„Párbeszéd a baloldalért” – hirdette az MSZP kongresszusának jelmondata a Villányi úti konferenciaközpontban. Felszakadtak a régi sebek, egymásnak feszültek az ellenlábasok, de végül csend lett. Hogy ez az egység csendje-e, még nem tudni. A következő, tisztújító kongresszus még hozhat kisebb harcokat: az öregek hátrébb lépnek, és előretör a második vonal, a vidéki gárda. PUNGOR ANDRÁS írása.
Mise végére vár egy koldus az utcán, mcdonald’sos pohárba gyűjti az aprót. Tele szegfűsökkel a Villányi út. A templom melletti konferenciaközpontnál kibeszélőshow-ra várnak a szocialisták. Rég voltak ebben az épületben: húsz éven át sportcsarnokokban trenírozták magukat, de mára elfogyott az erő, a támogatottság. Most visszatértek a Villányi útra. A rendszerváltozás után itt lett pártelnök Horn Gyula, itt edzettek a parlamenti karanténra.
Füstölnek és füstölögnek a küldöttek: ki szakítósdira, ki összezárásra számít. Suttogják: Szili Katalin biztosan veszi a sátorfáját, és mozgalmával a hóna alatt távozik. Még nem tudják, de a volt házelnöktől kiugrásra nem, csak szolid érvelésre futja.
– Gyurcsányon áll vagy bukik minden. Felrobbanthatja a kongresszust – rövidülnek a küldötti cigaretták.
Felesleges az aggodalom. Taktikusan államfőjelöléssel takarják el a vitát. Balogh András bangkoki nagykövet kiválasztására mindenki bólint majd.
Kiss Péter Skodával érkezik, az Audi már a múlté. Mesterházy gyalog jön. Gyermeke óvodai ballagására kapott játékát szerelték össze, jócskán elkésett. Gyurcsány laza fehér ingben esik be. Ahogy szokott, menet közben nyilatkozik a Fideszről: nem lát terveket, csak butaságot.

Kovalovszky Dániel felvétele
A szocialista celebeken nem érződik a feszültség, pedig a szombati frakcióülésen pattogósra sikeredtek a mondatok, vöröslöttek a fejek. Gyurcsány betette a lábát a szerinte szűkülő ajtórésbe: „Nem védtetek meg engem, a terveimet.” Még sajog a tavalyi seb.
A frakciótagok meghökkentek: nem értették, miért vonja kérdőre őket exminiszterelnökük.
Mi lesz a jövővel?
Mára több száz elemzést gyűjtöttek össze. Szöveg- és idézetgyűjteménynyel tele a padlás.
„Az MSZP-nek egyben kell maradnia, pártszakadás nélkül kell a megújulásnak végbemennie” – írták a kisújszállásiak.
„Meg kell találni a módját annak, hogy Mesterházy és Gyurcsány szövetségesek legyenek” – követelte egy anonim budapesti „munkáslevelező”.
„Az MSZP maga ásta meg a sírját a látszategység imitálásával” – vitatkozott a szoci Hajdúböszörmény.
„A nyugdíjasok kezét elengedte a párt” – panaszkodott egy ercsi Tiborc.
„Az MSZP-nek balra kell fordulnia” – adta ki a jelszót Bátonyterenye-Pásztó.
„Fent” néhányan mégis a shakespeare-i királydrámát játsszák: Baja Ferenc szocialista platformja szinte már az időjárásért is az exfőnököt tette felelőssé. Bennfentesek szerint a frakcióülésen emiatt szakadhatott el a gyurcsányi cérna.
– Ne az diktáljon, aki elkövette a hibákat, inkább lépjen vissza a második vonalba, ahogy én is teszem – fakad ki a kongresszuson Baja.
Szili a nemzet és a párt viszonyát tisztázná. Most bármit mondhat, morognak rá a trianoni különállása miatt. A parlamenti emlékülésen ő volt az egyetlen szocialista.
– Tisztázni kell, hol hibázott az MSZP – türelmetlen a kongresszuson Gyurcsány.
Az egyik csoport ugyanis Medgyessy osztogatását, a másik az utódja elvetélt reformkísérleteit bírálja. A múltat nem értékelik egységesen. De mi lesz így a jövővel?
