapján delegálni. Higgye el: ha így történt volna, a felzúdulás akkor sem volna kisebb".
A magyar kormányfő szerint az sem szokatlan dolog, hogy egy pártbéli hívét kilenc évre nevezte ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság élére. "A számvevőszék elnökét 12 évre választják, az alkotmánybírákat és a főügyészt kilenc évre, éppen azért, hogy függetlenek legyenek a parlamenti ciklusoktól" - hangoztatta Orbán a Bildnek adott interjúban.
Mijatovic szerint a szabályozás utat nyit a cenzúrának. Aggályosnak tartja a médiatanács összetételét is és azt, hogy "egy testület ellenőriz mindent". A mód, ahogy a hatóságot megszervezték, azt a célt szolgálja, hogy
az újságírókat öncenzúrára késztesse és félelmet keltsen bennük – fogalmazott.
Sok probléma van a sajtószabadsággal Európában, így Olaszországban, Franciaországban és máshol is, de "semmi a közelébe sem annak, amit ma Magyarországon látni" - mondta.
EBESZ: meg kell változtatni
A szervezet sajtószabadság-képviselője szerint
a törvényt még az előtt meg kell változtatni, hogy használni kezdenék.
Nem elég megvárni, hogyan alakul az új magyar médiatörvény gyakorlata, módosítani kell a törvényt – mondta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője egy osztrák lap szombati számában megjelent interjúban.
"Remélem, hogy a kormány végül belátja, hogy valamit változtatnia kell (a törvényen). Nyilvánvaló, hogy
valami nincs rendben ezzel a törvénnyel" – mondta Dunja Mijatovic a Der Standardnak.
"Vannak alapvető értékek és alapvető szabadságjogok. Ezen nincs mit tesztelni" – válaszolta a kérdésre, hogy járható útnak tartja-e a kormánynak azt az érvét, miszerint meg kell várni, hogyan alakul a törvény alkalmazása a gyakorlatban.
Rendkívüli EP-ülés hazánk miatt
Rendkívüli ülést tart hétfő este Strasbourgban a magyar médiatörvény ügyében az Európai Parlament (EP) polgári szabadságjogokkal, valamint igazságügyi és belügyi kérdésekkel foglalkozó bizottsága (LIBE), a kulturális bizottság közreműködésével.
Az ülésre meghívták Neelie Kroes és Viviane Reding EU-biztost is. Előbbi a digitális kérdések, illetve a média ügyeiben illetékes, utóbbi az alapvető szabadságjogokkal foglalkozik. Kroes volt az, aki még közvetlenül karácsony előtt levélben kért tájékoztatást a magyar törvényről, mert értesülései szerint kérdések merülhetnek fel azzal kapcsolatban, mennyiben felel meg a jogszabály a média- és audiovizuális szolgáltatásokról szóló uniós irányelvnek.
A magyar hatóságok tájékoztatása nyomán Kroes hivatala jelenleg elemzi a médiatörvényt. Reding ugyanakkor - arra hivatkozva, hogy a törvény ügyében az uniós végrehajtó testület részéről Kroes jár el - szóvivője útján közölte az MTI-vel: nem utazik Strasbourgba a LIBE-ülésre. Redingnek az ügybe való bekapcsolódását azok szorgalmazzák, akik szerint a magyar médiatörvény az alapvető szabadságjogokról szóló, sarkalatos uniós elveket és szabályokat is sérti.
A LIBE-ülésen a magyar kormányt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter képviseli. Navracsics már korábban kifejtette - egyebek közt Neelie Kroes biztosnak küldött válaszában is -, hogy a magyar kormány álláspontja szerint a médiatörvény megfelel minden uniós előírásnak.
Az EP-frakciók eddigi megnyilatkozásai szerint a legnagyobb létszámú képviselőcsoport, a jobbközép és kereszténydemokrata irányzatú néppártiak csoportja - ide tartoznak a fideszes EP-képviselők is - úgy véli: meg kell várni, hogy az Európai Bizottság milyen következtetésre jut a magyar médiatörvény elemzése nyomán. A szocialisták azonban a törvény visszavonására szólították fel Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, a liberálisok, a zöldek és a radikális baloldaliak pedig azt szeretnék, ha az EP határozatban ítélné el a magyar jogszabályt.
(MTI)
HozzászólásokÖsszesen: 20 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
sérelem:führer?
azért ezt is ki kell érdemelni ám ,kedveseim.
