A Fidesz szóvivője szánalmas próbálkozásnak nevezte Gyurcsány Ferenc nyilatkozatát, amely szerint nem másolta szakdolgozatát.
„Gyurcsány Ferenc tegnap az ATV-ben próbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, de még ott sem sikerült tisztáznia magát. Semmiféle érdemi cáfolatot nem tudott előadni a gyanúsan egyező szakdolgozatok ügyében. Csak vádaskodik, vagdalkozik tovább, de ez szánalmas próbálkozás, hiszen az alapvető kérdésre továbbra sem válaszol. Miként lehetséges, hogy sógora négy évvel korábbi szakdolgozata a hivatalos bírálat szerint nagy fokú egyezést mutat az ő későbbi diplomamunkájával? Hazugságnak sok, védekezésnek ez így kevés lesz” – olvasható Selmeczi Gabriella közleményében, amely a
Fidesz weboldalán jelent meg.
Gyurcsány Ferenc szerdán az
ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, nem fél attól, hogy egyszer mégis előkerülnek a szóban forgó dolgozatok, mert tudja az igazságot, nem plagizált.
„Nem másoltam a szakdolgozatom, nincs plágium és nem én loptam ki a két szakdolgozatot az egyetem könyvtárából” – mondta Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke hozzátette: Schmitt Pál ügyével kapcsolatban sokat beszélt arról, mit is gondol a plagizálásról, és ugyanezt gondolja ma is.
A Hír TV Célpont című műsorában múlt pénteken hangzott el, hogy négy évvel Gyurcsány Ferenc előtt majdani sógora, Rozs Szabolcs a volt miniszterelnökével megegyező címen adott le szakdolgozatot a pécsi tanárképző főiskolán.
Facebook hozzászólások
HozzászólásokÖsszesen: 174 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
zozov!
Ezek után csak egy mondat jutott eszembe. Kérjük keresse fel gyógyszerészét, kezelőorvosát!
Nem tudom mit szedsz, de a saját érdekedben kérlek hagyd abba :)
Zozov!
Az exelnökünk nem másolt? Akkor te, mint minden igazságot tudó meséld már el nekem, hogy miért vették el a doktoriját és miért mondott le?
Vagy ez meg sem történt? Ezt már megint csak mi kommentelők találtuk ki?
Látom nálad mindig van új a nap alatt :)
Zozov!
javito : Az országban vezet a FIDESZ . Az nem szomorú hogy vezeti az országot , hanem öröm .
Mint a viccben :Az benne a jó amikor mellé ütök.
Ez az arany gyerek még nem ütött a f...m mellé csak rá.
Tehhát ÖRÖM!
Ja.Végül is ügyes.Mindig eltalálja.
Zozov!
Az, hogy néhány szót szétszórva a mondataidban kiemelsz nagybetűvel az a nyomaték lenne a szavaidnak, vagy csak a CapsLock marad benyomva? Pusztán kíváncsiságból kérdezem.
Ha nincsen saját hülyeséged, akkor ezt a sokan honnan veszed? Mármint amiket írsz persze. :) Fentről mondják? Vagy másolod valahonnan? Csak nem te vagy a exelnökünk? Ez is persze csak puszta kíváncsiság a részemről semmi egyéb!
PS: Ha felhúztad volna magad sem zavarna!
Zozov!
Most miért húztad így fel már megint magad? Még a végén ártasz annak a magas szintű központi gondolkodásodnak! Persze ha nincs saját gondolatod akkor tényleg könnyebb, de azért vigyázz magadra! Hiányoznának a hülyeségeid!
Zozov!
Még egy dolog! Olvasd el a cikk címét! Ezt csinálod! Minden mondatod szánalmas próbálkozás :)
Zovoka drága!
Ha nevetek az a bajod, ha sírok az a bajod. Most akkor ki itt az elégedetlen????
Nem egyszer megcáfoltad magad seggfejkém már a saját írásaidban, csak amikor szembesítettelek vele egyből jöttél a forintot nem érő igazság dumáddal. Gondolom pártgyűlésen, vagy ott az elmeosztályon mutogatod az írásaidat a rengeteg embernek :) Különbség köztem és közted az, hogy én nem mutogatom senkinek, aki olvassa az olvassa, aki nem az nem :)
Egyébként engedd meg a kérdést: A saját igazságaid ha nem gondolatok, vagy legalábbis nem gondolatok útján születtek akkor más adta a szádba? Csak mert akkor szerintem nem vagy egy nagyon önálló és különleges indivídum FASZIKÁM!!!!
Kedves Jocijoci!