„Feri” nem akar konstruktív ellenzékiséget: tüzelne a Fideszre mindhalálig. Mintha nála a konstruktivitásnak a meghunyászkodás lenne a szinonimája. Mondják, ő csak a színtelenséget kárhoztatja. Setesuta a frakció, szerinte nem vezetik a pártot.
A frakciótagok a parlamentben valóban álmosnak tűnnek. Kábák még a választási vereségtől. Vezetőik hiába csattogtatják az ostort: „Munkába kéne végre állni!” Mi hiányzik? A kemény kéz vagy a depresszió elleni orvosság?
A kongresszuson kiderül: a potentátok ellenzik a centralizációt.
– Nem lehetünk második Fidesz – érvel Mesterházy.
Hiller, Gyurcsány egykori szövetségese is rímel rá:
– Az MSZP nem lehet fideszebb a Fidesznél.
A többség kemény ellenzékiséget, de saját javaslatokat is akar. És öszszefogást, platformszövetséget a pártban.
A frakcióvezető áll az élre:
– Mindenkinek helye és szerepe van a pártban!
Kihívja maga mellé Gyurcsányt a pulpitusra. Színpadiasan ráz vele kezet. Saját fegyverét használja az exkormányfő ellen.
– Feri ugyanígy tett Szili Katival, amikor szembementek egymással. Nem illik ellökni a békét nyújtó kezet – súgja egy alkalmi szoci elemző.
– Gyurcsány amúgy is egységbeszéddel készült. Nem akart belemenni a szakítósdiba – magyarázza az exkormányfő embere.
Mesterházy három bizottsággal újítana. Egyik a párt szervezetének átfazonírozását vállalja, a másik a szocialista korrupció ellen harcolna. A harmadik – állandó testületként – az ideológiát reformálná meg. Úgy hírlik: Lendvai Ildikó ide vonulna vissza.
Hosszú menetelés
– Csoportterápia zajlik – legyint egy, a Villányi útról korán távozó vezető.
Azt mondja, elege van, feleslegesnek tartja a parttalan vitákat. Inkább hazamegy.
– De legalább kiderült, hogy sok mindenben egyetértünk – rajong egy másik szegfűs. – Modern, európai, nyitott, baloldali néppártként a kisembereket, az elesetteket védjük.
A harmadik küldött a csodafegyverben bízik:
– Csak a személyi változás hozhat megújulást.
– De ez fejesugrás az üres medencébe. Az SZDSZ is az ismeretlen vezetőivel halt meg – kontráz a társa.
Ami biztos: a régi káderek hátrébb lépnek.
A júliusi tisztújító kongresszuson Kiss Péter, Lendvai Ildikó nem vállal vezető párttisztséget. Az újak sem ismeretlen arcok: Mesterházy Attila esélyes pártelnöknek, Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter lehet az egyik helyettes, Tóth József, az angyalföldi győző a másik.
Az elnökségbe a megyei elnöki karból válogatnának. Így egyszerűbb lenne a vezetők élete: a megyei elnökök értekezlete ugyanis most az elnökség ellensúlyaként működik.
– Ezáltal kiiktatnánk egy hatalmi centrumot a pártban – magyarázza az egyik vezető.
Két biztos favorit: Lukács Zoltán Komárom-Esztergom megyei és Harangozó Tamás Tolna megyei vezető. Fiatalok mindketten, ahogy Botka László is, aki harcba száll a választmányi elnökségért, a helyettese pedig Harangozó Gábor volt uniós képviselő lenne. Kérdés, hogy Simon Gábor jelenlegi elnök ezt szó nélkül tudomásul veszi-e.
Nem tudni még, hogy a tisztújítás miatt kitörnek-e a helyi háborúk.
A vezetők óvnak a vendettától:
– Attól még, hogy valaki régi vezető, nem kell kinyírni.
De azt is tudják, gyorsan lépniük kell, felrázni a pártot. Idő van, elszivárogtak a megsértett szimpatizánsok.
– Az MSZP nem Mesterházy, Gyurcsány vagy Szili pártja – figyelmezteti a küldötteket a leköszönő pártelnök.
