Hetilap kereső

Krug Emília írása

Snell György szerint ma is irányadó a Szent István-i eszme: a sokféleségben meglelni az egységet. Első lépésnek elég lenne, ha meg tudnánk hallgatni egymást. A budapesti Szent István-bazilika plébánosa, a Szent Jobb őre úgy látja, elfelejtettünk ünnepelni. KRUG EMÍLIA interjúja.

„Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.” Ma is aktuális István király intelme.

Igen. Szent István toleráns ember volt, dacára annak, hogy gyakran halljuk, milyen kemény intézkedéseket hozott. Persze, akadt egy-két megvakíttatás, de az akkori világban ez megszokott büntetésnek számított. Szent István Magyarországa soknemzetiségű állam volt, mert hitte: ezáltal a magyar kultúra gazdagodik. Úgy érzem, a magyar nép ezt a felfogást mindmáig őrzi, de persze mindig vannak, akik ezzel nem értenek egyet.

Ma sikk a kirekesztés.

És akik így gondolkodnak, biztosan Szent István követői?

Legalábbis igaz magyarnak hiszik magukat.

Hivatkozhatnak a Szent István előtti magyarságra, de az azutánira semmiképp.

István saját gyökereivel is szakított a megújulás érdekében.

Mindig ez volt a kereszténység ára. Elég Szent Pál apostolra gondolni, aki maga mondja: saját fajtámat messze fölülmúltam a vallás buzgó gyakorlásában. Amikor aztán Krisztust választotta, el kellett felejtenie a múltját. Sokszor mondják István királyról, hogy döntéseiben politikai szempontok vezérelték. Biztosan. De elsősorban keresztény volt.

Szerencsés pillanatban hitbéli és politikai nézetei egymást erősítették.

Hitből fakadó meggyőződés szerint intézte a politikumot, s így nem a keleti, hanem a nyugati egyházhoz kötötte az országot. Keveset beszélünk arról, hogy imádságos emberként élt. Pannonhalmára rendszeresen járt imádkozni, egy feljegyzés szerint megesett, hogy fiával, Imrével is napokat töltöttek ott, és ő maga oktatta neki a keresztény hitet.

Mégis hatalmi szóval, erőszakkal változtatta meg egy nép világnézetét.

Nem nézhetjük mai, pláne nem a 21. századi liberalizmus szemével azt, ami ezer éve történt. Akkor nem demokráciában éltek.

Az egyház ma ugyanúgy felülről próbálja érvényesíteni a véleményét.

Felülről annyiban, hogy az isteni eredetű evangéliumot hirdetjük. Amit a krisztusi szelíd szeretet szavával hirdetni éppúgy időszerű, mint Pál apostol korában volt. Pál sem foglalkozott a politikával. Filemon, az egyik tanítványa gazdag ember volt, rabszolgákat tartott. Amikor egyikük megtért, otthagyta a rabszolgatartóját, és megkereste Pált, mert vele akarta hirdetni az evangéliumot. Ezért gazdája megölethette. Pál mégis visszaküldte hozzá, és levelet írt neki: úgy tekintsen rabszolgájára, mint keresztény testvérre, akit Jézus küldött. Vagyis nem a társadalmi berendezkedést ostorozta, hanem a szeretet törvényét hirdette.

A személyes példák a hitelesek?

Erről szól az egyház. Amely azonban emberekből áll, így semmi nem idegen tőlük, ami emberi.

Például elköteleződnek politikusok, pártok mellett.

Szerintem nem teszik. Mennyire lennék keresztényi, ha azt mondtam volna magának, hogy mivel a 168 Óra nem konform a katolikus egyház számára, nem adok interjút? Szerintem mindenkivel szóba kell állnom, hiszen az üzenetem is valamennyi emberhez szól.

Úgy sejtem, felettesei nem mind gondolják így.

Erre mondtam, hogy az egyház nem szent tagjaiban. Mi beszélgetünk, de ettől még nem köteleződtem el. Nem biztos, hogy egyetértünk, de legalább szót értünk, mert emberek vagyunk, és ez közös alap. Szent István-i eszme: a sokféleségben meglelni az egységet.

Országosan mikor jutunk el eddig?

Ha képesek leszünk meghallgatni egymást. De még a családtagok se figyelnek egymásra. Ezt onnan tudom, hogy bárkivel találkozom, örül, hogy végre valaki meghallgatja, mert a szerettei nem teszik.

Ön 33 évig Rákoskeresztúron szolgált, 2008-ban került a bazilikába. Más lépték. Itt előfordul, hogy gárdistákba ütközik a násznép és az ifjú pár.

Ezt nehezen élem meg. A gárdistáknak semmi közük nem volt az esküvőhöz, a fiatalok se azért jöttek, hogy mások megzavarják életük legszebb napját. De lassan megszokom, hogy itt minden megtörténhet, meg az ellenkezője is. Jöhetnek afgán menekültek is, és megszállhatják a bazilikát.

Más itt egy ünnep?

Mivel a templom István király tiszteletére épült, augusztus 20-án délelőtt mindig erre emlékezünk, délután pedig a körmenet következik, amely a világ magyarságának legfontosabb ünnepe. A bazilikának kisugárzása van, lelki központ.

És szép díszlet. Ahogy a kordonok közé szorult zászlófelvonás, a légiparádé, a tűzijáték mellett a körmenet is már csak egy program.

Nagy baj, hogy az emberek ma már nem tudnak ünnepelni. Egy zsoltár szerint boldog az a nemzet, amelyik képes erre.

Miért nem tudunk?

Elfelejtettük, hogyan kell. A keresztény értékek nemcsak azért fontosak, mert sok ember vezérelvnek tartja azokat. A tízparancsolatból hétnek még az ateisták számára is kötelezőnek kellene lennie, mert azok az emberi együttélés alapvető szabályai. Isten nem azért akarja, hogy szenteljük meg a vasárnapot, mert öröme telik benne. Tudja: ha egy hetet végigdolgoztunk, szükségünk van a pihenőnapra, hogy fizikailag regenerálódjunk, és lelkileg feltöltődjünk, ápoljuk a vele és embertársainkkal való kapcsolatot.

Sokan vasárnap is dolgoznak a megélhetésért.

Nem látnak előre. Lehet, hogy több pénzük lesz, de tíz évvel korábban fognak meghalni, örökké fáradtak lesznek, türelmetlenek a gyermekükkel, a feleségükkel, tönkremegy a családjuk. Mit nyernek vele?

És mi kell a belátáshoz?

Meghallgatni egymást és az egyházat. De az emberek nyolcvan százaléka idehaza hallani sem akar rólunk, ezt sikerrel beléjük verték az elmúlt negyven évben. Szomszédainknál vallási szempontból mindenhol nagyobb volt az elnyomás, ma mégis erőteljesebb a hitélet.

Az egyház nem hibázott?

Nyilván nem vagyunk tökéletesek. De a legvidámabb barakk ideája langyos pocsolyává tette az országot. Feladtuk az elveinket a viszonylagos nyugalomért. És azóta is ugyanabban a pocsolyában dagonyázunk békésen.

Meddig?

Próféciakészítéssel másodállásban sem foglalkozom. Viszont naponta imádkozom a változásért, a felemelkedésért, mert erkölcsileg kevésszer voltunk mélyebben, mint most. De tartok tőle: az ébredéshez el kell jutni a fertő mélyére. Ma túlzott a relativizmus. Szükség van objektív állami és isteni mércére. Hívő emberként számomra jel, hogy míg Szent István teste elporladt, jobbja, amellyel a magyarságnak kemény kézzel szabott irányt, megmaradt.