Majdnem 800 ezer forintot keres Havas Szófia fővárosi szocialista képviselő szakorvosként a fővárosi Szent János Kórházban - írja a mindennapi.hu. A portál szerint orvos kollégái ugyanitt 150-300 ezer forint közötti fizetést kapnak.
Havas Szófia fővárosi képviselő idén március 19. óta dolgozik a Szent János Kórház III. Belgyógyászati Kardiológiai Osztályán. A képviselő az után került erre az osztályra, hogy a kórház visszavonta megbízott orvos-igazgatói beosztását. Noha Havas hivatalosan március óta szakorvos beosztásban dolgozik, munkatársai idén november 5-ig nem is tudtak arról, hogy van egy új kollégájuk - részletezi a körülményeket a
mindennapi.hu.
Az osztályon dolgozó, nevük elhallgatását kérő orvosok a portálnak elmondták:
véletlenül tudták meg, hogy a képviselő munkatársuk lett, amikor nevét feltüntették a kórház honlapján. Arról, hogy a képviselő közel egy évig nem vett részt a III. belgyógyászat működésében, az osztályos orvos beosztás is tanúskodik. Ebből egyértelműen kiderül: Havas neve egyáltalán nem szerepel az idei osztályos beosztásokban - írta a
HVG.
A kórház így reagált a portál megkeresésére: „Dr. Havas Szófia 2011. március 18. napig megbízott orvosigazgatói beosztásban dolgozott kórházunkban. Az orvosigazgatói megbízás visszavonásával 2011. március 19. napjától kezdődően került a III. Belgyógyászati Osztály állományába. 2011. március 21. napjától kezdődően egészen 2011. szeptember 18. napjáig táppénzes állományban volt. Ennek lejárta után 2011. szeptember 19-étől 2011. november 05-ig szabadságon volt. 2011. november 06. napjával kezdte meg szakorvosi feladatainak ellátását a III. Belgyógyászati Osztályon. (...) feltételezhető, hogy az orvos kollégák azért nem voltak tájékozottak ebben az ügyben, mivel
ténylegesen munkába csak 2011. november hónapban állt be dolgozni, értelemszerűen eddig az időszakig az osztályos beosztásokban sem szerepelt".
Noha a kórház tájékoztatása szerint Havas Szófia közel fél évig volt táppénzen, a képviselő ezalatt az időszak alatt is aktívan részt vett a fővárosi képviselők munkájában, bejárt a Fővárosi Közgyűlésbe.
Havas Szófia magánügyeire hivatkozva nem válaszolt a portál kérdéseire.
HozzászólásokÖsszesen: 7 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Kedves szabojgy2!
Azt kérdezed: "Milyen dolog ez?
Egy szóval: prostitúció
Két szóval: táppénz csalás
Főnökei részéről: az adófizetők pénzének hűtlen kezelése
A törvényhozók részéről: az összeférhetetlenségi törvény alapvető hiányossága
Tudomásom szerint a képviselő asszony nagyon utálja a jelenlegi hatalmat, irányvonalával együtt mélyen megveti azt. A tőle kapott/általa biztosított pénzt viszont egyáltalán nem veti meg, ahhoz makacsul ragaszkodik, még csalás árán is. Milyen dolog ez?
A fizetését a kórház vezetése állapította meg és adta.A körülményeket - táppénz alatti önkormányzati képviselőség - feltehetőleg az illetékes vezetés ismerte.Ennyit az ellenzékiségről,az elszámoltatásról,az átláthatóságról,a Fidesz - MSZP ellentétről,s a színházról,ami mögött szép csendesen össze nőtt ami összetartozott.A mutyi világ.Ma neked,holnap nekem.Mert a világ és a szerencse forgandó.
idézet:"Belgyógyászati Osztályon. (...) feltételezhető, hogy az orvos kollégák azért nem voltak tájékozottak ebben az ügyben, mivel ténylegesen munkába csak 2011. november hónapban állt be dolgozni, értelemszerűen eddig az időszakig az osztályos beosztásokban sem szerepelt".
A közalkalmazott "hangya" Táppénz után munka egészségügyi vizsgálaton köteles részt venni...és munkába kell állnia.
Szabadságra nem mehet...táppénz előtt lehet szabin.ezen kívül a beosztásban szerepel... betegállományban vagy szabadságon van..
No persze vannak kivételek mint pl. ezen eset is.
Még szerencse,hogy nincs leszázalékolva s nem rokkantnyugdíjasként dolgozik a kiemelt bérért...
Ilyenek miatt vesztett az MSZP - ilyenek miatt nő a Vona pártja és ezzel züllik Magyarország megitélése. BORZALOM: méltó párja a Wittnernek.
Emberek ha táppénzen volt és dolgozott ,akkor jogosulatlanul vette fel a táppénzt csaló!
Normál országban ,azonnal követelnék a képviselőségéről lemondani ,mivel csaló nem makulátlan ember!
Isten óvja azt a pacienst, akit Ő fog kezelni.