Vele tart Kiss Péter Baloldali Tömörülése: „Balra ki a zűrzavarból! Hosszú menetelés lesz.”
Ez már biztos.
HozzászólásokÖsszesen: 25 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
MSZP? Már a mult ...
Ez a kongresszus is megmutatta, hogy még rosszabb a helyzet, mint gondolhattuk volna! Azaz a "törésvonalak" még csak nem is a hagyományos, és ismert törésvonalak mentén látszódtak,hanem sokkal több színűen látszottak! Ugyanis a már ismert törésvonalak mentén sem igen lehet összetartani ezt az MSZP-t, ugyanis kormánypártként éppen ez bénította meg, hanem már ellenzékként sem járható az az út hogy "ha minél több féle hangon szólalnak meg" az segíthet a szavazótábor növelésben!!! Ez a múltban talán még működött, de ma már azt gondolom világos és határozott értékrenddel és mondanivalóval lehet csak sikeres egy politikai szerveződés! Ugyanis a mostani kormány és pártja hamarosan bebizonyítja sokak előtt, hogy hazudozósak, és nem tudják az ország szekerét előre vinni! Tetszetős lehetne akkor a populizmus??? Semmiképpen nem! A baloldali populizmus is ugyanolyan veszélyes, mint a jobboldali!
1. Szutornak: a gyűlölködésről, jobb, ha hallgat a jobbik. ( zsidók cigányok, gárda-párthadsereg stb.) Szálasi Ferenc röhög a sírjában. Ti persze azt hiszitek, ti vagytok az igaz magyar embörök. Hát higyjétek.
Ám mondjátok meg, milyen - a NEMZET sorsát gazdaságilag előre vivő - törvényjavaslattal, programmal álltatok elő? Mindig csak a multba fordulás van, NEMZETI tragédiáink siratása, fajok népgyülési szinten való hibáztatása, Trianon ( holott az ezt szajkózóknak nagy hányada azt sem tudja , hogy ez egy csörgőkígyó vagy egy NAGY MAGYAR FAJVÉDŐ politikus neve-e ).... abba kellene ezt már hagyni. Ám populizmussal és primitiv szavazók uszításával lehet ujra Dunába lődözni az ellenfeleket.
Hajrá "magyarország", Kitartás, lesz ez még így se!
2. A szocik valóban elkúrták. Önkielégítő Eleonórát meg kellett volna égetni, gyorsított eljárással. Hagyó Miklóst elküldeni a jó édes El Caminója sziklás útjaira, aztán dutyiba vele, stb. Piszkosul elkúrták. Még arra sem futotta hitelükből és erejükből, hogy a fidesz ne kapjon önmaga 2/3-ot!!!
Igazuk van tehát a gyurcsányistáknak abban, hogy továbbra is büszkén kell vállalni, hogy egy modernebb, szabadabb, európaibb országba jutottak. Még ha a párt dühöngését, a választók keserű jajkiáltásait hallgatva is. Valóban, mintegy felvilágosult abszolutista módon. (az atv ha úgy tetszik, a jozefinisták csoportja volt)
És igaza van a Baloldali Tömörülésnek, a Szocialista, a Népi Platformnak, a Szociáldemokrata Társulásnak abban, hogy míg a magyar társadalmat, közéletet tekintve az MSZP demokratikus elkötelezettsége vitathatatlan, addig a pártban a szociálliberálisok monolit egysége, vezérelvűsége érvényesült. Nem vettek részt egyenlő számban, egyenlő lehetőségekkel az egyes platformok(ezáltal az egyes sajátosságok) az alsó,-középső,felső vezetésben.
Tehát az MSZP a reformer énjét ha megtagadná, azzal többet ártana, mint ha egy óbaloldali képződményt restaurálna a Munkáspárttal koalícióra lépve. Igaz, arra se lenne túl nagy társadalmi igény.
Nem tagadhatja meg, mert eddig is büszkén vállalta. Tudván, hogy elveszíti szavazói jelentős hányadát, mégis az ország érdekében, önös érdeküket hátrahagyva vállalták.
