Messze nagyobb az érdeklődés a holnapi nagygyűlésre, mint amennyi a kiadható jegy, a Papp László Budapest Sportaréna már "megtelt" - mondta a Népszavának Szanyi Tibor.
Az "Itt a helyed" elnevezésű MSZP-s rendezvény főszervezője szerint ettől függetlenül mindenkit várnak, aki úgy érzi, köztük a helye. Az aréna felső "teraszán", kivetítőkön keresztül ugyanis követhető lesz minden program, sőt, külön törődnek majd a szabadtéren lévőkkel, oda is várnak mindenkit. A szocialisták elnökségi tagja szerint egyelőre nem tudni, összesen hány ezren lesznek, hiszen az nagyban függ a szombati időjárástól is.
Szanyi Tibor azt is elmondta a
Népszavának, hogy sok programmal készülnek,
Mesterházy Attila pártelnök év- és helyzetértékelő beszéde mellett ketten is felszólalnak, kül- és belföldről pedig további videoüzenetek érkeznek a közösségnek. Az eseményen a teljes MSZP-frakció, illetve az országos elnökség tagjai is ott lesznek, valamint több civil szervezet és szakszervezet képviselteti magát. A megszólalókról egyelőre annyit árult el, hogy hozzájuk esetleg közelálló, de nem ismert, vagy nem a politikából ismert embereket kerestek, hogy a résztvevők sorstársaikkal közösen értékelhessék a jelenlegi, már-már "atomtámadás" utáni képet mutató belpolitikai helyzetet.
Szanyi Tibor szerint ugyanis percről perce fokozódnak az indulatok, az MSZP-t nap mint nap többen keresik fel az Orbán-kormány okozta sérelmeik és félelmeik miatt. Éppen ezért - ahogy tegnap - az MSZP szombaton is több jogvédő, érdekérvényesítő kezdeményezést indít majd el a helyszínen - tette hozzá.
Három igazi mottója van a nagygyűlésnek: az alkotmányos jogok védelme, az állampolgárok zsebének védelme és a jövőnk védelme - fogalmazott Szanyi. Hozzátette, hogy az Orbán-kormány éppen ezeket az értékeket tiporja sárba, törekvéseinek "hála" mindenféle demokratikus kontroll nélkül, ráadásul a köztársasági elnök asszisztálásával. Úgyhogy igenis van miért fellépni, van mit megvédeni a kétharmados hatalomtól. A szocialisták holnap délelőtt 11 órára várják az érdeklődőket a Budapest Sportarénához.
HozzászólásokÖsszesen: 1 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Magyarországon hál' Istennek szólás,-és véleményszabadság van.Csak annak nincs még meg a tudata,hogy ez addig terjed,amíg a másik jogát nem sérti.A gyalázkodás,a kivörösödött fejű mocskolódás,a dobálózás és fenyegetőzés nem tartozhat az elfogadott módszerek közé.Ideje lenne érvényt szerezni ennek is.