Hetilap kereső

Évtizedek óta pang a közösségi művészet Magyarországon. Az emlékműavatás az aktuális hatalmi demonstráció „lázában” zajlik, ám nem az aktuális művészeti tendenciák szerint. Nemrég a szoborállításért felelős intézmények egyikét, a Budapest Galériát a főváros döntése nyomán a Budapesti Történeti Múzeumba „olvasztották”. Mit eredményezhet ez? Lesz-e, kell-e szoborfronton változás? Iványi Bianca írása.

Évtizedek óta nem születnek olyan teljesítmények köztéri szobrászatunkban, amelyek nemhogy előremutatóak, de „korkompatibilisek” és különösképp kreatívak lennének, nemcsak a kortárs művészet kritériumai szerint. Túl azon, hogy a megjelenő művek a legtöbbször művészeti szempontból kevéssé értékelhetők, hiányoznak azok a vizuális jelek, amelyek markánsan kirajzolnak és körülhatárolnak egy teret, városrészt, helységet: „irányt szabnak” és tükröznek. Sem az építészet, sem a plasztika- és tárgytervezés nem ad olyan formát, keretet, melybe beilleszthetők lennének olyan városkarakterizáló hangulati elemek, melyek egy „közszellem” kifejeződését, egységességét reprezentálják, sőt alakítanák. Nincs határozott vizuális szellemisége, arculata az országnak és a fővárosnak. Esetlen koncepciók, letűnt sablonok, anakronizmusok másolása, utángyártása zajlik. Kortévesztés. Mi lehet ennek az oka?


A téma egyik legilletékesebbje, Zsigmond Attila, a Budapest Galéria főigazgatója szerint a köztéri szobrászat, művészet (public art) szakmai-műfaji megítélése, sikere vagy eredménytelensége évtizedek óta szakmai és megrendelői közbeszéd tárgya.

– Értékes köztéri műalkotás születéséhez felelős, a művészeti szakmai követelményeket és szempontokat is értő (de legalábbis megértő), tájékozott, művelt megbízóra, tehetségüket bizonyító művészekre és mindenféle befolyástól mentes, felelős, valódi szakmai bírálatra van szükség. És persze minél több művelt, a műélvezetben gondolkodva részt vevő befogadóra, akár a nemzeti emlékezet, akár a napi életminőség javítása, a közjó érdekében születik köztéri alkotás.


Bojár Iván András művészettörténész, a Szeretem Budapestet mozgalom elnöke szerint nincs a jelennel való együttélésre vonatkozó társadalmi igény.

– Még arra sem, hogy egy politikus a kortárs kultúra területén is otthonosan mozogjon, ismerje, azonosulást mutasson azzal az értékvilággal, amely a kortárs művészetben él.
A választó tömegeknek sincs viszonyuk a művészethez, sem a művészekhez. Lehet ezt csűrni-csavarni, de a dolgok legmélyén végső soron valamiféle legitim, társadalmilag szentesített kulturálatlanság van.

A politikusok felelőssége jelentős, ha személyesen nem tetszik is nekik valami, magasabb szempontok miatt ezt nem kellene hangoztatniuk. Helyette tanácsadókat kellene alkalmazniuk. A holnap kultúrája csak a jelenére rétegeződhet, az eggyel korábbi időszakéra, egy periódus kihagyásával nem. Ezért a politikusoknak is érteniük kell a jelent, nem csak befolyásolni azt.

A rendszerváltásig pártállami monopólium volt a közterek művészi díszítése. Most az önkormányzatok döntése ez, de a pártok, cégek és magánszemélyek megbízása is befolyásolja a szoborállítást. Ám elméletileg csak a művek – többségükben emlékművek – „témáját” határozzák meg „felülről”, nem pedig azok minőségét, mintáját. Működik ugyan esztétikai, szakmai szűrő, amely a minőséget felügyeli, de csak papíron. A „szakma” tulajdonképpen csak dokumentál, a Budapest Galéria eddig a fővárosi, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus a vidéki köztéri objektumok felállítását koordinálta. Független szakértők foglalkoztatásával művészeti állásfoglalásokat, szakvéleményeket fogalmaztattak meg a képviselő-testületek, de ezek megállapításai nem kötelező érvényűek.

