Mindig van egy ember, aki megmondta előre. De mi van akkor, ha igaza is lett? Debreceni József az MSZP kongresszusának napján jósolta meg egy interjúban, hogy a miniszterelnök lemond. Szerinte Gyurcsány Ferenc távozása felelős cselekedet volt. A közíró optimista az SZDSZ sorsát illetően is; a legkisebb támogatottságú parlamenti párt újabb esélyt kap, hogy a politika „senki földjéről” visszatérjen a centrumba. Az elemző ugyanakkor nem táplál illúziókat a következő választások kimenetelével kapcsolatban. Reálisan annyi várható az MSZP-től, hogy csökkentse a vereség mértékét.
Épp az MSZP kongresszusának napján jelent meg önnel egy interjú, amelyben azt jósolta: a miniszterelnök le fog mondani. Honnan tudta előre?
Azt nem mondtam, hogy ez a kongresszuson történik meg. Úgy hittem, inkább az EP-választás után. De utólag átgondolva: logikus volt Gyurcsány Ferenc döntése. Nyilvánvaló jelei mutatkoztak annak, hogy fogy körülötte a levegő. Már a baloldali sajtó is szembefordult vele, amit intő jelnek kellett vennie. Régebben említette nekem: amikor a balliberális sajtó nekiment Medgyessy Péternek, tudni lehetett, hogy meg vannak számlálva a napjai.
Arra céloz: a média tehet Gyurcsány lemondásáról?
Dehogy! Csak gyorsította a folyamatot. A kormányfő nemzetközi megítélése is romlott az utóbbi időben. A hazai felmérések pedig az MSZP történelmi mélypontját jelezték. Azt is végiggondolhatta Gyurcsány: így végképp nem lesz képes gazdasági reformokat végrehajtani. Azért most mondott le, mert felmérte: még tempóelőnye van, kezdeményező helyzete. Nem akarta megvárni, hogy a pártja menessze az elveszített EP-választás után. A politikai játszmákban ő pár lépéssel mindig előrébb gondolkodik, mint a partnerei.
Mások szerint Gyurcsány leginkább saját érdekeit mérlegelte. Lemondásával megerősítette pozícióját az MSZP élén. A megszorító intézkedéseket pedig nem neki kell majd levezényelnie. És az általa javasolt „stróman kormányfőt” a háttérből irányíthatja.

Nehéz-Posony Kata felvétele
Ez rosszindulatú értelmezés. Ha Gyurcsány tovább ragaszkodna a pozíciójához, azért vádolnák. Úgy látta, miniszterelnökként már nem tudja előremozdítani a szekeret, s ezért átadja a kormányt másnak – ez felelős magatartás.
De kényszerhelyzetbe hozta saját pártját. Nem lett volna tisztességesebb, ha döntését előre egyezteti a szocialistákkal?
Ha háttéregyeztetéseket kezd egy új kormányfőről, az nyilván azonnal kiszivárog. És olyan bizonytalan helyzetet teremt, olyan zűrzavart, amely rossz a pártjának, és még rosszabb az országnak.
Leginkább az SZDSZ-re számíthat az MSZP. Csakhogy a két párt programja nehezen összeegyeztethető. Mi a garancia arra, hogy két héten belül olyan miniszterelnököt találnak, akit elfogad a parlamenti többség?
Ha az MSZP nem talál támogatható jelöltet, akkor alkalmatlan a kormánypárti szerepre. Abban biztos vagyok: Gyurcsány fejében eleve volt ilyen jelölt, mielőtt lépett. Az SZDSZ most esélyt kap arra, hogy a politika „senki földjéről” visszatérjen a centrumba a baloldalon. Nem kell formális koalíciót kötni az MSZP-vel, elég támogatni egy új embert és egy új programot. Olyan személyt kell találni, akiről hihető, hogy képes válságot kezelni. Ezért „régi motoros” pártpolitikus nem jöhet szóba. De a jelölt nem lehet túlságosan radikális reformer sem, mert akkor a szocialisták nem támogathatnák. Ha drasztikus megszorításokat támogatnak, katasztrofális vereség vár rájuk a választásokon.
Ezek alapján szinte lehetetlen új közös kormányfőt találni.
Tény, szűk a mozgástér. A szocialistáknak nagyon súlyos a helyzetük. Ám ők ilyenkor mindig összezárnak. Szerintem most is így lesz.
Gyurcsány kijelentette: nemzeti kormányt kell alakítani. Ez azt jelenti: nyitnak a jobbközép felé, szövetséget kötnek az MDF-fel is?
