Hetilap kereső

Sándor Zsuzsanna írása

A Yale Egyetem szociológiaprofesszora mindig figyelemmel kíséri a magyar belpolitika változásait. Most azt mondja: az igazi veszélyt az jelentené társadalmunkra, ha a választások után a Fidesz a Jobbikkal kötne valamiféle szövetséget, hogy meglegyen az alkotmányozó többség. Ebben az esetben a radikálisok – cserébe támogatásukért – biztosan helyet követelnek majd a hatalomban. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.

Néhány hét múlva parlamenti választások lesznek. Ön forróbb kampányhangulatra számított?

– Igen. Meglepő a visszafogottság. Mintha a Fidesz és az MSZP már most lefutottnak tekintené a választásokat.

Miért, ön szerint nem lefutott?

– Nyilván az MSZP nem gondolhatja komolyan, hogy győzhet: a Fidesz előnyét képtelenség behozni. Kérdés persze, hogy Orbán Viktor pártja milyen arányban fog győzni. Mert még az is megtörténhet, hogy a szocialisták a vártnál jobb eredményt érnek el.

Gondolja? Mert ehhez jobban kellene mozgósítaniuk a bizonytalanokat s azokat a szimpatizánsaikat, akik az elmúlt négy évben kiábrándultak az MSZP-ből.

– De még ott vannak a szétesett SZDSZ liberális szavazói: tőlük is szerezhetnek voksokat a szocialisták.

Csakhogy szintén a liberálisok „kegyeinek” elnyeréséért jött létre a maradék SZDSZ és a maradék MDF kampányszövetsége.

– A paktumuk elkapkodott, ügyetlen lépésnek tűnik. Ellenérzéseket váltott ki a demokrata fórumon belül csakúgy, mint a két párt szavazóinak körében. Kétséges, hogy így az MDF–SZDSZ bejut-e az Országgyűlésbe. Én azt gondolom: a liberális szavazók többsége az MSZP-re fog voksolni – „stratégiai megfontolásból”. Azért, hogy megakadályozzák a Fidesz túlnyerését. És a radikalizálódástól való félelem is összeránthatja a balliberális tábort. Magyarországon az antiszemitizmus, a rasszizmus és a szegényellenesség erősebb, mint húsz évvel ezelőtt.

Vannak, akik úgy vélik: ha a Fidesz kétharmadot szerez, legalább végre tudná hajtani az ellátórendszerek reformját.

– Tény, az utóbbi években az állandó politikai belharcok miatt sorra elbuktak a reformok. De nem lenne jó, ha bármelyik párt alkotmányozó hatalomhoz jutna. A demokrácia alapja mégiscsak az, hogy ellenzék nélkül ne lehessen országos ügyekben dönteni, és a kisebbségben lévőket is védeni kell.

Pedig a Fidesz kétharmados győzelme esetén – állítólag – prezidenciális kormányzásra készül: Orbán Viktor megerősített jogkörrel államelnökként uralkodhatna.

– Bár maga Orbán Viktor erről nem nyilatkozott, Fidesz-közeli ismerőseimtől én is hallottam, hogy napirenden van ez a terv. Ha pedig Orbánt a pártok fölé emelnék, s a Fidesz kevésbé megosztó személyiségű miniszterelnököt választana, még inkább stabilizálhatnák társadalmi bázisukat. Ráadásul Orbán amúgy is a nemzet „lelki vezetőjének” a szerepében szeret tetszelegni. De hozzáteszem: a kétharmados győzelmük egyáltalán nem biztos. Ebben az esetben viszont az igazi veszélyt az jelentené a magyar társadalomra, ha a Fidesz a Jobbikkal kötne szövetséget, hogy meglegyen az alkotmányozó többség.

De most mindkét párt a másik ellenében kampányol. Ön úgy véli, akár még koalícióra is léphetnek?

– Én csak azt mondom: számolni kell ezzel is. Mindenesetre ha a Fidesz bármilyen módon „igénybe veszi” a Jobbik támogatását a kétharmadhoz, a radikálisok biztosan benyújtják a számlát: helyet követelnek a hatalomban. Amúgy a baloldalon már most is sokan összemossák a Fideszt és a Jobbikot. Gazdaságpolitikai elképzeléseikben valóban vannak hasonlóságok: a fokozott állami befolyást és a hazai vállalkozások erősítését hirdetik. A Jobbik politikai leszámolást hangoztat, és a Fidesz is mond ilyeneket. Mégis úgy gondolom:
a két párt között alapvető különbség van. Nem véletlen, hogy Vona Gábor azzal „vádolta meg” a Fideszt, hogy csak a retorikájában radikális, valójában nem bújt ki teljesen a „liberális bőréből”.