Queen:
Főleg azért veszélyes ez,mert nálunk a fő szélirány nyugati:)
Orbán Viktor, aki megszokta az ellenszelet, még nem tudja, hogy széllel szembe nem lehet pisálni, mert hugyos lesz a lábaszára? Most majd megtapasztalja...
A pornográfia, a szélsőjobb és a szélsőbal elleni fellépés miatt van szükség a médiatörvényre,mondá Orbán Viktor.Akkor most nem nézhetek pornofilmet? Mit szólnak ehhez az amerikaiak?
Sztem a Bildnek csak egyetlen kérdést kellett volna feltennie:Waren Sie und Ihre Eltern Kommunisten? De ez a kérdés nem is fontos,hanem a válasz erre!
Elfelejtettem valamit. Azt is nyilatkozta Orbán, hogy a parlamenti ellenfelet Magyarországon mindjárt ellenségnek kiáltják ki. Hát ez volt a legnagyobb arcátlanság: hisz ők hozták be a hazaárulózást, ő mondta, hogy eltapossa a MSZP-t! Micsoda aljas ember az ilyen, aki másra fogja a saját ocsmány módszerét.
Ilyen álságos és bugyuta szöveget, melyet Orbán a Bild-nek bevetett, talán még a legsötétebb ázsiában sem adna valamelyik politikus. Sérelmezi pl. , hogy őt naponta nevezik Führernek, stb. Vajon az ő vezérletével minek nevezték naponta Gyurcsányt? Vajon az ő vezérletével, miért honosodott meg a legpimaszabb szövegelés a Parlamentben? Vajon nem ő kezdeményezte a kormány elleni valóságos lázadást, ami a Jobbiknak szárnyakat adott? Az a 2,7 millió nem érte szavazott, hanem a magas gázárak, a nehéz gazdasági helyzet ellen. Ez még mindig nem érti? A leggyalázatosabb hatalom-őrület folyik, és még büszkék is rá. Szerintük ők az okosak, mindenki más hülye, még külfödön is. Ők többször nevezték birkanépnek meg panelproliknak meg nyuggereknek a választókat, pedig nagyon könnyen megfordulhat minden, és még 5 % alá is eshetnek. A diktaturát előbb utóbb nagyon meg tudják utálni.
lemaradt a cím:Equilibrium - Gyilkos nyugalom
A film tartalma sejteti miért került éppen ide:
Valahol a 21. században, a harmadik világháború után: a megtépázott emberiség élére egy gonosz csoport áll, az Atya vezetésével. Ő és emberei totálisan betiltanak mindennemű művészeti alkotást, sőt az érzelmek átélését is. Az agymosásra egy mindennap adagolt szert, a Proziumot vetik be. John Preston az érzelemmentesítést ellenőrző csapat, a Gramaton vezetője. A hű katona még saját felesége kivégzését is szenvtelenül végignézte, majd magára maradt két gyermekével. Egy napi gyógyszeradag kimaradása azonban rést üt emlékezetében és elnyomott érzelmi világában. Mary , az elfogott lázadó szavai is felkavarják. John megvívja csatáját saját lelkiismeretével és átáll a lázadókhoz. Tudja, hogy egyikükért sem fognak könnyeket ejteni.
Aki egy falusi focipályán nőtt fel,annak a harc a bruszt a lételeme.
Mentalitássá változik idővel.Még magasabb szinten is érzékelhető,az ellenfél is úgy csinálja indoklás.Eszükbe sem jut,lehet másképp is.
Kell ez nekünk,vagy már a kérdés is hiábavaló??
1000%-ig osztom a véleményed !!!!!!!!!!
Van egy rossz érzésem, és mint sokszor, félek, sajnos általában bejön. Ez a médiatörvény egy bedobott gumicsont, mert ennek leple alatt a pénzpiacoknak lehet, hogy tetsző, de a lakosság erős megsarcolását előkészítő csomag, csöndes becsempészése folyik.
Nekik médiatörvény nélkül is hosszú évek óta, az igazi jobboldali oligarchák támogatásával, meg volt a média túlsúlyuk. Tehát a nyugdíjkérdést, a munkanélküli segély csökkentését, a rokkantnyugdíjasok kirúgást a rendszerből, szép csöndben megcsinálják, aztán engedményeket tesznek az Uniónak, és mellüket verik majd, hogy milyen EU konform politikusok. Eközben már pedzegetik a felsőfokú oktatás drasztikus csökkentését, az egészségügyi források szűkítését, stb.
