Mivel a 168 Óra olvasói járatlanok a világpolitika és a nemzetközi diplomácia Szaniszló-féle értelmezésében (s vélhetően az Echo TV műsoraiban is), nem árt némi fogalommagyarázat.

Nyolc éve tudjuk, hogy „az unión kívül is van élet” (van is), de aki mondta, nem részletezte, milyen az. Az Echo Világpanoráma című műsorának elemzője erre tett kísérletet a modern hungaro-sumerológia, az élettan, a virológia és a kisugárzástan módszereit vegyítve. Lássuk.

„Ma messzire kalandozunk, sumér elődeink földjére, a közép-keleti pusztaságokra, amelyek egykor a földgolyóbis civilizációját és kultúráját termették édenkerti bőségükkel” – kezdi előadását a szerző, rögtön a kozmikus térbe vetítve a nemzetközi folyamatokat. „Ma azon a távoli vidéken kőolaj, víz és vér és háború folyik, és igazán választott népnek tekinthetjük magunkat, hogy a Jóisten nem marasztalt ott minket, hanem kivezetett Ázsia mélyébe, magasába, Tibetbe, és aztán a szent turulmadár vigyázó vezetésével elhozta elődeinket Európa közepébe, ránk bízva a világ szívét, a Kárpát-medencét.” Nagy utat járunk be egyetlen kanyargós mondaton belül, Belső-Ázsiától Tibeten át (?) „a világ szívéig”, a Kárpát-medencéig. Nyilvánvaló: választott nép vagyunk.

Szaniszló stílusa az évek során sokat csiszolódott. Metafizikus, majdhogy biblikus erejű lett, félúton egy 16. századi prédikátor és a Kanadai Magyar Nemzetőr között. A külpolitikában ez szokatlan, de egyéni. Rá is térhetünk az őstörténeti bevezetésre. A kommentátor merész állítások sorával lep meg.

„Mi, sumérok, szkíták, etruszkok, kelták, hunok – vagyis [a] magyarok – megszenvedtük választásunkat, de fönnmaradtunk és fönnmaradunk, mert a bolygó emberi civilizációjának letéteményesei, a gondviselés akaratának hordozói vagyunk. Ezért gyűlölnek bennünket oly sokan: irigyeink megszállóink, akik valójában megszállottan keresik az elixírt, hogyan válhatnak magyarrá, hogyan osztozhatnak titkainkban, választottságunk előnyeiben. Ezért akarják elrabolni földünket, vizünket, levegőnket.”

Világos. Egy pillanatra mégis meg kell állnunk. A megszállott-megszálló párhuzam se semmi, ám a sumér–etruszk–kelta–hun–magyar eredetsor ehhez képest is reveláció. A sumér–magyar genezisre ne pazaroljuk erőnket, erre komoly üzletág épült, a szkíta üzlethálózatokban polcokat tölt meg a nívós szakirodalom. Tudjuk, a „puli” szó a korai sumérben „támadva terelőt” jelent, ami faktum. Buksi kutyám echte sumér volt. A hun–magyar eredetmítosz tiszteletre méltó, krónikás, Arany János-i hagyomány. Az etruszk–kelta vonal viszont bizonnyal Szaniszló-féle innováció.

A hun eredet buktatója, hogy a nyelv sajnos nem indoeurópai. A sumérnak ezzel szemben még rokonai sincsenek. „Izolált nyelv” a lexikonok szerint. A sumérviták forrpontján – már a rendszerváltás után – felhívtam László Gyula professzort, a kettős honfoglalás elméletének atyját, nyilatkozzon. Az ősz tudós gyanakodva fogadott. Azt hitte, provokálom. Végül tartózkodóan annyit mondott: „Küldje el írásban a kérdést.”

Szaniszló térben is hatalmas távlatokra tekint. Kérdés: lóugrásban vagy lineárisan közelítettek-e sumér–kelta–hun–magyar eleink a Kárpát-medencéhez.

Így jutunk el a komplex külpolitikai megközelítés újabb eleméhez, az alkímiához. Konkrétan: a fennmaradási és magyarosodási elixírhez. („Megszállottan keresik az elixírt, hogyan válhatnak magyarrá...”) Az elixírt elleneink rendszeresen el akarják orozni tőlünk, de nem tudják, mert buták. Nem olvassák a szakirodalmat, mint Szaniszló. „Tudják, mi a baj a mi ellenségeinkkel itthon és a világban? Hogy ostobák. Nem olvasnak, pedig minden titkunk elolvasható.” Jogos a kérdés: megengedheti-e magának egy külpolitikai szakértő, hogy stratégiai titkokat fecsegjen ki? Meg hát.

