Óriásplakátokkal és tájékoztató füzetekkel népszerűsíti a kormányzati intézkedéseket az MSZP. Jövő héttől a pártbrosúrát valamennyi postaládába bedobják. Az MSZP szerint ez még nem a választási kampány része.
Jövő héttől
hárommillió háztartásba juttatja el a kormányzati intézkedéseket bemutató füzetét az MSZP. Emellett óriásplakátokon is kampányolnak:
"Tesszük, amit tenni kell" szlogennel. Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese szerint ez a kampány még nem a választási hadjárat része, de bízik abban, hogy javít a szocialista párt megítélésén. A
brosúra – amelyet a Magyar Posta kézbesít majd – a párt költségén készült el és darabja 12 forintba került.
"Ez a kiadvány nem azért született, hogy ünnepeljük magunkat" – írja
Lendvai Ildikó pártelnök a füzet előszavában. Ugyanott
Bajnai Gordon kormányfő úgy fogalmaz: " A válság utáni új Kelet-Közép- Európában Magyarország újra az lehet, ami a kilencvenes évek közepén volt: az élmezőny tagja".
Szekeres Imre szerint fordulóponthoz érkezett a kormány, hiszen az adótörvényeket, illetve a költségvetés fő számait elfogadta az országgyűlés. Az MSZP azt javasolja a kabinetnek, hogy a kampányig - mint Szekeres fogalmazott -
"problémamegoldó legyen".
Az elnökhelyettes szerint most érkezett el az idő arra, hogy az MSZP ismertesse azokat lépéseket, amelyekből a párt javaslatára lett kormányzati program.
Szocialista indítványra a nyári
adócsökkentés után januártól ismét mérséklődnek a közterhek. Az adózók többségének átlagosan egy-másfél havi fizetéssel több marad a számláján. Több mint kétmillió embert érint a
Távhő áfájának csökkentése, az intézkedés révén egy átlagos panellakás évi 45-50 ezer forintot takaríthat meg. A
"Segély helyett munka"- program révén bővülhet a foglalkoztatottak köre. Idén szeptemberig már több mint 96 ezren vettek részt a közcélú foglalkoztatásban, és 165 ezren kaptak rendelkezésre állási támogatást. A kormány
megerősíti a rendőrséget és dolgozni fognak a települési őrök. Szocialista javaslatra a kormány lépett a banki hitelesek védelmében is.
HozzászólásokÖsszesen: 17 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
A politikai megtisztuláshoz,meg kéne szűnnie az Mszp mellet a Fidesznek,Szdsz-nek,Kdnp-nek,Kisgazda Pártnak,Jobbiknak stb.stb...szóval a politikának.A választás elvesztésével nem kell egy pártnak sem megszűnni.Azt nevezzük demokráciának,hogy pártok versenyeznek a választók szavazataiért és a nyertes meghatározott ideig kormányoz.Nálunk a pártok közül egy-kettő megpróbálja lemészárolni versenytársát,majd a romokat és halottakat kormányozza.Ez nem igazi demokrácia,és politika,hanem sokkal inkább egyfajta kannibálshow,ahol a vesztest kiszavazzák,majd nyilvánosan kivégzik,aztán elfogyasztják."A végén csak egy maradhat".De az már egy másfajta műfaj.A diktatúrashow.Hamarosan műsorra tűzik.
Szegényke "16-s".Hol él?Honnan ez az éleslátás?
obskurálás helyett az opponálsá illik ide. Bocsánat!
Engem bizakodással tölt el, hogy kurzusváltással számolhatunk. Ennek több oka is van. Remélhető, hogy a jövőben nem lesz állandó politikai obskurálás a vezető hatalom döntéseival és terveivel szemben, hiszen a Fidesz többsége meggyőző lesz, a jövőbeni ellenzék gyenge és stupid (marad). Nem lesznek a nyilvánosság előtt folyó állandó, idegeket borzoló viták, tehát nagy lesz a hatalmi egyetértés, így nekünk, pórnépnek nem kell állandóan a terméketlen vitákat, a másik ellen folyó állandó áskálódást hallgatni. Folymatosan dőlni fognak a médiumokból a pozitív propagandák, hírek, győzelmi szónoklatok, és ez jó, mert mi magunk is győztesnek érezhetjük magunkat. Végre keblünkre ölelhetjük a határon túl élő honfitársainakt, és ez jó. Az állami intézmények nem fogank szembe menni a hatalommal, mert már most, amikor ellenzékben van a jövőbeni hatalomgyakorló, már most is őt támogatják. Ebben is nagy lesz az egyetérétés, tehát nekünk nem kell folyton azt hallgatni, hogy mit hibázik a hatalom. Az AB mindenben egyet fog érteni, nem kell aláírást gyűjteni. Nem lesznek sztrájkok, hiszen minden szakszervezet ma is egyetért az mai ellenzékkel, tehát nem fogank bennünket idegesíteni a vasutasok, az orvosok, a pedagógusok és a többiek. Komolyan: én bízom benne, hogy minden sokkal jobbra fordul. Hogy mindennek mi lesz az ára... abba most nem akarok belegondolni!
Magyarországon a politikai megtisztuláshoz, a normális hangvételhez előszőr meg kell szűnnie a szocialista pártnak..
Szerintem, meg is fognak szűnni..
A pártok már csak ilyenek.Próbálják eladni a portékájukat.Bizonyára
azokat a magvas gondolatokat amiket itt olvashatunk néhány alultáplált
jobbikos beírótól nem veszik be programjukba.Ahogy mondják,a kutya meg-
veszne tőle.Egy viszont igaz:kitartóan írják marhaságaikat,közbe szór-
ják pocskondiázó szövegeiket.Hiába Isten nem volt kegyes amikor az észt
osztotta.
