Botrány! A Jobbikhoz közeli lap szerint minden cigány akassza fel magát - Nem először számolnak be közéleti személyek haláláról minősíthetetlen stílusban.
„Daróczi Dávid halálával a magyarországi cigányság példaképe és büszkesége távozott, a hírt megrendülten fogadjuk, osztozunk a gyászban és fájdalomban” – közölte az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke. A kuruc.info,
a Jobbikhoz közeli szélsőséges hírportál nem először számol be merő gúnnyal és megvetéssel közéleti személyek haláláról (legutóbb Raj Tamás rabbi halálakor azt írták, hogy „egy spiclivel kevesebb - úton a pokol felé az SZDSZ-es főrabbi”), de most minden határon túlmentek - számolt be az
ATV.
A cikk szerzője azt írja, hogy a cigányok soha nem támogatták a nemzeti oldalt, „sőt, mindig az MSZP-SZDSZ környékén lebzseltek, őket támogatták szavazataikkal”, valamint „nemhogy nem karolták fel a magyarok kormány elleni lázadását, felkelését, hanem egyenesen a magyarok ellen fordultak”. „Daróczi Dávid is egy ilyen cigány volt”- írja a kuruc.info, aki szerint az egykori kormányszóvivő „
mindent elkövetett, hogy nekünk magyaroknak még rosszabb legyen itt élni. A cigányok pedig büszkék rá. Legyen, végül is az ő szemszögükből akár jogos is”- majd hozzáteszik, hogy a hivatalos verzió szerint öngyilkos lett Daróczi (felakasztotta magát nadrágszíjával- a szerk.), „legyen hát példaképe minden cigánynak!”
A kuruc.info egyébként a Jobbikhoz kötődő hírportál, teljes erőbedobással kampányol a szélsőjobboldali pártnak. Novák Előd alelnök és Dúró Dóra szóvivő is elmondta a múlt héten a TV2 Mokka című műsorában, hogy „a kuruc.info jó és érdekes hírportál és hiánypótló”.
HozzászólásokÖsszesen: 31 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
bjnk!
természetesen nem kell bocsánatot kérned, ugyanis nincs miért.
Remélem akinek szólt a megjegyzésed vette a lapot...
Kedves Janus!
A sivatagi halnak mint altalaban a halaknak megartott a sivatag az egy vilagos napos hely több sivatagba jartam es lattam ,de ilyen sötet valami meg ejjel sics ott
Azt hogy farizeus a kutya sem mondja ra mivel a kutyak nem mindenkivel allnak szoba,kutya szar velemenye meg ott olvashato a kurroc infon Ez az ö hivatalos infojuk föleg a maguk
falytanak irjak tehat nem emberi fogyasztasra keszült
en sem mondom,hogy farizeus mert nem lenne igaz a farizeus nem szinonimaja a hülyenek.
Ha Te ezeket olvasod ugy kell Neked
üdv es mihamarabbi gyogyulasst mint mondtam a K.I nem eberifogysztara lett kitalalva leg közelebb kerüld el
Meg is mit vartok mi jöjjön a latrinabol ibolya illat azt adjak ami a lenyegük
Meg is mit vartok ettöl a latrinabol jött bagazstol a latrinaban többnyire fekalia van az meg csak ilyet tud böfögni Aszarnak nem lehet ibolya szsaga
Moderátori gyomlálás után átrendeződtek a sorszámok. Ezen az alapon mindenki bocsánatot kérhet mindenkitől. :)
A #12 számú írásomat teljes mértékben visszavonom!
"őszike13"-tól bocsánatot kérek, nem neki címeztem mondataimat! Őt neveztem meg #15-nek. Nagy hibát követtem el, szeretném nem megtörténtnek tenni! Kérem bocsánatát!
Tisztelettel!
öszike..