A Fidesz úgy kollektivista, hogy közben önös érdekét( a populista kampánnyal) előtérbe helyezi,s közben elvárja az állampolgároktól, hogy alakuljon ki az államért áldozatot vállaló állampolgár eszménye a magyar társadalomban(maga a polgári állam), míg az MSZP individuális, az egyéni szabadságjogok biztosítója, nem szól bele higyjenek -e az emberek istenben, milyen életmódot folytassanak, s közben a közösség-a magyar nemzet- érdekét előtérbe helyezve vállalták a népszerűtlen, fájó döntéseket.
A Magyar Szocialista Pártban ma a szociálliberálisok és a baloldali-szociáldemokrata-népi baloldaliak ellentéte hátráltatja a sikeres ellenzéki politizálást. Az MSZP büszkén vállalhatja a polgári-urbánus-modern szociáldemokrata- blairista- progresszív énjét. Arról pedig, hogy erre a magyar társadalomban nincs igény, nem a progresszió vagy az európaiság gondolata tehet, hanem maga a magyar társadalom etatista jellege. Az MSZP egyik legjelentősebb szavazatszerző képessége technokrata énjében rejlett. Abban, hogy a Fidesszel szemben nem konfliktusos politizálást folytatott, illetve dezideologizált, szakmaorientált kormányzást folytatott. Ez tette szimpatikussá a Kádár- rendszer alatt szocializáltak körében. Hiszen a Kádár- rendszer maga is apolitikus, pragmatikus( hivatalos ideológia megkérdőjelezése nélkül is gyakorlat-orientáltan engedélyezte a háztájit, elfogadta a kispolgárt, stb.)volt. Így a magyar társadalom döntő többsége ma a szakmaorientált, ideológiaellenes, etatista politikát tartja ideálisnak.
Tisztelt "Joshy"
Ígérem ez az Önnek szóló utolsó üzenetem. Köszönettel tudomásul vettem válaszát, majd amikor "szutornak” irt sorait olvastam, nem a gépem, én fagytam le. Elnézést kérek azért, hogy a dolgokat másként látó jobboldalinak gondoltam.
"A Jobbik nem pocskondiázik, hanem ígéretéhez híven politizál, és lehet őket ezért szeretni, vagy utálni. Szerintem ma Magyarországon ők az egetlen hiteles politikai erő."
Ez a mondata felébresztett.”Szebb jövőt.”
Az ország vezető politikusai közül egyedül Orbán tudta megtenni , hogy a belső ellenzékét rendre utasítsa és ha kell megszabaduljon tőlük .
Húsz éven át ezen dolgozott , most a 2/3.a jutalma .
Ezzel szemben MSZP példát mutatott , hogy lehet egy pártot belülről
szétrombolni és ez annak köszönhető , hogy sokan akartak vezetők lenni . Nem akart senki " katona " lenni . Minden vezetője azt hitte magáról , hogy Ő a jobb . Ezt a mostani helyzet is ékesen bizonyítja egymást marják pedig , ha összefognának még maradna valami esélyük .
Kedves DONJ!
6-os számú hozzászólását osztom! Igen nem szabad elbújni mert az orbánfélék ilyenek! Ezt tapasztalom kicsiben az ideológiai testvéreiktől! Segítségre van szüksége akkor mézes-mázos, ha már nem akkor beléd rúg!! Ezeket a tapasztalataimat már sokszor leírtam itt
de amit utána kaptam....Ez van, amit most kapunk nagyban köszönhető
az MSZP-nek és az SZDSZ-nek ha van még ilyen!!
Tisztelt DONJ!
Végre Önnel is közös nevezőre jutok,annak ellenére,hogy már szemszögből látjuk a világot.Egyetértek az okfejtésével,mindössze a "szíjjártói-magasságú"kijelentését nem osztom.Nem Szíjjártó mondta,hogy "elqrtuk",így azért ezt ne az ő nyakába varjuk.Nem kell azon senkinek megsértődnie,ha közszereplő,pláne miniszterelnök,és egy ilyen beszéd után "átkeresztelik" az emberek-ő ezt érdemli,és még nem is szitkozódtam.Különben elolvastam én is 2x az írását,de nekem egy kissé olybá tűnik,mintha nem a cikkről szólna,de ezen már pláne nem fogok vitázni.