Azt gondolom,meg kéne szokni a demokráciát végre.Meg kéne tanulnunk,hogy ne a gyűlölet takarítsa el az ellenfelet,hanem a józan gondolkodású szavazók voksai döntsenek.Ne élethalál harc legyen négy évenként,és erre ne lehessen gyűlölet pártot alapítani.A gyűlölködő, uszító szervezeteket be kell tiltani.A szólásszabadság korlátait ki kell jelölni.A törvényeket be kell tartani,és tartatni.Ne legyenek kiváltságok,se jobb,se bal oldalon.Számoljon el mindenki.Az Adóhivatal ne csak a kishalakat fogja ki.Most meg ne jöjjön senki hogy bezzeg az Mszp,bezzeg a Fidesz,bezzeg a mittomén.Amúgy is mindjárt beveszem a gyógyszeremet.
A szuperbruttósítás miatt az szja nem csökkenni, hanem növekedni fog kb. 200 ezer havi bruttóig. Az adóalapot növelik a munkáltató által befizetett járulékokkal, vagyis 27%-kal magasabb lesz az adóalap. Gondolom ez is szerepel a füzetecskében.
Tudja tisztelt tökös a különbség az,hogy a Fidszben hallgatnak és támogatnak,az MSZP pedig a nyilvánosság előtt ki is mondja.Már megint.Mert igaza van annak,aki azt mondta,hogy mindegyik párt hazudott éjjel és nappal,de csak a dőre ismerte be.A másik pedig azonnal rácsapott és beismerésként harsogta a vádakat.Rettentő rövid az emberi emlékezet.De lesz alkalom felfrissülni.20 éves kurzust akarnak.Azalatt minden földi jó megvalósulhat.Vagy esetleg mégis van egy kis kétely?
Hallgass és támogass ! mit kell ehhez hozzáfűzni.. idióták..
Végre megmozdultak.
Remélem nem azzal lesz tele, hogy a Fidesz-igy a Fidesz úgy.....
öszintén, tényszerüen, az emberek nem hülyék, bármenyire is szeretik annak nézni.
Nem kell felülni minden szövegnek, de azt mindenkinek látni kell, hogy adott helyzetben mi a realítás.Aki erre nem hejlandó, önmagát csapja be.
Mi a tanulsága az Mszp leendő bukásásnak? Nem éri meg őszintének lenni.A többiek is mind hazudtak,csak éppen nem valloták be.Az Mszp elkúrta,a többiek meg átkúrtak.Tudjuk,a puding próbája az evés.Most jöhet a csokis.
Látom elég volt az MSZP felirat, máris kinyilik a szelep. Pedig talán arról kellene beszélnünk, milyen hatással van az egyszerű emberekre, hogy az egyik "hazug" telefonoz, a másik "hazug" óriásplakátokat gyárt.Rám mindkettő rossz hatásfokkal van. Aki eddig nem gondolta végig, a sok egymást lejárató média szereplés alapján, mit fogad el, és mit nem, az ezekből nem fog okulni. Lesz komcsizás, meg fasisztázás, a lényeg pedig elsikkad. Amit mi megtehettünk volna, de nem tettünk meg.Hagytuk, hogy az országban a korrupció virágozzék,( a sok fusi is ide számit ám),hogy néhány száz vagy ezer ember többszázmilliós károkat okozzon akár a lakhelyünkön , akár az állami Cégeknek. Hagytuk, hogy a jog csak egyesekre vonatkozzon, mert megteremtettük a bocsánatos bün fogalmát.És még sorolhatnám.
Uraim, ha tehetném kiírnám a levélládámra: politikai pártok kiméljenek meg, a kiadványaiktól. De hát ebből is jól megél egy-egy kis közösség, tehát ha cinikus akarok lenni, még munkahely megtartásra is jó. Tehát rajta, induljon a "banzáj" .
Apropó!A múlt héten találtam a postaládámban egy propaganda anyagot.
Tartalmából illetve FIDESZ adta ki.Hát mit mondjak.....azt nem,hogy si-
lány,de nem is egy tartalmas anyag.Nekik,és egyeseknek az a fontos,a
kormányt szapulják.Közbe ma olvasom az EU előrejelzését,a magyar hely-
zet várható alakulását.Szoval vagy azok hülyék,akik a FIDESZ propagan-
da anyagot készítették,vagy azokat nézik hülyének akiknek készítették.
Szóval itt tartunk a nagy választási csatározások előtt.
gjozsi88!
Milyen jobboldalról beszélsz?Csak nem a fityeszt nevezed jobboldalinak?
Elég erős kifejezés rájuk nézve,hiszen ők annyira jobboldaliak,mint amennyire a maszop szociáldemokrata.
Nem csak komcsizni tudok,de ha egyszer azok,miért kell tagadni,nem értem,csak nevén nevezem őket.
Joshy!
Mi a különbség a jobboldal és az MSZP volt MSZMP tagjai közt, ha már csak komcsizni tudsz?
Egyébként téged a jobboldalon néznek hülyének,a populista igéretekkel, csak nem látod!
Igazad van megmondoember! Ezek teljesen hülyének nézik az embereket.
Persze most is leígérnék a vörös csillagot is az égről,de ez már nem megy az elvtársaknak. Mehetnek a történelem szemétdombjára.
Jól nézzétek meg a listát,soha többé kommunistát!