Ehhez képest a Fidesz a társadalom „rákos betegségének” minősítette a liberalizmust.

– Ugyanakkor a Fidesz vezetői nyílt rasszista, fajgyűlölő kijelentéseket nem tettek. A pártnak a cigány népességben is van támogatottsága, a romák a fő veszélyt nem benne, hanem a Jobbikhoz tartozó Magyar Gárdában látják. És ugyan a Fidesz nem határolódott el egyértelműen a gárdától, mégsem szélsőséges. Orbán Viktor inkább pragmatikus politikai vállalkozó: egyszerűen oda áll, ahonnan több szavazatot remél.

Magyarán: hataloméhes és elvtelen?

– A politikában nem ritka az ilyesmi. Az elmúlt húsz évben Orbán Viktor annyit változtatta az álláspontját, hogy nehéz megmondani, eszmeileg mit képvisel. Jobboldali világnézetet balos gazdaságpolitikával kever. Miközben „komcsizik”. A Fidesz számára már csak ezért is „természetes” társ a Jobbik, ráadásul több önkormányzatban eddig is együttműködtek. És a Fidesz – vélhetően – most is abban bízik: ahogyan korábban több jobboldali partnerét is felőrölte, majd lehetséges új társát, a Jobbikot is izolálni fogja. Orbán annak idején nyitott Torgyán József és Csurka István felé is, aztán kiszorította őket a porondról. Csakhogy nem biztos, hogy ugyanez a játszma Vona Gáborral is lejátszható. Ő fiatal, profi politikus, aki a pártját néhány év alatt hozta fel a semmiből tíz százalék fölé. És ez az arány még jócskán nőhet. Felmérések szerint ma a magyar lakosság húsz százaléka vallja magát szélsőjobboldalinak.

De feltehetőleg a Fidesznek és Orbánnak mint uniós néppárti alelnöknek fontos a nemzetközi megítélés is. A Jobbik egy uniós kormány számára vállalhatatlan koalíciós vagy szövetséges partnerként.

– Brüsszelben nyilván nem fogadnának tetszéssel egy ilyen magyar kormányt. A külföldi sajtó is kritizálná. De az Európai Unió nem tud és nem is akar beleszólni a tagállamok belügyeibe. Ezt megpróbálták már egyszer: gazdasági embargót hirdettek Ausztria ellen, amikor 2000-ben a konzervatív néppárt koalícióra lépett Jörg Haider szélsőjobboldali Szabadság Pártjával. Ám a szankció nem tűnt hatékonynak.

Az európai fellépésnek lett azért következménye Ausztriában: előrehozott választás, amely a konzervatívok és szociáldemokraták nagykoalíciójához vezetett, Haider pedig megbukott.

– Ez, azt hiszem, brüsszeli beavatkozás nélkül is bekövetkezett volna. Az unió embargója viszont ellenszenvet, elutasítást váltott ki az osztrákokból. Talán ebből is „okulva” az EU már nem is tiltakozott, amikor később Lengyelországban a szélsőséges Kaczyñski testvérek kerültek hatalomra, vagy amikor Szlovákiában Fico miniszterelnök a radikális Slotával kötött koalíciót. Az európai közösségnek azt is mérlegelnie kell: erélyes fellépései visszaüthetnek, s a helyi nacionalista erők további erősödését válthatják ki. Tehát bizonyos, hogy a nemzetközi politika nem avatkozna be, ha Magyarországon a Jobbik esetleg a hatalomig kapaszkodna föl a Fidesz hátán.

És azt elképzelhetetlennek tartja, hogy a Fidesz – akár a Jobbik kiszorítása, a radikalizálódás megfékezése végett – inkább a szocialistákkal működik majd együtt?

– Az MSZP és a Fidesz már túl sok sebet ejtett egymáson az elmúlt években, lehetetlen ezek után összeborulniuk. Másfelől ezzel a Fidesz elveszítené bázisának jelentős részét, és a szimpatizánsok esetleg a Jobbiknál kötnének ki. Az pedig különösen sajnálatos, hogy valódi liberális politikai erő nem kerül be a következő parlamentbe – magam az SZDSZ szétesését a magyar politika legnagyobb katasztrófájának tartom –, így nem lesz olyan centrumpárt, amely a Fideszt a radikális jobbról a közép irányába húzhatná. De azt még eldöntheti a Fidesz: vállalja-e, hogy egyedül kormányozzon, és – mondjuk – letegyen az alkotmány módosításáról. Ehhez komoly önmérséklet szükséges, ami viszont nem igazán jellemző rá.