Én mindenkit tisztelek itt a fórumon,függetlenül a kommentelők véleményétől,egészen addig amíg vissza is azt kapom.
szutor!
A történelem szemétdombja nem gyűlölködő marhaság,hanem realitás.Ez a csapat mást nem érdemel,és remélem utoléri őket a "merjünk kicsik lenni" szellem,és az szdsz sorsára jutnak. Lehetne szocialista párt,miért is ne?De nem hiszem,hogy ezekkel a személyekkel.Bár ha tovább marad a lendvai-kovács-hiler-gyurcsány vonal,az csak azért jó,mert többen fordulnak el tőlük.Ennyi.
A Jobbik nem pocskondiázik,hanem ígéretéhez híven politizál,és lehet őket ezért szeretni,vagy utálni.Szerintem ma Magyarországon ők az egetlen hiteles politikai erő.
Látja pont Ön az,aki az mszp eddigi politikai törekvéseit felvázolta.Ígérni,ígérni(kicsit olyan mint a tanulni,tanulni...),és állandóan nekimenni,ezt tette eddig is az mszp,és mást nem,nagy részt ezért is van ott ahol.
Nem hiszem,hogy egymás ellen kellene politizálniuk a pártoknak,hanem egymással az országért.Láthatjuk az elmúlt 20 év pártpolitikai csatárrozásainak is az ország itta meg a levét.
Joshy! A történelmi szemétdombot emlegetni csak gyűlőlködő marhaság. Miért ne lehetne szocialista párt? Vagy akármilyen, csak jót akarjon. Nemcsak pocskondiázni, mint pl. a jobbik.Az MSZP-től sokan azért is elforultak,mert gyávák voltak és pocsékul kommunikáltak.Most is egy két embeük mutatja magát. Hol a többi?
Az alant véleményező sokbetűs látom megértett. Nem kell itt más csak igérni, ígérni, valamint állandóan jól nekimenni a másiknak, ezt eszi a magyar választó. Az MSZP egyébként nem tudja ki az ellenfél! Három cikluson keresztűl küzdöttek az SZDSZ-ellen,most meg a jobbik van soron, meg persze egymás. A fideszt kell legyőzni, méghozzá saját fegyverével.
A szocik nem képesek túllépni önmagukon.
Tegnap a Hír TV bemutatta a hozzájuk eljuttatott, titkban készült felvételt az MSZP vasárnapi ZÁRT kongresszusáról, Gyurcsány beszédéről.
Az ő "ördögi terve", hogy kivigye az utcára a politikát, népszavazás kezdeményezésével akadályozza a Fidesz alkotmánymódosítását.
Biztosan most sem tudják, ki juttatta ki a felvételt, ugyanúgy, mint az őszödit.
Úgy tűnik, még most sem ismerik egymást sem.
Tisztelt Joshy.
Önnek valóban igaza lehet, hiszen az, hogy az ember itt ütközteti a véleményeket, az csak az én olvasatomban vita. Nincs baj azzal sem, hogy sok dolgot másként látunk vagy ítélünk meg. Elég régóta próbálkozom azzal, hogy sokakkal együtt önkritikusan lássuk a nyolc évet, beleértve eredményeivel és hibáival. Mégis ha a "Szijjártói "magasságú írásokat olvasok ( elqrtuk), valami miatt úgy érzem, nem tisztelik az itt egymással beszélgetőket. Talán ha Ön is kétszer elolvasná, amit írtam, mint én az Önét, rájönne épen a cikkre reagáltam. Ja hogy ez nem egyezik, az Ön világlátásával, az lehet. Ettől olyan izgalmas a beszélgetés
Érdekes társalgások,csak túl van beszélve.A lényeget SZUTOR leírta .Ilyen egyszerű ez.(egy sokbetűs véleményező)
Tisztelt davidoff90!