Nem hinném, hogy ennek realitása van. A „nemzeti” inkább retorikai elem. A baloldalt a Fidesz évek óta kirekeszti a nemzetből. De az MDF sem támogathat MSZP-jelölt kormányfőt. Már Bokros Lajos EP-listás helyére is ráment a frakció. Ám az MDF kezdeményezésének sincs realitása, miszerint a jelenlegi ellenzéki pártok alakítsanak kormányt. Orbán Viktornak nem ment el az esze, hogy ilyen ingatag koalíciót vállaljon, miközben a kétharmados kormányzás kapujában áll.
Ha az MSZP-nek sikerülne is valamilyen formációban új kormányt alakítani, miért növekedne ettől a társadalmi támogatottsága?
Valóban irreális azt várni, hogy a helyzete alapvetően megváltozhat, hogy akár győzelmi esélyei lehetnek. Ilyesmiről legfeljebb azok ábrándoznak a baloldalon, akik elhitték az orbáni mantrát: ha Gyurcsány távozik, minden megoldódik. Reálisan annyi várható, hogy csökkentsék a vereség mértékét. A politikában is működik az „új seprű jól seper”-elv: egy új miniszterelnökkel, egy új arccal egy ideig növelhetik a pártjuk iránti bizalmat.
Viszont hónapok telhetnek el, amíg az új kormány föláll, rendezi sorait. Addig a gazdasági válság tovább mélyül. Békesi László szerint már most érvényét veszítette a Reformszövetség javaslata: 350 milliárd helyett legalább 500 milliárddal kellene csökkenteni az állami kiadásokat.
Szó sincs hónapokról. A konstruktív bizalmatlansági indítvány a „meghalt a király, éljen a király!” elvén működik. Ez a leggyorsabb indítvány, ami létezik. Ezt láttuk, amikor Antall Józsefet Boross Péter váltotta, vagy Medgyessyt Gyurcsány.
Csakhogy az MSZP-kormány „megroggyanása” még durvább harcra késztetheti a jobboldalt. Valószínűleg kiütésre játszanak.
A Jobbik máris utcára hívta híveit és a Fideszt is. Számíthatunk a radikalizálódás fokozódására, anarchiára? Nem biztonságosabb mégis az előrehozott választás?
A Jobbiktól nem is lehet más reakciót várni. De sem a tömegek, sem a Fidesz nem fognak az utcára vonulni. Orbánnak elemi érdeke, hogy megtartsa felduzzadt tömegeit, hogy ne riassza el a balról átcsábult támogatóit. Tartózkodni fog az erőszakra való felhívástól: 2006 őszével ellentétben most a „mérsékelt” politikust alakítja. Mindent a kétharmados többség megszerzésének rendel alá. Ezért nincs egy őszinte szava a válságkezelésről, emiatt vállalja még azt is, hogy a nyugati pénzügyi és politikai körök előtt továbbra is hiteltelen marad. Azt gondolja, az alkotmányozó többség birtokában olyan rendszert vezethet be, amellyel minden problémát kezelni tud. Félek, reálisan kalkulál. Úgy látom, és régóta mondom: közel járunk a rendszerváltozással létrejött parlamentáris rendszer, a Magyar Köztársaság végnapjaihoz. Persze azért ismétlem ezt mániákusan, hogy ne legyen igazam.
HozzászólásokÖsszesen: 30 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Mi lesz veled jóska mész a zsótival és blogos ferkóval a sittre ettöl vagy úgy beszarva?agogy fönököd mondaná nem fog fájni kapsz egy kis seggbe kukit oszt annyi.
Van aki vásár után okos és van aki sem akkor,sem soha sem.Van aki csak gúnyolódni és hahotázni tud-s miután ez se előre nem visz,se nem érdemel reakciót -hát átlépjük.
Van aki vásár után okos és van aki még akkor sem.Sokat elmond arról a tény,hogy mindenen és mindenkin csak hahotázni tud.Ennyi.
Ejnye-Ejnye,Demokratikus,vélemény nyilvánitáshoz joga van,Debreceni Úrnak is,ez az ö véleménye.Nem kell eggyet érteni.lehet.birálni,Ennyi,az elenfeleket is illik meghalgatni,s nem bunkioval fejbeverni,még ha nem tetszik amit közöl akkorsem.
Nem szeretem hallani,de sajnos részben igaz,hogy a mi népünk távolról sem olyan felkészült,olyan művelt,mint ahogy gondoltuk, mint ahogy elhitették velünk,bár,ez az eredmény is az utóbbi évtizedeknek köszönhető,de ez most nem téma. Amit mondani akarok az az,hogy ha a nép egy kicsit is intoleránsabb,mondhatni primitívebb,akkor ezt az egész ún.politikus bagázst a grumázánál fogfa rángatta volna ki a Parlamentből,akik évek óta a szemünkbe hazudnak,beleröhögnek/elnézést/ és közben kifosztják,eladják az országot,minket másodrendű állampolgárrá degradálnak,és még meg is sértődnek,ha ez nem tetszik.Szóval ne bántsuk saját magunkat,nem a mi hibánk az,hogy ide vezettek bennünket.Fejétől büdösödik a hal.Most megy a TV.-ben a fényestekintetű Veres pénzügyminiszterünk hazudozása, vádaskodása,hogy nem is ők a hibások,hanem az ellenzék,aki nem mondja meg,mit kell tenni. Ez az igazi!Ki is kormányoz?Vagy már senki?
