Új kormányfőt választott a szocialista és liberális parlamenti többség. A Fidesz–KDNP nem kért belőle. A jobboldal az utolsó pillanatig kitartott az előrehozott választás mellett. Ezzel üzent a Parlament köré gyűlt támogatóinak. Nincs idő – érvelt a baloldal, de süket fülekre talált. PUNGOR ANDRÁS írása.
Bajnai izgul. Már nem igazán miniszter, még nem kormányfő. Sápadt az arca, papirosaiba mélyed. Parlamenti szózatra készül. Túl van már a frakcióródsón: mellette az MSZP, meggyőzte a liberális hadakat. Mögötte ül Orbán, magabiztosan veti hátát a széknek: borítékot bont, eligazít, sutyorog. Igazgatói a szerep. Talpasai lent az utcán ordítanak.
– Mennyi a nép? – szalad Hende Csaba a folyosói erkélyhez.
Nyugtatják a dohányosok a polgári körök tótumfaktumát: nagy.
Hende sóhajjal könnyebbedik. Társul Kuncze is a balkonon füstölgőkhöz.
– Félsz? – kapja a kaján adjonistent egy mezei fideszestől, aki a síposok, dobosok, nádi hegedűsök felé int.
– Nem örülök a kordonnak. De annak igen, hogy nem vizelik le a virágokat – dörren vissza a liberális fogadjisten.
– Voltak kudarcok – búcsúzik a teremben Gyurcsány. Egy emberként mosolyognak a Fidesz-padsorok.
– Adósa maradtam Magyarországnak – támaszkodik asztalára a miniszterelnök.
Orbán Semjénben keres szórakoztató partnert, Navracsics hol Répássyval, hol Kósával suttog. Legyintenek a távozóra.
– Magyarország veszekedős ország. Legfőbb gondja, hogy politikai közössége kettészakadt.
Fáradt a kormányfői hang, kárörvendők a fideszes mosolyok.

Kovalovszky Dániel felvétele
Gyurcsány utódját ajánlja:
– Az új kormányt nem bántani, hanem védeni kell.
Csak a baloldalon hallják. Üres a köztársasági elnök páholya. Köszönetet mond Gyurcsány, kípszmájling nélkül.
Bajnai jön. Halkan beszél, távol a politikától.
– Egy ideig még rosszabb lesz – jövendöli. Nem akar tétlenkedni, hiszen minden hét milliárdokba kerül. Reméli, hogy a politikusok hagyják a pártvetélkedést. Krach idején, kulturált országokban így szokás.
Kacag rajta Navracsics és Orbán.
– Nem veszem fel a kesztyűt – bizonygatja Bajnai.
Félő, előbb-utóbb ráerőltetik.
Gyors cselekvést ígér, felolvassa a kormánynévsort. Akad köztük ősszoci és szakember. Különfélék a bársonyszékben.
– Hónig? – csodálkozik Orbán.
A Fidesz-kabinet volt helyettes államtitkára most Bajnai közlekedési- miniszter-jelöltje.
– Tényleg? – kérdez körbe a Fidesz-vezér. Biztosan elhallotta.
– Tényleg – nyugtatják meg famulusai.
Nincs baj a hallásával.
A fideszes frakcióvezetőn a sor. Pattogó stílusban vezeti be Bajnait a politikába:
– Éllovasból sereghajtó, csődöt mondott, csökkent, süllyed, szegénységi olló, fél a kormány, fél az MSZP, kordonok, bukott Gyurcsány, illegitim – negatív a navracsicsi kampánygyűjtemény.
Aztán folytatja:
– Minek van itt, ha nincs politikai ambíciója? Ez itt a politika világa.
Egyenes beszéd.
– Eddig a betéti társaságban Gyurcsány volt a beltag, Bajnai a kültag. Most helyet cseréltek.
Aztán mégis elismeri, amit korábban tagadtak: alkotmányos a konstruktív bizalmatlansági indítvány.
De nem hagyja ennyiben:
– Csak méltatlan.
– Az a mód, ahogyan beszélt, még jobban elvette a kedvemet a politikától. Magyarország veszélyben van – mondja Bajnai.
– Előrehozott választás kell – mantrázza Navracsics.
És jő a „civilek” Semjénje, „civil” kiáltványt olvas fel. A „civil” térről küldték fel neki.
– Döntsön a nép!
Nyílik a kereszténydemokrata szótár:
– Destruktív, alkalmatlan, felelős, morálisan illegitim.
Már felsóhajtanánk, de nem csitul az inkvizítori hév:
– Provokáció az erkölcsi rend ellen, hogy ezt az embert a kormányfői székbe ültetik.
Orbánt támadva védi Bajnait az MSZP új elnöke. A Fidesz kormányfője is átalakította kormányát, kisebbségben is ki akarta tölteni mandátumát.
