2010. július 31. szombat - Oszkár. Holnapi névnap: Boglárka
Hétfő, 2009. július 6. 16:42
Dalia László írása

Szexuális felvilágosítás, ami nincs

Az ország szégyenlős, a tinik tudatlanok

Hihetetlen adat látott a minap napvilágot, s e szerint idén 3,1 millió forint jut szexuális felvilágosításra az Egészségügyi Minisztérium büdzséjéből. Ez persze nem vicc, mint ahogy az sem, amit Sz. Mikus Edit szexológus állít, hogy 30-35 éve jottányit sem léptünk előre a felvilágosításban.
Miért ez a nagy a tudatlanság? A gyerekek egymástól tanulnak, vagy a netről szednek le fals információkat?


Tőlem kérdezi? Én 1972 óta foglalkozom a szexuális neveléssel, de azóta jottányit sem haladtunk előre. Miért lenne kevesebb abortusz, amikor a gyerekek 13 évesen szexelnek. Testileg ugyan fejlettek, de lelkileg visszafejlődött generációk jönnek ki az iskolából…

Rendben, de az iskolák miért nem törődnek a felvilágosítással, a minisztérium miért nem ad erre több pénzt?


Nyilván a mostani gazdasági helyzetben vannak fontosabb problémák is, de ez is porhintés. Mióta világ a világ ez ügyben nem haladunk. Soha nem stimmeltek az aktuális filozófiák. A szocializmusban a közösség volt a fontos, a magánélet nem számított. Most pedig még mindig szégyenlős az ország, a szexet besöprik a szőnyeg alá.

A nemzetközi statisztikák szerint a fogamzásgátlás nálunk még mindig nem jellemző a tiniknél, ezért túl sok az abortusz.

És akik védekeznek, azok a legegyszerűbbet, a tablettát választják, s így sterilizálnak több generációt. Én nagyon ellene vagyok a hormonális védekezésnek, mert sok meddő házasságról éppen a tabletták tehetnek.

Akkor mondhatnám azt is, hogy az ön munkája haszontalan?

Talán nem, de egyébként is túl kevesen vagyunk. Negyven-ötven szexológus dolgozik az országban, pedig megyénként kéne ennyi. A nyolcvanas években az AIDS miatt volt egy kis félelem, osztogatták az óvszert, s mondták, hogy húzzál gumit, de ezzel aztán kipipálták a problémát. Az AIDS nem csökkent, az erkölcsök sem javultak.

Hívják még iskolákba?

Nem az iskola, hanem az osztályok. És mindezt úgy, hogy a szülők, a szülői munkaközösség fizeti. Nagyon sokan felkeresnek, akiknek hajdan az iskolában tartottam előadást, ha annak idején nem is vették komolyan, amit mondtam, de most legalább tudnak kihez fordulni.
Korábbi cikkeink a rovatban
Vissza a lap tetejére

Kapcsolódó cikkek

elsőistván
2009-07-07 16:44:59   #7

Nagyon nem szabad ide politikai érvrendszert, meg minisztériumi támogatási hiányokat felhozni, ezt egészen más oldalról kell megközelíteni.

Az életünk, biológiai lényünk szinte legfontosabb genetikailag programozott megnyilvánulása a szexus, a szaporodás és ennek alárendelt minden cselekedet. Ez hormonokkal, örömszerzéssel, boldogsággal, párkapcsolattal, meg még sok mindennel körbe van véve, életünk része, ha tetszik, ha nem közvetve vagy közvetlenül célja is életünknek. (gyerekeink felnevelése a legmagasztosabb önmegvalósulásunk) Ezért a család, óvoda, iskola, meg mindenféle médiának ezt nem gyarló pornóval gerjesztett szexelésnek, a másik megközelítésben meg házasságlevéllel biztosított szüzesség alóli felmentésnek kellene kezelni.

Egyszerűen az életre nevelés centrumaként kell kezelni, az összes hozzávaló elemével együtt. Ez a szemlélet változás több generáció után várható lassan, de ebben a lassúságban tényleg ne a neten elérhető ingyenes pornóoldalak legyenek állandó előnyben.

belakandrea
2009-07-07 13:38:56   #6

Ha a 13 éves gyerek szexel, az nem a szexológus dolga, hanem a szülő sara. A nevelés teljes hiánya. Nem "szexuális nevelés"-ben kell részesíteni a gyerekeket, hanem NEVELÉS-ben, szeretetben, hogy ne gondolja azt, hogy a neki hiányzó szeretetet a fiú ágyában találja meg. Egy tini lelkileg nem érett a szexre, viszont nagyon éhes a szeretetre. Ezzel kellene törődni!!!

exLacus
2009-07-07 08:25:04   #5

volt balos

Egyetértek. Kötelességeket senki sem szereti. Föleg nem a gyerekek. (13 eves még gyerek, 16 is) Persze a kölykök pontos tükre egy tarsadalomnak.

volt balos
2009-07-06 21:08:14   #4

exLacus! Mondanivalója lényegével egyet értek. Utolsó mondata azonban csak fejlett demokráciákra igaz.