Nálam zozov csakis és kizárólag egyetlen dolgot tud kiprovokálni. Ez pedig a hatalmas nevetés minden bejegyzése után. Elég sokat láttam már életemben, sokfelé jártam, de azt hittem eddig ilyen emberek csak a mesékben vannak. Őszintén szólva pokolian jókat nevetek rajta, mert ő a"díszpéldánya" annak a fanatikus butaságnak, ami ezt az országot most rombolja. Persze sírni kellene ezen, de hát a mi zozovonk azt nem szereti, ennek már többször hangot is adott. Azt már biztosan tudom, hogy azok a dolgok amiket ilyen féktelen fanatizmussal bizonygatnak, kivétel nélkül 'sántít" valahol. Persze minden bejegyzése után végigolvasom a korábbiakat is. Nem egyszer cáfolta már meg saját magát. Igazából minden írása a vég nélküli értelmetlenség. A fő oka annak, hogy húzom szerencsétlennek az agyát az, hogy remélem minél többen olvassák és szörnyülködnek rajta és azon az eszmén is ami ezt az országot most irányítja!
Eleinte dühített kicsit, aztán beláttam, hogy vagy csak szórakozik, vagy tényleg nem 100-as. Hagyni viszont nem fogom magam egy ilyennel szemben, főleg mert én a saját gondolataimat használom mondjuk így: "fegyvernek"
Sajnos neki ilyen nem nagyon van, mivel ha lenne akkor belátna azért pár dolgot.
loland
Szerintem már nem érdemes reagálni zozov-ra, mert vagy nem 100-as, vagy csak tehetetlen dühöt akar provokálni.
Zozov!
Nem sírok! Nevetek! Főleg rajtad! Ez az igazság, mert én mondtam :)!
Neked nincs igazad, mert az nekem van és ez az igazság! Nem lennék büszke ennyire erre a csökkenésre, mert még csak a ciklus felénél vagyunk, lesz ez még rosszabb is. Neked agyad biztosan nincs, azt is odaadtad Viktornak! Ez megint csak igaz, én mondtam! Nem próbálok ironizálni, mert én az igazságot írom le ami alap! A te igazságod érthetetlen és ez megint csak igazság, amit én írtam és ez így van :)
Örülj a fidesznek, ne is örülj másnak, ez legyen az egyetlen örömöd, habár szerintem tényleg ez az egyetlen örömöd és ez már megint csak igazság, mert én írtam! Jó éjszakát!
loland #213
Elnézést, nem plagizálás, csak nem olvastam végig mind a 200 hozzászólást.
jocijoci!
Én már próbálkoztam nála a szinonimákkal, de nem jött be :(
zozov #208
A "tény és érv" szinonímái egymásnak. Tehát, ha tényed van, érved is van, és viszont.
Elfogadhatjuk tényként, hogy ezt érted?
zozov!
Igaza van.Még mindig vezet a Fidesz.
Abban a 17%-ban.Ja .Komoly.
Meg még az országot is vezeti.Ja.Az szomorú.
Az országot már sokan vezették.Egy biztos: a mostani jövő hét Gösser az tuti.
loland #207
Dióhéjban remekül összefoglaltad.
Nekem igazságom van zozov!
Egyre kevesebben adnak neked igazat és ez az igazság! A hangsúly meg a "még"-en van, mert ez a vezetés csökken ám de folyamatosan! Ez megint igazság mert én írtam és tény is! Az az igaz, hogy bebizonyosodott, hogy az igazad nem igaz, mert amit én írok az az igazság!
Veled nem vitázok, mert nem vitázhatsz az igazsággal. Benyalni a neten? A kérdés az persze zozov után szabadon!
Igazság még, hogy neked nincs agyad, mert odaadtad Viktornak, de lehet, hogy nem is volt soha agyad! Ez megint igazság és persze azért igazság mert én igazságot írok és nem érdekel a vitád, mert ezzel az igazsággal nem vitázhatsz, mert ez alap.
Harmadik szabály: Ha bebizonyosodik, hogy zozovnak nincs igaza, akkor automatikusan életbe lép az első szabály
Továbbá ez az igazság és ez az én igazságom, mert minden szava igaz az igazságnak, mert én azt írok.
Ez az igazság annyira igazság, sőt olyan magas szinten megmondott igazság, hogy nincs olyan adat, tény, vita, amely ezt az igazságot kikezdheti. Olyan igaz, hogy még a tükörképem sem teheti meg, hogy ellentmondjon ennek az alap igazságnak. Nem érdekel, sem szám, sem adat, semmilyen érv. Ez az igazság attól igazság mert leírtam, én írtam :)
Második szabály: Zozovnak akkor is igaza van, ha nincs a világon olyan ember aki neki ad igazat
Első szabály: Zozovnak mindig igaza van
zozov #203
Hát..., akkor nem irigyellek!
Nagyon sok düh, és gyűlölet szorulhatott beléd. Az pedig egészségtelen, testileg és lelkileg is, és ez gyakran tévútra is visz.