– Felelős, férfias tett volt – ironizál Lendvai.
Aztán gyorsleltárt készít: volt egy konvergenciaprogram, befoltozták a büdzsé lyukait, levágták a „hétfejű feketegazdaság egyik fejét”, építettek autópályát.
Álmosak a tekintetek.
A folyosón Fodor Gábor újságíróknak magyarázza a liberális bizonyítványt. Támogatják a kormányt:
– Válságkezelő kabinet a megoldás.
Mindhárom feltételük teljesült: kaptak gazdasági szakembert, változott a kormánynévsor, reformot akar az új kabinet.
– Pártkormány ez, nem szakértői – magyarázza a független-fórumos Herényi.
Mondhatta volna: kint is vagyok, bent is vagyok.
Orbán a büfében virslizik. Õ már túllépett az általa nyitott kocsmán. A többiek a patkóban még egymást győzködik. Bal a jobbot, jobb a balt.
Végül szavazás jön. Nem voksol a Fidesz, tartózkodik az MDF: Bajnai Gordon a miniszterelnök.
Gyurcsány felkel a kormányfői székből, hátramegy az utolsó sorba. Utódjának gratulál mindenki, köztük Sólyom, Navracsics és Semjén.
Zajos a folyosó. Blogosaitól búcsúzik az exkormányfő. Simogatják, fényképezik a civil asszonyok. Elkerülik párttársai és az újságírók. Miközben telefonál, nem szólítja meg senki. Magányos, mégis könnyed a gyurcsányi csevej. Mellette kormányőrök gyűrűjében lép el Bajnai. Ezer szem kíséri.
Az országnak fájni fog.
És neki sem lesz könnyű.
HozzászólásokÖsszesen: 17 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
knandi!
Hogy van az, hogy ami közben történt a világnban figyelembe se veszitek?
Ov kényelmesen osztogatott volt miböl a Bokros csomag. OV nem vitte tovább csak a nyugdijasokon huzott.
2éves költségvetés...olyan számlákat hagytak, amit a következö kormánynak kellett leszurkolni..
A kebelbeli osztogatásra mindenki emlékszik
aztán jött az olaj ár, jött illetve ment máshová a jobbos töke, jobbos vállalkozás...jött a bankbedölés..
OK GYF tette mind ezt.
Sobri
Ez az autó a szakadék felé megy ...
T. öszike13
1.)Tényeket akarsz? Nézz utána a 2002-es illetve a jelenlegi államadósság mértékének, gazdasági növekedésnek mutatójának, inflációnak, munkanélküliek számának, az ország moralitásának-hangulatánakm, külföldi megitélésének, külhoni magyarok véleményének, környező országok teljesítményéhez (Lengyelo., Cseho., Szlovákia, Szlovénia, Balti államok) viszonyítsd a mienket. Mi már nem a zárójelbe felsorolt országokkal vagyun egy szinten, hanem Romániával, Szerbiával, Bulgáriával, Macedóniával stb... Pedig 1990-től 2002 ig a fent zárójelben említett országok közt is elsők voltunk!
2.) Tudtom szerint nem igaz hogy a FIDESZ nem tárgyal(t) Gyurcsán miniszterelnök úrral. Hiszen a Gyurcsány Ferenc által összehívott nemzeti csúcsra maga Orbán Viktor is elment, ahogyan minden más meghívott. Az MSZP meg is hhallgatott mindenkit szépen. Aztán mégis úgy döntöttek a saját maguk politikáját folytatják. Innentől minek tárgyalni, akármit javasoltk mások (nemcsak a FIDESZ részéről), az MSZP mind lesöpörte az asztalról!
3.) Nekem az MSZP politikájával 2003 ig semmi bajom nem volt. Sőt a 1994-1998 közötti időszakot (amikor a pufajkás Horn Gyula dirigált) az egyik legsikeresebb időszaknak itélem meg (ha '89-től nézem)! Máshogyan orvosolt Antall, máshogyan Boross, Horn, Orbán de mindegyik orvosolt valamiképpen Magyarország betegségén. Haladtunk szépen előre, büszkén lehetett az ember MAGYAR!
4.) De a legfőbb tény az hogy a mostani MSZP 2002-ben a maihoz képest jobb állapotban vette át az országot. Mára nőtt az államadősság, nincs gazdasági növekedés, Magyarország rosszkedvű depressziós ország lett. Minderre Lendvai Ildikó azt mondja hogy: minden baj Orbán Viktor ovodás dacc korszakos játékaiból ered. Mivaaaan??? Azért rossz az MSZP teljesítménye mer O.V. ellenzékből fékezi az országot??? Te jó Isten...