Ettől függetlenül J.T. valóban szeret összemosni dolgokat. A konzervativizmus mellesleg erre a legkevésbé megoldás. Lásd 1968-as diáklázadások szerte Európában.
Az elfojtás ellen még nagyobb erővel küzdenének a fiatalok. Esetleg lefejezhetnénk őket?
Egyébként milyen jogon prédikálnának jogot, azok, akik a magyar bíróság jogerős ítéletét nem fogadják el. Látja J.T. itt kezdődnek a demokrácia alapszabályai. Nincs olyan, hogy "Rátok" vonatkozik, de "Ránk" nem. Ez a későbbiekben az élet minden területén problémát okoz majd pártjának. Mert jogot csak az kap, aki ad is. Megjegyezném még, hogy nem a túlzásba vitt szabadság az ami szerintem a fő ok. Emellett legalább akkora hibának tartom a kötelességekkel való szembesítés elmaradását. Itt valahogy mindenki csak jogokat kapott, de a kötelességeit mintha mindenki elfelejtette volna. Ez alól miért pont a fiatal korosztályok lennének kivételek?

exLacus
2009-07-06 18:46:09   #3

Tényleg nagyon nagy baj van a tulzásba vitt szabadsággal de kijelenteni azt, hogy erre csak a konzervativizmus jelent megoldást egysikú gondolat. Pl a szocializmusban se volt ekkora nagy szabadság es szexualis felvilagositas is volt. Szaudi Kiralysag konzervativ csadorjai is egyfajta megoldás mégse kérünk belöle. Persze Magyarorszagon magyar konzervativizmust ne keverjük az arabbal csupancsak mert ellen akarok JT-nek mondani. Igen alairom sok iagzsag van abban, hogy tulzasba vitt szabadság visszaüt. nagyon okos cikkt irt egy fizikus valamelyik internet portalon a termodinamikai rendszerek szabadsagfokarol. nem ismetlem meg. Minden rendszerben csak meghatarozott foka van a szabadsagnak. Visszaélni vele nem lehet mert egyszerüen nem lehet több szabadsagot belepofozni mint ami a szabadsagfoka. Itt ebben a példában a szülöi felelöség viszont tényleg nem elég. Hülye reklám diktálta kereskedelmi médiat én is utálom. Valoban elszabadult vágyakat ebresztenek a reklámok, a kontrolalatlan média amit JT szépen a liberalizmusba mos bele. A papi pedofiliat en sem mosom bele a katolikus egyhazba mert ferdités lenne. Valamiféle következménye egy egyhazi nötlenségi térvénynek es az emberi vágynak amit lathatolag a katolikus gyhaz nehezen kezel. Pont iylen ez a liberalizmussal es amkodern életvitelnek. De nem ugyan az. A konzervativizmus sem fogja tudni korlatozni és hol van a korlát? Pl a talibanok meg a zenét is betiltották?. A korlátot valahol egy nép bölcsessége és tradicioja hatarozza meg.

Jobbikos Tibi
2009-07-06 18:21:03   #2

Mivel ma már fejlett, európai demokrácia van, a tiniknek joguk van sminkelni és az iskolát divatbemutatónak nézni. Ha meg a tanár rájukszól, még ő a hibás. Ez megint a liberalizmus bűne. A felvilágosítás hiánya meg a liberális oktatáspolitikáé. Ha megreguláznák a kereskedelmi tévéket, hogy kevesebb erotikus tartalmú műsort és videóklipet adjanak le, nem lenne ennyi tinilány, aki 16 éves korára már vagy tíz fiúval lefeküdt.

A konzervativizmus erre is megoldás. Míg a liberalizmus - mint mindenütt - itt is rombol. Nem kukákat, meg autókat rombol - hanem lelkeket.

exLacus
2009-07-06 18:02:29   #1

Pontos latletete a tarsadalomnak a foto is. 13 evesen a lanyok (esetleg 14) elkezdik ugy festeni magukat, mint valami lotyo. Anno amikor en 13 eves voltam az osztalyfönök szépen elvitte volna a lanyt a mosdoba és lemosatta volna vele a festéket. Nem csak 13 evest hanem 18 evessel is megcsinalta volna a gimiben. 13 evesen nem fogjak fel, hogy egyaltalan nem kell még nönek kinézni. "Szexelésröl" nem is beszélve. Amikor egy nö kifesti magat akkor az valami olyan mint amikor a nöstény elkezdni az interferonokat ontani. Párzásra felhivás. Persze egy felnött nö is csak azt mondja, hogy egyszerèen jol akar kinézni de hölgyeim ez ffi nyelven az elözöt jelenti. Ezek a kölykök meg nincsennek készen es felköszülve a következményre. nem tudják kezelni a szituaciot ha egy ivarerett him valoban megszagolja az interferont. Rengeteg csoportos eröszak történik ezekkel a lanyokkal. nem is éppen felnöttek követik el hanem sajat korosztalya akiket felheccelnek a nagy növé akarok válni. Nem gigaszi szamban történik meg de pont elég nagy számban. Környékünkön legalabbis.

1

 

168 óra

Lapajánló

2010. július 28.
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
LEGÚJABBAK A FÓRUMON

Nesze nektek kormányprogram

huttinger - 2010.07.31 23:04

BUDAPEST

Cave - 2010.07.31 22:40

EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL

giacinto - 2010.07.31 22:15

Társalgó 2010. Július

nonest - 2010.07.31 21:49

Orbán a király !

ebenezer - 2010.07.31 20:59

Álomcsőd

Cave - 2010.07.31 19:58

Hát milyen országban élünk?

zoja - 2010.07.31 19:09
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
Szavazás

Életben marad-e a Magyar Gárda?

Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!