Hetilap kereső

Lampé Ágnes írása

Történelmi szőlőskertet álmodott a budai vár nyugati lejtőjére a főváros városarculati tanácsnoka. A termésből számozott Budai Hegyi Vörösbor is készülne. Három év szervezés után úgy tűnt, a miniprojekt célegyenesbe ér, ám akkor nem várt fordulat következett. Két párt alakult: egyesek kadarkát akarnak, mások kék burgundit. LAMPÉ ÁGNES írása.

– Kemény aknamunkát folytatunk a kadarkáért, köreinkben befolyásos emberek, tekintélyes borbarátok, hiteles hozzáértők találhatók – mondja mindenre elszántan Buza Péter, a Kadarka Kör főkadarnagya, aki nem mellesleg egy másik civilszervezet, a Budapesti Városvédő Egyesület alelnöke is.

A főkadarnagy „hamiskártyázással” vádolja a fővárosi önkormányzatot. Az ok: a budai Várhegy nyugati oldalára négyezer négyzetméteres turistacsalogató szőlőligetet tervezett a hivatal, ám nem az ősi magyar fajtát, a kadarkát kívánja odatelepíteni, hanem holmi kék burgundit. Márpedig igazi budai veres kizárólag a félezer éve honos kadarkából készülhet, legalábbis a Kadarka Kör álláspontja szerint.



– Az sem biztos, hogy bort is akarnak készíteni a szőlőből. Talán máshonnan hozzák majd ide a palackozott italt budai óvörös néven, miközben a helyszínen menyecskék tapossák a kádban a cefrét – vázolja Buza a sötét jövőképet. – Ha kék burgundi lesz a budai bortermelés kirakatában, elveszítjük az esélyt, hogy a kadarkát mint történelmi értéket bevezessük a budapesti idegenforgalomba.

Buza komoly üzletet is vizionál.

– Bortúrát lehetne szervezni, a vendéglőkben ezt a bort lehetne mérni, hadd ne soroljam...

A későbbi főkadarnagy és barátai hozták létre a civil Kadarka Kört.

– A zártkörű, huszonöt fős asztaltársaság havonta egyszer vacsorát szervez, ahová egy-egy borász elhozza a maga kadarkáját, amelyet megkóstolunk, minősítünk, és nem utolsósorban kifaggatjuk a szakembert a kadarka fortélyairól.
Amikor hírét vették a vároldalba tervezett burgunditelepítésnek, magától értetődőnek tűnt: küzdeniük kell a kadarkáért. Ezzel tisztában volt Bojár Iván András, a Főpolgármesteri Hivatal városarculati tanácsnoka, a budai borlejtő ötletgazdája is.



– Három éve iszonyú keményen hajtom az ötletet a városházán – mondja Bojár. – A Kadarka Kör tagjai viszont azon kívül, hogy egy étteremben beszélgetnek a tabáni kadarka lehetséges jövőjéről, soha egy lépést nem tettek az ügyért.
Bojár először azt találta ki, hogy géntechnológiával rekonstruálják az ásatások során előkerült egykori növényeket, köztük a szőlőt, és így hozzák vissza a mai magyar konyhát domináló török hatást megelőző, Mátyás-kori udvari gasztronómia elemeit.

Sajnos a módszer nem működött. Jött viszont az új ötlet, a bioarcheológia.

– A várban, a Fortuna utcában található az ország legrégebbi, százötven éves bakator típusú szőlőtőkéje. Felvetettem, hogy oltsuk le, és szaporítsuk. Mi a fene lenne autentikusabb, mint az a szőlő, amelyik még a filoxérajárványt és a világháborúkat is átvészelte? A vár amúgy is tele van műmatyóval, osztrák kékfestő babával, velencei maszkkal, orosz ikonnal, semmi nem autentikus. Hiteles és eredeti elemek nélkül viszont nem lehet településmarketinget csinálni.

Már csak a pénz hiányzott a projekthez. Adta magát, hogy 2008-ban a reneszánsz év részévé tegyék a telepítést, de nem sikerült, és a főváros sem támogatta.



