Helyzet van. Szájer korszakalkotást ígér. Igaz, csak viccesen, fiatalosan, lazán, ahogyan ez egy Fidesz-születésnaphoz illik, amikor a fiúk a kamerák kereszttüzében mintegy magánünnepet ülnek, magánemberként viccelnek a közmikrofonok előtt. És tényleg, most, az időátállító vasárnap esős délelőttjén, a párt alapításának 21. évfordulóján: semmi fakszni. Nincs ellenőrzés, aki csak eljött a Bibó-kollégium épületéhez, azt szívesen invitálják a kertbe. Reméljük, lesz megint csocsózás együtt a hírlapírókkal, lehet talán egy kicsit kvaterákázni is a nagy emberekkel.
Üdítő a szombati MDF-hajó után, ahol fekete inges, sárga nyakkendős, zakójuk mögött látványos-titkosan fegyvert rejtegető emberek őrizték Bokros Lajost. Mintha csak kormányőrők vigyáztak volna egy mintha csak miniszterelnököt.
Persze azért itt is érződik: helyzet van. Mi sem bizonyíthatná ékesebben, mint az, hogy Orbán Viktor – láss csodát! – pontosan tízkor érkezik. A miniszterelnök-jelölési szoclib burleszk hatása lehet, hogy a pártelnökön farmer és kockás ing helyett most sötétkék zakó van. Igaz, az ing azért csíkos, és nyakkendő sincs, de a megjelenése is tükrözi: ő bizony készen áll. És persze épp ezt mondja a riportereknek: a Fidesz felkészült a kormányzásra lelkileg és szellemileg is. Pártja addig viszont csak annyit tehet, hogy újra és újra indítványozza az Országgyűlés feloszlatását, hogy ki lehessen írni a választásokat. Pedig lehet, hogy ő sem örülne igazán, ha most, a válság várható mélypontja előtt túl korán hullana ölébe a hatalom. Erre utal később a fanyar mosoly a Bayer–Deutsch- (most már nem Für) asztalnál, amikor valaki felveti, hogy a Viktor titkos tervei szerint alakul itt minden.

Bazánth Ivola felvétele
Bayer Zsolt és Deutsch Tamás tehát együtt cigarettázik az egyik magas, kerek asztalnál. Ez már hagyományos felállás, amióta tavaly épp a születésnap előtt Bayer egy nagyot zsidózott a Magyar Hírlapban. Orbán tréfás aggodalommal kérdezte is tőle, az asztaltársasághoz csatlakozva: nem írt-e tegnap valami szaftosat? (Igaz, előbb megrótta őket a bagó miatt.) Bayer minderre csak nevet, aztán igazi mókamesterként árad belőle a sok vicces bejelentés: például, hogy a miniszterelnöki felkérésen a névsor szerint már túlesett Takács, felkészül Varnus Xavér. Szóba kerül minden, ami politika: Orbán a pécsi népi leleményt idézi a telefonkampányról. „Halló, Szili vagyok, visszajöttem, halló Páva vagyok, el sem mentem.”
Egyik szomszédos asztalnál Kósa Lajos beszélget Szájer Józseffel és Németh Zsolttal. Csatlakozik hozzájuk Pokorni. Ezek frakcióznak? – kérdezi mellettem egy újságíró-kolléga. Igazából az unióról beszélgetnek. Kósa azt meséli, hogy a közgazdászok között erősödik az unióellenes hangulat, szerintük semmi értelme sincs annak, hogy Brüsszel még a víz felett tartja a magyar gazdaságot. Csak az agóniát nyújtják el így. Pokorninak az anyósa alkoholista testvére jut eszébe, meg az, hogy miért ad neki még pénzt a család: szegénykének már úgy megszokta a szervezete.
Bevonulunk a nagyterembe, ahol 1988-ban 27 egyetemista és fiatal értelmiségi – jórészt a Zalaegerszegi Regresszivitás (Orbán), a Jogtatók (Bihari, Kéri) és a Folyik a Sör (Kövér) elnevezésű focicsapatokból ismerték egymást – akkoriban kockázatos döntést hozott. Olyan szervezetet alapított, amelynek sem nevében, sem alapelvei között nem szerepelt a szocialista szó. A Fidesz-alapítók közül – a születésnapokon hagyományosan – Szájer József mond kis beszédet, ha nem is pohár-, de tortaköszöntőt. Most korszakalkotó bejelentést ígér, amit a jövőben is visszaidézhet még. Pedig valójában csak egy kérdőjel helyetti pont a korszakalkotás, hiszen az Európai Unió néppárti frakciójának alelnöke alapos nekifutással arra vállalkozik, hogy megválaszolja Tamás Gáspár Miklósnak egy a rendszerváltás idején feltett kérdését: lesz-e a bolsevik kutyából demokratikus szalonna? Nos, Szájer szerint a kísérletezés hosszú ideig tartott, sokat szenvedtünk vele, de az utóbbi hetek eseményei után kinyilváníthatjuk, hogy a bolsevista kutyából sohasem lesz demokratikus szalonna. Ezen eltűnődöm. Arra készülök, hogy csocsózás közben csak megkérdezem Szájertől: a Gyurcsány-kormány költségvetési csetledezése, reformbotladozása, az utóbbi napok alkubohózata kapcsán miért éppen azt kérdőjelezi meg, amiben Gyurcsányék kivételesen jók? A demokratizmus melletti eltökéltségüket. Tud valamit arról, hogy a szocik szerint ellenzék nélkül is működik a parlament? Hogy törvényt módosítanának, hogy felelősségre vonásokkal radírozzák le az ellenfelet, hogy az alkotmányt saját vezetőjük személyére szabnák?