Ja, és még valamit Tribe úr: a nevemet a 168óra miatt választottam, ugyanis Mester Ákos lapja valami elképesztő szeméttel szórja tele az internetet: a mai termés egy porszívóval szexelő elmebeteg, egy középiskolás lány, aki a filmen önkielégítést végez, meg valami sztárpár, akik nyilvános helyet tapizták egymást.
Csak nézze meg a legfrissebb cikkek listáját.
Na, ezek maguk...
Tribe, tudod valahol őszintén csodálom a hozzád hasonlókat. A mai napot követően - ahol kb. óránként jött egy új miniszterelnök-jelölt -, már tényleg mindenki a hülye magyarokon röhög. Soha nem látott gazdasági, társadalmi káoszba taszították ezt a népet a baloldali, liberális politikusok, de még mindig a zorbánozás a sláger.
Ezért mondtam, hogy rohadtul megérdemelnétek egy államcsődöt, egyetlen probléma, hogy az én családom is szívna miattatok.
Nem lehetnek sokan,akik Orbánnal és Gyurcsánnyal is folytatott több órás beszélgetéseket amiből aztán könyvek lettek.
Talán nem véletlen,hogy Debreceninek olyan a véleménye amilyen,amit a cikkeiből elemzéseiből ki lehet olvasni.
Egy tapasztalt közíró,volt politikus nyilván megismerte a beszélgető partnerei jellemét,gondolkodását sok mindenről,van összehasonlítási alapja,amit aztán cikkeiben közread.
bulvár... jól választottál nevet... szerinted ha az a vándorhitü virtigli parasztgyerek kerül hatalomra, mennyi esély van egy (polgári?, röhögnöm kell) demokratikus köztársaságra...
Azt hiszem Debreczeni József igen tisztán lát, sajnos ralitás a joslatai is.
Ugy gondolom, ugy látom, hogy a világon alig van ország ahol ne jelentene hatalmas problémát a pénzügyi csöd /talán Canada ahol alig/,
Nem értek azokkal egyet akik a szociális hálót/sokak szerint, igyenélök/ hibáztatják .
Más országokban nagyobb a szoc. háló, sokkal biztosabb, az öregek, gyerekek járandósága,ellátottsága.
Nekünk most olyan miniszter elnökre van szükségünk akit itthon mindenki támogat, külföldön sikeresen tudna az ország érdekeiben el járni.
Elő kell venni a Magyar Nemzet 1991.02.22.-én megjelent számában S,Gy.
által kifejtett véleményt,hogyan lehetne az MDF kormányt megbuktatni,
előrehozott választásokat kikényszeríteni.Fidesz mindég ezzel foglalkozott,ha nem ő volt hatalmon.Az ország érdekében nem képesek
összefogni senkivel.Amit ők korábban tervbe vettek azt sem támogatják
ha más akarja megvalósítani.PL:a régiók,vagy az EÜ. átalakitása.
A baloldalon nincs olyan párt amelyik egy demokratikusan müködő
jobboldali pártot meg akarna semmisíteni.A FIDESZ demokratikus müködésére jó példa a köztásasági elnök megválasztása.Nem tudom hogyan
lehet nevezni azokat akik az őszinte beismerést megtevő embert hazugnak
nevezik.Akik elmennek a templomba meggyónni bűneiket azokat is hazug
becstelen embernek tartják? Én azért nem vagyok vallásos,mert igyekszem
úgy élni,hogy ne ártsak embertársaimnak,de ha ilyesmi előfordul akkor
a lelkiismeretemmel kell rendeznem ami nehezebb mint pár imát elmondani.
Debreczeni gondolkodásában ott van az alapvető hiba, hogy nem elég megválasztani gyorsan egy embert kormányfőnek, az új miniszterelnöknek dolgoznia is kell, márpedig palamenti többség nélkül semmire nem megy.
Az ország jelenlegi állapota súlyos, és a válságkezelés hiánya miatt - az MSZP még Gyurcsány lágy programját is sokallta - hónapról hónapra nagyobb a baj, április végére valószínűleg az idei teljes tervezett költségvetési hiányt feléljük.
Az új miniszterelnök kénytelen lesz egy riasztóan kemény programmal előállni, amihez szinte biztos, hogy nem kap támogatást, miután (különböző okokból) sem a FIDESZ-re, sem az MSZP-re nem számíthat.
Ha lesz is jelentkező, nagyon gyorsan meg fog bukni.