Talán Ön az egyetlen kommentelő,aki-javítson ki ha tévedek baloldali-és ennek ellenére normális emberi hangon tud fogalmazni,akár velem szemben,akár bárki mással szemben,még ha nem is azonos a nézetünk,sőt néha talán teljesen ellentétes.Képes meglátni a negtívumokat,és nem csak ódákat zeng a kedvenc pártjáról,hanem ostorozza is őket. Talán az is nagy baj ma Magyarországon,hogy sokan érzelmi alapon szavaznak,így ha valaki mszp-s,bármit tegyen is a pártja,akkor is rájuk voksol,és természetesen a fideszesek is „csakazértis” a fideszre szavaznak. Ha az mszp-t nézzük,ők már eljátszották a hitelüket.Szerintem ha baloldal talpon akar maradni,akkor mindenképp meg kellene újulniuk,és újjászerveződniük,természetesen új arcokkal.
Tisztelt „DONJ”
Nem tudom miből gondolja,hogy vitatkozni akarok?De ha Ön szerint vitára alkalmatlan vagyok-megmondom őszintén nem is szeretek-véleményemet azért leírhatom. Én nem vagyok politológus,ezért nézze el nekem,hogy kommentem olyan,ami nem felel meg az Ön kritériumainak. Nem tudom,hogy ki hozza el számomra-számunkra a „felszabadulást”,de az már nem az mszp lesz,hiszen ők eljátszották a hitelüket.Megtehették volna,ehelyett lezüllesztették az országot,és most még ők akarják osztani az észt.Az,hogy hogyan nevezem azt,aki maga mondta,hogy „elqrtuk”,hát ő ennyit érdemel,és nem többet. Neki nem jár tisztelet,részemről,és nagyon sok ember részéről is.Nem tudom,hogy az Usa-ban mit mondanak a leköszönő elnökökről,de egyrészt nem is érdekel,másrészt erről inkább az ottani embereket kellene megkérdezni. Tudja kissé irónikus,hogy Ön akar vitatkozni,mikor pontosan Ön az,aki nem is a cikkről ír,hanem az én írásomat veszi górcső alá.Ja és a kávét természetesen csak átvitt értelembe gondoltam,remélem értette a célzást,ahoz pedig nem kell „pénztár”.A második kommentjéhez csak két kérdésem lenne.Egy-Milyen mondatot idéztem?Kettő-
Ha figyelmesen elolvasta volna az írásomat,akkor érthetné,hogy nem szimpatizálok a fidesszel.A hozzá köthető emberekkel nem foglalkozom.De amit tudni kell Széles Gáborról,már Ön leírta.Ezzel egyetértek.
De,hogy Ön is tisztán lásson,itt most a cikk az mszp-t taglalja,és nem a fideszt,és pártkatonáit.
Tisztelt "Joshy"
Még egyszer elolvasva írását szeretném így utólag, egy dologra felhívni figyelmét. Az Ön által idézet mondat, annak a Széles Gábornak szólt, aki zsarolni igyekezett a vállalkozók (de főleg maga miatt) a kormányt azzal, hogy a tőkéjét kiviszi az országból. Kérdezze meg az elbocsátott Ikarus, Videoton "légiót", mi erről és a nevezett „hazafiról” a véleményük. Csak, hogy Ön is tisztán lásson.
Tisztelt "Joshy"
Ön számomra új név, régi szöveggel. Önálló gondolatok, a mit és hogyanra adott válaszok, a politikai paletta korrekt ismerete, ez jelentheti a vitára alkalmasságot. Ezt hiányolom beírásából. Még szerencse, hogy egy idézettel kezdte, mert legalább az általános műveltség is előcsillan. Lehet, hogy igaza lesz, sőt az is lehet, hogy a Magyar Nemzeti Gárda hozza meg Önnek a "felszabadulást", de még az USA, sokak által gyűlölt volt elnökét sem illeti így saját népe, ahogy Ön és társai egy volt miniszterelnökről beszélnek. A kávéért is fizetni kell, úgy hogy szíveskedjék a "pénztárhoz" fáradni.
T.Joshy!Bár a véleményével nem tudok azonosulni,van egy mondata,amivel nem tudok vitatkozni:
az MSZP-nek nem kell ellenségkép,ott vannak ők egymásnak,a saját kardjukba dőlnek.
Bizonyíték az az össze-vissza szavazás és rángatózás amit a parlamentben eddig műveltek,bizonyítja,hogy Szili jobbra,egy rész balra,egy rész lapítva,s csak 2 ember állt ki nyíltan a véleménye mellett,bizonyítja,hogy az LMP vagy a Jobbik sokkal karakteresebb és érthetőbb.