Magyarországon 2002 óta vakok vezetnek bolondokat!!! És csak a vakok voksolnak még mindig erre az MSZP-re :(
.bugyuri!
Csak egy hasonlat.Az ellenzék, olyan kell, hogy legyen mit az autóban a fék. Egy jó autóban, egy nagyon jó fék kell, hogy legyen. De csak akkor kell, hog működjön mikor baj van: Pl, nem úgy, hogy ott sem vagyok, és később majd kárörvendek, hogy én aztán megmondtam.
Tessenek már észrevenni, hogy ugyanazon autóban utazunk!!!!
Komolyan tessék már nekem elmagyarázni,hogy mit várnak el,a mindenkori,hangsúlyozom,a mindenkori ellenzéktől? Mit kellene tennie,ha a javaslatait gúnytárgyává teszik,de a végén,évek múlva,mikor már a rossz döntések tönkretették az országot,el kell ismerniük,hogy mégiscsak jók voltak azok a javaslatok és most,mint megmentő ötlettel előrukkolnak,de persze a hatása már rég nem olyan, mint kellene,mert azóta a helyzet lényegesen romlott,a rossz,elhibázott, döntések sorozata miatt. Hangsúlyozom,szándékosan naívan,elhibázottnak minősítem az intézkedéseket,hiszen az aktuális kormány szakembereit sem gondolom gyengébb szakembereknek,mint az ellenzékét.Tehát,ilyen hozzáállással,milyen reakciót várnak el az ellenzéktől?
T. knandi!
Nem lepödök meg /már régóta/ azon, hogyha jobboldali emberek nem tudnak tényekkel cáfolni, jön, hogy de nem OV kormányoz 7 éve.
Igaz. Viszont az is, hogy OV 7 éve nem elleZÉK, hanem ellENSÉG szerepet játszik a parlamentben.
Azt hiszem jogos elvárás lenne az, hogy ne az ovodásokk dacc korszakát játsza, hanem felnött emberként csinálja az álltala szakmának nevezett politizálást, az ország érdekében.
GYF-el nem tárgyalt...OK. ...Bajnaival sem tárgyal...
Illegitim mondja OV, Alkotmányos mondja KE.
Egyetlen egy meghivásnak nem tett eleget mig GYF kormányzott.Most megismétli Bajnaival.Mi az oka, hogy senkivel sem hajlandó az ország érdekében a tárgyalásra, megbeszélésre.
Beindult a felzárkozási program.. sorozatban jöttek a bajok világszinten....
Lehet, hogy mindezért egyedül GYF volt a hibás, Bajnaival mi a gond.
OV 7 éve semmit nem tett, kétértelmü felolvasásokat tartott papirból, parlamenten kivül. Aztán beült az autójába.
Senkit sem szoktam támadni, letámadni pláne nem.
Remélem nem jól látom,vagy a cikkíró paranojája jön át a leírtakon,de itt, mintha a kormány ,élén a kormányfővel,nem a kormányzásra készülne,hanem az ellenzéknek "játszik",mintha színházi előadás szövegkönyvét olvasnám. Elképesztő. Hét éve nem bírnak megszabadulni ettől a szereptől és most is,mikor már átcsapnak a fejünk felett a hullámok,még most is az a fontos,hogy Orbán Viktor hogyan ül,hogyan mosolyog,hogyan ad utasításokat! Kit érdekel? Engem pl. sokkal jobban érdekel,hogy mezei polgár létemre is látom,hogy ez a kormány sem fog semmit megoldani,egyáltalán nem fog bennünket kihúzni a válságból,max. újabb pénzeket szorítanak ki belőlünk,újabb kölcsönöket vesz fel az ország,amit az unokáink is látni fognak,de még terv,elképzelés sincs arról,hogyan tudná az ország a gazdaságát beindítani,felpörgetni,amiből valódi pénz származna.Erről egy szó sem hangzik el és ami elhangzik,az is ködös,vízió szinten.
T. ÖREG! Osztom a nézetét maximálisan, hason cipőbe járva. De tudja azt szokták mondani , hogy legjobb öröm a káröröm / bár én nem szerettem soha ilyet gyakorolni / tudniillik az ifjú titánok, beleértve a 40-ess korosztályt is, majd learatják egyszer azt a vihart, amit most szélként vetnek önmaguknak is.Döbbenetes szűklátókörre utaló struccpolitika. Olvassa el ha teheti a 18.-i népszavában megjelent Paul Lendvai cikkét, a kis Öregnek nagyon igaza van.
A FIDESZ (ORBÁN V)olvasni kellet volna az AMERIKAI gazdasági hetilap véleményét a mai MAGYAR politikáról és szégyellhetnék magukat ,vagy olvasni nem tudnak!Én semelyik politikai tábornak nem vagyok a tagja csak 41 évi munka után szeretnék nyugodtan élni!