– A közgyűlés háromszor szavazta meg, hogy mehet a munka, aztán meg azt, hogy nem ad hozzá egyetlen fillért sem. Páran csak úgy, zsigerből fúrták. Végül puccsszerűen, helyszíni kiosztású előterjesztéssel sikerült keresztülvernem az ügyet – emlékszik Bojár. – Idén tavaszra a szükséges tizennégymillió is összejött.
Képbe került viszont Buza Péter várostörténész, akit Bogár régóta tisztel, s vele a Városvédő Egyesület.

– Megkerestem Pétert, segítsen a marketingben. Lelkesedett. A megállapodásunkkor én is a kadarka mellett tettem le a voksomat, ám utóbb több szakértői véleményt kaptam a kadarka ellenében a Szőlészeti Kutató Intézettől kezdve a Kertészeti Egyetemen át a Borászati Szakközépiskola vezetőjéig – állítja Bojár.

De mit is mondanak a szakemberek?



– Természetesen nem a kadarka ellen dolgozunk, sőt elkötelezett hívei vagyunk, hisz valóban hungarikum – mondja Földes Gyula, a Budapesti Corvinus Egyetem Soós István Borászati Szakközépiskola igazgatója. – Ahol a technológiai és az időjárási viszonyok engedik, ott azt kell telepíteni. De a vár körül nem ez a helyzet. A kadarka rendkívül érzékeny: olyan időjárási körülmények között, mint az idei, akármit teszünk, lerothad. Márpedig ha a turisták peronoszpóra és lisztharmat által tönkretett szőlőültetvényt látnak, amelyben a fürtök feketén fonnyadnak, az nem válna dicsőségünkre. Ráadásul a kadarka tíz évből csupán háromban ad jó minőségű termést. Elképzelésemet tucatnyi kollégának küldtem szét véleményezésre Egerbe, Villányba, sokfelé. Mind azt mondta, az ötlet kiváló, de a fajtát meg kell gondolni. Egyébként annak idején nemcsak a kadarka létezett ezen a tájon, hanem másik két-három fajta is.
A szakvélemények értékelése után Földes úrék szakközépiskoláját kérte föl a budapesti közterekért felelős Főkert a telepítésre és a gondozásra.

Amit Buza nehezményez.

– A Főkert az első költségvetéshez képest kisebb, de még mindig túlzó összegért, tizennégymillió forintért vállalta a lebonyolítást. Ha kadarkát telepítenek, és sokat macerálnak vele, talán el is tudják költeni azt a pénzt – véli a főkadarnagy.
Indulatba is jön.
– Ráadásul anyagilag nincs jelentős különbség a két szőlőfajta telepítése és gondozása között. Legfeljebb az, hogy a kadarkát évente nem hatszor, hanem nyolcszor kell permetezni.
– A belvárosi helyszín miatt a sok permetezés a lakosság részére súlyos problémát vethet fel – mondja erre Földes úr. – Csaknem hétszáz tő kékburgundi-klónt szándékozunk telepíteni, szép, elegáns, látványos művelésmóddal. Nem szántunk, nem kapálunk, hanem füvet ültetünk a tőkék alá, amit rendszeresen nyírunk. Nekünk is fontos, hogy a számozott, Budai Hegyi Vörösbor feliratú palackokba a helyszínen készülő nedűt töltsünk. Ha a szőlő szép, egészséges, és le tudjuk szüretelni, az turisztikai szempontból is óriási lehetőség.
Buza szerint ha kadarka fajtájú tőkék kerülnek a várba, a hiteles történelmi kertnek semmi nem árthat.

– Az sem, ha az emberek megköpködik, megrágják, lelegelik a fürtöket, a kutyák lepisilik. Való igaz, hogy a burgundit jóval kényelmesebb gondozni, de ha megpróbáljuk rekonstruálni a történelmet, ilyen olcsó kifogások és kényelmi szempontok alapján nem lehet dönteni. A burgundinak a világon semmi köze se Budapesthez, se a történelmi borvidékhez.

Bojár Iván András viszont összességében elégedett.

– Lesz egy történelmi díszszőlőskert. Igaz, nem kadarkából, ez nekem is fáj. De értelmes kompromisszum született. Ha visszajön a szőlő Budára, a korábbi állapothoz képest kilencvennyolc százalékosak vagyunk. És még az a pillanat is eljöhet, amikor kadarkát lehet ültetni. De ez nem most, pár perccel a választások előtt van.

A telepítést október végére tervezik. Lesz változás akkor a Városházán is.