Sajnos ki kell javítanom az írásod hiszen te többes számban beszélsz rólam. Az tény hogy nem érdekelnek a tolvaj és hazug politikusok, / le sz…om mindet /de valószínű nekik is volt gyerekszobájuk. Nem fikciókról írok sajnos az elmúlt húsz év eredményéről. Ami nekem sértő volt és reagáltam az hogy te jelzőkkel írsz azokról akik más véleményen vannak. Gondolom ez is összefügg a gyerek szobával. Engem a sok felsőbbrendűnek képzelt emberek zavarnak,de nem jelzőzök pedig nekem is lenne rá szókincsem. A privát véleményem ö is CSAK Egy ember volt de már a média és a háttere sztárt akar. Egy utolsót a végére ..Az a család aki a libás miatt lett öngyilkos az nem létezik azok nem lehettek hírek. Na ezért tudok hányni a politikától és mindegy hogy jobbra vagy balra.
Hiába figyelmeztetlek benneteket csak bedöltök ennek a sivatagi agyúnak. Tényleg nem látjátok, hogy egy ostoba provokátor?
fityesz-ke!
áá, nem vagyok okos- okos ember nem reagálna a provokációtokra;-}
viszont fenn tartom abbéli véleményem, hogy az emlitett honlap amely élcelödik egy ember halálán - mindegy milyen oknál fogva, és akik egyetértenek, védelmükbe veszik , különösen úgy, hogy akik nem értenek eggyet, azt személyileg sértegetik, gorombáskodnak
azok igen is pondrók./ és még finom voltam, de hát hiába nekem volt gyerek szobám/
Fityesz! tudsz olyan linket adni ahol baloldali ujság, vagy baloldali ember élcelödött politikus halálán?
no ez a különbség.
Igaz, nagyon elrugaszkodtunk a cikk tartalmától,de gyűlölködést ne rajtam kérd számon, hanem az idióta hozzászólások elkövetőitől. Az is igaz, az elhunyt nem alkotó ember volt, de szerintem értékes tagja volt a társadalomnak, mint mindenki, aki tanul, dolgozik és normális emberi normák szerint éli az életét. Nem érdekel a származása és politikai hovatartozása...azaz a származása annyiban igen, hogy honnan indult és hova jutott, valóban példaértékű lehetne, nem csak a cigány származású embereknek, de még sokaknak.
Értelmiségi ember volt és élete folyamán ahhoz méltóan viselkedett, akár tetszik egyeseknek, akár nem, nekem szimpatikus volt és ezt a véleményem bármikor felvállalom.
Ahogy szétnézek szép magyar hazámban, szomorú, de a cigány ember, ha nem dolgozik és segélyből él, az a baj, ha tanul és boldogul, az a baj. Nem érdekes?
Gondolj csak a neves zenész dinasztiákra, vagy Dankó Pista, Pege Aladár, Mága Zoltán, Bari Károly,vagy Hollay Kálmán színészre.Mindnyájan cigány származásúak, de nem hiszem, hogy ez a lényeg, hanem amit tettek, tesznek és amilyen színvonalon. Szerinted utálni kellene őket?
Az pedig, hogy ilyen fiatalon,önkezével vetett véget életének inkább lehetne intő jel, hogy jobban figyeljünk egymásra, barátainkra és szeretteinkre és nagyon szégyenletes dolognak tartom, hogy egyesek itt vezetik le, más egyéb okból keletkezett frusztrációjukat.
Arról meg ki tehet,hogy média mindent túl liheg, ezért nem megboldogult Daróczin kellene elverni a port, ilyen kegyeletsértő módon, ahogy egyesek itt megtették.
Bajnai és a libák, na meg a hitelesek is, az egy másik téma... arról is van véleményem, de nem itt és nem most....mindent a maga helyén és idejében.
Öszike.
Ha te ilyen okos ember vagy, vagy csak annak képzeled magad, akkor elárulod, hogy miért pondrózod le azt, aki más véleményen van.. Te melyik párt könyvet vagy segget nyalod ezért a roppant nagy bölcsességért.???Bocs de nem is érdekel igazán.
manus!
Csak nem te vagy a jobbikos mi tibink?
ö is abban a megyében lakik ahol én....
Szépasszonyvölgye is közelembe van...csak én a medoc-ot szeretem, az ollan konyty alá valóbbb...