– A szakmai bírálatot törvény írja elő és arra szolgál, hogy például a Budapest Galéria által összehívott szakmai bíráló bizottság véleményét összefoglaló „állásfoglalással” a mindenkori megbízó munkáját, döntését segítse, szakmailag megalapozza – magyarázza Zsigmond Attila. – Ez nagy szakmai felelősség. Az „állásfoglalás” azonban szakmai ajánlást jelent csupán, mert nem kötelezi a megbízót annak feltétlen elfogadására, így ezek döntéshozói fogadtatása tarka képet mutat. A megbízók többsége valóban a döntést előkészítő segítségnek tekinti, és ennek megfelelően alkalmazza. A Budapest Galéria ma is, mint már 32 éve felelőssége teljes tudatában végzi a pályázatok vagy az egyéni megbízások szakmai bírálatát. Minden esetben megadjuk a bírálat méltó módját, a tiszteletet a megbízóknak és az alkotóknak. Ha a megbízó esetleg ezt szükséges rosszként, céljai akadályozásának tekinti, vagy megkerüli a törvény szabta bírálatot, alkalmasint felülírja a szakmai szempontokat érvényesíteni akaró bírálati eredményt, az etikai és jogi problémákat vethet fel”.


Wehner Tibor művészettörténész, a lektorátus munkatársa hasonlóan vélekedik:
– Ma Magyarországon bárki, bárhol, bármit elhelyezhet, különösen akkor, ha pénze is van hozzá. Csak a szükséges papírokat, engedélyeket kell beszereznie. A döntéseket általában a képviselő-testületek hozzák, amelyek legtöbbször laikusokból állnak, s egyáltalán nem veszik figyelembe a szakvéleményeket, és ez a pályázati eljárásokban és az egyenes megbízásoknál is érvényesül. A „szakma” szakvéleményei, jegyzőkönyvei mint fontos dokumentumok tanúsítják, hogy egy-egy köztéren mit preferált a szakmai vélekedés és ezzel szemben mit került ki köztéri objektum gyanánt.

Zsigmond Attila szerint rossz fel-adatmeghatározás, megbízás vagy pályázat esetén gyaníthatóan csak rossz művészeti választ szülhet.

Kérdés, hogy a Budapest Galéria beolvasztásával ez a szakmai szerep, felelősségi kör megmarad-e? (A lektorátus státusát, szerepvállalását e változás várhatóan nem érinti.) Sok a kérdőjel a döntés, annak várható kimenetei körül, és a fentiekből – ahogy a köztereken is – látható, hogy a szakmai szervek állásfoglalásainak befolyása szinte elenyésző. Ami Wehner Tibor szerint nem feltétlenül probléma:
– A szakmában, a köztéri szobrászat terén nem cenzori hivataloknak kell, vagy kellene rendet teremteniük, hanem magának a szobrászatnak: a szobrászok szakmai szervezetének, céhének vagy kamarájának. Rossz szobrász ne csináljon nagy szobrot.
Bár ilyen egyszerű lenne...


A Budapest Galéria július 1-jén veszítette el önállóságát – egy tavasszal elfogadott határozat értelmében. A főigazgató szerint eddigi feladatait továbbra is ellátja. Ennek része köztéri képzőművészeti alkotások állítása, a már meglévő, 16,8 milliárd forint értékű köztéri képzőművészeti gyűjteményvagyon gondozása, felújítása, restaurálása, nyilvántartása, kortárs művészeti kiállítások rendezése, valamint a nemzetközi művészcsere program. Szakmailag jól képzett és tapasztalt munkatársait, telephelyeit megtartja.

A Budapest Galéria nem megszűnik tehát, hanem más szervezeti rendben, a Budapesti Történeti Múzeum részeként dolgozik tovább.