Mert ha „buta és kicsinyes... de kellően kapzsi ellenségeink vennék a fáradságot, és magyar, hangsúlyozom, magyar, nem magyar állampolgárságú, igazolványú írók, krónikások műveiben mélyednének el, ellenségeink rádöbbennének, hogy saját sírjukat ássák a Kárpát-medencében. Eleget figyelmeztettük őket, elégszer ráfizettek már, mégis ide, a Tisza és a Duna partjára csúsznak”.

A szöveg – valljuk be – ezen a ponton zavaros, de a gondolat így is érthető. S mindenért kárpótol a szuggesztív nyelvhasználat: „csúsznak” a Tisza partjára ezek a kapzsi ostobák. A gyanakvó néző számára Szaniszló elemzése árnyalatnyi antiszemita fílinget is hordoz („hangsúlyozom, magyar, nem magyar állampolgárságú”!), ám ez rosszhiszeműség. A kommentátor ilyesmit nem mond ki. Törökkel, tatárral, osztrákkal, orosszal, unióval, „itthoni” ellenséggel operál. De kétségtelen, elleneink „nem is tudnak [olvasni], csak a pénzt megolvasni”. Hát istenem, ilyenek ők. Műveletlenek. Ráadásul szeretik a pénzt (megolvasni), amit Szaniszló nyilván nem szeret.

Térjünk vissza a központi világmagyarázathoz. Szaniszló úgy látja, a Kárpát-medence modern Armageddon, a jó és a rossz küzdelmének kozmikus színtere, ahol a jók „a magyarok istene szándékából legyőzik a gonoszokat. Ezért gyűjti ide a gondviselés ellenségeinket, hogy miáltalunk egy helyütt, egyszerre számoljon le velük, az emberi civilizáció parazitáival”. Kemény, bátor kifejezésmód, de hatalmas a tét is. „Ez a mi keresztünk, de a kereszt a mi kezünkben kard, és nemcsak megőrizzük istenünk által ránk... bízott földünket, de az új világrend is innen, a Kárpát-medencéből sugárzik majd tova. Nagy birodalmakat, pökhendi óriásokat mindig kicsinek látszó, gyöngének hitt népek győznek le isten rendeléséből.”

Isten mint külpolitikai tényező harmadszor bukkan fel az érvelésben. A „kisugárzás” fejezetében részletezi a szerző, milyen technikával avatkozik be a politikába Isten. Gőzöléssel és sugárzással. A módszer rendkívül hatékony. Török, tatár, Habsburg, német, szovjet, KGST és Varsói Szerződés egytől egyig csúfosan elbukott a Kárpát-medencében, s Szaniszló látnoki erővel megjósolja: erre a sorsra jut az unió is.

Az Echo célközönsége nem túl Európa-párti. Nyilván okkal, mert – Szaniszló megfigyelése szerint – mi vagyunk mindennek a „vége [és] a végcélja”. Nem is csoda, ha elleneink „nálunk [mindig] beleütköznek valamibe”. Valami titokba. Ez a titok: a sugárzás.

Szaniszló egy szovjet orvostól szerezte az információt, hogy az orosz diplomaták, tisztek veszélyességi pótlékot húztak a magyarországi külszolgálatért. De már 1849-ben is nagy volt a cári emberveszteség a kigőzölgések miatt. „Érdekes – ironizál a szerző –, hogy ugyanezek a kigőzölgések, rossz levegők magyar honvédeinkre, huszárainkra, népfölkelőinkre nem hatottak.” Már Batu kán mongoljainak 1242-es, pánikszerű kivonulása is érthetetlen fejlemény volt, „holott semmilyen euroatlanti haderő nem fenyegette őket”.

Majd levonja a következtetést: „Ez az erő a mi földünk kisugárzása, a mi nemzetünk védőburka, amely minden gonosznak útját állja.” Szó, mi szó, kár volt ezt nyilvánosságra hozni, mert jól jöhetett volna még. Szaniszló szerző merész, ám kissé bohó elme. S ha („buta és... műveletlen”) elleneink nem olvassák is a krónikások műveit, a Világpanorámát attól még nézhetik. Sajnos nézik is. Van kisugárzása.


Minta, érték nélkül

Az Echo TV-ből idézett szövegek remélhetőleg felkeltik olvasóink érdeklődését. Az ő figyelmükbe ajánljuk Szaniszló Ferenc egyéb témáit és gyöngyszemeit.
Cigányterror Magyarországon (2009. júl. 11.)
A Felvidéknek haza kell térnie (2009. júl. 27.)
A gittegyletről (EU), a pofátlan tótokról és egyéb férgekről (2009. júl. 12.)
Szlovákia nem jogutód, hanem orgazda (2009. szept. 04.)
Az internacionalista buzeranciáról (2009. szept. 11.)
Rövid figyelmeztetés kaftános honfoglalóinknak (2009. okt. 23.)
Új zsidó honfoglalás (2009. nov. 11.)
Nem idézünk tovább, hisz a terjedelem korlátozott, ha a felelőtlenség nem is.