Emberek most kellene felébredni, mert holnapután már késő lesz.
Nos a magyar nemzet olvasói figyelmébe!:-)))
Azt azért meg kérdezném,hogy miután a sokadik buktát szenvedi el ez a nem is tudom minek nevezzem akármi,akad olyan ember aki még hisz ennek a kacsa lapnak?:-)))
Anno volt egy Kacsa Magazin,látom ők vették át a helyüket:-))
Igen sok oldal kellene felsorolni a bíróságon elvesztett,rágalmazási perüket:-)))
/Jonathan Todd, a médiaügyekben illetékes Neelie Kroes EU-biztos szóvivője a bizottság déli sajtótájékoztatóján teljességgel tévesnek nevezte azt a hétfői magyar napilap-értesülést, miszerint az Európai Bizottság rendben lévőnek találta a magyar médiatörvényt, és csak kisebb módosításokat fog javasolni.
Hétfő reggel a Magyar Nemzet azt közölte egy magát megnevezni nem kívánó bizottsági forrásra hivatkozva: első olvasatban az Európai Unió bizottsága rendben lévőnek találta a magyar médiatörvényt, és csak kisebb módosításokat fog javasolni./
Orbán Viktor azt képzeli, hogy a magyar választók többségéhez hasonlóan, a demagóg kettős beszéddel, megvezetheti az Európai Unió összes politikusát. Nagyon rossz, hogy Európa szégyene lettünk, de képzeljük el, hogy mi lenne most, ha nem volnánk az Európai Unió tagjai. Ez ellen a pökhendi, mániákus hatalom ellen egyetlen reménységünk Európa.
Hozzá kell tenni,hogy aki a hazája ellen szankciókat kér az EU-tól azt,hogy választhatják egyáltalán miniszterelnöknek?
Ki meríti a hazaárulás fogalmát!
Tarlós mondta Óbudán egy önkormányzati képviselőnek,hogy ne ravaszkodj,mert leverem a szemüvegedet,várom,hogy mikor mondja viktátornak,is,de szemüveg nélkül?:-))
Vigyázni szoktam hozzászólásaimban arra, hogy ne legyek közönséges, de most már egyenesen ki kell mondanom hogy Orbán Viktor-aki sajnos miniszterelnök lehet Magyarországon-, úgy hülye ahogy van. Vagy képességbeli hiány vagy alapvető intelligenciahány van Nála ami odáig mutat hogy saját primitívségét sem tudja érzékelni.
Olyan alak ne beszéljen az emberi méltóság megsértéséről,aki a műsorvezető kérdésére a TV nyilvánossága előtt kijelenti:köztudott-
amit ő a miniszter elnökről terjeszt.
Milyen találó a kép hozzá!
10 év és üvegbúra alól fog szónokolni ez a törpe,kommandósok gyűrűjében.
Az interjú pedig csak részben érdekel,mert amit ő mond,az hazúgság!
Az,hogy a médiafelügyelet 100%-ban kormánypárt alá tartozzon nem lehet semmivel indokolni.
Orbán Viktor
Közbiztonság
a bűnözőket törvény elé kell állítani és felelősségre kell vonni minél gyorsabban, mindegy hová tartoznak. Elszámoltatás
A törvénynek vonatkoznia kell a hatalmon lévőkre; a gyermekeink miatt szükséges az
Orbán Viktor
Szociális biztonság
Minden egyes gyermek befektetés, amely sokszorosan megtérül. Helyreállítjuk a szociális biztonságot.
Termelés
Rehabilitálni kell, és vissza kell helyezni jogaiba a termelést; a mostani kapitalizmus pénzkapitalizmus, ami torzulás.
Orbán ígéretei!!
Lakásárverések
Az emberek feje fölül, akármekkora is az adósságuk, a lakást nem lehet elárverezni.
Orbán Viktor
Orbán Viktor
Orvosok, ápolók
Erkölcsi és anyagi megbecsülés az orvosoknak és ápolóknak.
Alázatot ígér
Ha teljes lesz a Fidesz felhatalmazása, "teljes lesz az alázat és a felelősség is
Orbán Viktor
Többkulcsos
Nem lehet egykulcsos az adórendszer, több kategóriára van szükség.
2010.02.9
Orbán Viktor
Egészségügy
Rendeznünk kell az orvosok és a kórházak helyzetét; több orvosra és ápolóra van szükség. Meg kell menteni az egészségügyet.
Orbán Viktor