Selmeczi újabb kommunikációs gyöngyszeme
A Fidesz visszafogottságot vár Bajnaitól
A Fidesz nagyobb visszafogottságot vár Bajnai Gordontól, aki "előbb gazdasági miniszterként, majd miniszterelnökként is oroszlánrészt vállalt Magyarország tönkretételében a Gyurcsány-korszakban" - írta Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében.
Megjegyezte: ha a Gyurcsány-korszak elhibázott gazdaságpolitikájával, a politikai korrupció eltűrésével, sőt támogatásával, az ország végletes eladósításával nem vezették volna a csőd szélére az országot, "mi magyarok most nyugodtan nézhetnénk szembe Európa gazdasági válságával".
Selmeczi Gabriella arra reagált így, hogy Bajnai Gordon volt miniszterelnök - aki 2009 áprilisa és 2010 májusa között vezette a szocialista kormányt, azt megelőzően pedig önkormányzati és gazdasági miniszter is volt - a Hungarian Business Leaders Forum által szervezett pénzügyi csúcstalálkozón csütörtökön Budapesten azt mondta: gyökeres fordulatra van szükség a foglalkoztatásban, a tőkevonzásban, és ezzel párhuzamosan helyre kell állítani a demokráciát biztosító független intézmények jogállását.
A korábbi kormányfő arról is beszélt, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem a megoldás Magyarországnak, csak haladék, hogy a korábbi hibákat legyen idő kijavítani, a megoldás azonban a mindenkori kormány kezében van. Szerinte az EU/IMF-megállapodás döntően azért húzódik, mert a kormány a gazdaságpolitika folytatását szeretné elérni, minimális, taktikai engedményekkel. Bajnai Gordon viszont úgy látja, aligha születik megállapodás a jelenlegi gazdaságpolitika kudarcának, zsákutcás voltának beismerése és érdemi korrekciója nélkül.
Facebook hozzászólások
HozzászólásokÖsszesen: 29 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Ha" hallgattál volna bölcs maradtál volna". Na de ennek a banyának nincs ennyi esze. Úgy gondolja a főzőtanfolyamon amin végzett ott ezt nem tanították de Ö úgy gondolja ehhez is ért. Egyhez ért mint a főnöke hazudni és mocskolni mindenkit ha igaz ha nem.
Azt is elfelejtette ha valaki szőke (vannak kivételek de abba nem esik bele) az nem lehet okos csak buta na most ez Ö. Inkább menjen kiflit lopni,de ott is annyi esze nem volt,hogy egy kis vajat is lopjon mert vajasan jobb a kifli.
Ha meglátom a széttárt karos képét a monitoron akkor,gyorsan egy újságot teszek a képernyőre mert attól félek ha éjjel megjelenik álmomban akkor az ijedségtől még infarktust kapok olyan csúnya.
Totem........!
Méghogy bohóc továbbképzésre--ezt a hermafroditát ?
Sajnálatra méltó ez a kiflitolvaj !...És ha lenne a becsület legkisebb szikrája,a magukat hülyére röhögő párt-társainak,leállnának ennek a piti tolvajnak a további,(hülyét csinálunk belőle)játékról,mert ez a nő már önmaga-által is full hülye !
Ennél hülyébb,már nem lehet !!
Na a Gabika... 1998-ban mikor medica ministráns lett
emlékezzünk csak... elsö dolga volt 9 milláért felújítani a fürdőszobáját a minisztériumban.. mert tisztában volt a problémákkal.
Azóta is csak hasznát látjuk... mert ö igazi szöke
Végigolvastam a hozzászólásokat és könnyesre röhögtem magam.
Könyörgöm, delegáljuk a nagysasszonyt bohóc-továbbképzésre ... ha már munkahelye a parlamenti cirkuszporond! Udvari bolondnak sajnos nagyon szőke és rossz fogú... szegényke...
Valahányszor Orbán elküldi hozzánk Selmeczi Gabriellát, akkor nagyon finoman ugyan, de azt üzeni: "Le vagytok sz@rva!".
Édesjóistenem, ez a hirtelen szöke már megint megszólalt...
de, minek....
Ki a f@szom az a Selmeczi Gabriella? (schmitteltem)
gobelin!
Mert nyeregben érzik magukat. Ahogy az SP mondta: "a kutya ugat a karaván halad"
Részben igaz, hogy már megjelenésében is egy világ szégyene ez a nő, Bajnai meg egy kultúrált, jó megjelenésű politikus aki miatt nem kell folyton szégyenkeznünk egy nemzetközi rendezvényen (pl. mikor lop el egy kiflit). Ugyanakkor van nálunk egy hatalmas tömeg aki a nem érti az értelmes beszédet, csak ezt az acsarkodást képes felfogni és nem mellesleg tetszik neki ez a hidrogén szőke, ráncosra szolizott fej. Összegezve zseniálisan tolják előre a tyúkot és ha kiöregszik még a való világban is elmenne.
Kedves Szerki!
Ha ennek a szoláriumaszalványnak a megszólalásairól adtok hírt, mellékeljetek hozzá
minden alkalommal fényképet is!
Úgy sokkal hatásosabb...
Ezt rossz Kqr..t miért nem hallgattatja a fidesz.
Te összekuszált fogú és agyú szőke nő csak így tovább minél többet ártani elfajzott pártodnak!!!!
Selmeci gyöngyszemeit el sem olvasom.
Talán ebben lehet bízni:
http://hirszerzo.hu/nyuzsi/2012/5/17/Miert_kell_nekem_sajnalnom_a_Klubradiot_Y3C4RK
Már megint ez a nagyon okos szőke nő, a kiflik réme osztja az észt.Lennének ötleteim, hogy én mit várok tőle, de tisztában vagyok a nyomdafesték tűrőképességével. A fidesztől viszont azt várom - reményem szerint nem egyedül - hogy fejezze be az eddig még senki által nem ismert adók kitalálását és bevezetését, az ország nyomorba döntését, a haverok pénzzel történő kisámfázását, a Kedves Vezető és Matolcsi ámokfutását és a permanens hazudozást.
Elpárolgott az agya a szoliban.
gabriella, nézz már a tükörbe...
Te agyhalott hülye 3,14csa. Annak az embernek a kisujjában is több ész van mint a ti kormányotokban együttvéve.
Miért nem ezeket kommentálod ?
"A Közgép úgy nyert el egy többmilliárdos vízügyi megbízást, hogy a többi pályázót kizárták a versenyből. Az egyiket azért, mert túl alacsony volt az általa kínált ár."
Mocskos fideszes rablóbanda !
Kedves Gabika! Először is vedd ki a szádból a kiflit és a kapanyelet.A fejedben világosságot gyújtani a paksi atomerőmű teljesítménye is kevés lenne.
Ime a hazugságok ujabb gyönyszeme.
Nincs kétségem, hogy nem saját kútfőből ered, az a kútfő meglehetősen kiaszott. (nem írandó be a 'b' betű!)
A kormányváltás után Orbán, valszeg kényszerűségből, olvasta be a nemzetközi szervezetek elismerő véleményét Bajnairól. Akkor az volt a vélemény, most szükséges a saját dúlást magyarázni, hát jön 'azelmúltnyocév' megint.
Idétlen szöveg, azonos tolmács.
#8
Ért ő a beszédhez, csak ugye teli-szájjal nehezen megy...