Teljesen új államközi szerződés megkötését tervezi a kormány a Vatikánnal. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes néhány napja megállapodott a Szentszék külügyminiszterével az előkészítést végző delegációk felállításáról. Az újraírás szinte biztosan több költségvetési juttatást hozhat a katolikus egyháznak.
Az új alkotmányra és az új adótörvényekre hivatkozva akarja újraírni az Orbán-kormány a Magyarország és a Vatikán kapcsolatát szabályozó nemzetközi szerződést, amely 1997 óta stabil jogi hátteret adott a katolikus egyház hazai működéséhez - írja az
Index.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes január 26-án találkozott Dominique Mamberti érsekkel, a Vatikán külügyi kapcsolatokért felelős titkárával. Ezt követően a Vatikáni Rádiónak kijelentette: szerinte nemcsak leporolni kell a másfél évtizedes, Horn Gyula miniszterelnöksége idején létrejött szerződést, hanem újat kell kötni. Semjén és Mamberti érsek meg is állapodott arról, hogy mindkét részről delegációt neveznek a tárgyalások lefolytatására.
A miniszterelnök-helyettes azzal indokolta a változtatás szükségességét, hogy az egykulcsos adó bevezetése miatt az egyházak számára felajánlható személyi jövedelemadó egy százalékának összege is jelentősen csökken, márpedig fontos, hogy az egyházat ne érje hátrány.
A portál egyházügyi kérdésekben jártas forrásai szerint az új vatikáni szerződés megkötése alkalmat adhat majd Orbánnak, hogy a jelenlegi európai diplomáciai elszigeteltségét megtörje, és a magas szintű szerződéssel a kereszténydemokrata Semjén Zsolt is felülírhatja az MSZP-s miniszterelnök kézjegyét viselő alapszerződést a Szentszékkel.
Az eredeti szerződést, vagyis „a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről” szóló megállapodást 1997. június 20-án írta alá Horn Gyula akkori miniszterelnök és Angelo Sodano bíboros, a Vatikán miniszterelnöke. A jogi szabályozás néhány héttel az első Orbán-kormány hivatalba lépése előtt, 1998. április 3-én lépett hatályba, és kapóra jött a szocialistáknak is, hogy lerázzák magukról az egyházellenesség vádját. A tárgyalásokat Platthy Iván címzetes államtitkár által vezényelte le.
A szerződés, amelyet még a Semjénnel készült rádióinterjúban is csillagos ötösre minősítettek, hosszú távon rendezte a katolikusok államosítással elvett ingatlanjaiért járó kárpótlás diplomáciai feszültséget okozó kérdését, és kidolgozta a működési költségek fedezésére szolgáló rendszert is. A Horn-kormány idején fogadták el azt is, hogy az egyház az általa fenntartott közoktatási intézmények után „ugyanolyan szintű pénzügyi támogatásban részesüljön”, mint a hasonló intézményeket működtető állam és önkormányzat, valójában az egyházi iskolák a fenntartásukhoz szükséges teljes összeget az államtól kapják.
HozzászólásokÖsszesen: 7 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Istenem...imádkozom, hogy egyszer a vallás mindenki magánügye legyen.
"A miniszterelnök-helyettes azzal indokolta a változtatás szükségességét, hogy az egykulcsos adó bevezetése miatt az egyházak számára felajánlható személyi jövedelemadó egy százalékának összege is jelentősen csökken, márpedig fontos, hogy az egyházat ne érje hátrány."
Nem értem! Az Orbán kormányból eddig mindenki azt mondta, hogy senki sem jár rosszabbul az egykulcsos adóval. Semjén miniszterelnök helyettes nem kormánytag?
Tessék már megvilágosítani gyarló elmémet! Csak és kizárólag a római katolikus egyházat éri kár az egy kulcsos adó miatt????
Fizessen egyház adót minden egyház hive, párt tagdíjat minden párt tagja és támogatója,a költségvetés meg azt finanszírozza, ami lényeges! ( egészségügy, oktatás, szociális ellátások stb.)
Amikor minden fontos intézménynél csökken az állami támogatás, ez a Semjén csak az egyházaknál nem tudja elviselni ezt. Miért nem megy a Vatikánba dolgozni, fizessék ők, ha már folyton az érdekükben lobbizik.
Távolodunk a reformációtól! És mindez egy reformátusnak keresztelt párttitkárfióka hirtelen jövő "megkatolikusodása", hatalommániája miatt.
Megvan már hová kell az oktatástól,egészségügytől elvont pénzek.
Miket olvasok? Az rk. egyház megszívta az egykulacsos adót, Semjéntestvér?
Asszed, a szentfazékszék majd feloldoz benneteket? Itt egy interjú veled, ha vki nem tudná, ki vagy, te féreg.
http://www.youtube.com/watch?v=fpyLiGV4jDg&feature=related