De nincs lehetőség a kérdésekre.
A könnyed szurkapiszka ideje lejárt. Ma nincs semmi csocsó. Semmi cicó. Orbán még személyesen vág egy szelet tortát Bayer Zsoltnak, értsd: holmi zsidózások, cigányozások nem bonthatják meg az alapítói egységet. Aztán a szokásoktól eltérően kitessékelik az újságírókat az épületből, a kertből.
Értekezni fognak. Helyzet van.
HozzászólásokÖsszesen: 10 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Kedves Kérdöjel!
Milyen többi alapitót hiányolsz? Személyszerint.
OrbánViktorMihály-on kivül???? ugyamá....
Hát OV-n kivül ki zavarta ki a zoroszokat, ki váltott rencert, kivolt akit Kádár rendörei állandóan üldöztek?? a diplomáját is milyen nehezen nagy nehézségek árán tudta megszerezni....édesapja sem igen tudta segiteni....
No meg a Fürr, vagy már csak Dajtch/ igy kell irni?/ diplomája? na az ment csak nehezen.
Ünnepen nem foglalkoznak az ujságirói kérdesekkel, örüljenek a ujságirók, hogy a kertbe bemehettek...
Különben is, hejjjzet van.
A nem jobbos ujság iroi majd szemezgessenek a jobbos médiákból......
Meg kellett volna kérdezni az újságirónak hogy: Mennyi a Fidesz adóssága és Simicska elégedett volna-e a 3 milliárd Ft kiegyenlitésével amit Ö és a maffia kölcsönzött a Fidesznek?
Jól néz ki az a torta. Legyen pozitívum is.
Kedves barni!Csak kiegesziteskeppen az elottem szolokhoz;az oszodi beszed lenyege nem az volt hogy elkurtuk meg hogy hazudtunk-bar ezek is fontos reszei voltak a beszednek-hanem az,hogy ennek veget kell vetni egyszer es mindenkorra.Mas.Sorold fel nekem legy szives az elmult 21 ev osszes Fidesz elnoket!Konnyu dolgod lesz,egy nevbol fog allni a nevsor;ovimihaly.Hasonlo karriert csak Thurmer Gyula tud felmutatni a rendszervaltas utani partok vezetoi kozul, a rendszervaltas elottrol pedig Kadar Janos.Bar ha igy haladunk,ovi nemsokara utoleri Kadart-33 evig o volt a boss az MSZMP-ben igaz,az orszag elen is.Na attol mentse meg az Isten Mo-t,hogy 33 evig ovi kormanyozza...
Barnika! semmi baj a hülyeseg az eggyik leg szentebb alkotmanyos jogod ne hagyad hogy barki is föleg holmi liberalisan gondolkodo esetleg korlatozza ne felj "ezek " eladtak a Lipotmezöt mar semmim bajod nem lehet irj csak ki tudja meddig irhatod felö, hogy olyan idök jönnek hogy meg vissza is sirunk
Ha valaki figyelte Orbán arcát Navracsics napirend előtti felszólalása alatt( ha jól emlékszem márc.23.-án), abban a gúnyos, kárörvendő, torz vigyorban az egész párt minden aljassága benne volt.
Kedves jobbos Fidesz hivo, "barni"!
Ha figyelmesebben elolvasod a cikket, a vegen talalsz nehany utalast a kerdesedre. Meg nehany: hany hetenkent volt a hetenkenti Parlament Orban alatt? Hany parlamenti vizsgalobizottsag alakult ellenzeki javaslatra uakkor? A keteves koltsegvetest ki szavazta meg? Milyen dontesi mechanizmus soran allitottak le a 4-es metrot, vettek meg a Grippeneket, dontottek a Nastase-paktumrol? Jelenleg: milyen nezetkulonbsegek vannak a Fideszben? Ki dont MINDEN szemelyi kerdesben? Tudsz-e peldat arra, hogy valaki a legkisebb biralattal illette volna OV-t? Vagy talan o tokeletes? Mert ha ugy gondolod, meg nagyobb a baj.
Igaz én nem szeretem a tömeget azért sem megyek olyan rendezvényekre
ahol mindenféle ember előfordul.Ahol elkezdenek lövöldözni,normális
ember igyekszik elmenni és nem áll neki lövöldöző rendőröket dobálni,
ha megteszi vállalja a kockázatot és ne mást hibáztasson,én ilyenekkel
szemben nem gumilövedéket használtam volna.A Máriusz esete az bizonyitja,hogy olyan képviselőket kell megválasztani akinek tekintélyt parancsoló már a megjelenése is és nem nézik a csürhe közé
valónak.
Barni! Neked is csak azt tudom mondani, mint a minap Jegecskének: 100-as IQ alatt ne politizálj! Nincs értelme.
És hol vannak a többi alapítók ?
Ők már nem comme il faut-k ?