Közben újabb néhány hónap eltelik, még mélyebben leszünk a kátyúban, és az előrehozott választás sajnos nem lesz elkerülhető.
Kedves mokkaczuka,értelmes embernek tűnik, tehát egy kis továbbgondolással eljut a megfelelő válaszhoz,arra a kérdésére, hogy miért nem látták már jó előre, hogy merre tart az ország szekere,és hogy a nem termelésből nem lesz pénz,csak virtuálisan,amit ugye nem lehet élelemre váltani,csak virtuálisan,de ettől senki nem lakik jól.Hát garantálom,hogy jobban látták és hamarabb mint mi,mert nincs semmi okunk megkérdőjelezni a tudásukat,rálátásukat,nem beszélve a tanácsadóik véleményét.Ha pedig ez így van, akkor az,hogy pancserek, szóba sem jöhet,tehát,más érdekeket szolgálnak és nem Magyarországét. Lehet hogy ezt meredeknek tartják,de én nem látok más magyarázatot erre a kérdésre, ami nem csak engem,hanem sokunkat foglalkoztat.
Szerintem kevesen ítélik meg olyan józanul és élesen látóan a politikai helyzetet, mint éppen Debreczeni József. Nem szidni kellene, hanem hallgatni rá.
Szerintem legyen Debreczeni Jóska a miniszterelnök. Mindjárt meg is írhatná saját életrajzát. És persze bíróság elé állítaná Orbánt háborús bűntettekért, az egész második világháborúért,meg mondjuk az 1956 utáni megtorlásokért. Hogy mindezekért nem Orbán lenne a felelős? Dehogyisnem. Sőt-elárulok egy titkot: Gyurcsány is Orbán, csak jól leplezi!!!!! Debreczenit KIRÁLYNAK!!!!
mokkaczuka2009-03-26 13:14:52
Ezzel a véleménnyel minden értelmes ember egyetért.
Két dolog van.
Egyik:
Az ország gazdaságilag igen nehéz helyzetben van ennek több oka is van. Egyik oka, a belpolitikai verbális polgárh´ború és a magyar társadalom kiskorusága. Éretlen társadalom.
Ezen belül van még egy fontos tényezö: A közmüveltség, a közerkölcs rendkivül alacsony szinvonala.
A másik:
Az SZDSZ egyszer megmutatta a hülyeségben remek partner a társadalomnak. Emlékszünk Sólyom László elnöké választására. Az, hogy egy ilyen madár reptetése sikerült, az SZDSZ-nek igen jelentös támogatására volt szükség.
Kiváncsi vagyok, mennyit tanult a saját hülyeségéböl a miniszterelnök kiválasztásában.
Ezt az országot utoljára Mátyás király vezette sikerre. Ami azóta van, az borzalom.
Csak azt nem értem, ha én világosan láttam, és még jó néhányan a környezetemben, de már évekkel ezelőtt, hogy államcsőd lesz, mert ha egy állam az egyre szűkülő GDP-termelő réteget egyre jobban kirabolva egyre többet akar költeni önmagára meg GDP-t nem termelő rétegek fenntartására, az sehová máshová nem vezethet, mint csődhöz, akkor ezt hogy lehet, hogy mások nem tudták? Miben reménykedtek? Mit képzeltek?
Az ország jelenlegi helyzete - minden szakértelem híjján is- gazdaságilag és morálisan is csapnivaló!Gyurcsány Ferenc távozása véleményem szerint is felelős cselekedet volt.Tán eddig sem kellett volna várni vele! Nem kellet volna tán megvárni míg az UNIO-hoz cstlakozott országok közül az elsőről az utolsó helyre sikerül tornázni magunkat! Nem gondolom,hogy ha a jobboldal kerül ki győztesen a "cseteptéból", minden "fenékig tejfel" lesz! Inkább azt gondolon, hogy az én életemben már nem lendülünk akkorát előre, hogy a pozitívumokat én is érezzem! Mégis amondó vagyok, aki már egyszer sikerrel vezette élre az országot tán meg tudná ismételni!
Nem csak a Magyar Köztársaságnak van vége, hanem az egész országnak, és erről sajna elsősorban a nép tehet, amely húsz év alatt sem volt képes felnőni a cucjalizmus degenerált, gyermeteg világából. Politikusok szemetek? Pártok szemetek? Csődbe vitték az országot? Persze, minden igaz. Pont azt tették, ami meg lett nekik engedve, ill. némely esetben azt, amit az istenadta egyenesen kivánatosnak tartott (Megyó-féle osztogatás). De, hogy klasszikust idézzek: nincs tovább! Most már megyen az egész bagázs a levesbe. Csak azt sajnálom, hogy az a néhány százalék értelmes, felnőtt gondolkodású ember is oltárit fog cummantani a csürhével együtt.
Kampec!