...és most komolyan,
Lényeg a lényeg, és a lényeg az, amit I m r e m e t e mond.Punktum.
Utalom ezt az orszagot, hogy mar holtaban sem hagyjak az embert bekeben nyugodni. Undirito az egesz!!!!
EGY EMBER MEGHALT!!!
Semmi nem szent a jobboldali sajtonak???????
Hölgyek és Urak!
Ez már mindennek a csúcsa, hogy ennyire nem képesek uralkodni az indulataikon.
Sivatagihal! A pedofil papokkal semmi baj?-csak a ki tudja miért, szerencsétlen sorsú volt kormány szóvívővel? Teológiát végzett, és?
Krisztinke meg diplomás hitoktató és minden kijön a száján, amit normális női lény nem tenne.
Ne legyünk már ennyire szemellenzősek. Némelyik itt fröcskölő nyálgép Daróczi cipőfűzőjét sem köthette volna meg, emberileg mindenképp és azt hiszem műveltségben is magasan felettük állt.
koszonom moderator! Korrekt vagy! Torlod a kommentemet, mert egy ember kegyeletet vedem de a #7-es kommentet nem torlod. Anyad buszke lehet rad! Gratulalok. Vegulis csak egy cigany volt igaz? Miert nem a magyar nemzethez irni?
Felfogod te beszukult naci csokeveny hogy egy embernek teljesen mindegy hogy halt meg, jar a kegyelet. Ha te jarnal igy akkor is le mocsok parsztoznam aki ilyet irna rold! Kegyelet mindenkinek jar!!! Erted?
#7
Azert hir mert egy ember meghalt, Te mocsok P@araszt!!!
#21!!!!!!! elöször ha válaszonál a hetekkel ez elött feltett kérdesemre, hozd a bizonyítékot....bár már helyetted hozták a bizonyitást, ami téged igen csak cáfolt...
tehát, tudod hol a helyed...nálam ki fujtál, a nagy inteligeccccsiáddal hol vagy, erröl ennyit, és, pont.
Ne velem foglalkozz, amiröl a cikk, hogy világos legyen arról irjál, hogy a jobbikos ujság élcelódik egy ember halálán, azonnal ki térve, hogy minden cigány akasza fel magát....erröl szól a cikk, nem pedig rólad, s rólam..
Egyébként mindenki meg irhatja a vélemányét te is, és -ha megengeded- én is......
ne gyere nekem, hogy kit mikor minek neveztél... voltak itt már beszólásaid böven, nem elsö eset, hogy inkább nem szólok hozzád, de ne örömködj, nem fojtod belém a szót, ha van mondani valóm addig el is mondom...remélem még sokáig.
úgyhogy halacska vergödjél csak a homokban, csak néha legalább a kopoltyúid locsolgasd meg, mert hiába van örökké nyitva a szemed, nem látsz... vége,kettösPONT,
Kedves sivatagihal!
Mondd meg az igazat,betörik a fejük-mármint az itteni "emeszpéseknek".Természetes,hogy fáj nekik az igazság,és csak azzal tudnak jönni,hogy bunkóznak-ismerős,dal bunkócska,te drága.Régi lemez,már lejárt,csak ők még nem vették észre.
Nem kell rájuk haragudni,ennyi telik tőlük,ezt hozták magukkal,és ezt nem tudják levetkőzni.
Megpróbálnak észérvek híján,különféle negatív jelzőkkel lejáratni a másikat,de ezzel csak magugat járatják le.
Pontosan ők azok akik folyamatosan gyűlölködnek-ebből is látszik,ki ahogy él,úgy ítél.
Micsoda, kioktató
agressziv, B U N K Ó, földhöz ragadt , az aljasság hátárait i s túllépö, embernek nevezett valakik bizonygatják, hogy mi az ILLEM, közben fogalmuk sincs, semmiröl...
Ki hegyezik magukat, abbéli reményben, hogy az inteligensebb emberekbe belefojtják a szót....némi sikerrel...
érdekes, hogy csak a jobboldalnak vannak ilyen emberei....elö bujtak a föld alól, mint tavasszal a pondrók.