Hetilap kereső

Nej György írása

A múlt héten három kiválasztott munkavállalói szervezet, a kormány, illetve a munkavállalók képviselői aláírták az új munkatörvénykönyvről szóló megállapodást. A kihagyottak elfogadhatatlannak és érthetetlennek nevezték az alkut, míg a meghívottak kényszerű, de elfogadható kompromisszumról beszéltek. Nem csoda: a nyolcpontos listán hét a szakszervezetek jogait korlátozza. Herczog Lászlótól, a Pénzügykutató Zrt. konfliktuskezeléssel is foglalkozó munkatársától, a Bajnai-kormány szociális és munkaügyi miniszterétől NEJ GYÖRGY kért interjút.

– Vak és süket vagyok-e, ha nem érzékelek dübörgő tiltakozást a készülő törvény ellen?

– A tiltakozás érzékelhető, ha nem dübörög is.

– Obstrukció, külföldi szolidaritás ide, hétszáz módosító indítvány oda, sokkal nagyobb a zaj például a közoktatási elképzelések miatt. Az, hogy néhány szakszervezet újraírandónak mondja, hasonló frázis, mint amit Matolcsy miniszter állít, hogy segít új munkahelyeket teremteni, és védi a meglévőket...

– Az igazi kérdés: mi motiválja a tiltakozásokat? Az-e, hogy a tervezet szakmailag elfogadhatatlan, szembemegy a nemzetközi gyakorlattal, alapvető jogokat sért? Vagy a szakszervezetek úgy érzik: elvesztik a jogosítványaikat, nincs módjuk tárgyalni a törvényjavaslatról, esetleg csupán a kormánynak kívánnak betartani.

– Még a leghangosabbak is elsősorban a társadalmi párbeszédet hiányolták, és persze saját jogaik korlátozását kifogásolták. Csak önérdekvédelemben erősek?

– Nem. A szakszervezet nem öncél, hanem a munkavállalói érdekvédelem leghatékonyabb eszköze. A kifogások nagy része indokolt, vagy az volt. Az eredeti verzióban például a munkáltató válogathatott, hogy melyik munkahelyi szakszervezettel köt kollektív szerződést – most már az a szabály, hogy ha egy szakszervezet létszáma eléri a munkavállalók tíz százalékát, jogosult erre. Abban is engedett a kormány, hogy a szakszervezeti képviselők szélesebb köre kaphat munkajogi védettséget és munkaidő-kedvezményt. Ez a szöveg sem ideális, de az eredeti változatnál sokkal jobb.

– December 2-án a kormánnyal és a munkáltatói érdekképviseletekkel csak három, és nem hat szakszervezeti konföderáció írt alá megállapodást. Azóta többen árulásról beszélnek.

– Igen, de nem árt visszaemlékezni a törvényjavaslat történetére. Július 22. óta nyilvános a tervezet, és decemberben szavaznak róla. Egy olyan törvényről, amely mindannyiunk alapvető létfeltételeit alakítja. Csak homályos háttéregyeztetések voltak, amelyekre az érdekképviseletek egy részét meg sem hívták. Szakmai viták alig. Annál több értékelés látott napvilágot a javaslat egészéről. Végül benyújtottak egy olyan törvényjavaslatot, amely számos ponton mérsékelte a munkavállalók jogait, védelmét, miközben gyakorlatilag ellehetetlenítette a szakszervezetek működését. Ez azért nagy felháborodást keltett.

– Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke szerint „a megállapodás biztosítja a szakszervezetek minimális működési feltételeit. A jövedelem nem csökkenhet, a túlmunkáért fizetni kell: ennek az ellenkezőjéről kell megállapodnia a munkaadónak és a munkavállalónak”. Gaskó István, a Liga elnöke is úgy nyilatkozott, hogy bár nehezebb lesz az érdekvédelem, de tovább él.

– Az alapvető feltételeket most tényleg sikerült megteremteni. A megállapodás szerinti jogosultságok jóval gyengébbek, mint a még hatályos törvénykönyvben, de kedvezőbbek, mint amit az eredeti javaslat tartalmaz. Nem kétséges, hogy a kormány meg akarta gyengíteni a szakszervezeteket, és ezt részben sikerült is elérnie.

– Akkor beszélhetünk-e árulásról, vagy sem?

– Válasszuk ketté a megállapodás szakmai és politikai részét. Szakmailag a megállapodás vállalható, hiszen a módosítások kedvezőek a munkavállalók, illetve a szakszervezetek számára. Ez tényleges eredmény. Ugyanakkor a megállapodás 7. pontja szerint „a felek rögzítik, hogy a törvényjavaslat elfogadását – egyes jogintézményekkel és rendelkezésekkel kapcsolatos szakmai fenntartásaik mellett – fő irányaiban támogatják”. Ez a megfogalmazás – azon túl, hogy nem teszi világossá a fenntartásaikat, azok terjedelmét és súlyát – félreérthető, és félre is magyarázzák.

– Máris?

– Máris. A kormányszóvivői iroda úgy fogalmazott, hogy „a kormány megállapodott... az új munkatörvénykönyvnek a kollektív munkavállalói jogokra és a munkaviszonyra vonatkozó részeiről”. Ez azt sugallja, mintha minden rendben lenne, és élveznék a szociális partnerek támogatását. Lázár János pedig azt mondta: „Sikerült a munkavállalói egyéni és kollektív jogokat úgy megvédeni, hogy közben a munkaadók számára is egy új lehetőség nyílt meg.” Azt már nem tette hozzá, hogy ki ellen kellett megvédeni ezeket a jogokat.

– Ezért beszélhetnek a kihagyottak árulásról?

– Igen. Noha a megállapodás valóban csak a törvényjavaslat egy részéről szól – ezt Pataky Péter is hangsúlyozta. Más kérdés, hogy ezt a politikai árat helyes volt-e megfizetni, miközben tudjuk, hogy a megállapodás szövegét előző nap a felek még nem ismerték. Ilyesmi korábban elképzelhetetlen lett volna.

– Akkor tehát a politikai következmények bizonytalanok?

– Igen. Az eddig is megosztott szakszervezeteket a kormánynak sikerült még jobban megosztania, ami nem sok jóval kecsegtet a jövőre. Láthatjuk, hogy a szakszervezeti konföderációk sem szolidárisak egymással, pedig ez tőlük „hivatalból” elvárható lenne. Ragaszkodniuk kellett volna ahhoz, hogy mind a hatan együtt kívánnak tárgyalni.

– Matolcsy György szerint „mindazokkal egyeztettek, akik elismerték egy új jogszabály létjogosultságát és szükségességét a mai magyar gazdaságban”. Mintha a többiek nem ismerték volna el. Pedig erről szó sem volt, mást kifogásoltak.

– Ha partnerség van, a tárgyalás létrejötte nem függhet attól, hogy a tárgyaló partnernek mi a véleménye, értékelése egy javaslatról. A kormánynak minden érintett szakszervezettel tárgyalnia kellett volna.