öszike13
Nagyon jól fogalmaztál az utolsó mondatodban:
"Ennél sokkal nagyobb, talán behozhatatlan is, hogy az ország amortizálódik minden tekintetben."
Csak azt nem tudom hogy a fent említett (egyébként igaz állítás) mondatodért miért a már 7 éve nem hatalmon lévő jobb oldalt hibáztat(játok)od ???
Más országokban sem bánik kesztyűsebb kézzel az ellenzék a hatalmon lévőkkel (igaz, vannak esetek amikor túlzásba esik a FIDESZ, ezt elismerem). De ha több mint 2-3 éve erős hanyatlás jellemzi Magyarország fejlődését azért ne már OVI legyen a felelős, könyörgöm. Még csak a döntéhozás közelében sincs már 7 éve ...
De hogy megelőzzem írásom miatt a támadásai(tokat)dat, leírnám az egyik itt a 168óra hozzászóló véleményét, amivel határozottan egyetértek. :
Nem a FIDESZ politikája ennyire vonzó, hanem az MSZP ennyire qrta el :(
U.I.: halkan jegyzem meg, pedig én is bíztam bennük ...
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Hogy egy mai klasszikust idézzek:
"Én kérek elnézést!"
Sok sikert az Ön és kormánya előtt álló feladatok
sikeres megoldásához!
Az viszont már lassan az ország tragédiája, hogy az a viselkedési minta amit a mostani ellenzék müvel a parlamentben évek ota, az élet minden területére ki terjed.
Játszótéri homokozótól szomszédokon keresztül, iskolák, hivatalok, munkahelyek,autópálya, orvosi rendelö, szórakozóhely, közlekedési eszköz,lehetne napestig sorolni.
Bajnai életét is meg fogják keseriteni, de ez még a kisebbik baj....
Ennél sokkal nagyobb, talán behozhatatlan is, hogy az ország amortilzálódik minden tekintetben.
Sajnos ez a cikk, mégha kivonatosan is, de hűen tükrözi a mai magyar parlamenti valóságot.Azt már megszokhattuk, hogy OVI mindenkire egyfajta fennsőbbrendűséggel tekint le. Isten bizony simán elmenne egy übermensch németnek, csakhát tudjuk honnan jött, legalábbis mi tudjuk, ő már elfelejtette.A kiscsoportos játszópajtása pedig annyira beleéli magát a népvezér szerepébe, hogy néha már OVI is mosolyog rajta.
Mi lenne ezekkel ha a munkájukból kellene megélniük?
Volt szerencsém a Hiradóban látni az általunk választott honatyás és honanyák viselkedését, ami kb. egy nagy csoportos ovodás szinvonalát súrolta alulról.Bájos volt, amikor Semjén Zsolt a nem létező párt elnökeként a legitimitásról beszélt. Navracsics Tibor hozta a stílusát, amely az ember! Köztársasági elnökünk fanyar ábrázattal gratulált.Azért Neki tiszteségesebben gratuláltak az Őt ellenzők, amikor "mmegválasztották".
Az, hogy Orbán Viktor nem nyujtott kezet, nem meglepő. Az inteligens viselkedést nem tanítják az egyetemen, azt otthonról hozzák legtöbben. Nagyobb baj, hogy ma az Ország lakosságának jó része ezt a viselkedést tartja természetesnek!
Nem irigylem az új kormányt!
Az orbáni éra alatti pökhendi stílus,a veszíteni nem tudás farkas módszerei-többek között ezek miatt távolodtam el a Fidesztől.Ha nem gyalogoltak volna át gúnyos kacajok közepette bárki emberi méltóságán,ha Navrasics szólamai a saját oldalra is igazak lennének,bizalmat szavaznék.Nagyon jó ez a cikk.Politikai frakció közelről.Ennyi.
Ekkora szánalmat, mint ez a cikknek nevezett izé...
Orbán kacag, meg a többi marhaság, ilyet bárki írhat bárkiről: mondjuk Gyurcsány meg bemutatott Bajnainak, na, ez kb. ugyanennyire hiteles információ.
Igen.
El kellene ezen gondolkodni.
" Fáradt a kormányfői hang, kárörvendők a fideszes mosolyok.
Kovalovszky Dániel felvételeGyurcsány utódját ajánlja:
– Az új kormányt nem bántani, hanem védeni kell."
"Kacag rajta Navracsics és Orbán."
Mit törődöm a hazával a hazának száz bajával......!!!!!!!
"Csak a baloldalon hallják. Üres a köztársasági elnök páholya"
Száll a kakuk fészkére!?
"Nem veszem fel a kesztyűt – bizonygatja Bajnai."
De azért ne hagyd magad!
Tudod mi volt a hajduk csatakiáltása: A HEGYIBE!!!