Szabadságot Budaházynak! Le a Gyurcsány-kormány hordalékával!
A terrorizmus és más bűncselekmények gyanújával egy éve előzetes letartóztatásban lévő Budaházy György, és a "hozzá hasonló politikai foglyok" szabadon bocsátását követelték mintegy kétszázan, köztük a Jobbik két országgyűlési és egy európai parlamenti képviselője tegnap Budapesten.
A Gyurcsány-kormány elleni tüntetések vezéralakjaként ismertté vált férfi melletti demonstráción Gaudi Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: ha a Fidesz és a kormányprogram szerint is az áprilisi választásokkal forradalom történt, akkor miért folytatódhatnak tovább "a politikai koncepciós eljárások". Ha valóban forradalom történt, akkor Budaházy volt az első, aki ezt győzelemre segítette - tette hozzá.
Budaházy Györgyöt "tisztességes hősnek" nevezve bejelentette: rövid időn belül Strasbourgban, az Európai Parlament előtt tartanak tüntetést a politikai foglyok szabadon bocsátásáért. Gaudi Nagy Tamás követelte, hogy Kovács Tamás legfőbb ügyészt, akit a "Gyurcsány-kormány hordalékának" nevezett, zavarják el, mert mint fogalmazott, "futószalagon juttatott börtönbe hazafiakat".
Zagyva György Gyula, a Jobbik parlamenti képviselője, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tiszteletbeli elnöke a demonstráció egy másik helyszínén azt mondta: a nemzeti oldal képviselői szerda reggeltől a Parlament melletti Vértanúk téren egy héten át, 12 órán keresztül egy ketrecben ülve fognak tiltakozni a koncepciós eljárások leállításáért. A megmozduláson felszólalt Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője és Toroczkai László, a megmozdulását szervező HVIM elnöke is, akik szintén Budaházy György azonnali szabadon bocsátását követelték.
Budaházy György előzetes letartóztatását szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélye miatt csütörtökön hosszabbította meg két hónappal, augusztus 19-ig a Fővárosi Bíróság - írta az MTI.
HozzászólásokÖsszesen: 4 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Zagyva úr vezetékneve beszélőnév?:)
A 64 vármegyések nem tudják,hogy mostmár a nemzeti együttműködés ideje van?
Tüntethetnek,majd aztán hazamennek. A fidesz is hasonlóképp fogja lereagálni a dolgot,mint GYF.
Sorge:
Maga tetteti az álnaívságot,vagy tényleg ennyire kétdimenzióban tud gondolkodni?
Ön szerint komolyan szükségük van a világ legjobb titkosszolgálatainak erre a bohócra?
Ön el van tévedve!MO. sorsa 1526/41-óta nem itt dől el.Manapság Washington és Moszkva közt egyeztetve.És ezen semmi sem változtat.
Legfőképp nem mélymagyar álmodozók!
Az ártatlanság vélelme valóban mindenkinek jár.Egyformán.Gyurcsánynak is,a megvádolt szociknak is,s a Jobbikhoz tartozóknak is.
Viszont politikai fogolynak tekinteni valakit,akit az eddigi nyomozási adatok alapján nem engednek szabadon,az az ítélet megelőlegezése.Szerintem.
Egyébként abban amit mond,igaza van kiskakas.
davidoff: igen, akkor le kell vonni, de addig bizonyíték hiányában nincs terroristázás.
"az ártatlanság védelme" ugyebár.
És Morvai Krisztina Magyarország Európai Parlamenti képviselője az élen jár.Politikai fogolynak nevez egy terror cselekménnyel meggyanúsított-s feltehetően jogosan,hiszen egy éve nem engedik ki-"hazaffyt".Ha bebizonyosodik,hogy a vád igaz,Morvai úrhölgynek is le kellene vonnia a konzekvenciát.Tanult emberként talán nem igényel sok magyarázatot,hogy mit és miért.