A Századvég Alapítvány friss kinevezésű elnökhelyettese és felesége, a fővárosi önkormányzat egyik fidelitaszos képviselőnője is tagja volt annak a titokzatos tárgyalócsoportnak, amely Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó és Rogán Antal polgármester vezetésével Abu-Dzabiban járt – tudta meg az Index.
Alig egy héttel elnökhelyettesi kinevezése után indult az Egyesült Arab Emirátusokba egy tárgyalócsoport tagjaként a Századvég Alapítvány új vezetője. Szalay-Bobrovniczky Kristóf Orbán Viktor tanácsadóját, Habony Árpádot, és a kormányfő gazdasági kabinetjében is helyet foglaló V. kerületi polgármestert, Rogán Antalt kísérte el Abu-Dzabiba. A csoportról egy helyi híradás azt állította, hogy a SOTE delegációjaként mentek az arab országba, valójában azonban magyar államkötvények vásárlása volt a fő téma.
Miután a Jobbik a hét közepén sajtótájékoztatót tartott róla, több magyarázat is napvilágot látott, hogy Habony Árpád és Rogán Antal mit csinált az arab országban. Rogán Antal csütörtöki közleményében azt állította magánpénzből utazott, meghívását az országgyűlés gazdasági bizottságának elnökeként kapta, és Kövér László házelnök hivatalos útját készítette elő. Habony Árpád nevében a miniszterelnöki titkárság – részletek említése nélkül – azt közölte az Origóval, hogy a tanácsadó magánúton volt. A helyi források szerint viszont a magyarok a Semmelweis Egyetem képviseletében tárgyaltak diákcsere ügyben az Öböl Orvosi Egyetem elnökével, majd az emirátus egyik magas rangú vezetőjével.
Az csak az emirátusban kiadott sajtóközleményhez mellékelt fotókból derült ki, hogy a Velez Béla konzult által koordinált tárgyaláson nem csupán „Khabony” és Rogán vett részt. A képek tanúsága szerint a csapat tagja volt Szalay-Bobrovniczky Kristóf és Szentkirályi Alexandra is. A kinevezése előtt többek között Giro-Szász András kormányszóvivő által is társtulajdonolt Századvég-csoport honlapján január 20-án jelentették be, hogy Szalay-Bobrovniczky a szervezet új kurátora és egyben elnökhelyettese lett. Szalay-Bobrovniczky korábban adriai befektetésekkel foglalkozott, dolgozott az Axelerónál, majd a Heti Válasz kiadóvezetője lett – írja az
Index.
A delegációban egyébként egyedül Szentkirályi Alexandrának van köze van egészségügyi intézményhez, de neki sem a Semmelweis Egyetemhez. A 2010-es önkormányzati választáson fővárosi képviselővé választott fiatal politikusnő két fővárosi közüzemi cég mellett nemrég bekerült a János Kórház és a Nyírő Gyula Kórház felügyelőbizottságba is. Szentkirályi és Szalay-Bobrovniczky nemrég házasodott össze.
Rogán Antal az Indexnek azt mondta, hogy a találgatásokat kiváltó amdzsami egyetemi látogatásra csak "kutyafuttában", az út végén került sor. Az intézményt, amelynek már volt kapcsolata a SOTÉ-val, kifejezetten az emírség oktatási miniszterének, az abu dzabi uralkodócsalád legidősebb tagjának kérésére iktatták be a menetrendbe. Az út célja Rogán szerint az volt, hogy felvegyék a kapcsolatokat az évente 100 milliárd dolláros olajjövedelmet külföldön befektető állammal. A gazdasági és politikai tárgyalások során Habonnyal találkoztak a trónörökös gazdasági tanácsadóival, az abu dzabi állami vagyonalap képviselőivel és a gazdasági kamara elnökével – írja a portál.
HozzászólásokÖsszesen: 14 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Drága Tóni fijam!
Elfeledtétek má, hogy a kisgazdi járt má eccer abba
rusnya arabus világba. Akkor is má hatalmas kosarat
kapott! Azé tuggyátok a zarabok nem hülyék hanem GAZDAGOK!
Tuggyátok mi a különbség? Má régóta nem tisztüllik ám
a fehér embört! Sőt ha odamén kuncsorogni KIRÖHÖGIK!!!!!!!!!!!
Tóni, Tóni már megint hazudozol, mikor hagyod abba ezt a ronda szokásod?
"Aranyos, drága" Rogán úr!
Ha látja a reakciót, szeretném megnyugtatni, ezt a szellemet Önök engedték ki a palackból. Igaz a jelmondat (kicsit módosítva): nem elég tisztességesnek hirdetni magunkat, annak is kell lenni!
Mostanában bizonyos körökben ez a trendi.
Árulják a hazát. Másoknak nem kell, az araboknak.
Vajon ilyenkor hol van Buday elszámoltatási biztos?
Vagy talán éppen ő számolja el,közpénzből,a születésnapi bulit?!
Nem csak a tél,a korrupció is tombol !
Rogán Antal közgazdász-politikus! Ha valaki tud rola valami pozitív dolgot, az írjon erre az oldalra! Mindenesetre a karrierje gyönyörűen ível felfelé! Gratulálok a 2/3-os hatalomadományozóknak!! Szegény hazám ezektől megy tönkre!
Elő kell készíteni a Vezér menekülési útvonalát.
Jutalom út.
A Századvég olyn statisztitikát készít, amilyet rendelnek.
Ha kell kihozza, hogy a fidesz 150%-on áll.
Mehettek hát egy kis kalandtúrára, de ez nem ujdonság, l.: a megyei fideszesek legutóbbi egzotikus útját.
Fizetni a szokott módon, közpénzből!
Mint volt KISZ titkár R.A.Ezt tanulta. Azemberek pénzén jól élni.Hibátlan. Én nem bánom ha ott is marad. Csak Budapestemet hagyja békén!!! A vidékről felszabadult elvtársaival együtt. Körmenden kellene polgár mesterkedni. " Fel-fel Ti RABJAI a földnek!"
jobbosok!
Nem látom a válaszotokat! Hova bújtatok? Máskor oly nagy a szátok!
És még valami,ami az Egyenes Beszéd minapi interjújából kiderült.Rogán épp ekkor ünnepelte 40.születésnapját.
Na meg egy grofivadek-vitez kobanyai szalai-bobroakarmi Taszilo....Meghogy a komcsik kiirtottak a nemesseget....Bar ugy lett volna!
Fussa az adómból.A kedvezményeket kivezették, máris van pénz az elvtársak utazgatására.
Igaz, most már nem MALÉVvel....
Nem zavarja a fideszeseket, hogy az általuk választott politikus (és stábja) össze-vissza hazudozik, a látogatás valódi célját nem árulják el - magán politikát folytatva. Ezt akartátok?