Az osztrák sajtó változatlanul intenzíven foglalkozik a magyarországi helyzettel, különös tekintettel a médiatörvényre, miközben egyre több osztrák szervezet csatlakozik a péntekre meghirdetett tüntetéshez, illetve szólítja fel híveit a részvételre. A Die Presse az általánostól eltérő ellenvéleményt is közöl, (sőt, kifejezetten várja a vitacikkeket). Ezúttal a német Detlef Kleiner kommentárját publikálta. Az alábbiakban Dr. Gonda László szó szerinti fordításában közöljük a cikket.
Az Orbán-kormány új médiatörvényét érintő német és osztrák eredetű bírálatokban nagymértékben szerepet játszik a képmutatás – írja Detlef Kleiner

AP (Bela Szandelszky)
A Die Presse képe a cikkhez
A nyugati újságírók a magyarországi média függetlensége miatti aggodalmukban
ízekre szedik Orbán Viktor kormányának új médiatörvényét.
Ha nem lenne nagyfokú alakoskodás az egészben, még elfogadhatók is lennének a bírálatok. Természetesen érvényes az, hogy a szabad véleménynyilvánítás, az újságírók függetlensége, az állam távolságtartása a rádióktól, a televízióktól és az újságoktól olyan értékek, amelyeket meg kell védeni. Éppen ezért, amikor Orbán arról beszél, hogy ez a törvény megfelel a
nyugati demokráciák médiatörvényeiben megfogalmazottaknak, legalább el kellene gondolkodni. Hogyan is néz ki nálunk a szabad véleménynyilvánítás?
Nem lehet kétséges, hogy a
rasszista uszítás jogilag büntetendő, és ennek így kell maradnia. Azonban, ha az iszlámról vitatkozunk és tényeket említünk, az államügyészségnek semmi oka nem lehetne a beavatkozásra, amint az Ausztriában gyakran megtörténik. Vagy boszorkányüldözés kezdődik, amivel az újságírók csak árthatnak önmaguknak, amint az történik Németországban, amikor egy kritikus az
irányíthatatlan bevándorlást teszi szóvá. De mégsem minden esetben, amint azt Sarrazin esete is bizonyította. Amikor ugyanis a szövetségi államelnök és a kancellárasszony is heccre trombitált, az udvari újságírók falkája még a halalit (vadászatra hívó kürtszót) sem hallotta meg.
Sarrazin előtt 170 évvel
A politikai korrektség kulturálatlansága, ami mostanában, mint egy óriáspolip átkarolja a médiát, természetesen nem napjaink találmánya.
Alexis de
Tocqueville az „Az amerikai demokráciáról” szóló könyvében már 1840-ben leírta, hogy a modern demokráciában újfajta veszélyek fenyegethetik a szólásszabadságot. Veszélyek, amelyek olyan társadalmaktól vagy társadalmi csoportoktól származnak, amelyekben a konformitás (összhang) iránti vágy a nem kívánatos vélemények megbélyegzéséhez vezethetnek. A megbélyegzés eredményeként lesznek olyanok, akiket kitaszítanak a társadalomból, és ezért őket a teljes elszigeteltség majd legvégül a társadalmi halál fenyegeti. Egy elemzés, amely 170 évvel Sarrazin előtt került megfogalmazásra…
Médiatörvényének védelmezésekor Orbán Németország, Franciaország és Dánia hasonló törvényére hivatkozik.
A ZDF és az ARD példájáról
Németországban például a politika mondja ki a végső szót a közszolgálati adók vezetőpozícióinak a betöltéséről: így a Mainz-i székhelyű ZDF televízió elnökségének illetve az ARD rádióadók elnökségeinek a posztjait mindig nagy politikai vita keretében
(Magyarországgal ellentétben) valamennyi jelentős politikai párt képviselőiből töltik fel.
A Szövetségi Alkotmánybíróság által előírt
állami távolságtartás nincs meg, és ezt a ZDF és az állam szerződésével foglalkozó médiajogászok nemrég „egyértelműen alkotmánysértőnek” nevezték. A külügyminisztérium államtitkárának populista kirohanása csakúgy, mint a legtöbb kommentár,
tájékozatlanságról árulkodik.