Egyébként én úgy gondolom,hogy Gyurcsánynak döntenie kellene.Vagy lépjen vissza a politikától vagy vállaljon egyértelmű szerepet.De ez a blogírás,a vagyok is meg nem is,nem jó.
Nem Orbán és fanjai fogják eldönteni hogy mit lépjen.Neki kell zöld ágra jutnia első lépésként-saját magával.
Panem et circenses-tudjuk régóta. Gyurcsányban bízzon csak a sok "emeszpés",és majd ő viszi a fáklyát.Sok "munkája"van abban,hogy a maszop most így áll.Nem lehet egy egész országot hülyének nézni,és folyamatosan csak hazugságokra épülő politikát folytatni.El lehet menni-mondta anno döjfösen,hát igen,Feri mehetsz,de vidd a társaid is.
Szépen lassan odakerül ahová való ez a párt,a történelem szemétdombjára.
.Remélem négy év múlva már a parlamenti küszöböt sem érik el.
Ja,és mielőtt még valaki jönne nekem a fidesszel-nem szimpatizálok velük,de a két rossz közül még talán mindig jobb így.
Persze aki arra számított,hogy majd jön Viktor,és minden szép lesz,az csalódik.
Az,hogy most a fidesz ennyire túlnyerte magát,szintén köszönhető a kedves elQrós miniszterelnöknek.
Visszatérve az mszp-re,nem kell nekik ellenségkép,ott vannak ők egymásnak,a saját kardjukba dőlnek.
Summa summarum-én már csak egy kávét kérnék.
Tudom a baloldallal valamiért szimpatizálók, alapvetően két irányzatra szakadnak. Az egyik oldal a "mi nem vagyunk olyanok" jelszóval, hisznek az emberi értelem erejében és kivárnak, a másik oldal"amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten" jelszót tűzik a zászlójukra. Bár-nem büszkén-, de bevallom, a #2 hozzászóló "Mx-Mx-Mx" véleményét osztom. Ez a meccs ugyanis a képzeletbeli ringben (még ha szabályok szerint is működne) arról szól, hogy kapok is pofont, meg adok is. Nem a másik vérét, halálát kívánva, csak a tisztességes "verseny miatt". Aki nem ismerte fel nyolc év során, az Orbáni gyűlölet motivációját, az nem itt élt. Pedig, Őt nem volt, aki hivatalból "amortizálja".Nem hiszem, hogy Gyurcsány csak úgy túlléphet, az Őt és rajta keresztül családját, barátait, pártársait ért jogtalan mocskolódáson. Nem hiszem, nem szeretné látni, milyen, amikor a jelenlegi miniszterelnököt, megdobálják, leköpik, hazaárulózzák, gyengeelméjűnek titulálják. Ám ez csak a politika egyik vetülete. A másik az, hogy amiről nagy hangon állították, hogy csak akarat kérdése, azt kormányon lévén számon kérjék. Van persze egy nagy veszélye is a dolognak. Hiába akarta például Kooman a magyar válogatottal, a Holland taktikát alkalmazni, ha nincsenek hozzá játékosok. Nos, az MSZP-nek előbb játékosokat kell szereznie. Nem Baják, Szilik, Szekeresek, Lampertek, a nyerő emberek. El kell hitetni egy fiatalabb generációval, hogy ez a harc bátorságot, vagányságot, szakértelmet kíván, és ellenzékben igen is lehet okosan harcosan számon kérni. Lesz itt sok sértett ember, a közhivatalokban, az egészségügyben, a hadseregben, a mezőgazdaságban, az állami szolgáltató szférában (Szakszervezetek, médiamunkások, politológusok, művészek). Kiválasztás és felkészítés kérdése, a támadás időzítése. Igaz meg kell erősíteni a média befolyást, és ez nem lesz egyszerű. Talán így elhiszik a „zemberek” mostani többsége, hogy nincsenek megváltók, csak kevésbé és jobban hazudó politikusok. Ehhez kell egy Gyurcsányi elszántság, hacsak nem tudják valamilyen trükkel, végleg likvidálni. Sajnos ez is benne van a pakliban.