Aki Ausztriában a magyar médiatörvény körül vizsgálódik, az csak nehezen jut előre a képmutatás szófordulataival. Abban az országban, amelyben a kancellár pártja dönt az állami rádióadó befolyásos posztjának betöltéséről
(legutóbb a főszerkesztői posztról volt szó), jobb lenne, ha inkább csendben maradnának. Legalább addig, amíg a törvény (angol) szövegével nem ismerkednek meg, és erre csak néhány napja van lehetőség.
Eddig minden bíráló azokra a magyar kollégákra hivatkozott, akik a korrupt szocialistákat kormányzásuk ideje alatt ártatlanoknak állították be– és ez nem éppen tekinthető a komoly információ garanciájának.
Die Presse, 2011.01.11.
E-Mail: debatte@diepresse.com
Fordította:
dr. Gonda László
További cikkeket olvashat Ausztriáról a
Szervusz Ausztria honlapon
HozzászólásokÖsszesen: 8 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
#6 véleményével egyetértek. Ezt alátámasztja a"vezér" külföldi lapokban megjelen nyilatkozata.
-nyugdíjprogram
-a munkanélküliség kezelése
-a gyógyszertámogatás kezelése.
Nincs konkrétum! Nem is meri ezt megtenni!
2011.02,15-én az ün. "konvergencia programot" kell Magyarországnak benyújrani az Európai Uniónak.
Kérdezem: mi ez, hol van a "Nemzeti egység kormánya?" Igen hasonlít a "Munkás-Paraszt Kormányra".
(Ha igaz az, hogy OV disznoólat tisztított gyerekkorában, talán ragadott rá valami.)
Ugyan mi jelentősége van annak, ha x vagy y országban hasonló szellemiségű média törvény, vagy annak elemei lennének hatályosak?
Ez akkor feljogosítja az Orbán kormányt, hogy 9 évre kinevezze a saját lakáját egy sóhivatal élére, aki eldöntheti személyesen, hogy mi felel meg az általuk kreált törvénynek és mi nem, és ez alapján büntet vagy jutalmaz?
Ez feljogosítja a kormányt, hogy saját haverjai kezébe összpontosítsa a hírgyártást, és a saját pénzén fenntartott állami médiának csak ezeket a híreket adhatja tovább az egyszeri választó részére?
Ezt szabadságnak nevezzük?
http://www.feherkemeny.com/2011/01/11/kozeleg-nemzet-apokalipszise
Érdemes elolvasni,van benne valami!!
Tükör! Az extra adókat is a végén te fizeted! Ki vásárolja meg az extra adóval megadóztatott ágazatok termékeit?: TE és én, meg mindenki. Tudsz alkudni az árból?: NEM. Te is jól bekajoltad az orbán féle csavaros észjárás trükkjét. Elhitette veled is, hogy téged véd és azt bántja, aki téged nyaggat. De valójában csak a saját célját tekinti és tudván tudja, hogy végül is téged szívatott ezzel halálra.
Csak így tovább!
Egyétek, vigyétek!
Hajrá Magyar!
Nektek populista hazug kell, akkor megkaptátok!
Élvezzétek az eredményt!
orbán és a reform:-))))
Te egy vicces tükör vagy:-))))
Amit leir a cikk irója az valoszinüleg igaz de ettöl még nem lesz jobb és demokratikusabb képe a médiatörvénynek.
Nagyon gyanús ez a cikk,a származása miatt.
A 21. században arra hivatkozni,hogy eddig nem volt angol fordítás,nevetséges.
A magyar média a külföldi reakciókkal volt tele nem fordítva.
Mintha a kormánytól származnának ezek az indokok.
Megrendelték???
Hát igen!Nem mind arany ami fénylik!Ettől még az orbáni hatalomgyakorlás-a média vonatkozásában sem-jó,a lekezelés,a másik semmibe vétele okozza a legfőbb problémát-szerintem.
Egyszerűen nem lehet igaz,hogy a relatív többségre hivatkozással mindenféle öntörvényű dolgot igazságnak lehet kikiáltani,populista szövegekkel egy virtuális világot építeni.
Egyébként pedig ha túlzásokba esünk,minden megmozdulást-ha kell ha nem-
csak szidni tudunk,az is kétségessé válik amit pedig joggal bírálunk.
Érzelmekkel nem lehet vitatkozni-s mert ma érzelmekkel dúsított az ország,csak leszólni és minősítgetni tudjuk a másikat.Én így vélem.